5Móz 20,4

Mert az Úr, a ti Istenetek veletek megy, hogy harczoljon érettetek a ti ellenségeitekkel, hogy megtartson titeket.

(5Móz 20,4).

A mi harcterünk

Nincs más ellenségünk, csak Isten ellensége. Nem emberek ellen harcolunk, hanem a szellemi romlottság ellen. Az ördög ellen viselünk hadat, az istenkáromlás, a tévelygés és a kétségbeesés ellen, melyeket õ sorakoztat fel ellenünk. A bûn seregei ellen harcolunk, a tisztátalanság, az iszákosság, elnyomás, hûtlenség és az istentelenség ellen. Komolyan küzdünk mindezek ellen, de nem karddal és dárdával, mert hadviselésünk fegyverei nem testi fegyverek. 

Az Úr, a mi Istenünk, gyûlöl minden gonosz dolgot, ezért harcol velünk. Meg akar szabadítani minket, ezért segít, hogy nemes harcot tudjunk vívni, és elnyerjük a gyõzelmet. Bízhatunk, mert ha Isten mellett maradunk, Õ is mellettünk marad. Mivel ilyen hatalmas szövetségesünk van, harcunk kimenetele nem lehet kétséges. Nem azért, mivel az igazság végül is gyõz, hanem azért, mert a mindenató Isten az Atyánk, azért mert Krisztusnak adatott minden hatalom mennyen és földön, és mert a Szent Szellem ellenállhatatlanul munkálkodik az emberek között. 

Krisztus harcosai, vegyétek magatokra a szellemi fegyverzetet! Hadakozzatok Isten nevében, és hittel ragadjátok meg a szabadulást! Ne múljon el ez a nap sem a Krisztus ügyéért és a megszentelődésért folytatott küzdelem nélkül.

C.H.Spurgeon

Pünkösd

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel

és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben

a Szentlélek ereje által.” (Róm 15:13)

Legyünk annak tudatában, hogy Krisztus keresztje nem lehet ránk nézve áldásos, ha a Szentlélek nem lakik és nem működik bennünk. Az engesztelő vér hiába folyik, ha a Szentlélek be nem fecskendezi azzal a lelkiismeretünket, hiába készül el az igazság tiszta ruhája, ha a Szentlélek nem öltöztet fel minket abba, és nem díszít fel ezzel a drága öltözékkel. Az élővíz folyama nem olthatja addig a szomjunkat, míg a Szentlélek felénk nem nyújtja a kelyhet és szánkhoz nem emeli. Valamennyi kincs, mely a paradicsomban létezik, nem nyújthat addig áldást, amíg holt lelkek vagyunk; pedig holtak vagyunk mindaddig, amíg a mennyei fuvallat ránk nem lehel, hogy életet vehessünk.

Szükségtelen mondanunk, hogy a Szentlélek Istennek nem kevesebb a köszönni valónk, mint a Fiú Istennek. Valóban nagy bűn lenne az a súlyos jogtalanság, ha az Istenség bármelyik személyét hátrább helyeznénk. Ó Atyánk, te vagy részünkre minden kegyelemnek, szeretetnek és irgalomnak forrása. Ó Fiú, te vagy az, aki által Atyád irgalmassága felénk árad; nálad nélkül soha nem részesülhetnénk Atyád szeretetében. És te – Szentlélek –, teszel minket képessé az isteni erőt és kegyelmet elfogadnunk, mely az Atyából folyik, a közbenjáró Krisztus által eljut hozzánk, szíveinkbe ömlik, ezekben lakik és magasztos gyümölcsöket terem. Magasztaljuk ezért Isten Szentlelkét!

(C. H. Spurgeon)

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

20. JÉZUS KRISZTUS és az ígéretek

„Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk.”

(2Kor 1,20)

Jézus, a mi Urunk örökre összefonódik az ígéret útjával. Valóban, Ő „az út, az igazság és az élet”. Csak Jézus Krisztus által juthatunk el a hűséges Ígérettevőhöz. Nem tudnám befejezni ezt a könyvecskét úgy, hogy ne írjak egy rövid fejezetet Róla. Remélem, hogy az olvasó nem próbál semmilyen vigaszt meríteni az általam leírt szavakból, vagy akár Isten Igéjéből, kivéve ha Jézus Krisztus által kapja. Nélküle az Írás nem tartalmaz semmi olyat, amin az ember lelke élhetne. Ezt a nagy hibát sokan elkövetik – az Írást kutatják, mert azt gondolják, hogy belőle örök életet nyerhetnek, de nem akarnak Krisztushoz jönni, hogy „életük legyen”. Nehogy mi is ehhez az ostoba társasághoz tartozzunk! Forduljunk Jézushoz nap mint nap, mert tetszett az Atyának, hogy benne lakozzon az egész teljesség. Csak akkor ismerhetjük meg az ígéret örököseinek fényét, életét és szabadságát, ha már megismertük Őt; és bizonyos, hogy ha eltávolodunk tőle, rabszolgaságra jutunk. Legyen kegyelmes, hogy általa birtokolhassuk ama szövetség minden áldását, amelyet Isten velünk kötött Őbenne!

Jézus Krisztus az ígéretek kapuja. Általa az Úr kegyes ígéreteket tehet a bűnös embereknek. Amíg el nem küldte „az asszony magvát”, hogy Közvetítő legyen Isten és ember között, semmilyen vigasztaló üzenetet nem küldhetett az Őt megsértő fajnak. Isten nem szólt a bűnösökhöz, amíg Isten Igéje nem vállalta, hogy „testté lesz, és köztünk fog lakni”. Isten csak Jézus, az Ige által tudta közölni az emberekkel a szeretet szándékát. Minthogy Isten csak a szövetség Hírnöke által tudott üzenni nekünk, mi is csak a Közvetítőn keresztül tudtuk Őt megközelíteni. Félelmeink távol tartanak minket a Szentséges Istentől, amíg Isten Fiában meg nem látjuk Testvérünket, aki tele van gyengéd együttérzéssel. Az isteni Szentháromság dicsősége megfélemlít minket, amíg meg nem látjuk a testté lett Isten szelídebb fényességét. Istenhez csak Fián, mint emberen keresztül juthatunk el, különösképpen az érettünk szenvedő és meghaló emberen keresztül.

Jézus minden ígéret összegzése. Amikor Isten megígérte, hogy nekünk adja az Ő Fiát, benne megadott nekünk mindent, ami üdvözülésünkhöz szükséges. A Megváltó személyében, szolgálataiban és művében megtalálható minden jó és tökéletes ajándék. Minden ígéret Őbenne van. Ha összeadnád őket, vagy készítenél egy hosszú listát mindazokról az áldásokról, amelyeket biztosítanak számunkra, megkímélnéd magad a fájdalmaktól, és boldogan fedeznéd fel, hogy a végösszeg, vagyis a lényeg ez: az Úr nekünk adta Fiát, Jézust. Ahogy minden csillag az égen van, és minden hullám a tengerben, ugyanúgy a szövetség minden áldása Krisztusban van. Urunkon kívül nem tudunk elképzelni semmilyen valódi áldást: Ő minden mindenekben. Erre a cérnára van felfűzve minden gyöngyszem; ebben a szelencében található minden ékszer.

Jézus az ígéretek biztosítéka. Ő, aki nem kímélte a saját Fiát, semmit sem fog megtagadni népétől sem. Ha valaha is gondolt volna a meghátrálásra, akkor ezt csak azelőtt tehette volna, mielőtt feláldozta Egyszülött Fiát. Fel sem merülhet a gyanú, hogy az Úr visszavonja bármelyik ígéretét, hiszen már teljesítette a legnagyobbat és legértékesebbet. „Hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?”

Jézus az ígéretek megerősítője „ Őbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is” (2Kor 1,20). Azzal, hogy emberi formát vett fel, hogy szövetségünk Feje lett, és hogy teljesítette a szövetség minden kikötését, az isteni szerződés minden pontját szilárddá és tartóssá tette. Most már nem csak jóindulat, de igazságos is Isten részéről, hogy megtartsa az embereknek tett ígéreteit. Mivel Jézus az ember nevében teljes kártérítést fizetett az isteni tisztességnek, amely ellen az ember merényletet követett el, Isten igazsága egyesül szeretetével, hogy biztosítsa az ígéret minden szavának teljesülését. Miként a szivárvány biztosíték számunkra, hogy Isten soha többé nem pusztítja el a világot özönvíz által, ugyanúgy Jézus is biztosíték számunkra, hogy az Úr hűsége és jósága nem fullad meg az emberi bűn áradatában. Ő magasztalta és tiszteletreméltóvá tette a törvényt; jutalmat érdemel lelki gyötrelmeiért, ezért minden jó dolognak el kell jutnia azokhoz, akikért meghalt. A dolgok teljesen összezavarodnának, ha az ígéretek érvényüket vesztenék most, miután Urunk minden szükségest megtett, hogy bizonyossá tegye azokat. Ha valóban egyek vagyunk az Úr Jézus Krisztussal, az ígéretek olyan bizonyosak számunkra, mint Atyja szeretete Fia iránt.

Jézus az ígéretek emlékeztetője Közbenjár értünk Istennél, és az Ő közbenjárása az isteni ígéret. „Közbenjárt a bűnösökért.” Kérjük majd az Urat, hogy adja meg nekünk azokat a dolgokat, amelyeket ígért nekünk, és kérésünket a legkedvezőbb körülmények között teljesítse. És íme, maga az Úr Jézus jár közben értünk: Sionért nem nyugszik, hanem éjt nappallá téve emlékezteti Istent az örökkévaló szövetségre és a vérre, amellyel le lett pecsételve és alá lett írva. Minden ígéret mögött ott áll hitvallásunk élő, közbenjáró és uralkodó Főpapja. Lehet, hogy mi elfelejtjük a hűséges ígéretet, de Ő nem: ismerteti érdemeit és Isten kötelezettségeit, a mi érdekünkben azon a helyen, a kárpit mögött, ahol mindenhatóságával közbenjár értünk.

Jézus az ígéretek teljesítője Első eljövetele elhozta nekünk az áldások nagyobb részét, amelyeket az Úr rendelt az övéinek, második eljövetele pedig elhozza majd a többit is. Szellemi gazdagságunk szorosan összefügg imádatra méltó személyével. Mert Ő él, mi is élünk; mert Ő uralkodik, mi is uralkodunk. Hamarosan, amikor megjelenik, mi is megjelenünk majd; diadalában mi is diadalmaskodunk; dicsőségében mi is megdicsőülünk. Ő Isten ígéreteinek az Alfája és az Ómegája: benne megtaláltuk az életet mint bűnösök, és benne találjuk meg majd a dicsőséget mint szentek. Ha nem támadt volna fel, hitünk hiábavaló lenne; és ha nem jönne el másodszor is, reménységünk önámítás lenne; de mivel feltámadt a halottak közül, megigazultunk; és mivel Atyjának dicsőségében jön majd el, mi is megdicsőülünk.

KEDVES OLVASÓ, MI KÖZÖD VAN NEKED KRISZTUSHOZ?

Minden attól függ, hogy mit válaszolsz erre a kérdésre. Egyedül BENNE bízol? Akkor az Úr megígérte, hogy megáld téged, és jót cselekszik veled; és meglep azzal, hogy milyen bámulatos módon teszi ezt veled. Semmi sem túl jó az Atyának, hogy megadja annak, aki örömét leli Fiában, Jézus Krisztusban.

Ha viszont a saját tetteidben, imáidban és szertartásaidban bízol, akkor a törvény szerint cselekszel, és átok alatt állsz. Emlékezz, mit mondtam Hágár, a rabszolganő utódjáról, és találd ki, mi lesz a sorsod. Ó, bárcsak otthagynád a rabszolgaság házát, és az ingyenes kegyelem otthonába menekülnél, ahol téged is megáldana Isten

AZ ÍGÉRET SZERINT!

Isten adja meg neked ezt a nagy kegyelmet az Úr Jézus Krisztus érdeméért!

Ámen.

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

19. Ígéretek, amelyeket a Szent Szellem által birtokolunk

„Eljegyzett pecsétjével, a megígért Szent Szellemmel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.” (Ef 1,13-14)

A szövetségben megígért dolgokat már ténylegesen és valóságosan a hívők birtokolják. „Minden a tiétek.” Az Atya őszintén mondhatja minden gyermekének, aki az Ő házában él: „Mindenem a tiéd.” Az örökség már a miénk; vagyis Isten ígéretében, az Úr Jézus által fizetett árban és az első szeretetben, amelyeket a Szent Szellem töltött belénk. Biztos ígéretében az Atya már „megáldott minket mennyei világának minden szellemi áldásával a Krisztusban”: elhatározta, hogy nem csak a jövőben tesz gazdaggá minket, hanem már a jelenvaló életben megáld minket szeretete kincseivel. Az Úr Jézus nem csupán az eljövendő korokra tett minket egy mérhetetlen vagyon örököseivé, hanem már most kivehetjük belőle a részünket és élvezhetjük; ahogy az Írás mondja: „Őbenne lettünk örököseivé is” (Ef 1,11).

A Szent Szellem sokféleképpen eszköze annak, hogy már most miénk lehessen a megígért örökség. „Eljegyzett pecsétjével.” Biztosan tudjuk, hogy az örökség a miénk, és hogy mi magunk is a világ minden dolgának nagy Örököséhez tartozunk. Az, hogy a Szent Szellem munkálkodik bennünk a megszentelődés által, igazolja, hogy kegyelemben élünk, és örököljük a dicsőséget. Üdvösségünk összes többi tanúbizonyságán kívül van a biztos és kétségtelen bizonyíték, hogy az élő Isten Szelleme bennünk lakozik. Bűnbánat, hit, hívő élet, szent vágyak, égbe szálló sóhajok és kimondhatatlan fohászkodások – mindezek annak bizonyítékai, hogy a Szent Szellem különlegesen munkálkodik bennünk,   az   üdvösség   örököseiben.   A Szent Szellem belénk lehelte az életet, és ez Isten Királyságának nagy pecsétje számunkra. Nincs szükségünk álmokra, sem látomásokra, sem misztikus hangokra, sem törékeny érzésekre: a Szent Szellem általi ösztönzés és megújulás jobb pecsét, mint ezek. Az ígéret Szelleme nem készítené fel az embereket olyan áldásra, amit sohasem kapnak meg. Ő, aki elkészítette számunkra, biztosítja is azt az áldást, amelyre felkészített bennünket. A Szellem pecsétjének leghalványabb lenyomata jobb tanúságtétel arra, hogy részesedünk és osztozunk Isten népének örökségében, mint bármilyen elbizakodott következtetés, amelyet az önteltség von le délibábos képzelődéseiből.

A Szent Szellem nemcsak pecsétje, de záloga is az örökségnek. A Szent Szellem maga is fontos része a szentek örökségének, és az Ő birtoklása a tökéletesség, a menny és az örök dicsőség kezdete. Ő az örök élet, és ajándékai, kegyelme és munkálkodása a vég nélküli boldogság első részletei. A Szent Szellem birtoklásával magunkénak tudhatjuk azt a királyságot, amelyet a mi Atyánk örömmel ad a választottjainak.

Ez világossá válik, ha egy kicsit elgondolkodunk rajta. A mennyben szentség uralkodik, és világos, hogy – amennyiben már idelent szentté kíván tenni minket – a Szent Szellem belénk ültette a menny kezdeteit. A menny győzelem; és valahányszor legyőzzük a bűnt, a Sátánt, a világot és a testet, ízelítőt kapunk abból a nem halványuló diadalból, amelynek hallatán pálmaágakat lengetnek majd az Új Jeruzsálemben. A menny vég nélküli szombat; és kaphatunk-e jobb ízelítőt a tökéletes nyugalomból, mint az a béke és öröm, amelyet a Szent Szellem áraszt szét bennünk? Az Istennel való bensőséges közösség a megdicsőültek üdvösségének fontos alkotóeleme; és a Szent Szellem már idelent lehetővé teszi számunkra, hogy gyönyörködjünk az Úrban, és örüljünk üdvözítő Istenünkben. Az, hogy közösségünk van az Úr Jézussal minden kegyelmes tervében és céljában, és hasonlítunk hozzá az Isten és ember iránti szeretetben, szintén nagyban hozzájárul ahhoz, hogy tökéletes állapotban állhassunk a trón elé; és a szentség Szelleme ezen munkálkodik bennünk napról napra. Tiszta szívűnek lenni, hogy megláthassuk Istent, szilárd jelleműnek lenni, hogy megerősödjünk az igazságban, erősnek lenni a jóban, hogy legyőzzük a gonoszt, hogy megtisztuljunk önmagunktól, és mindenünket megtaláljuk Istenben – nem ezek-e a boldogító látomás legfontosabb áldásai, ha maradéktalanul megvalósulnak? És vajon nem kaptuk-e már meg ezeket az erő és a dicsőség Szellemétől, aki most is bennünk lakozik? De igen. A Szent Szellem által megtaláljuk ezeket a dolgokat, amelyeket keresünk. Benne a menny kezdete és a dicsőség napjának hajnala mosolygott ránk.

Tehát nem olyan ismeretlenek számunkra a megígért áldások, mint azt sokan állítják. Sokan ismételgetik papagáj módjára ezt a mondatot: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Kor 2,9); de elmulasztják hozzátenni a rákövetkező mondatot ugyanabban az Írásban: „Nekünk pedig kinyilatkoztatta ezeket Isten a Szellem által.” Micsoda kegyetlenség félbevágni az Írás mondanivalóját! A Szent Szellem kinyilatkoztatta nekünk, amit szem nem látott és fül nem hallott: széthúzta a függönyt, lehetővé téve, hogy bepillantást nyerjünk a korok és nemzedékek elől elrejtett titkokba. Pillants bele Isten életébe saját lelkedben, az örök életbe, amelyet azoknak ígért, akik szeretik őt. A dicsőségben való élet csupán folytatása és természetes következménye a kegyelemben való életnek. Szemléld a megbékélést az engesztelés vére által, azt az örök békességet, ami az örök béke alapja. Pillants bele Isten szeretetébe, amely szétárad a hívő lélekben, és ízelítőt ad a boldogság kellemes illatából. A teljes bizonyosság mozdulatlan állandóságában és megszentelt derűjében figyelj a Paradicsom nyugalmának jövendölésére. Ha belső örömeink túláradnak és énekben törnek ki, meghalljuk a mennyei halleluja előjátékát. Ha meg akarjuk ismerni Kánaán szőlőfürtjeit, megmutatják azokat az érzelmek és a várakozások, mint amikor a Szellem vezérletével az ígéret földjére elment kémek elhozták nekünk a föld legfinomabb gyümölcseit!

Nemcsak lesz az örökségünk, de MÁR MOST A MIÉNK. Minthogy a Szent Szellem a miénk, máris birtokában vagyunk a tejjel és mézzel folyó földnek. „Mi, akik hiszünk, bemegyünk a nyugalomba” (Zsid 4,3). „Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez” (Zsid 12,22).

Mi más marad azok számára, akik Isten Fiában az isteni örökség részeseivé váltak, mint hogy méltók legyenek a felemelő, szent, mennyei elhívásra? „Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül” (Kol 3,1).

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

18. Az ígéret ideje

„Közeledett az ígéret teljesülésének ideje.”

(Csel 7,17)

Egy evangéliumi író emlékeztet minket arra, hogy Isten kegyelme nem a türelmetleneknek van címezve, hanem az a „Dávid iránt való változhatatlan kegyelmesség”. Semmi okunk siettetni az Urat, még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy kegyelmének szekerei lassan jönnek. Egyáltalán nem szokatlan, ha egy szent így kiált fel: „Ó, Uram, meddig késel?” Írva van: „Az Úr dicsősége lesz mögötted” (Ézs 58,8). Az utóvéd jelenik meg utoljára, de megérkezik. Lehet, hogy Isten időnként megvárakoztat minket; de a végén rájövünk, hogy ő az alfája és ómegája népe szabadulásának. Soha ne legyünk bizalmatlanok iránta; mert „ha késik is a látomás, várjuk türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el” (Hab 2,3).

A londoni kikötőből egyszer kifutott egy hajó, amelyet tulajdonosa Gyors-Biztosnak nevezett el, mert azt remélte, hogy sebesnek és biztonságosnak bizonyul. Ez megfelelő név Isten kegyelme számára is: az is gyors és biztos. Dávid ugyan nem ezt mondta a Brooks által idézett szövegben, de más helyeken gyakran állította ezt, sőt még többet is. Nem ő mondta-e: „Kerubon ülve repült, szelek szárnyán suhant”? Isten nem késlekedik meghallani népe kiáltását. Kitűzte a napot, amikor kegyeibe fogadja Siont, és ha eljön ez a nap, nem fog késlekedni.

Teljesítésének időpontja az ígéret fontos része; valójában ez az ígéret lényege. Méltánytalan lenne elhalasztani egy adósság kifizetését; és ugyanez vonatkozik az ígéretek megtartásának kötelességére. Az Úr percnyi pontossággal teljesíti kegyes ígéreteit. Az Úr megfenyegette a világot, hogy özönvízzel pusztítja el, de megvárta, amíg Nóé belép a bárkába; és akkor, még ugyanazon a napon feltörtek a mélység nagy kútjai. Kijelentette, hogy Izráel ki fog jönni Egyiptomból, és így is történt: „A négyszázharmincadik esztendő végén, éppen ezen a napon vonult ki az ÚR egész serege Egyiptomból” (2Móz 12,41). Dániel szerint az Úr számlálja ígéreteinek éveit és várakozásának heteit. Ami legnagyobb ígéretét, vagyis Fiának elküldését illeti a mennyből, az Úr nem késlekedett ezzel a nagy ajándékkal, hanem „amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született”. Kétségtelen, hogy az Úr, a mi Istenünk percnyi pontossággal megtartja ígéretét.

Amikor nélkülözünk, szeretnénk sürgetni az Urat, hogy siessen a segítségünkre, ahogyan Dávid is esedezett a hetvenedik zsoltárban: „Istenem, ments meg engem, Uram, siess segítségemre!” (1. vers). „Én nyomorult és szegény vagyok, siess hozzám, Istenem! Te vagy segítségem és megmentőm, Uram, ne késlekedj!” (5. vers). Sőt, az Úr magáról is mondja, hogy sietve teljesíti kegyes ígéreteit: „Én, az Úr, rövid idő múlva megvalósítom ezt” (Ézs 60,22). Nem szabad azonban úgy imádkoznunk, mintha attól félnénk, hogy az Úr késlekedik, vagy nekünk kéne siettetni őt. Nem. „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják” (2Pt 3,9). Istenünk lassú a haragjában, de kegyes a cselekedeteiben, „beszéde gyorsan terjed” (Zsolt 147,15). Népének megáldásában gyorsasága gyakran megelőzi az időt és a gondolatot; mint például amikor teljesíti ezt a régi kijelentését: „Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom” (Ézs 65,24).

Mégis, imáinkra gyakran csak később válaszol. Amiként a gazda nem aratja le ma, amit tegnap vetett, mi sem kapjuk meg rögtön az Úrtól, amit kérünk tőle. A kegyelem ajtaja kinyílik, de nem az első kopogtatásra. Miért van ez? Azért, mert annál nagyobb lesz a kegyelem, minél tovább van úton. Minden célnak megvan a maga ideje az ég alatt, és minden a maga idejében a legjobb. A gyümölcs akkor a legjobb, ha kellő időben érik meg. Az idő előtti kegyelem csak fél kegyelem lenne; ezért az Úr visszatartja, amíg tökéletessé nem válik. A menny is egyre jobb lesz – mert nem lesz a miénk addig, amíg Isten elő nem készíti számunkra, és mi fel nem készülünk rá.

A kegyelem előkészítését a szeretet vezérli, és csak akkor üti meg a harangot, amikor elérkezett a megfelelő pillanat. Isten késlekedése ugyanúgy áldás számunkra, mint azonnali válasza. Nem szabad kételkednünk az Úrban azért, mert nem jött még el az Ő ideje; ha ezt tennénk, úgy viselkednénk, mint a nyűgös gyerekek, akik azonnal akarják, amit meglátnak, különben azt gondolják, hogy sohasem kapják meg. Egy várakozó Isten méltó várakozó népe bizalmára. „Még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen” (Ézs 30,18). Szánalma nem csökken, még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy elhalasztotta kegyes cselekedeteit, és szomorúságunk egyre csak mélyül. Annyira szeret minket, hogy próbára tesz bennünket, késleltetve válaszát. Mennyei Atyánk is úgy van ezzel a mennyben, mint Urunk volt a földön: „Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig azon a helyen maradt, ahol volt” (Jn 11,5.6). A szeretet összezárja az isteni nagylelkűség kezeit, és visszatartja a kegyelem kiáradását, ha úgy látja, hogy a megpróbáltatásból komoly nyereség származhat. Talán nem jött még el az ígéret ideje, mert megpróbáltatásunk még nem érte el a célját. A fegyelmezésnek el kell érnie a célját, különben sohasem érhet véget. Ki kívánná, hogy az aranyat kivegyék a tűzből, még mielőtt kiég belőle a salak? Ó, nagyszerű dolog, várj, amíg el nem nyerted végső tisztaságodat! Ezek a pillanatok a kemencében nagyon hasznosak. Nem lenne bölcs dolog lerövidíteni ezeket az aranyat érő órákat. Az ígéret ideje összhangban van a szív és a lélek gyarapodásának idejével.

Talán még nem tanúsítottunk kellő alázatot az isteni akarat iránt. A türelem még nem fejezte be a munkáját Az elválasztás folyamata még nem ért véget: még mindig epekedünk azon vigaszok után, amelyekről az Úr szeretne örökre leszoktatni minket. Ábrahám nagy ünnepséget rendezett, amikor fiát, Izsákot elválasztották; és a mi mennyei Atyánk ugyanígy fog cselekedni velünk. Tűrd a sorsod, büszke szív! Hagyd el a bálványaidat; hagyj fel a majomszeretettel, és elnyered a megígért békét.

Az is lehetséges, hogy még nem teljesítettük valamelyik kötelességünket, amely életünk fordulópontja lesz. Az Úr akkor vetett véget Jób betegségének, amikor a barátaiért imádkozott. Lehet, hogy az Úr hasznossá akar tenni minket egy rokonunk vagy barátunk számára, mielőtt nekünk adja személyes vigaszát. Lehet, hogy figyelmen kívül hagyjuk az Úr házának valamelyik előírását, vagy valamilyen szent munka még elvégezetlen; és ez hátráltatja az ígéret teljesülését. Vajon így van? „Kevésnek tartod Isten vigasztalását? Van még valami, amit visszatartottál?” Talán még fogadalmat kell tennünk az Úrnak, és be kell mutatnunk neki egy figyelemre méltó áldozatot, ami eszébe juttatja kötelezettségvállalását. Ne adjunk rá okot, hogy panaszkodjon: „Nem nekem vettél pénzért illatos nádat.” Inkább fogadjuk el a kihívását: „Hozzá-tok be a raktárba az egész tizedet, és így tegyetek próbára engem - mondja a Seregek Ura.

Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok” (Mal 3,10).

Isten úgy határozta meg ígéretei teljesítésének idejét, hogy biztosítsa dicsőségét, és ennek elégnek kell lennie számunkra, ha nem látunk más okot a késedelemre. Lehet, hogy tisztában kellene lennünk szükségleteinkkel és az általunk kért áldások nagy értékével. Ami túl könnyen jön, azt lehet, hogy kevéssé értékeljük. Talán hálátlan lelkünket a várakozás tanítja meg a hálára. Nem tudunk hangosan énekelni, ha előtte nem lélegeztünk mélyet. Az akarás és a várakozás türelemhez vezetnek; ezek pedig kel-lő időben vidámsághoz és örvendezéshez.

Ha mindent úgy ismernénk, mint Isten, tiszta szívből áldanánk Őt, amiért megfenyített, és nem kímélt minket, bár keservesen sírtunk. Ha olyan jól ismernénk a véget, mint a kezdetet, akkor magasztalnánk az Urat a zárt ajtókért, a rosszalló tekintetekért és a megválaszolatlan imákért. Ha tudnánk, hogy az Úr nagy céljait azzal szolgáltuk, hogy továbbra is a vágyott örömök nélkül éltünk, és elviseltük a bajt, amitől rettegtünk, akkor hangosan sírnánk örömünkben, hogy Isten meghagyott szegénységünkben, és bezárt fájdalmunkba. Ha azzal dicsőíthetjük Istent, hogy lemondunk arról, amit kérünk, akkor arra vágyunk, hogy visszautasítson minket. Legfontosabb imánk, és az összes többinek az összegzése a következő: „Ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint Te” (Mt 26,39).

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

17. A megfelelő ígéret kiválasztása

Te ígérted szolgádnak ezt a jót .”

(2Sám 7,28)

Dávid király tudta, hogy az Úr mit ígért neki, és főként az imáiban gyakran hivatkozott rá mint „erre a jó dologra”. Esdeklő imánkban pontosabban kell fogalmaznunk, mint általában szoktunk. Sokszor úgy imádkozunk mindenért, hogy gyakorlatilag semmiért sem imádkozunk. Jó, ha tudjuk, hogy mit akarunk. Urunk ezt mondta a vak embernek: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” Azt kívánta, hogy a vak ember legyen tisztában a saját szükségleteivel, és hogy őszinte vágyat érezzen e szükségletek iránt: ezek értékes hozzávalók az ima összeállításához.

Ha már tudjuk, hogy mire van szükségünk, a következő feladatunk az, hogy meggyőződjünk arról, az Úr valóban megígérte-e nekünk ezt a konkrét áldást. Akkor teljes bizalommal fordulhatunk hozzá, és joggal számíthatunk arra, hogy teljesíti ígéretét. E célból szorgalmasan kutassunk a Szentírásban, figyeljünk oda más hívők hasonló eseteire, és próbáljuk megtalálni az isteni kegyelemnek azt a konkrét kijelentését, amely alkalmazható az esetünkre az adott körülmények között! Minél pontosabban illik az ígéret az esetünkre, annál nagyobb vigaszt nyújt. Ebben az iskolában a hívő megtanulja a Biblia szó szerinti ihletés értékét; mert lehet, hogy a saját esetében egy olyan, látszólag jelentéktelen dolognál kell elidőznie, mint egy főnév egyes vagy többes száma. Pál, amikor idézte az Ábrahámnak tett ígéretet, a következő megjegyzést fűzte hozzá: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus” (Gal 3,16).

Biztosak lehetünk afelől, hogy az ihletett könyv (a Biblia) valamelyik lapján ott van az alkalomhoz illő ígéret. Isten végtelen bölcsessége nyilvánul meg abban, hogy olyan kinyilatkoztatást adott nekünk, amely megfelel népe számtalan helyzetének. Egyetlen megpróbáltatás sem kerülte el a figyelmét, akármilyen sajátos is. Ahogy a földön minden élőlény számára van megfelelő élelem, ugyanúgy az ihletett könyvben is megtalálható az alkalmas segítség Isten minden gyermeke számára. Ha nem találtunk az esetünkre illő ígéretet, az azért van, mert nem kerestük; vagy ha megtaláltuk, még nem fogtuk fel teljesen a jelentését.

Itt hasznos lehet egy egyszerű hasonlat. Tegyük fel, hogy elvesztetted egy szekrény kulcsát, és miután kipróbáltál minden nálad lévő kulcsot, lakatost kell hívnod. A kisiparos egy nagy kulcscsomóval érkezik, amelyben minden fajtájú és méretű kulcs megtalálható. Számodra rozsdás szerszámok különös gyűjteményének tűnnek. A mester megnézi a zárat, aztán kipróbálja az első kulcsot, majd sorra a többit. Még nem találta el; és a kincseid még mindig elérhetetlenek számodra. Nézd csak, talált egy jónak tűnő kulcsot: majdnem érinti a zár nyelvét, de mégsem. Nyilván jó nyomon van. Végül kinyílik a szekrény, mert megtalálta a megfelelő kulcsot.

Ez a példa jól szemlélteti az ember tanácstalanságát. Nem könnyű megbirkózni egy nehézséggel, megtalálni a helyes megoldást, és eljutni a boldogító eredményhez. Imádkozol, de imádban nem rendelkezel a kívánt szabadsággal. Te egy meghatározott ígéretet szeretnél. Sorban kipróbálod az ígéreteket, de egyik sem illik rád. A zavarodott szív azt gyanítja, hogy nem alkalmazhatók a szóban forgó esetre, így a „régi Könyvben” maradnak, hogy egy másik napon felhasználd őket, hiszen a jelen szükséghelyzetben nem elérhetők. Aztán újra megpróbálod, és a kellő pillanatban ráakadsz egy ígéretre, amelyet éppen erre az alkalomra szabtak; olyan pontosan illik az esetedre, mint ahogy egy jól elkészített kulcs illeszkedik annak a zárnak a kulcsvezető bordáihoz, amelyhez eredetileg készült. Megtalálván az élő Isten megfelelő üzenetét, a kegyelem trónjához sietsz, és esedezel érte: „Ó, Uram, te ígérted szolgádnak ezt a jót; légy kegyes, és teljesítsd!” A dolognak ezzel vége; a szomorúság örömmé változik; az ima meghallgattatott.

A Szent Szellem gyakran emlékeztet minket – élénken és erőteljesen – Istennek azokra az ígéreteire, amelyeket elfelejtettünk. Új megvilágításba helyezi azokat a szövegrészeket is, amelyekre jól emlékszünk, és feltárja a bennük lévő, általunk nem is sejtett teljességet. Egyes általam ismert esetekben a szöveg sajátságos volt, és a személy, akinek az elméjébe vésődött, egy ideig nem vette észre a jelentőségét. Egy szívet évekig vigasztaltak ezek a szavak: „Élete boldog marad, és utódai öröklik a földet.” Ez a szövegrész nem ment ki a fejéből, mintha állandóan a fülébe súgta volna valaki. Az ígéretnek a saját életéhez való különleges viszonyát a konkrét esemény értette meg vele. Isten egy gyermekét, aki a terméketlenség évein búslakodott, egyszerre örömmel és békével töltötte el ez a ritkán idézett ígéret: „Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska” (Jóel 2,25). Dávid keserű tapasztalatai a rágalmazásról és rosszindulatról olyan vigasztaló ígéretek kijelentésére késztették Istent, amelyeket számtalanszor magukévá tettek szomorú és megtört szívű keresztyének, amikor ki kellett állniuk a „meg-szégyenítések próbáját”. Nincs kétségem afelől, hogy mielőtt ez az üdvtörténeti korszak véget ér, az Írás minden mondatát példázza majd egyik vagy másik szent élete. Talán néhány homályos vagy félreértett ígéret még mindig használatlanul hever, amíg el nem jön az, akinek konkrétan szól. Ha szabad így fogalmaznom, van egy rozsdás kulcs a kulcscsomóban, amely még nem találta meg a saját zárát; de megtalálja, mielőtt véget ér a Gyülekezet földi története: ebben biztosak lehetünk.

Lehet, hogy az Úrnak az az ígérete, amely megszüntetné a rossz közérzetünket, egészen közel van, csak nem tudunk róla. John Bunyan (A zarándok útjában) az emberi tapasztalat páratlan ismeretével ábrázolja a Kétségek Várának rabját, amint a saját kebelében megtalálja az Ígéretnek nevezett kulcsot, amely minden ajtót nyit a sötét börtönben. Gyakran fekszünk sötétzárkában, pedig kínálja magát a legteljesebb szabadság elnyerésének eszköze. Ha kinyitnánk a szemünket, Hágárhoz hasonlóan mi is meglátnánk egy kutat a közelben, és csodálkoznánk, hogy miért is gondoltunk a szomjan halásra. Ó, megkísértett testvérem, az Úr ígérete éppen rád vár! Amiként a manna korán reggel lehullott, és ott feküdt a földön, készen arra, hogy az izráeliták összeszedjék, ugyanígy vár az Úr ígérete a te eljöveteledre. A kegyelem ökreit és hízóit már levágták, és minden készen áll a vigasztalásodra. A hegy tele van harci szekerekkel és tüzes lovakkal, amelyek készek a kiszabadításodra; az Úr prófétája látja őket, és ha nyitva tartanád a szemed, te is látnád. Ostobaság lenne részedről, ha csak ülnél ott, ahol vagy, és haldokolnál, akárcsak a leprások Samária kapujában. Mozdulj meg, mert valahol a közeledben bőségesen árad a kegyelem, felülmúlva mindent, amit kértél vagy amire gondoltál. Csak higgy, és „menj be a nyugalomba”.

A szegények, a betegek, az erőtlenek, a tévelygők számára vannak olyan vigasztaló szavak, amelyeket csak ők élvezhetnek. Az elesettek, a csüggedtek, a kétségbeesettek, a haldoklók számára vannak olyan szíverősítők, amelyeket Isten úgy készített el, hogy tekintettel volt sajátos bajaikra. Vannak ígéretek az özvegyek és az apátlanok számára, és ugyanúgy a bebörtönzöttek, az utazók, a hajótörött tengerészek, az idős emberek és a haldoklók számára is. A hívő ember akármerre vándorol, mindig isteni ígéret követi. Az ígéret úgy veszi körül a hívőket, mint a levegő a földgolyót. Majdnem nevezhetném mindenütt jelenlévőnek, és elmondhatom róla: „Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni. Hova menjek Szellemed elől? Orcád elől hova fussak?” (Zsolt 139,5-7). A sötétség semmilyen mélysége sem rejthet el minket a szövetség ígérete elől; jelenlétében éjszaka is nappali világosság van. Merítsünk ebből bátorságot, és várjunk hittel és türelemmel száműzetésünk földjén, amíg el nem jön hazatérésünk napja. Így „örököljük az ígéretet”, akárcsak az üdvösség többi örököse.

A szövetség bizonyos ígéreteinek, amelyeket az Úr Jézus Krisztus tett az általa kiválasztottaknak és megváltottaknak, nincs semmilyen ránk vonatkozó feltétele; de az Úr sok más gazdag ígérete kikötéseket tartalmaz, amelyeket figyelembe kell vennünk, különben nem részesülünk az áldásból. Kedves olvasó, miközben szorgalmasan kutatsz, ne feledkezz meg erről a nagyon fontos dologról. Isten megtartja a neked tett ígéretet; csak pontosan teljesítsd a benne előírt feltételeket. Csak akkor várhatjuk, hogy az ígéret teljesül számunkra, ha mi is teljesítjük a feltételeit. Ő ezt mondta: „Aki hisz Jézusban, az üdvözül.” Ha hiszel az Úr Jézus Krisztusban, bizonyosan üdvözülsz, de különben nem. Hasonlóan, ha az ígéret imához, szentséghez, az Ige olvasásához, a Krisztusban való élethez vagy bármi máshoz van kötve, teljes szívvel és lélekkel próbáld teljesíteni a parancsot, hogy részesülhess az áldásban. Egyes esetekben a nagy áldás azért nem valósul meg, mert az ember elhanyagolja ismert kötelességeit. Az ígéret nem tud belépni, mert „a bűn az ajtó előtt leselkedik”. Még egy ismeretlen kötelesség is megkorbácsolhat minket „néhány ostorcsapással”, és ez a néhány csapás is elronthatja az örömünket. Törekedjünk arra, hogy megismerjük az Úr akaratát minden dologban, és aztán engedelmeskedjünk neki habozás nélkül. Nem a mi akaratosságunk, hanem az isteni bölcsesség útjai azok, amikről olvasunk: „Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség” (Péld 3,17).

Ne becsüld le az ígéret kegyelmét csak azért, mert egy feltétel van mellékelve hozzá; hiszen ez megkettőzi az értékét. A feltétel maga is áldás, amelyet az Úr szándékosan elválaszthatatlanná tett attól, amire vágysz, hogy egyszerre két kegyelmet is elnyerj, miközben csak egyet keresel. Sőt, ne felejtsd el, hogy a feltétel csak azoknak fájdalmas, akik nem örökösei az ígéretnek: számukra tüskés sövény, amely távol tartja őket a vigasztól, amihez nincs joguk; de számodra nem fájdalmas, hanem vigasztaló, ezért nem akadályoz abban, hogy hozzáférj az áldáshoz. Azoknak a követelményeknek, amelyek fekete felhőt és sötétséget ígérnek az egyiptomiak számára, derűs oldala van az izráeliták számára, amely éjjel világít nekik. Számunkra az Úr igája könnyű, és ha magunkra vesszük, lelkünk nyugalmat lel. Vedd hát figyelembe az ígéret szóhasználatát, teljesítsd ki minden előírását, hogy minden jó dolog a tiéd lehessen!

Ha hiszel az Úr Jézusban, minden ígéret a tiéd; és közöttük biztosan van olyan, amelyik éppen arra a napra illik és arra a helyre, ahol éppen táborozol. Ezért kutasd az Írást, és találd meg a ma rád vonatkozó részt! Az Úr a következőt mondta, az általa tett ígéretekről: „Egy sem fog hiányozni ezek közül, sem az egyik, sem a másik nem marad el, mert az Úr parancsa ez.” Tehát bizakodj, és ne félj. Bármi más hibázhat, de Isten ígérete sohasem. Ebben a bankban nem kockázatos elhelyezni semmilyen kincset. „Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint előkelő emberekben bízni.” Valahányszor megemlékezünk az igazság és kegyelem Istenéről, szívünk énekelni fog.

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

16. Az evilági életben használható ígéretek

„A kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete.”                                          (1Tim 4,8)

A keresztyének egy részét egyfajta teher akadályozza meg abban, hogy a hitet úgy kezeljék, mint a mindennapi élet egyéb dolgait. Számukra a hitélet földöntúli és ábrándokat kergető; inkább jámbor képzelgés terméke, mint ténykérdés. A maguk módján hisznek Istenben a hitbeli dolgokat és az eljövendő életet illetően; de teljesen elfelejtkeznek arról, hogy az igazi istenfélelem bírja mind az evilági, mind az eljövendő élet ígéretét. Számukra szentségtelen dolognak tűnne, ha a mindennapi élet kis dolgaiért imádkoznának. Talán megdöbbenti őket, ha azt bátorkodom mondani, hogy ez megkérdőjelezi hitük valódiságát. Ha hitük nem nyújt nekik segítséget az élet kis problémáiban, vajon támaszt nyújt-e nekik a halál nagy megpróbáltatásaiban? Ha nem válik hasznukra az élelmet és ruházkodást illetően, mit tehetne értük a halhatatlan szellem tekintetében?

Ábrahám életében azt látjuk, hogy hite földi zarándoklatának minden eseményében szerepet játszott: amikor egyik országból a másikba költözött, amikor elvált unokaöccsétől, amikor a betolakodók ellen harcolt, és különösképpen akkor, amikor megszületett régen megígért fia. Az ősatya életének minden része istenhitének hatókörén belül volt. A Biblia ezt mondja életének utolsó szakaszáról: „Az Úr mindennel megáldotta Ábrahámot”, ami magában foglalja mind az evilági, mind a szellemi dolgokat. Jákóbnak az Úr kenyeret ígért, hogy legyen mit ennie, ruhát, hogy legyen mit felvennie, és azt, hogy békességben elviszi atyja házába; mindezek a dolgok átmeneti és földi jellegűek. Ezek az első hívők bizonyára nem szellemiesítették el a szövetség evilági áldásait, és az Istenben való hitet nem tekintették hiábavaló, misztikus dolognak. Megdöbbentő, hogy világi és hitbeli életük között nem húztak semmilyen éles választóvonalat; zarándokokként utaztak, úgy harcoltak, mint a keresztes lovagok, úgy ettek és ittak, mint szentek, úgy éltek, mint papok, és úgy beszéltek, mint próféták. Életük volt a hitük, és hitük volt az életük. Bíztak Istenben, és nem csupán nagyjelentőségű ügyeik tekintetében, hanem mindennel kapcsolatban. Amikor valamelyik szolgájukat elküldték, hogy intézzen el valamit, az így imádkozott: „Uram, az én uramnak Istene! Bárcsak szerencséssé tennéd utamat, amelyen járok!” Ez valódi hit volt, nekünk pedig az a dolgunk, hogy utánozzuk, és többé ne hagyjuk, hogy az ígéret lényege és a hit éltető ereje elillanjon érzelgős és látomásos képzelődéssé válva. Ha az Istenben való bizalom bármire jó, akkor jó mindenre az ígéret hatókörén belül, és bizonyos, hogy a jelenvaló élet ebben a tartományban van.

Kedves olvasó, vedd észre és használd a gyakorlatban Istennek az alábbiakhoz hasonló ígéreteit: „Ha Isteneteket, az Urat szolgáljátok, akkor megáld kenyérrel és vízzel. És eltávolítom tőled a bajokat” (2Móz 23,25). „Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz” (Zsolt 37,3). „Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől. Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, sem a homályban lopózó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól. Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felől, téged akkor sem ér el” (Zsolt 91,3-7). „Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem” (Jób 5,19). „Aki igazságosan él, és őszintén beszél, megveti a zsarolt nyereséget, nem fogad el megvesztegetést, hanem elhárítja a kezével, bedugja a fülét, hallani sem akar vérontásról, befogja a szemét, látni sem akar gonoszságot. Az ilyen ember magas helyen lakik, sziklaerőd a fellegvára. Kenyerét megkapja, vize állandóan van” (Ézs 33,15-16). „Mert nap és pajzs az Úr, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem vonja meg javait az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek” (Zsolt 84,12). „Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak, meghazudtolsz minden nyelvet, mely törvénykezni mer veled. Ez az öröksége az Úr szolgáinak, így szolgáltatok nekik igazságot – így szól az Úr” (Ézs 54,17).

A mi Üdvözítőnk arra szánta a hitet, hogy erőforrásunk legyen a mindennapi gondokban, különben nem mondta volna: „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?” (Mt 6,25-26). Mi másra gondolhatott, mint a hit gyakorlására a földi dolgokban, amikor a következőket mondta: „Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. Mert mindezeket a világ pogányai kérdezgetik. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre” (Lk 12,29-30).

Pál ugyanerre gondolt, amikor ezt írta: „Sem-miért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil 4,6-7).

Az Úr Jézus, aki elment, hogy előkészítse számunkra a mennyet, gondoskodik majd rólunk az oda való utazás során. Isten nem úgy adja nekünk a mennyet, mint a pápa adta Angliát a spanyol királynak – szerezze meg, ha tudja –, mert Isten mind az utat, mind a célt bizonyossá teszi.

Földi szükségleteink éppoly valóságosak, mint lelki szükségleteink, és nyugodtak lehetünk, hogy az Úr biztosítja ezeket. Elküldi nekünk e javakat ígéret, ima és hit útján, és nevelésünk eszközévé teszi őket. A pusztaság tapasztalatai által tesz minket alkalmassá a Kánaánra.

Ha azt feltételezzük, hogy a földi dolgok túl aprók a hozzánk leereszkedő Isten számára, akkor elfelejtjük, hogy ő még a madarak repülését is megfigyeli, és népének hajszálait is megszámlálja. Ezenkívül minden oly kicsiny számára, hogy ha a kicsivel nem törődik, akkor semmivel sem törődik. Ki tudja szétválasztani a dolgokat méret és súly szerint? Egy jelentéktelen körülmény a történelem fordulópontja lehet. Áldott az az ember, aki úgy gondolja, hogy Isten számára semmi sem túl kicsi; mert bizonyára semmi sem túl kicsi ahhoz, hogy szomorúságot okozzon nekünk, vagy veszélybe sodorjon. Isten egyik embere egyszer elveszített egy kulcsot, majd imádkozott érte, és megtalálta. A dologról úgy beszéltek, mint különös esetről. Valójában semmi szokatlan nem volt benne: egyesek közülünk mindenért imádkoznak, és attól félnek, hogy Isten szava és az ima nem szentesíti a csekély jelentőségű dolgokat. Lelkiismeretünknek nem akkor ártunk, ha imánkba foglaljuk a csekélységeket, hanem ha kihagyjuk őket. Biztosak lehetünk abban, hogy amikor Urunk megbízta az angyalait, hogy óvják lábunkat az utunkban le-vő kövektől, akkor életünk minden részletét a mennyei gondviselésre bízta, és mi örülhetünk, hogy mindent a gondjaira bízhatunk.

A jelen üdvtörténeti korszak egyik csodája, hogy Krisztusban állandó békét találunk minden megpróbáltatás közepette, és általa imánk elég erőteljes lesz ahhoz, hogy megkapjunk az Úrtól mindent, ami szükséges az élethez és az Ő követéséhez. A szerzőnek alkalma volt számtalanszor próbára tenni az Urat a földi szükségletek tekintetében, amire az árvákkal és diákokkal való törődés késztette. Az imádkozás nagyon sokszor meghozta az éppen jókor jövő utánpótlást, és megszüntette a komoly nehézségeket. Tudom, hogy a hit megtöltheti a pénztárcát, biztosíthat étkezést, meglágyíthat egy kemény szívet, kieszközölhet egy házhelyet az építkezéshez, meggyógyíthat egy betegséget, lecsillapíthat egy engedetlen embert, és megállíthat egy járványt. Akárcsak az anyagias gondolkodású ember a kezében levő pénzzel, Isten embere a kezében lé-vő hittel „mindent megszerezhet”. Az ima parancsára minden földi és mennyei dolog válaszol. A hitet nem utánozhatja szélhámos, és nem szimulálhatja képmutató; de ahol a hit valóságos, ahol képes erősen megragadni egy isteni ígéretet, ott csodákat művelhet. Azt kívánom, hogy az olvasó olyan erősen higgyen Istenben, hogy élete minden gondjában-bajában reá támaszkodhasson! Ez elvezeti egy új világba, és olyan meggyőző bizonyítékot szolgáltat szent hitünk igazságára, hogy csak nevetni fog a gúnyolódókon. Az Istenbe vetett gyermeki hit gyakorlati bölcsességgel vértezi fel az őszinte szívet, amit én szent józan észnek nevezek. A naiv hívő, bár kinevetik mint idiótát, olyan bölcsességgel rendelkezik, ami felülről jön, és összezavarja a gonosz emberek ravaszságát. Semmi sem hozza úgy zavarba a rosszindulatú ellenséget, mint egy ízig-vérig hívő ember őszintesége és hite.

Aki hisz Istenének, nem fél a rossz hírektől, mert szíve zavartalan állandóságot talált az Úrban való hitben. Hite sokféle módon édesíti meg, gyarapítja és gazdagítja az életét. Próbáld ki, kedves olvasó, és győződj meg róla, hogy a hit valóban megadja-e neked a kegyelem állapotának mérhetetlen gazdagságát! Nem fog megmenteni minden bajtól, mert az ígéret ez: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (Jn 16,33); de a megpróbáltatások között is dicsekedni fogsz, „mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szent Szellem által” (Róm 5,3-5).

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

15. Az ígéret láttamozása

„Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.” (Csel 27,25)

Pál apostol egy különleges ígéretet kapott, és nyilvánosan kijelentette, hogy hisz benne. Hitte, hogy Isten teljesíti az ígéret minden részletét. Így aláírásával hitelesítette, hogy Isten igazmondó. Mindnyájunknak ezt kell cselekednünk az Úr azon ígéreteivel, amelyek alkalmazhatók a saját esetünkben. Ezt értem a fejezet címe – az ígéret láttamozása alatt.

Egy barátom ad nekem egy csekket az árvaház számára, amelyre ez van írva: „C. H. Spurgeon rendeletére fizessenek 10 fontot.” Neki is és a bankjának is jó híre van, de semmire sem megyek a jótéteményével, amíg rá nem írom a saját nevemet csekkjének a hátoldalára. Ez nagyon egyszerű dolog – egyszerűen aláírom a nevemet, és a bank kifizeti nekem az összeget –, de az aláírás nem nélkülözhető.

Sok nemesebb név van az enyémnél, de egyiket sem használhatom a sajátom helyett. Az sem használna sokat, ha a királynő nevét írnám rá. Az is hiábavaló lenne, ha maga a pénzügyminiszter írná alá a csekk hátoldalát. A saját nevemet kell odaírnom. Mindenkinek személyesen el kell fogadnia és láttamoznia kell Isten ígéretét a saját hite által, különben semmi haszna sem lesz belőle.

Írhatsz költői sorokat a bank tiszteletére, túlszárnyalhatod egy híres költő verseit az árvák nagylelkű jótevőjének dicsőítésére – semmit sem segít. Az emberek és az angyalok legfennköltebb nyelve sem használ. Ami feltétlenül szükséges, az annak a félnek a személyes aláírása, aki meg van nevezve mint átvevő. Akármilyen művészi vázlatot rajzolsz is a csekk hátoldalára, semmi hasznát nem veszed: a saját nevedre van szükség, és semmit sem fogadnak el helyette. El kell hinnünk az ígéretet, és ki kell jelentenünk, hogy meg vagyunk győződve hitelességéről, különben nem hoz nekünk semmilyen áldást. Sem a jó cselekedetek, sem a szertartások, sem az elragadtatott érzések nem helyettesítik az egyszerű bizalmat. „Aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” Vannak dolgok, amik lehetségesek vagy nem lehetségesek, de ennek így kell lennie.

Az ígéret hangozhat így: „Megígérem, hogy kifizetem az örök élet áldását bármely bűnös megbízásából, aki hisz bennem.” A bűnösnek a váltó hátoldalára kell írnia a nevét; de semmi mást nem kell tennie. Elhiszi az ígéretet, elmegy vele a kegyelem trónjához, és átveszi a kegyelmet, amit az ígéret biztosított neki. Meg fogja kapni ezt a kegyelmet – biztos, hogy nem vall kudarcot. Meg van írva: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van”; és ez így is van.

Pál elhitte, hogy mindenki megmenekül, aki vele volt a hajón, mert Isten megígérte. Elfogadta az ígéretet, mint elégséges biztosítékot, és ennek megfelelően cselekedett. Nyugodt volt a vihar kellős közepén; sorstársainak bölcs és okos tanácsokat adott a böjt megszegését illetően, és általában úgy kezelte a dolgokat, mint aki biztos abban, hogy szerencsésen megmenekül a viharból. Úgy viszonyult Istenhez, ahogy kellett, vagyis feltétlen bizalommal. Egy becsületes ember szereti, ha bíznak benne; elszomorítaná, ha azt látná, hogy gyanakvóan tekintenek rá. A mi hűséges Istenünk is sokat ad arra, hogy tiszteljék, és nem tűri, hogy az emberek úgy kezeljék, mintha nem lenne szavahihető. A hitetlenkedés minden más bűnnél jobban ingerli az Urat. Távol álljon tőlünk, hogy ilyen alávaló dolgot kövessünk el mennyei Atyánk ellen; higgyünk neki teljes mértékben, és ne korlátozzuk Igéjébe vetett bizalmunkat.

Pál nyilvánosan kijelentette, hogy bízik az ígéretben. Nekünk is ugyanezt kell tennünk. Manapság nagy szükség van a bátor és őszinte tanúságtételekre Isten szavahihetősége mellett, és ezek nagyon értékeseknek bizonyulhatnak. A levegő tele van kétkedéssel; kevesen hisznek igazán és szilárdan. Ritka az olyan ember, mint a bristoli Müller György*, aki hiszi, hogy Isten gondoskodik kétezer gyermekről. „Amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” Ezért beszéljünk őszintén. A hitetlenség ellenszegül nekünk; ne hagyjuk, hogy cserbenhagyjon a bátorságunk – szálljunk szembe az óriással a tényleges tapasztalat és a megingathatatlan tanúbizonyság parittyájával és kövével. Isten megtartja az ígéretét, és mi tudjuk ezt. Vesszük magunknak a bátorságot, és aláírjuk minden ígéretét. Igen, ha szükséges lenne, a vérünkkel írnánk alá! Az Úr szava örökké érvényes, és ennek mi rettenthetetlen tanúi vagyunk – mindnyájan, akik az Ő nevéről neveztetünk el.

* Életrajza   megjelent   magyarul   az   Evangéliumi Kiadónál.

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

14. Az ígéret birtokba vétele

„Én vagyok az ÚR, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom.” (1Móz 28,13)

A gyáva lelkek számára nagy nehézséget jelent megragadni Isten nekik tett ígéreteit: attól félnek, hogy elbizakodottság lenne elfogadni ilyen jó és értékes dolgokat. Általános szabálynak tekinthetjük, hogy ha van hitünk megragadni egy ígéretet, az az ígéret a miénk. Aki ideadja nekünk az ajtaját nyitó kulcsot, az azt akarja, hogy nyissuk ki az ajtót, és lépjünk be. Sohasem lehet elbizakodott, aki alázatosan hisz Istennek; de nagyon elbizakodott az, aki kételkedni merészel a szavában. Nem valószínű, hogy csalódunk, ha túlságosan bízunk az ígéretben. Kudarcunk oka a hit hiánya, és nem a túlzott hit. Nehéz lenne túl erősen hinni Istenben; viszont ijesztően gyakori, hogy túl kevéssé hisznek benne. „Legyen a ti hitetek szerint!” (Mt 9,29) – ez olyan áldás, amit az Úr soha nem von vissza. „Ha hiheted azt, minden lehetséges a hí-vőnek.” Írva van: „Nem mehettek be hitetlenségük miatt”; de Isten sohasem mondott olyat, hogy valakit, aki hit által ment be, megfeddtek volna arcátlansága miatt, és ismét kiűztek volna.

A fejezet elején olvasható szöveg szerint Jákób úgy vette birtokba a megígért földet, hogy elnyújtózott rajta, és elaludt. Egy ígéret birtokba vételének legbiztosabb módja, ha teljes súlyunkkal ráfekszünk, és megpihenünk rajta. „Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom.”

Milyen gyakran teljesült be az ígéret számomra, amikor elhittem, és eszerint cselekedtem! Elnyújtóztam rajta, mint egy díványon, az Úrra bíztam magam, és lelkemet édes nyugalom szállta meg. Az Istenbe vetett bizalom megvalósítja saját vágyait. Az ígéret, amit az Úr tett azoknak, akik az imában keresnek oltalmat, így szól: „Higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglesz nektek.” Ez furcsán hangzik, de igaz; ez megfelel a hit filozófiájának. Mondd a felismerés hitével: „Ez az ígéret az enyém”, és azon nyomban a tiéd lesz. Nem látás és érzékelés, hanem hit által „nyerjük meg az ígéreteket”.

Isten ígérete nem egy bekerített terület, ennek vagy annak a szentnek a magántulajdona, hanem a szentek közösségének nyílt tere. Kétségkívül vannak olyanok, akik ha tudnák, kisajátítanák maguknak a csillagokat, és személyes birtokukká tennék a napot és a holdat. Ugyanez a mohóság szívesen körbekerítené az ígéreteket, de ez nem tehető meg. A fösvények legszívesebben kalickába zárnák az énekesmadarakat, és igényt tartanának a pacsirta és a rigó énekére, mint kizárólagos örökségükre, mint ahogy az összes ígéretet is maguknak szeretnék megtartani. De még a legjobb szentek sem tudják lakat alá tenni a kegyelem Istenének ígéretét, még ha szeretnék is. Az ígéret nem csak „a tiétek és gyermekeiteké”, hanem „mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk”. Mily nagy vigasz ez! Éljünk használati jogunkkal, és hit által vegyük birtokba, amit az Úr nekünk adott egy „örökké megmaradó szövetség” révén.

A Jákóbnak mondott szavak egyenlőképpen szólnak minden hívőnek. Hóseás mondja róla: „Küzdött az angyallal és győzött; sírva könyörgött neki. Bételben talált rá, és ott beszélt vele” (12,4). Jahve velünk is beszélt, amikor az ősatyával társalgott. A csodákat, amiket a Vörös-tengernél művelt, minden emberéért tette, hiszen ezt olvassuk: „örüljünk neki!” (Lásd Zsolt 66,6). Igaz, hogy nem voltunk ott, de Izráel győzelmének öröme a miénk is. Az apostol úgy idézi az Úr Józsuénak tett ígéretét, mintha az Isten minden gyermekének szólna: „Ő mondta: Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged” (Zsid 13,5). Tény, hogy az Úr egyetlen ígérete sem fejeződik be azzal az alkalommal, amely okot adott rá, és nem merül ki annak az egyénnek a megáldásában, akinek először tette. Az összes ígéret mindazoknak szól, akiknek elég erős a hitük, hogy elfogadják őket, és esedezzenek értük a kegyelem trónjánál. Ami Isten egyetlen ember számára, aki bízik benne, ugyanaz minden ilyen ember számára, körülményeiknek és szükségleteiknek megfelelően.

A Biblia mindnyájunkon rajta tartja a szemét, amikor kimondja a kegyelem szavait. Helyesen mondta egy előadó: „Mi magunk vagyunk azok a személyek, akikről az Írás beszél; és akikhez, mint emberekhez, leereszkedő, bár mennyei felhívását intézi a meggyőzés legváltozatosabb eszközeivel. Érdemes megfigyelni, hogy ez a könyv a meggyőzőerő milyen változatos formáit mutatja; hogy – akárcsak egy fókuszba tekintő arckép – állandóan rajtunk tartja a szemét, akármerre fordulunk.”

Isten Igéjének szeme! Bármerre fordulunk, tekinteted mindig rajtunk tartod. Vedd észre bánatunk mélységét, fejtsd meg minden szív rejtélyét. Milyen szó ez? Honnan ismersz engem? Az alázatos szív elámul ezen. Hogy hallhasson téged, add, hogy megismerje e nagy titkot, a tudást önmagát.

Az ígéret egyik legnagyobb vonzereje – egyben az egyik legmeggyőzőbb bizonyíték arra, hogy Isten sugalmazta – az a tény, hogy a hívők több ezer nemzedéke minden egyes tagjának szól, páratlan személyességgel. Bibliánkat nem úgy kezeljük, mint egy régi kalendáriumot, hanem mint olyan könyvet, amely a jelennek szól: új, friss és naprakész. Időtálló üdeség rejlik az ősi szavakban, amelyek őseink szellemi táplálékául szolgáltak. Dicsőség Istennek, amiért még mi is e szavakkal táplálkozhatunk, és csak magunkat hibáztathatjuk, ha nem ezt tesszük!

Ábrahám kútjai Izsáknak, később Jákóbnak és sok ezer nemzedéknek is szolgáltak. Jöjj, engedjük le vödreinket, és örvendezve húzzunk vizet az üdvösség régi kútjaiból, amelyeket azokban a régi időkben ástak, amikor őseink még bíztak az Úrban, és Ő megszabadította őket! Nem kell félnünk, hogy babonássá vagy hiszékennyé válunk. Az Úr ígéretei mindenkinek szólnak, aki elhiszi őket: maga a hit a bizalom biztosítéka. Ha képes vagy bízni, akkor bízzál! Miután számtalanszor valóra váltak, az ígéret szavai még mindig érvényesek, és továbbra is teljesülnek. Sokszor lehajoltunk a réten a forrásnál, és ittunk egy hűsítő kortyot; a forrás ma is csordultig van, a vize ingyenes, és olyan bizalommal ihatunk belőle, mintha most hajolnánk le először. Az emberek újra meg újra megszegik az ígéreteiket: oktalanság lenne mást várni tőlük. Ők víztartályok, de te, ó, Uram, kút vagy! Minden friss forrásom benned van.

Jöjj, kedves olvasó, utánozd Jákóbot! Ahogy ő lefeküdt egy helyen, és az ott talált köveket használta párnaként, tedd te is ugyanezt. Itt van az egész Biblia díványnak, és itt vannak az ígéretek, amelyek párnául szolgálhatnak. Tedd le terheidet és magadat is, és pihenj meg! Íme, az Írás és minden ígérete mostantól fogva a tiéd. „A földet, amelyen fekszel, neked adom.”

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

13. A kivétel nélküli szabály

„Áldott az ÚR, aki nyugalmat adott népének, Izráelnek egészen úgy, ahogyan megígérte. Egyetlen szó sem veszett el mindabból a jó ígéretből, amit megígért szolgája, Mózes által.” (1Kir 8,56)

Isten jó dolgokat ad az embereknek, ígérete szerint.

Ez ténykérdés, és nem csupán vélemény. Mi kijelentjük ezt, és az egész világgal dacolunk, ha bármilyen bizonyítékot felhoz, cáfolandó ezt az állítást.

Ebben a kérdésben a szerző személyes tanú. Sokéves tapasztalattal rendelkezem, és széles-körű megfigyeléseket tettem, de még nem találkoztam olyan személlyel, aki bízott Istenben, és úgy találta volna, hogy az Úr ígérete cserbenhagyta őt. Sok embert láttam, akik úgy élték túl a nehéz megpróbáltatásokat, hogy bíztak az Úr szavában, és láttam sok haldokló embert is, akik a halálban diadalmaskodtak ugyanezen hit által. Még sohasem találkoztam olyan hívővel, aki ideiglenes megpróbáltatásai miatt szégyellte volna a reménykedését, sem olyannal, aki halálos ágyán megbánta volna, hogy bízott az Úrban. Minden megfigyelésem ezzel ellentétes, és megerősít abban a meggyőződésemben, hogy az Úr hűséges mindazokhoz, akik bíznak benne. Ebben a dologban kész vagyok ünnepélyesen tanúságot tenni a bíróság előtt. Nem állítanék valótlanságot a kegyes csalás ürügyén, hanem becsületes tanúként tanúskodnék ebben a fontos kérdésben fenntartás és kertelés nélkül. Sohasem ismertem olyan embert, aki a halál kínjai között amiatt siránkozott volna, hogy bízott az Üdvözítőben. Sőt, sohasem hallottam, hogy ilyen dolog bárhol és bármikor megtörtént volna. Ha lett volna ilyen eset, az evangélium gyűlölői széltében-hosszában hirdették volna; minden utca hangos lett volna a rossz hírtől, minden prédikátor szembesült volna vele. Gúnyiratokat találtunk volna minden templom és imaház ajtaja előtt, amelyek beszámoltak volna arról, hogy valaki, aki szent életet élt, és bízott a Megváltó érdemeiben, utolsó óráiban rájött, hogy rászedték, és hogy a kereszt tana merő ámítás. Kihívjuk az ellenzőket, hogy mutassanak fel egyetlen ilyen esetet, akár a gazdagok, akár a szegények, akár az öregek, akár a fiatalok között. Tanúskodjon maga az ördög, ha tud, az Örökkévaló Isten ígéretének egyetlen kudarca mellett. De még senki sem mondta, hogy Jahve becsapta valamelyik emberét, és nem is fogja soha, mert Isten hű minden szavához, amit valaha kiejtett.

Isten soha nem hazudik. Már a puszta feltételezés is istenkáromlás. Miért állítana valótlant? Mi lehetne, ami arra késztetné, hogy megszegje a szavát? Ez ellenkezne a természetével. Hogyan lehetne Isten, ha nem lenne igazmondó és becsületes? Ezért hiányos hűséggel nem szegheti meg ígéretét.

Továbbá a Mindenható Isten sohasem tesz olyan ígéreteket, amelyek meghaladják az erejét. Mivelünk gyakran előfordul, hogy szeretnénk az ígéretünk szerint cselekedni, de a körülmények úrrá lesznek rajtunk, és ígéretünk füstbe megy, mert képtelenek vagyunk teljesíteni. Ez sohasem történhet meg a Mindenható Istennel, mert képességei határtalanok. Számára minden lehetséges.

Lehet, hogy az ígéretünket tévedésből tettük, és utólag rájövünk, hogy nem lenne jó úgy cselekedni, ahogy mondtuk; de Isten tévedhetetlen, ezért ígéretét sohasem vonja vissza tévedés miatt. A végtelen bölcsesség hagyta jóvá minden ígéretét; a csalhatatlan ítélet jegyezte fel minden szavát, és az örök igazság iktatta őket törvénybe.

Az ígéret nem vallhat kudarcot az Isteni Ígérettevő megváltozása miatt. Mi változunk; gyarló, esendő emberek vagyunk! De az Úr nem ismer változékonyságot, a változásnak még az árnyékát sem; ezért szava örökre ugyanaz marad. Mivel nem változik, ígéretei szilárdan állnak, akár a nagy hegyek. „Mond-e olyat, amit meg ne tenne?” Erős vigaszunk Isten változhatatlan dolgain alapszik.

Az Úr ígérete nem mehet füstbe feledékenysége miatt sem. Mi mondhatunk nagyokat; mert bár a szándék megvan bennünk, kudarcot vallunk a végrehajtásban, mert közbejönnek más dolgok, és elterelik a figyelmünket. Elfeledkezünk az ígéretről, vagy lelkesedésünk alábbhagy; de ez sohasem történhet meg a Hűséges Ígérettevővel. Legrégibb ígérete is frissen él emlékezetében, és ma ugyanaz a szándéka vele, mint amikor először kimondta. Valójában folyamatosan mondja az ígéretet, hiszen számára nincs idő. Az Írás régi ígéretei új ígéretek a hit számára; mert a szavak ma is Isten szájából erednek, hogy lelki táplálékul szolgáljanak az emberek számára.

Mindezek miatt Isten szava megérdemli, hogy elhiggyük, akár kimondjuk, akár nem. Ez a legbizonyosabb dolog, ami valaha létezett vagy valaha létezhet. Szavának hinni annyi, mint elhinni azt, amit senki sem vonhat kétségbe. Isten mondta? Akkor úgy kell lennie. „Az ég és a föld elmúlik, de Isten beszédei nem múlnak el.” Isten felfüggesztheti a természet törvényeit: a tűz megszűnhet égni, és a víz megszűnhet folyni, mert ez nem jelenti Isten hűtlenségét; de ha a szava meghiúsulna, az azt jelentené, hogy az Isten jellemében és természetében dicstelen állhatatlanság van, ez pedig sohasem fordulhat elő. Pecsétünkkel hitelesítsük, hogy Isten szavahihető, és eszünkbe ne jusson arra gyanakodni, hogy nem mond igazat.

Az ígéret változhatatlan szava Isten ajándékozási szabálya, és mindig is az lesz. Tettem egy további megfigyelést is: ennek a szabálynak egyetlen más szabály sem mondhat ellent. Isten ígéretének szabályával egyetlen más törvény – akár vélt, akár valóságos – sem kerülhet összeütközésbe.

Gyakran a kiérdemlés törvényét helyezik szembe vele, de az nem kerekedhet felül. „Ó – mondhatja valaki –, én nem hiszem, hogy Isten üdvözíthet engem, mert semmi jó sincs bennem!” Helyesen beszélsz, és félelmed nem lenne alaptalan, ha Isten a kiérdemlés szabálya szerint bánna veled. De ha hiszel az Ő Fiában, Jézusban, ez a szabály nem működik, mert az Úr az ígéret szabálya szerint bánik veled. Az ígéret nem az érdemeiden alapszik; Isten önként tette, és önként tartja meg. Ha aziránt érdeklődsz, hogy mi a válasz méltatlanságodra, hadd emlékeztesselek Jézusra, aki azért jött, hogy megszabadítson a bűneidből. Az Úr Jézus határtalan érdemei a te számládon lesznek jóváírva, ami egyszer s mindenkorra kiegyenlíti érdemtelenségedet. Az érdem törvénye pusztulásra ítélne téged a saját személyedben; de aki hisz, az nem a törvény, hanem a kegyelem hatálya alatt áll; és a kegyelem hatálya alatt a nagy Úr a színtiszta irgalom alapján bánik az emberekkel, ahogyan ígéretében kinyilatkoztatta. Ne légy önelégült, különben az igazságszolgáltatás elítél; fogadd el készséggel a megváltást, mint ingyenes ajándékot, amit Isten az Ő uralkodói előjoga gyakorlásával ad neked, ezt mondva: „Irgalmazok, akinek irgalmazok.” Légy alázatos, és bízz Isten kegyelmében, amelyet kijelentett Jézus Krisztusban, és az ígéret bőségesen teljesül számodra.

Az Úr nem erkölcsösségük mértéke szerint bánik az emberekkel. „Ó – mondja az istenkereső –, úgy gondolom, hogy üdvözülhetnék, ha jobbá tudnám tenni magam, vagy ha vallásosabb lennék, vagy nagyobb lenne a hitem; de én erőtlen vagyok. Nem tudok hinni; nem tudok bűnbánatot érezni; semmit sem tudok jól csinálni!” Ne feledd, hogy a kegyelmes Isten nem aszerint ígérte neked az áldást, hogy mennyire vagy képes szolgálni Őt, hanem kegyelmének gazdagsága szerint, amint azt Igéjében kijelentette. Ha ajándékait lelki erőd mértéke alapján adná neked, semmit sem kapnál; mert semmit sem tehetsz az Úr nélkül. De mivel Isten az ígéretét kegyelmének végtelensége okán tartja meg, nem férhet kétség hozzá. Ne tétovázz hitetlen módjára az ígéretnél, hanem tekintsd úgy, hogy aki az ígéretet tette, az teljesíteni is tudja! Ne korlátozd Izráel Szentjét, azt képzelve, hogy szeretetét behatárolják a te képességeid. Egy folyó vízhozamát nem annak a sivatagnak a szárazsága alapján kell kiszámítani, amelyen keresztülfolyik: a kettő között nincs logikai összefüggés. Első pillantásra látható, hogy a végtelen szeretet kiterjedését nem lehet az emberi gyengeség mértéke alapján kiszámítani. A mindenható kegyelem működését nem korlátozza az erkölcsi erő, vagy az erő hiánya. Isten ereje megtartja Isten ígéretét. Gyengeséged nem győzheti le Isten ígéretét, erőd pedig nem teljesítheti azt: aki az ígéretet tette, maga fogja teljesíteni. Nem a te dolgod, és nem is az enyém, hogy megtartsd Isten ígéreteit: ez az Ő feladata, és nem a miénk. Szegény gyámoltalan ember, tehetetlenséged nehéz vagonját kapcsold az ígéret mozdonyához, és az végigvontat téged a kötelesség és az áldás pályáján! Bár inkább vagy halott, mint élő, bár több a gyengeséged, mint az erőd, ez nem befolyásolja az isteni ígéret bizonyosságát. Az ígéret ereje abban rejlik, aki az ígéretet tette. Tekinteted fordítsd hát magadról Istenre! Ha erőtlen vagy, borulj az isteni ígéret kebelére; ha halottnak tartod magad, légy eltemetve abba a sírba, ahol az ígéret csontjai fekszenek, és mihelyt megérinted őket, életre kelsz. Nem az a kérdés, hogy mi mit tudunk vagy mit nem tudunk megtenni, hanem minden attól függ, hogy az Úr mire képes. Elég, ha saját szerződéseinket teljesítjük, anélkül, hogy megpróbálnánk teljesíteni Isten ígéreteit. Nem szeretném, ha egy embertársam kétségbe vonná fizetőképességemet csak azért, mert egy koldus, aki a szomszéd utcában él, nem tudja kifizetni az adósságát. Akkor én is gyanúsíthatnám az Urat, mert nyomós okom van arra, hogy ne bízzak magamban? Az én képességem és Isten hűsége két különböző dolog, és kár lenne összekeverni a kettőt. Ne szégyenítsük meg Urunkat, azt gondolva, hogy az ő karja megrövidült, mert a mi karunk elgyengült vagy elfáradt. Istent nem szabad a saját érzéseinkkel mérni. Gyakran halljuk a siránkozást: „Nem érzem, hogy üdvözülhetek. Nem érzem, hogy megbocsátható egy olyan nagy bűn, mint az enyém. Nem érzem, hogy meg lehet lágyítani és újítani az én kemény szívemet.” Ez szánalmas, ostoba beszéd. Milyen útmutatást adhatnak érzéseink ilyen dolgokban? Vajon érzed-e, hogy a sírban fekvő halottak feltámadhatnak? Érzed-e, hogy a tél hidegét a nyár meleg követi? Mi módon érezhetnéd ezeket a dolgokat? Nem érzed, hanem hiszed őket. Abszurd dolog érzésről beszélni ebben a kérdésben. Vajon az elájuló ember érzi-e, hogy magához fog térni? Ennek az állapotnak nem természetes következménye-e a halál? Vajon a halott testek érzik-e, hogy egyszer feltámadnak? Érzés itt szóba sem jöhet.

Isten bölcsességet adott Salamonnak, ahogy megígérte neki, és neked is megadja, amit ígért, bármilyenek is az érzéseid. Ha elolvasod Mózes ötödik könyvét, látni fogod, hogy Mózes milyen gyakran használja az „ahogyan megígérte” kifejezést. Ezt mondja (5Móz 1,11): „Áldjon meg (az Úr), ahogyan megígérte nektek!”; nagyobb áldást nem is mondhatott volna Izráelre. A szent ember szűnni nem akaró csodálattal tekintett az Úr bánásmódjára, mert Isten úgy bánt népével, „ahogyan megígérte”. A mi esetünkben az Úr bánásmódjának a szabálya: „ahogyan megígérte”. Az isteni kegyelmet nem úgy tapasztaljuk meg, ahogyan pillanatnyilag érzünk, hanem ahogyan ő megígérte.

Miközben ezt írom mások vigasztalására, úgy érzem, köteles vagyok megvallani, hogy az én érzéseim nagyon változóak, de megtanultam, hogy ne tulajdonítsak nekik nagy jelentőséget: mindenekelőtt felhagytam azzal, hogy az ígéret szavahihetőségét pillanatnyi lelkiállapotom alapján értékeljem. Ma olyan jó kedvem van, hogy táncolni tudnék Mirjám dobjának ütemére; de holnap reggel, amikor felébredek, talán csak arra leszek képes, hogy sóhajtozzak Jeremiás siralmaival összhangban. Vajon üdvösségem ezeknek az érzéseknek megfelelően változott? Akkor bizonyára nagyon ingatag alapja volt. Az érzések szeszélyesebbek, mint a szelek, súlytalanabbak, mint a buborékok: ezek lennének az isteni szavahihetőség mércéi? A lelkiállapot többé-kevésbé a máj vagy a gyomor állapotától függ: ezek alapján kéne megítélnünk az Urat? Természetesen nem. A barométer emelkedhet vagy süllyedhet, és ettől függően jó vagy rossz kedvünk lehet: függhetünk ilyen változékony dolgoktól? Isten örökkévaló szeretetét nem teszi függővé érzelmeinktől; ez olyan lenne, mint hullámokra templomot építeni. Mi a tények alapján üdvözülünk, nem pillanatnyi szeszélyeink szerint. Bizonyos örök igazságok bizonyítják, hogy meg vagyunk váltva vagy sem; és ezeket az igazságokat nem befolyásolja jókedvünk vagy búskomorságunk. Kedves olvasó, ne próbáld az Úr szavahihetőségét az érzéseiddel lemérni! Az ilyen viselkedés az őrültség és a gonoszság egyfajta keveréke. Ha az ígéretet az Úr tette, akkor teljesíteni fogja – akár diadalittas vagy, akár csüggedt.

Megismétlem: Isten nem a valószínűségek szabálya szerint ajándékoz meg téged. Nagyon valószínűtlennek tűnhet, hogy téged, barátom, megáld az Úr, aki a mennyet és a földet teremtette; de ha bízol az Úrban, akkor kegyeibe fogad, akárcsak az Áldott Szüzet, akiről írva van, hogy minden nemzedék boldognak fogja nevezni: „Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki” (Lk 1,45). „Seregek Ura, boldog az az ember, aki benned bízik!” (Zsolt 84,13) Valószínűtlennek tűnik, hogy egy vén bűnös, aki elmerült a bűnben, a Jézusban való hit által egyszer csak új életet kezdjen; de ez mégis lehetséges. Nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy egy asszony, aki bűnben él, meghallván az ígéretet – „Aki hisz benne, annak örök élete van” –, azonnal megragadja, és egyszerre csak elnyerje az örök életet; de ennek ellenére igaz, és én a saját szememmel láttam ilyet. Istenünk csodatévő Isten. A számunkra lehetetlen vagy valószínűtlen dolgok számunkra mindennaposak Ővele közösségben. Ő rá tudja venni a tevét, hogy átmenjen a tű fokán, a púpja ellenére. Ő létrehívja a nem létezőket (Róm 4,17). Vajon nevetsz-e üdvözülésed gondolatára? Ha igen, akkor ne úgy nevess, mint a bizalmatlan Sára, hanem úgy, mint a bizakodó és jókedvű Ábrahám. Higgy Jézusban, és akkor mindenen nevetni fogsz, kívül és belül, és nem a hitetlenkedés miatt, hanem egészen más okból. Ha megismertük Istent, nem szűnünk meg csodálkozni, és kezdünk jártasságot szerezni a csodákban. Hidd el Isten kegyelmének ígéretét, és hívőként egy új világban fogsz élni, amely mindig csodákkal teli lesz számodra. Öröm, ha valaki olyan erősen hisz Istenben, hogy teljes bizonyossággal várja azt, ami emberi ítélet szerint teljesen valószínűtlen. „Istennél minden lehetséges”; ezért lehetséges, hogy üdvözít minden lelket, aki hisz Jézusban. A gravitáció törvénye minden esetben működik, és így van ez az isteni hűséggel is: nincs kivétel a szabály alól, hogy Isten megtartja a szövetségét. A szélsőséges esetek, a nehéz esetek, a lehetetlen esetek mind Isten ígéretének hatókörébe tartoznak, ezért senkinek sem kell kétségbe esnie vagy kételkednie. Isten számára akkor jön el az alkalom, amikor az ember eléri képességei határát. Minél nehezebb az eset, annál biztosabb, hogy az Úr segít. Ó, bárcsak a reménytelen és gyámoltalan olvasók megtisztelnék az Urat azzal, hogy hisznek benne, és mindent reá bíznak!

Mikor fognak az emberek végre hinni Istenükben? „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Ó, bárcsak jól az eszünkbe vésődne, hogy soha többé nem szabad bizalmatlanoknak lennünk a Hűséges Isten iránt!

„Igaz az Isten, az emberek pedig valamennyien hazugok” (Róm 3,4). Az Úr maga mondta: „Hát olyan kevés az Úr ereje? Majd meglátod, beteljesedik-e az én beszédem, vagy sem” (4Móz 11,23). Ne adjunk rá okot, hogy az Úr haraggal beszéljen hozzánk, hanem higgyünk, és legyünk benne biztosak, hogy az Úr ünnepélyes kijelentései beteljesülnek. Ne kérdezzük többé egymástól: „Mi az igazság?”, hanem legyünk bizonyosak abban, hogy az Úr szava csalhatatlan és örökér-vényű.

Íme egy ígéret az olvasó számára, amit próbára tehet, és amiről meggyőződhet, hogy igaz-e: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem” (Zsolt 50,15).

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

12. Az Úr ígérete és ajándékozási szabálya

„Az Úr tehát bölcsességet adott Salamonnak, ahogyan megígérte neki.” (1Kir 5,26)

Nem tudom, hogy az Úr hogyan adott bölcsességet Salamonnak, de megígérte és megtartotta a szavát. Minél többet gondolkodsz ezen a tényen, annál figyelemreméltóbbnak tűnik. Salamon nem olyan körülmények között született, amelyek kedveztek volna a bölcsességnek. Egy koros apa kedvenc gyermeke volt, és fölöttébb valószínű, hogy elkényeztették. Fiatalemberként került a trónra, mielőtt alkalmassá vált volna rá a dolgok természetes rendje szerint, és valószínűnek látszott, hogy nagy baklövéseket és hibákat követ el. Szenvedélyes ember volt, ami végül hatalmába kerítette, és úgy tűnt, hogy inkább kicsapongó embernek, mint filozófusnak bizonyul. Mint nagyon gazdag, korlátlan hatalommal bíró és állandó jólétben élő ember, nem rendelkezett a megpróbáltatások tapasztalatával, amelyből az emberek bölcsességet merítenek. Vajon kik voltak a tanítói? Ki tanította bölcsességre? Lehet, hogy bűnbánó anyja példát mutatott neki igazi erkölcsösségből és a hitéletből, de ő soha nem adhatta meg neki azt a kiemelkedő bölcsességet, ami az összes többi ember fölé emelte, és a hírnév csúcsára juttatta. Többet tudott, mint a többi ember, ezért a bölcsességet nem kölcsönözhette tőlük. Bölcsek ültek a lábainál, és hírneve odavonzotta a zarándokokat a világ másik végéről is; de egyikük sem lehetett a tanítója, hiszen ő felülmúlta mindnyájukat. Vajon hogyan emelkedett ez az ember a bölcsesség e magas szintjére, hogy neve minden korban a bölcs ember szinonimája legyen?

A lángész kialakulása nagyon titokzatos folyamat. Ki adhat egy fiatalembernek bölcsességet? Az emberek adhattak neki tudást, de bölcsességet nem. Egyetlen tanító, mester vagy hittudós sem adhat bölcsességet másnak: az is nagy igyekezetébe kerül, hogy maga szert tegyen valamennyire. Isten azonban megadta Salamonnak a szív nagyságát és a páratlan bölcsességet, olyan bőségben, mint a tenger homokját; mert Isten mindenre képes. Olyan beavatkozások által, amelyeket csak Ő maga ismer, az Úr kialakította a fiatal királyban a megfigyelés, érvelés és megfontolt cselekvés páratlan képességét. Gyakran csodáltuk Salamon bölcsességét; én arra biztatlak, hogy csodáld inkább Jahve bölcsességét, aki megalkotta Salamon bámulatos lángelméjét.

Az Úr azért művelte ezt a csodát Salamonnal, mert megígérte, hogy megteszi, és ő bizonyosan megtartja a szavát. Sok más szöveg is megfelelne a célomnak ugyanúgy, mint ez, mert csupán azt kívánom hangsúlyozni, hogy amit Isten megígért valakinek, azt bizonyosan meg is adja neki. Legyen az bölcsesség Salamon számára vagy kegyelem az olvasó számára – ha az Úr megígérte, akkor nem hagyja, hogy holt betű maradjon. Az az Isten, aki teljesítette ígéretét ebben a figyelemre méltó esetben, ahol a feladat meghaladta az emberi erőt, és olyan kedvezőtlen körülmények között kellett megoldani, más esetekben is teljesíti az ígéretét, akármilyen nehéz és titokzatos is a végrehajtás módszere. Isten mindig szó szerint teljesíti ígéretét; igen, és általában túl is megy annak betű szerinti jelentésén. Ebben az esetben, miután Salamonnak bölcsességet adott, még megtoldotta gazdagsággal és ezer más dologgal, amelyek nem voltak benne az egyességben. „Keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” Ő, aki mérhetetlen áldásokra tesz ígéreteket, úgy adja ráadásul a mindennapi dolgokat, mintha jelentéktelenek és magától értetődők volnának, mint a kereskedő papírja és zsinórja, amivel becsomagolja a vásárolt árut.

Salamon esetéből és ezer más hasonló esetből megtanulhatjuk, hogy Isten ajándékozási szabálya: ígérete szerint.

A Biblia lapjain hemzsegnek a példák. Az Úr megígérte elbukott ősszüleinknek, hogy az asszony utóda a kígyó fejét tapossa majd; és íme, az asszony eme csodálatos utódja megjelent, és megszerezte magának és nekünk megváltásunk dicsőséges győzelmét! Eme ígéret teljesítése biztosít minket arról, hogy Isten a többit is megtartja. Isten azt ígérte Nóénak, hogy ha belép a bárkába, biztonságban lesz, és úgy is lett. Az özönvíz előtti világot elpusztító megszámlálhatatlan hullám közül egy sem tudott betörni a biztonságos helyre. Amikor Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy utódot ad neki és országot, amelyet ez az utód fog birtokolni, ígérete lehetetlennek tűnt; de Ábrahám hitt Istennek, és amikor elérkezett az ideje, örvendezett, mert meglátta Izsákot és benne a megígért utódot. Amikor az Úr megígérte Jákóbnak, hogy vele lesz és jót cselekszik vele, megtartotta a szavát, és megadta neki a szabadulást, amiért Jákób tusakodott vele a Jabbók pataknál. Az a sokáig szunnyadó ígéret, hogy Izráel utódja fogja birtokolni a tejjel és mézzel folyó országot, úgy tűnt, hogy sohasem teljesül, amikor a törzseket rabszolgaságba döntötték Egyiptomban, és a fáraó vasmarokkal tartotta és nem akarta elengedni őket. De Isten, aki kezeskedett népéért, kihozta őket erővel és kinyújtott karral, azon a napon, amikorra megígérte. Kétfelé választotta a Vöröstengert, és átvezette népét a pusztaságon, mert biztosította őket, hogy megteszi. Kettéhasította a Jordánt, és kiűzte a kánaániakat előlük, és örökségül adta népének az országot, ahogy megígérte. Olyan sok történet szól az Úr hűségéről, hogy a rendelkezésemre álló idő rövid volna ahhoz, hogy mindet felsoroljam. Isten szavait mindig kellő időben igazolták Isten cselekedetei. Isten az ígérete szerint bánt az emberekkel. Valahányszor megragadták az ígéretet és ezt mondták: „Tedd azt, amit mondtál!”, Isten válaszolt a könyörgésre, és bebizonyította, hogy nem hiábavaló bízni benne. Minden időben Isten változatlan szabálya volt, hogy az utolsó betűig és percnyi pontossággal megtartotta a szavát.

„Ez magas röptű beszéd” – mondhatja valaki; nos, akkor megpróbálom egyszerűbben elmondani. Istennek az a szokása, hogy megtartja az ígéreteit. Mi magunk élő tanúi vagyunk annak, hogy Isten nem felejti el a szavát. Sok millióan tanúsíthatjuk, hogy bíztunk benne, és sohasem csalatkoztunk. Valaha megtört szívű ember voltam, és a Mindenható haragjának sötét felhője alatt éltem, bűnösen és önmagamat elítélve. Úgy éreztem, hogy ha örökre száműzetnék Jahve jelenlétéből, egy szót sem szólhatnék az ítélet igazságossága ellen. Amikor ezt olvastam az Igéjében: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket”, hozzá fordultam. Remegve elhatároztam, hogy próbára teszem az ígéretét. Megvallottam vétkeimet az Úrnak, és Ő megbocsátott nekem. Ez nem mesebeszéd, mert az a mély, megnyugtató béke, amely a megbocsátás pillanatában eltöltötte a szívemet, olyan csodálatos volt, hogy úgy tűnt, mintha új életet kezdtem volna; mint ahogy így is volt.

Elmondom, hogyan történt. Egy vasárnapon hallottam egy szegény embert a következő ígéretről beszélni: „Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok.” Nem értettem, hogyan tud egy Krisztusra vetett puszta pillantás megszabadítani. Túl egyszerű cselekedetnek tűnt ahhoz, hogy ilyen nagy hatása legyen; de, mivel kész voltam bármit megpróbálni, Jézusra tekintettem: RÁNÉZTEM.

Ez minden, amit tettem. Ez volt minden, amit tenni tudtam. Rátekintettem arra, akit úgy jelentett ki Isten, mint engesztelő áldozatot az ember bűneiért; és azonnal értettem, hogy megbékéltettem Istennel. Láttam, hogy ha Jézus helyettem szenvedett, nekem már nem kell szenvednem; és ha Ő bűnhődött minden vétkemért, nekem már nem kell bűnhődnöm. Bűnömnek el kell töröltetni, ha Jézus helyettem bűnhődött érte. Ezzel a gondolattal a béke kellemes érzése áradt szét a lelkemben – az Istennel való megbékélésé az Úr Jézus Krisztus által. Az ígéret igaz volt, és én ezt megtapasztaltam. Ez már harminchat éve történt, de én sohasem vesztettem el a tökéletes megmenekülésnek azt az érzését, amelyet akkor találtam meg; és nem vesztettem el azt a békét sem, amely oly kellemes érzéssel töltötte el a lelkemet. Azóta sohasem bíztam hiába Isten ígéreteiben. Veszedelmes helyzetekbe kerültem, sok ínséget éltem meg, gyakran éreztem éles fájdalmat, és szüntelen aggodalom nyomasztott; de az Úr hű volt Igéjének minden sorához, és amikor bíztam benne, Ő keresztülvitt mindenen, fennakadás nélkül. Csak elismerően beszélhetek róla, és azt is teszem. EZT ALÁÍRÁSOMMAL ÉS PECSÉTEMMEL HITELESÍTEM, habozás és fenntartás nélkül.

Az összes hívő tapasztalatai hasonlóak: az öröm és béke új élete azzal kezdődött számunkra, hogy hinni kezdtünk az ígérettevő Istennek, és továbbra is eszerint élünk. Emlékezetünkben a beteljesült ígéretek hosszú listája van jelen, ami hálát ébreszt bennünk, és megerősíti bizalmunkat. Évről évre próbára tettük Istenünk hűségét számtalan módon, de mindig ugyanazzal az eredménnyel. Az élet mindennapos dolgainak ígéreteivel mentünk hozzá, amelyek mindennapi kenyerünkkel, ruhánkkal, gyermekeinkkel és otthonunkkal kapcsolatosak, és az Úr kegyesen bánt velünk. Hozzá folyamodtunk betegségeinkkel, rágalmaztatásainkkal, kétségeinkkel és kísértéseinkkel kapcsolatban, és Ő sohasem hagyott cserben minket. A kis dolgokban is figyelmes volt velünk: még a hajszálainkat is megszámolta. Volt úgy, hogy az ígéret teljesülése teljesen valószínűtlennek tűnt, mégis hihetetlen pontossággal bekövetkezett. Az emberek csalárdsága elszomorított minket, de örültünk és ma is örülünk Isten őszinteségének. Könnyek szöknek a szemünkbe, ha azokra a döbbenetes módszerekre gondolunk, amelyekkel Jahve, a mi Istenünk véghezvitte kegyes ígéreteit.

Hadd beszéljek nyíltan azokhoz, akik bíznak az Úrban. Isten gyermekei, mennyei Atyátok nem volt-e hűséges hozzátok? Nem azt tapasztaltátok-e lépten-nyomon, hogy ti mindig kudarcot vallotok, de Ő sohasem? Jól mondta az apostol: „Bár mi hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.” Az isteni nyelvet a legszélesebben értelmezhetjük, és azt találjuk, hogy Isten jelentésük legvégső határáig teljesíti ígéreteit. Ajándékozási szabálya nagy-szerű és nagyvonalú: az ígéret egy nagy edény, és az Úr csordultig tölti azt. Amiképpen Salamonnak megadta a bölcsességet, „ahogyan megígérte neki”, ugyanígy fog cselekedni minden esetben, amíg a világ fennáll. Ó, kedves olvasó! Higgy az ígéretnek, és ezáltal bizonyulj az ígéret örökösének. A Szent Szellem vezéreljen, hogy ezt cselekedd, Jézus érdeméért!