HÁROM TÉNY
Van három bizonyos tény, melyben keresztények és nem hívők egyaránt egyetértenek.
Ezek a következők:
1. Jézus Krisztust keresztre feszítették.
2. Volt egy üres sír.
3. Volt egy húsvéti kijelentés: Jézus feltámadt!
Jézust Kr.u. 29 körül feszítették keresztre. Levették a keresztről és arimátiai József sírjába fektették.
Történelmi dokumentumok tanúsítják, hogy egy nagy, egy és két tonna közötti súlyú követ helyeztek a sír elé.
Erre a kőre pedig rákerült a római pecsét, melynek olyasmi pszichikai hatása volt, mintha a KGB tenné a pecsétjét egy ajtóra. Mintha azt mondanák: „Ha feltöröd a pecsétet, megtörünk téged.” Ezután római őrséget állítottak a sír elé, hogy biztosítsák a test érintetlenségét. Ez a római őrség négy-tizenhat képzett katonából állt. Három nappal később mégis üres volt a sír. Néhány szkeptikus, aki megpróbálta megmagyarázni az üres sírt olyan feltételezésekkel áll elő, melyek elfogadásához nagyobb hitre van szükség, mint magának a feltámadásnak az elfogadásához.
Az egyik ilyen a Venturini által felállított úgynevezett „ájulás-elmélet”. Ez azt mondja, hogy Jézus valójában nem halt meg a kereszten; levették a keresztről, és amikor a sírba tették, a sír nyirkossága életre keltette a testét. Elmozdította a nagy követ, lábujjhegyen elosont az őrök mellett, megjelent a tanítványainak, mint győzedelmes Isten, majd elment és meghalt valahol. Még a legtöbb szkeptikus sem fogadja el ezt az elméletet, mégis néhányan megpróbálják ezzel megerősíteni azon álláspontjukat, hogy Krisztus nem támadt fel.
Egy másik elmélet szerint az asszonyok rossz sírhoz mentek. De ha az asszonyok rossz sírhoz mentek, akkor ez azt jelenti, hogy a római őrség is rossz sírhoz ment. Akkor pedig a zsidó vezetők is rossz sírhoz mentek. Különben a jó sírban megtalálták volna Jézus testét. A másik lehetőség ezekkel és a hasonló elméletekkel szemben az üres sír, és amit a tanítványok hirdettek: „Feltámadt! Jézus Krisztus él! Megbocsátja bűneiket és örök életet ad azoknak, akik hisznek Benne.” Ha ez hazugság lett volna, a zsidó hivatalos személyeknek csak el kellett volna menniük a sírhoz, elhozni a holttestet, és közszemlére kitenni Jeruzsálem közepén, mondván: „Íme a ti feltámadt Megváltótok”, s a keresztény mozgalom, a feltámadás hirdetése véget ért volna. A holttestet azonban nem tudták felmutatni: a sír üres volt.
John Warwick Montgomery - a keresztény hitvédő, a Simon Greenleaf Jogi Iskola egykori dékánja a következőket írja: „A hihetőség határain túl van az, hogy a korai keresztények kitaláltak volna egy ilyen történetet, majd azok között hirdették, akik egyszerűen megcáfolhatták volna felmutatva Jézus holttestét.”
Paul Althaus a németországi Erlangeni Egyetemről hozzáteszi: „A feltámadás hírét egyetlen napig, egyetlen óráig sem lehetett volna fenntartani Jeruzsálemben, ha a sír üres voltát nem állapították volna meg tényként minden érintett számára.”
Az üres sír magyarázata az lehet, hogy vagy természeti, vagy természetfölötti esemény történt. Ha Isten valóban feltámasztotta Krisztust a halálból, akkor joggal és megalapozottan hívhatom önöket, hogy térjenek meg a bűneikből és bízzanak Krisztusban, mint személyes Megváltójukban és Urukban, mert ez a logikus válasz. Ha azonban a magyarázat természeti, valakinek el kellett távolítania a holttestet. De kicsoda? A római katonák? Nem, a római katonákat azért állították oda, hogy a test a sírban maradjon. A zsidó hivatalos személyek? Nem, ők - hogy megcáfolják a tanítványok állításait - felmutatták volna a testet és ezt mondták volna: „Íme a ti »feltámadt« Megmentőtök.”
Talán a tanítványok távolították el a testet, és ők hazudták, hogy Jézus Isten, és feltámadt a halálból. Ám a kutatást végzők által talált bizonyítékok épp az ellenkezőt sejtetik. Először is, a tanítványok nem számítottak rá, hogy Jézus feltámad a halálból. Jézus újra és újra elmondta nekik, hogy meg fog halni; majd három nappal később feltámad a sírból, de a tanítványok nem értették meg őt. Amint Jézus meghalt, a tanítványokból tizenegy rettegő ember lett, akik bujkáltak, menekültek. A vezetőjük halott volt, az álmaik összetörtek.
Mégis jó néhány nappal a feltámadás után ugyanez a csoport bátor és határozott lett. Mi okozta ezt a nagy változást? Ez nem amiatt volt, mert láttak egy üres sírt: a feltámadott Jézust látták.
Mit nyertek volna a tanítványok azzal, hogy kitalálnak egy történetet Jézus feltámadásáról? Tekintélyt? Gazdagságot? Hatalmat? Tisztséget? Hadd mondjam el önöknek, hogy mit nyertek. Egy kivételével mindegyikük mártírhalált halt. Volt, akit lefejeztek. Volt, akit keresztre feszítettek. Volt, akit halálra köveztek vagy vertek, és mindezt azért, mert hirdették, hogy Jézus él, s bűnbocsánatot és örök életet ígér. Íme a felsorolás arról, amit a tizenegy apostol és a korai keresztény vezetők nyertek azáltal, hogy ragaszkodtak ahhoz az állításhoz, hogy Jézus feltámadt:
András - keresztre feszítették
Barnabás - a zsidók megkövezték
Bertalan - bottal verték agyon Jakab,
Jézus testvére - megkövezték
a kis Jakab - ledobták a templom csúcsáról és megverték
János - természetes halállal halt meg
Júdás - keresztre feszítették
Lukács - felakasztották egy olajfára
Márk - lábánál fogva végigvonszolták az utcákon, majd megégették
Mátyás - megkövezték és lefejezték
Máté - karddal ölték meg
Pál - lefejezték
Péter - megkorbácsolták és fejjel lefelé megfeszítették
Fülöp - megkorbácsolták és megfeszítették
Simon - keresztre feszítették Tamás - lándzsával átdöfték
Jakab, Zebedeus fia - karddal ölték meg Taddeus - lenyilazták
Ha a feltámadás története hazugság lenne, ők ezt Tudták volna. Számukra hazugságban élni azonban összeegyeztethetetlen volt azzal, amit az erkölcsi életükről tudunk.
Történelemkönyvében Harold Mattingly a következőket írja: „Szent Péter és Szent Pál apostolok a vérükkel pecsételték meg bizonyságtételüket.” Tectallin írta, hogy senki sem akar meghalni, hacsak nem tudja, hogy nála van az igazság.
Igaz, hogy sok ember meghalt már hazugságért, de csak akkor, ha igaznak hitték. Emberek nem halnak meg egy hazugságért, melyről tudják, hogy hazugság. Ha a tanítványok hazudtak, szántszándékkal becsapták a világot. Ez pedig semmiképpen sincs összhangban a Bibliában található tanításaikkal és írásaikkal, sem az erkölcsi magatartással, melyet az embereknek tanítottak, hogy aszerint éljenek. Ők becsületességet, tisztességet és őszinteséget tanítottak.
Edward Gibbon A római birodalom felemelkedése és hanyatlása című könyvében felsorol öt okot a kereszténység első századbeli terjedésére. Ezek közül egy „a tanítványok tiszta, becsületes, nyílt és őszinte viselkedése”. Krisztus üzenete az, hogy szeressük egymást, hogy jóindulatúak legyünk és igazat mondjunk. Élhettek a tanítványok ilyen hatalmas hazugságban? Nem, én hiszem, hogy látták a feltámadt Krisztust, az életük gyökeresen megváltozott, és elindultak a világba, hogy minden embernek elmondják Jézus szeretetének, váltság-halálának, halált legyőző feltámadásának „Jó Hírét”, s azt, hogy Ő élt és most is él. Kész arra, hogy életet adjon - mert Ő AZ ÚT és AZ IGAZSÁG mindazoknak, akik bíznak benne.
Paul Little kérdezi Tudd, hogy miért hiszel című könyvében: „Gátlástalan hazudozók vagy rászedett őrültek ezek az emberek, akik segítettek a társadalom erkölcsi szerkezetének átformálásában`? Ezeket a lehetőségeket még nehezebb elhinni, mint a feltámadást, és egy szemernyi bizonyíték sincs alátámasztásukra.”
Mint korábban mondtam, Jézus feltámadásának másik magyarázata természetfölötti: Isten feltámasztotta Őt a sírból, és Ő most is él. Ezt nem csak az igazságnak, de az ésszerű igazságnak hiszem.
Jézus azt mondta, hogy Ő az egyetlen út egy Istennel létesítendő kapcsolathoz, és hogy Ő az egyetlen igazság, mely megszabadíthatja az embereket. Ő a hegyen felfelé vezető egyetlen ösvény. Csakis Őáltala lehet teljessé az ember és ismerheti meg az igaz, élő Istent. Csakis Jézus Krisztuson keresztül nyerhet az ember életet - Jézus azt mondta, hogy Ő „az élet”, mely önökért és értem legyőzte a halált.
Egyetemi éveim alatt nagy hatással volt rám Blaise Pascal egy mondása. Mint tudják, Pascal egy nagyszerű tizenhatodik századi francia matematikus volt, egy csodatehetség, aki már 16 éves korában elkápráztatta Európát bonyolult egyenleteivel. Harmincegy éves korában Pascal leírta a következő - azóta klasszikussá, közhelyszerűvé vált - tételét: „Minden ember szívében van egy Isten-alakú vákuum, melyet sohasem lehet betölteni semmilyen teremtett dologgal. Csak Isten töltheti be azt, Jézus Krisztus által kinyilatkoztatva.”
Pascal ezen állítása nagy hatással volt az életemre. Felismertem ezt a vákuumot az életemben. Olyan kérdéseim voltak, mint „Ki vagyok én?”, „Hova megyek?”, „Mi dolgom itt?” Bármit értem is el az életben, a céltalanság és üresség érzése megmaradt. Megpróbáltam válaszokat találni. Életemet a sportnak szenteltem, de bármit értem is el, az életem még mindig nélkülözte a célt. Intellektuális elfoglaltságnak szenteltem az életem, de bármit értem is el az egyetemen, volt egy érzésem, hogy valami hiányzott belőlem. Látják, barátaim, Isten olyannak teremtett minket, hogy sohasem érezzük az élet értelmét és teljességét addig, amíg személyesen meg nem ismerjük Őt. Isten három részből alkotott minket. Testtel rendelkező lénynek alkotott minket, és gondolkodási képességet adott nekünk. De szellemi képességeket is adott. Mégis legtöbbünk csak kétharmad emberként éli az életét. Fejlesztjük magunkat testileg, értelmileg, de szellemileg nem. Sohasem leszünk teljesek addig, amíg meg nem ismerjük Istent személyesen, és ez Jézus Krisztus személyén keresztül lehetséges. Ez az egyetlen módja annak, hogy betöltsük a bennünk található szellemi űrt és ürességet.
Záró szavaimban hadd emeljem ki az előadás legfontosabb részét. Ha csak egy dologra is emlékeznek majd ebből az előadásból, szeretném, ha arra emlékeznének, hogyan lehet személyesen megismerni Jézus Krisztust. Először is tudniuk kell, hogy Isten szereti önöket. Azt mondja a Biblia, hogy Isten annyira szereti a világot, hogy Jézus Krisztust adta nekünk (János 3,16). Isten annyira szeret minket, hogy elkészítette az utat, amelyen eljuthatunk hozzá. De hogy eljuthassunk hozzá - és ez a második fontos dolog -, el kell ismernünk, hogy szükségünk van Rá. El kell ismernünk, hogy a lázadásunk miatt egy szakadék áll közte és köztünk. Ez elvezet minket a harmadik fontos dologhoz: Jézus ezt mondta Lukács 13,3-ban: „De ha meg nem tértek [vagyis el nem fordultok eddigi útjaitoktól], éppen úgy elvesztek mindnyájan.” A megtérés egyszerűen a gondolkodás megváltoztatását jelenti. Egész életükben Istentől távolodó irányban haladtak. Isten szeretne kapcsolatban állni önökkel; azt szeretné, ha megfordulnának és felé haladnának. Ezt úgy tehetjük meg, hogy elismerjük Isten előtt, hogy bűnösök vagyunk és másképpen akarunk gondolkodni Róla.
Ezután tudniuk Kell, hogy Jézus önökért halt meg a kereszten. Hogy a bűn kérdését szemléltessük, tegyük fel, hogy önöknek és nekem bűn-tartozásunk van. A tartozás azt jelenti, hogy valamilyen kötelezettséggel tartozom. Hihetetlenül nagy az adósságunk Istennel szemben, s ezt nem tudjuk visszafizetni. Én nem tudom visszafizetni az önök adósságát, mert nekem is megvan a magam adóssága. Önök nem tudják kifizetni az én tartozásomat, mert önöknek is megvan a maguk adóssága. A Biblia ezt írja Róma 6,23-ban: „Mert a bűn zsoldja a halál.” Azaz a zsold fizetség, éppúgy, mint a pénz, amit a munkámért kapok. Amit a bűneimmel kerestem (a zsold, amit kapok) - HALÁL - örök elválasztottság Istentől.
Ez olyan, mintha tízmillió rubellal tartoznának valakinek (dollárban), és egy nap csak egy rubelt keresnének. Semmiképpen sem tudják kifizetni ezt az adósságot. Szükségük van valakire, aki képes arra, hogy kifizesse a tartozásukat, mert a bűn zsoldjának következménye van: örök elválasztottság Istentől.
Amikor II. Miklós volt Oroszország cárja, egy apa katonának adta a fiát abban a reményben; hogy egy kis fegyelmet és útmutatást tanul majd. Egyebek mellett a fiúnak volt egy gyengéje: a szerencsejáték, a hadsereg légköre pedig úgy tűnt, inkább árt, mint használ.
A seregbeli munkája a könyvelés volt. Ahogy a szerencsejátékból eredő adósságai nőttek, kölcsönvett az előőrs kincstárából, hogy kifizesse az adósságait. Nyerés helyett tovább veszített, és egyre jobban eladósodott.
Egy éjszaka a helyzetén elgondolkodva összeadta az adósságait. Amikor meglátta a hatalmas végösszeget, ezt írta a főkönyvre: „Ekkora adósságot ki tud ki fizetni?” Hátradőlt a széken -fegyverrel a kézben -, hogy elgondolkodjon egy kicsit. Ahogy eltöprengett az életén és a halálán, elszunnyadt.
II. Miklós cár aznap éjjel megtekintette az előőrsöt. Amikor belépett a könyvelő kunyhójába, meglátta az alvó embert, a töltött fegyvert és az árulkodó főkönyvet.
Mikor a katona felébredt, ránézett a főkönyvre és elolvasta, amit írt: „Ekkora adósságot ki tud kifizetni?” Alatta a következő állt: „Minden kifizetve, II. Miklós cár!” Látják, II. Miklós cárnak megvolt az anyagi fonása ahhoz, hogy kifizesse az adósságot.
Az adósság az, amivel másoknak tartozom. A büntetés az, amit akkor kapok, ha nem tudom kifizetni az adósságomat, vagy megszegem a törvényt. Ha megszegem a sebességkorlátozást, akkor büntetést kapok, fizetnem kell valamennyi rubelt (vagy dollárt) a törvény megszegéséért. Ez az én büntetésem, s az adósságom a társadalommal szemben. Ha megölök valakit, sokkal fájdalmasabb büntetést kapok: halálbüntetést. Kivégeznek, mert megszegtem a törvényt és gyilkosságot követtem el. Mint látják, minél nagyobb a törvényszegés, annál nagyobb a büntetés. Az Istentől való örök elválasztottságnak a megszegett törvény szigorúsága az oka - az, hogy nem élünk egy szent és igaz Isten elvárásainak megfelelően. A világ legnagyobb törvényszegései a legszigorúbb következményeket vonják maguk után.
Ezért tett emberré és élt tökéletes életet a Fiú Isten. Nem volt bűne. Nem volt adóssága. Isten az adósságot, mellyel a bűneinkért tartozunk, Jézus Krisztus vállára tette, és Krisztus, mert szeret minket, megfizette az adósságunkat azáltal, hogy meghalt helyettünk. Isten most már megbocsát és új életet ad önöknek, ha befogadják Jézust. A Róma 5,8-ban ez olvasható: „Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk.”
Tegyük fel, hogy az önök barátja rákban haldoklik, de mert annyira szeretik és törődnek vele, megkérik a doktort, hogy végezzen el egy átültetést, mely után a rákos sejtek az önök testébe kerülnek át. Mi történne? Ő élne tovább, önök pedig meghalnának. Miért? Mert ami a halálát okozta volna, az önök testébe kerülne át, önök halnának meg helyette, ő pedig tovább élne. Ezt tette önökért Krisztusa kereszten. Ez olvasható a 2 Korinthus 5,21-ben: „Mert [Isten] azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne.”
De pusztán azáltal, hogy elfogadják és értelmükkel felfogják bűnös voltukat és Krisztus halálát, még nem kerülnek kapcsolatba Istennel. Meg kell hozniuk egy döntést. A Biblia ezt írja (János I,12): „Ám mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten fiaivá legyenek.” Tehát minden embernek személyesen kell befogadnia Krisztust, hogy Isten családjának tagja lehessen.
Amit elfogadunk Istentől ajándék, mivel semmit sem tudunk adni viszonzásul. Nem mondhatjuk, hogy „Itt vannak a jócselekedeteim, a jócselekedeteimmel szeretném törleszteni az adósságomat: így biztosan a mennyországba jutok.” A Biblia ezt írja: „Hiszen kegyelemből [nem megérdemelt jóindulatból] van üdvösségetek [lettetek Isten gyermekei] a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efezusi levél 2,8-9) A Biblia azt is írja, hogy „a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róma 6,23)
Tegyük fel, hogy van egy tollam, amit önöknek szeretnék adni ajándékba. Lehet, hogy azt mondják, szép toll, és szeretnék megkapni. Mit kell tenniük, hogy megkapják? El kell venniük. Lehet, hogy hisznek a tollban, és sok mindent személyesen is tudnak róla, de a toll nem az önöké, amíg el nem fogadják.
Természetesen maradhatnak ott is, ahol most vannak, elválasztva Istentől. Erről a döntésről azonban Ő azt mondja, hogy a bűn zsoldja a halál. Majd hozzáteszi: „Isten kegyelmi ajándéka azonban örök élet.” Az ajándék ingyenes, de el kell fogadniuk ahhoz, hogy az önöké lehessen.
Hogyan fogadhatják el az ajándékot? El kell dönteniük, hogy kinyúlnak érte és elveszik. Ez olyan, minta az otthonuk ajtaján kopogtatnék. Dönthetnek úgy, hogy ülve maradnak és azt mondják: „Ez John, látni sem akarom.” Én végül is elmennék. Vagy dönthetnek úgy, hogy odajönnek az ajtóhoz és azt mondják: „John, ön nem szimpatikus nekem, nem akarok beszélni önnel, viszlát.” Én pedig elmennék. Vagy választhatnák azt is, hogy kinyitják az ajtót, és azt mondják: „John, örülök, hogy látom, jöjjön be. Érezze magát otthon.” Én pedig hívásukra bemennék a házukba, mivel önök úgy döntöttek, hogy behívnak az otthonukba.
Ez pontosan az a kép, amilyennek Jézus Krisztus írja le a kapcsolatát önökkel: „Nézd, az ajtóban állok és zörgetek. Aki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele étkezem, ő meg velem.” (Jelenések 3,20)
Ez a döntés hit által történik, mely bizalom Isten igazságában. Ez a Jézus Krisztusba vetett hit három dologból áll. Először is, tudniuk kell arról, amit Isten az önök iránt érzett szeretetéből tett Jézus Krisztus által. Másodszor, el kell hinniük ezt a tényt, és el kell fogadniuk, mint igazságot. Harmadszor pedig, és ez a legfontosabb, az igaz hit érdekében személyes BIZALMUKAT kell vetniük a tényekbe, és hinniük kell, hogy Jézus kereszten elvégzett váltsága elégséges fizetség a bűneikért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése