13. A kivétel nélküli szabály
„Áldott az ÚR, aki nyugalmat adott népének, Izráelnek
egészen úgy, ahogyan megígérte. Egyetlen szó sem veszett el mindabból a jó
ígéretből, amit megígért szolgája, Mózes által.” (1Kir 8,56)
Isten jó dolgokat ad az embereknek, ígérete szerint.
Ez ténykérdés, és nem csupán vélemény. Mi kijelentjük
ezt, és az egész világgal dacolunk, ha bármilyen bizonyítékot felhoz, cáfolandó
ezt az állítást.
Ebben a kérdésben a szerző személyes tanú. Sokéves
tapasztalattal rendelkezem, és széles-körű megfigyeléseket tettem, de még nem
találkoztam olyan személlyel, aki bízott Istenben, és úgy találta volna, hogy
az Úr ígérete cserbenhagyta őt. Sok embert láttam, akik úgy élték túl a nehéz
megpróbáltatásokat, hogy bíztak az Úr szavában, és láttam sok haldokló embert
is, akik a halálban diadalmaskodtak ugyanezen hit által. Még sohasem
találkoztam olyan hívővel, aki ideiglenes megpróbáltatásai miatt szégyellte
volna a reménykedését, sem olyannal, aki halálos ágyán megbánta volna, hogy
bízott az Úrban. Minden megfigyelésem ezzel ellentétes, és megerősít abban a
meggyőződésemben, hogy az Úr hűséges mindazokhoz, akik bíznak benne. Ebben a
dologban kész vagyok ünnepélyesen tanúságot tenni a bíróság előtt. Nem
állítanék valótlanságot a kegyes csalás ürügyén, hanem becsületes tanúként
tanúskodnék ebben a fontos kérdésben fenntartás és kertelés nélkül. Sohasem
ismertem olyan embert, aki a halál kínjai között amiatt siránkozott volna, hogy
bízott az Üdvözítőben. Sőt, sohasem hallottam, hogy ilyen dolog bárhol és
bármikor megtörtént volna. Ha lett volna ilyen eset, az evangélium gyűlölői
széltében-hosszában hirdették volna; minden utca hangos lett volna a rossz hírtől,
minden prédikátor szembesült volna vele. Gúnyiratokat találtunk volna minden
templom és imaház ajtaja előtt, amelyek beszámoltak volna arról, hogy valaki,
aki szent életet élt, és bízott a Megváltó érdemeiben, utolsó óráiban rájött,
hogy rászedték, és hogy a kereszt tana merő ámítás. Kihívjuk az ellenzőket,
hogy mutassanak fel egyetlen ilyen esetet, akár a gazdagok, akár a szegények,
akár az öregek, akár a fiatalok között. Tanúskodjon maga az ördög, ha tud, az
Örökkévaló Isten ígéretének egyetlen kudarca mellett. De még senki sem mondta,
hogy Jahve becsapta valamelyik emberét, és nem is fogja soha, mert Isten hű
minden szavához, amit valaha kiejtett.
Isten soha nem hazudik. Már a puszta feltételezés is
istenkáromlás. Miért állítana valótlant? Mi lehetne, ami arra késztetné, hogy
megszegje a szavát? Ez ellenkezne a természetével. Hogyan lehetne Isten, ha nem
lenne igazmondó és becsületes? Ezért hiányos hűséggel nem szegheti meg
ígéretét.
Továbbá a Mindenható Isten sohasem tesz olyan
ígéreteket, amelyek meghaladják az erejét. Mivelünk gyakran előfordul, hogy
szeretnénk az ígéretünk szerint cselekedni, de a körülmények úrrá lesznek
rajtunk, és ígéretünk füstbe megy, mert képtelenek vagyunk teljesíteni. Ez
sohasem történhet meg a Mindenható Istennel, mert képességei határtalanok.
Számára minden lehetséges.
Lehet, hogy az ígéretünket tévedésből tettük, és
utólag rájövünk, hogy nem lenne jó úgy cselekedni, ahogy mondtuk; de Isten
tévedhetetlen, ezért ígéretét sohasem vonja vissza tévedés miatt. A végtelen
bölcsesség hagyta jóvá minden ígéretét; a csalhatatlan ítélet jegyezte fel
minden szavát, és az örök igazság iktatta őket törvénybe.
Az ígéret nem vallhat kudarcot az Isteni Ígérettevő
megváltozása miatt. Mi változunk; gyarló, esendő emberek vagyunk! De az Úr nem
ismer változékonyságot, a változásnak még az árnyékát sem; ezért szava örökre
ugyanaz marad. Mivel nem változik, ígéretei szilárdan állnak, akár a nagy
hegyek. „Mond-e olyat, amit meg ne tenne?” Erős vigaszunk Isten változhatatlan
dolgain alapszik.
Az Úr ígérete nem mehet füstbe feledékenysége miatt
sem. Mi mondhatunk nagyokat; mert bár a szándék megvan bennünk, kudarcot
vallunk a végrehajtásban, mert közbejönnek más dolgok, és elterelik a
figyelmünket. Elfeledkezünk az ígéretről, vagy lelkesedésünk alábbhagy; de ez
sohasem történhet meg a Hűséges Ígérettevővel. Legrégibb ígérete is frissen él
emlékezetében, és ma ugyanaz a szándéka vele, mint amikor először kimondta.
Valójában folyamatosan mondja az ígéretet, hiszen számára nincs idő. Az Írás
régi ígéretei új ígéretek a hit számára; mert a szavak ma is Isten szájából
erednek, hogy lelki táplálékul szolgáljanak az emberek számára.
Mindezek miatt Isten szava megérdemli, hogy elhiggyük,
akár kimondjuk, akár nem. Ez a legbizonyosabb dolog, ami valaha létezett vagy
valaha létezhet. Szavának hinni annyi, mint elhinni azt, amit senki sem vonhat
kétségbe. Isten mondta? Akkor úgy kell lennie. „Az ég és a föld elmúlik, de
Isten beszédei nem múlnak el.” Isten felfüggesztheti a természet törvényeit: a
tűz megszűnhet égni, és a víz megszűnhet folyni, mert ez nem jelenti Isten hűtlenségét;
de ha a szava meghiúsulna, az azt jelentené, hogy az Isten jellemében és
természetében dicstelen állhatatlanság van, ez pedig sohasem fordulhat elő.
Pecsétünkkel hitelesítsük, hogy Isten szavahihető, és eszünkbe ne jusson arra
gyanakodni, hogy nem mond igazat.
Az ígéret változhatatlan szava Isten ajándékozási
szabálya, és mindig is az lesz. Tettem egy további megfigyelést is: ennek a
szabálynak egyetlen más szabály sem mondhat ellent. Isten ígéretének
szabályával egyetlen más törvény – akár vélt, akár valóságos – sem kerülhet
összeütközésbe.
Gyakran a kiérdemlés törvényét helyezik szembe vele,
de az nem kerekedhet felül. „Ó – mondhatja valaki –, én nem hiszem, hogy Isten
üdvözíthet engem, mert semmi jó sincs bennem!” Helyesen beszélsz, és félelmed
nem lenne alaptalan, ha Isten a kiérdemlés szabálya szerint bánna veled. De ha
hiszel az Ő Fiában, Jézusban, ez a szabály nem működik, mert az Úr az ígéret
szabálya szerint bánik veled. Az ígéret nem az érdemeiden alapszik; Isten
önként tette, és önként tartja meg. Ha aziránt érdeklődsz, hogy mi a válasz
méltatlanságodra, hadd emlékeztesselek Jézusra, aki azért jött, hogy
megszabadítson a bűneidből. Az Úr Jézus határtalan érdemei a te számládon
lesznek jóváírva, ami egyszer s mindenkorra kiegyenlíti érdemtelenségedet. Az
érdem törvénye pusztulásra ítélne téged a saját személyedben; de aki hisz, az
nem a törvény, hanem a kegyelem hatálya alatt áll; és a kegyelem hatálya alatt
a nagy Úr a színtiszta irgalom alapján bánik az emberekkel, ahogyan ígéretében
kinyilatkoztatta. Ne légy önelégült, különben az igazságszolgáltatás elítél;
fogadd el készséggel a megváltást, mint ingyenes ajándékot, amit Isten az Ő
uralkodói előjoga gyakorlásával ad neked, ezt mondva: „Irgalmazok, akinek
irgalmazok.” Légy alázatos, és bízz Isten kegyelmében, amelyet kijelentett
Jézus Krisztusban, és az ígéret bőségesen teljesül számodra.
Az Úr nem erkölcsösségük mértéke szerint bánik az
emberekkel. „Ó – mondja az istenkereső –, úgy gondolom, hogy üdvözülhetnék, ha
jobbá tudnám tenni magam, vagy ha vallásosabb lennék, vagy nagyobb lenne a
hitem; de én erőtlen vagyok. Nem tudok hinni; nem tudok bűnbánatot érezni;
semmit sem tudok jól csinálni!” Ne feledd, hogy a kegyelmes Isten nem aszerint
ígérte neked az áldást, hogy mennyire vagy képes szolgálni Őt, hanem
kegyelmének gazdagsága szerint, amint azt Igéjében kijelentette. Ha ajándékait
lelki erőd mértéke alapján adná neked, semmit sem kapnál; mert semmit sem
tehetsz az Úr nélkül. De mivel Isten az ígéretét kegyelmének végtelensége okán
tartja meg, nem férhet kétség hozzá. Ne tétovázz hitetlen módjára az ígéretnél,
hanem tekintsd úgy, hogy aki az ígéretet tette, az teljesíteni is tudja! Ne
korlátozd Izráel Szentjét, azt képzelve, hogy szeretetét behatárolják a te
képességeid. Egy folyó vízhozamát nem annak a sivatagnak a szárazsága alapján
kell kiszámítani, amelyen keresztülfolyik: a kettő között nincs logikai
összefüggés. Első pillantásra látható, hogy a végtelen szeretet kiterjedését
nem lehet az emberi gyengeség mértéke alapján kiszámítani. A mindenható
kegyelem működését nem korlátozza az erkölcsi erő, vagy az erő hiánya. Isten
ereje megtartja Isten ígéretét. Gyengeséged nem győzheti le Isten ígéretét, erőd
pedig nem teljesítheti azt: aki az ígéretet tette, maga fogja teljesíteni. Nem
a te dolgod, és nem is az enyém, hogy megtartsd Isten ígéreteit: ez az Ő
feladata, és nem a miénk. Szegény gyámoltalan ember, tehetetlenséged nehéz
vagonját kapcsold az ígéret mozdonyához, és az végigvontat téged a kötelesség
és az áldás pályáján! Bár inkább vagy halott, mint élő, bár több a gyengeséged,
mint az erőd, ez nem befolyásolja az isteni ígéret bizonyosságát. Az ígéret
ereje abban rejlik, aki az ígéretet tette. Tekinteted fordítsd hát magadról
Istenre! Ha erőtlen vagy, borulj az isteni ígéret kebelére; ha halottnak tartod
magad, légy eltemetve abba a sírba, ahol az ígéret csontjai fekszenek, és
mihelyt megérinted őket, életre kelsz. Nem az a kérdés, hogy mi mit tudunk vagy
mit nem tudunk megtenni, hanem minden attól függ, hogy az Úr mire képes. Elég,
ha saját szerződéseinket teljesítjük, anélkül, hogy megpróbálnánk teljesíteni
Isten ígéreteit. Nem szeretném, ha egy embertársam kétségbe vonná fizetőképességemet
csak azért, mert egy koldus, aki a szomszéd utcában él, nem tudja kifizetni az
adósságát. Akkor én is gyanúsíthatnám az Urat, mert nyomós okom van arra, hogy
ne bízzak magamban? Az én képességem és Isten hűsége két különböző dolog, és
kár lenne összekeverni a kettőt. Ne szégyenítsük meg Urunkat, azt gondolva,
hogy az ő karja megrövidült, mert a mi karunk elgyengült vagy elfáradt. Istent
nem szabad a saját érzéseinkkel mérni. Gyakran halljuk a siránkozást: „Nem
érzem, hogy üdvözülhetek. Nem érzem, hogy megbocsátható egy olyan nagy bűn,
mint az enyém. Nem érzem, hogy meg lehet lágyítani és újítani az én kemény
szívemet.” Ez szánalmas, ostoba beszéd. Milyen útmutatást adhatnak érzéseink
ilyen dolgokban? Vajon érzed-e, hogy a sírban fekvő halottak feltámadhatnak?
Érzed-e, hogy a tél hidegét a nyár meleg követi? Mi módon érezhetnéd ezeket a
dolgokat? Nem érzed, hanem hiszed őket. Abszurd dolog érzésről beszélni ebben a
kérdésben. Vajon az elájuló ember érzi-e, hogy magához fog térni? Ennek az
állapotnak nem természetes következménye-e a halál? Vajon a halott testek
érzik-e, hogy egyszer feltámadnak? Érzés itt szóba sem jöhet.
Isten bölcsességet adott Salamonnak, ahogy megígérte
neki, és neked is megadja, amit ígért, bármilyenek is az érzéseid. Ha elolvasod
Mózes ötödik könyvét, látni fogod, hogy Mózes milyen gyakran használja az „ahogyan
megígérte” kifejezést. Ezt mondja (5Móz 1,11): „Áldjon meg (az Úr), ahogyan
megígérte nektek!”; nagyobb áldást nem is mondhatott volna Izráelre. A szent
ember szűnni nem akaró csodálattal tekintett az Úr bánásmódjára, mert Isten úgy
bánt népével, „ahogyan megígérte”. A mi esetünkben az Úr bánásmódjának a
szabálya: „ahogyan megígérte”. Az isteni kegyelmet nem úgy tapasztaljuk meg,
ahogyan pillanatnyilag érzünk, hanem ahogyan ő megígérte.
Miközben ezt írom mások vigasztalására, úgy érzem,
köteles vagyok megvallani, hogy az én érzéseim nagyon változóak, de
megtanultam, hogy ne tulajdonítsak nekik nagy jelentőséget: mindenekelőtt
felhagytam azzal, hogy az ígéret szavahihetőségét pillanatnyi lelkiállapotom
alapján értékeljem. Ma olyan jó kedvem van, hogy táncolni tudnék Mirjám
dobjának ütemére; de holnap reggel, amikor felébredek, talán csak arra leszek
képes, hogy sóhajtozzak Jeremiás siralmaival összhangban. Vajon üdvösségem
ezeknek az érzéseknek megfelelően változott? Akkor bizonyára nagyon ingatag
alapja volt. Az érzések szeszélyesebbek, mint a szelek, súlytalanabbak, mint a
buborékok: ezek lennének az isteni szavahihetőség mércéi? A lelkiállapot
többé-kevésbé a máj vagy a gyomor állapotától függ: ezek alapján kéne
megítélnünk az Urat? Természetesen nem. A barométer emelkedhet vagy süllyedhet,
és ettől függően jó vagy rossz kedvünk lehet: függhetünk ilyen változékony
dolgoktól? Isten örökkévaló szeretetét nem teszi függővé érzelmeinktől; ez olyan
lenne, mint hullámokra templomot építeni. Mi a tények alapján üdvözülünk, nem
pillanatnyi szeszélyeink szerint. Bizonyos örök igazságok bizonyítják, hogy meg
vagyunk váltva vagy sem; és ezeket az igazságokat nem befolyásolja jókedvünk
vagy búskomorságunk. Kedves olvasó, ne próbáld az Úr szavahihetőségét az
érzéseiddel lemérni! Az ilyen viselkedés az őrültség és a gonoszság egyfajta
keveréke. Ha az ígéretet az Úr tette, akkor teljesíteni fogja – akár
diadalittas vagy, akár csüggedt.
Megismétlem: Isten nem a valószínűségek szabálya
szerint ajándékoz meg téged. Nagyon valószínűtlennek tűnhet, hogy téged,
barátom, megáld az Úr, aki a mennyet és a földet teremtette; de ha bízol az
Úrban, akkor kegyeibe fogad, akárcsak az Áldott Szüzet, akiről írva van, hogy
minden nemzedék boldognak fogja nevezni: „Boldog, aki hitt, mert beteljesedik
mindaz, amit az Úr mondott neki” (Lk 1,45). „Seregek Ura, boldog az az ember,
aki benned bízik!” (Zsolt 84,13) Valószínűtlennek tűnik, hogy egy vén bűnös,
aki elmerült a bűnben, a Jézusban való hit által egyszer csak új életet
kezdjen; de ez mégis lehetséges. Nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy egy
asszony, aki bűnben él, meghallván az ígéretet – „Aki hisz benne, annak örök
élete van” –, azonnal megragadja, és egyszerre csak elnyerje az örök életet; de
ennek ellenére igaz, és én a saját szememmel láttam ilyet. Istenünk csodatévő
Isten. A számunkra lehetetlen vagy valószínűtlen dolgok számunkra mindennaposak
Ővele közösségben. Ő rá tudja venni a tevét, hogy átmenjen a tű fokán, a púpja
ellenére. Ő létrehívja a nem létezőket (Róm 4,17). Vajon nevetsz-e üdvözülésed
gondolatára? Ha igen, akkor ne úgy nevess, mint a bizalmatlan Sára, hanem úgy,
mint a bizakodó és jókedvű Ábrahám. Higgy Jézusban, és akkor mindenen nevetni
fogsz, kívül és belül, és nem a hitetlenkedés miatt, hanem egészen más okból.
Ha megismertük Istent, nem szűnünk meg csodálkozni, és kezdünk jártasságot
szerezni a csodákban. Hidd el Isten kegyelmének ígéretét, és hívőként egy új
világban fogsz élni, amely mindig csodákkal teli lesz számodra. Öröm, ha valaki
olyan erősen hisz Istenben, hogy teljes bizonyossággal várja azt, ami emberi
ítélet szerint teljesen valószínűtlen. „Istennél minden lehetséges”; ezért
lehetséges, hogy üdvözít minden lelket, aki hisz Jézusban. A gravitáció
törvénye minden esetben működik, és így van ez az isteni hűséggel is: nincs
kivétel a szabály alól, hogy Isten megtartja a szövetségét. A szélsőséges
esetek, a nehéz esetek, a lehetetlen esetek mind Isten ígéretének hatókörébe
tartoznak, ezért senkinek sem kell kétségbe esnie vagy kételkednie. Isten
számára akkor jön el az alkalom, amikor az ember eléri képességei határát.
Minél nehezebb az eset, annál biztosabb, hogy az Úr segít. Ó, bárcsak a
reménytelen és gyámoltalan olvasók megtisztelnék az Urat azzal, hogy hisznek
benne, és mindent reá bíznak!
Mikor fognak az emberek végre hinni Istenükben? „Kicsinyhitű,
miért kételkedtél?” Ó, bárcsak jól az eszünkbe vésődne, hogy soha többé nem
szabad bizalmatlanoknak lennünk a Hűséges Isten iránt!
„Igaz az Isten, az emberek pedig valamennyien hazugok”
(Róm 3,4). Az Úr maga mondta: „Hát olyan kevés az Úr ereje? Majd meglátod,
beteljesedik-e az én beszédem, vagy sem” (4Móz 11,23). Ne adjunk rá okot, hogy
az Úr haraggal beszéljen hozzánk, hanem higgyünk, és legyünk benne biztosak,
hogy az Úr ünnepélyes kijelentései beteljesülnek. Ne kérdezzük többé egymástól:
„Mi az igazság?”, hanem legyünk bizonyosak abban, hogy az Úr szava csalhatatlan
és örökér-vényű.
Íme egy ígéret az olvasó számára, amit próbára tehet,
és amiről meggyőződhet, hogy igaz-e: „Hívj segítségül engem a nyomorúság
idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem” (Zsolt 50,15).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése