19. Ígéretek, amelyeket a Szent Szellem által birtokolunk
„Eljegyzett pecsétjével, a megígért Szent Szellemmel,
örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének
magasztalására.” (Ef 1,13-14)
A szövetségben megígért dolgokat már ténylegesen és
valóságosan a hívők birtokolják. „Minden a tiétek.” Az Atya őszintén mondhatja
minden gyermekének, aki az Ő házában él: „Mindenem a tiéd.” Az örökség már a
miénk; vagyis Isten ígéretében, az Úr Jézus által fizetett árban és az első
szeretetben, amelyeket a Szent Szellem töltött belénk. Biztos ígéretében az
Atya már „megáldott minket mennyei világának minden szellemi áldásával a
Krisztusban”: elhatározta, hogy nem csak a jövőben tesz gazdaggá minket, hanem
már a jelenvaló életben megáld minket szeretete kincseivel. Az Úr Jézus nem
csupán az eljövendő korokra tett minket egy mérhetetlen vagyon örököseivé,
hanem már most kivehetjük belőle a részünket és élvezhetjük; ahogy az Írás
mondja: „Őbenne lettünk örököseivé is” (Ef 1,11).
A Szent Szellem sokféleképpen eszköze annak, hogy már
most miénk lehessen a megígért örökség. „Eljegyzett pecsétjével.” Biztosan
tudjuk, hogy az örökség a miénk, és hogy mi magunk is a világ minden dolgának
nagy Örököséhez tartozunk. Az, hogy a Szent Szellem munkálkodik bennünk a
megszentelődés által, igazolja, hogy kegyelemben élünk, és örököljük a dicsőséget.
Üdvösségünk összes többi tanúbizonyságán kívül van a biztos és kétségtelen
bizonyíték, hogy az élő Isten Szelleme bennünk lakozik. Bűnbánat, hit, hívő
élet, szent vágyak, égbe szálló sóhajok és kimondhatatlan fohászkodások – mindezek
annak bizonyítékai, hogy a Szent Szellem különlegesen munkálkodik bennünk, az
üdvösség örököseiben. A Szent Szellem belénk lehelte az életet, és
ez Isten Királyságának nagy pecsétje számunkra. Nincs szükségünk álmokra, sem
látomásokra, sem misztikus hangokra, sem törékeny érzésekre: a Szent Szellem
általi ösztönzés és megújulás jobb pecsét, mint ezek. Az ígéret Szelleme nem
készítené fel az embereket olyan áldásra, amit sohasem kapnak meg. Ő, aki
elkészítette számunkra, biztosítja is azt az áldást, amelyre felkészített
bennünket. A Szellem pecsétjének leghalványabb lenyomata jobb tanúságtétel
arra, hogy részesedünk és osztozunk Isten népének örökségében, mint bármilyen
elbizakodott következtetés, amelyet az önteltség von le délibábos képzelődéseiből.
A Szent Szellem nemcsak pecsétje, de záloga is az
örökségnek. A Szent Szellem maga is fontos része a szentek örökségének, és az Ő
birtoklása a tökéletesség, a menny és az örök dicsőség kezdete. Ő az örök élet,
és ajándékai, kegyelme és munkálkodása a vég nélküli boldogság első részletei.
A Szent Szellem birtoklásával magunkénak tudhatjuk azt a királyságot, amelyet a
mi Atyánk örömmel ad a választottjainak.
Ez világossá válik, ha egy kicsit elgondolkodunk
rajta. A mennyben szentség uralkodik, és világos, hogy – amennyiben már idelent
szentté kíván tenni minket – a Szent Szellem belénk ültette a menny kezdeteit.
A menny győzelem; és valahányszor legyőzzük a bűnt, a Sátánt, a világot és a
testet, ízelítőt kapunk abból a nem halványuló diadalból, amelynek hallatán
pálmaágakat lengetnek majd az Új Jeruzsálemben. A menny vég nélküli szombat; és
kaphatunk-e jobb ízelítőt a tökéletes nyugalomból, mint az a béke és öröm,
amelyet a Szent Szellem áraszt szét bennünk? Az Istennel való bensőséges
közösség a megdicsőültek üdvösségének fontos alkotóeleme; és a Szent Szellem
már idelent lehetővé teszi számunkra, hogy gyönyörködjünk az Úrban, és örüljünk
üdvözítő Istenünkben. Az, hogy közösségünk van az Úr Jézussal minden kegyelmes
tervében és céljában, és hasonlítunk hozzá az Isten és ember iránti
szeretetben, szintén nagyban hozzájárul ahhoz, hogy tökéletes állapotban
állhassunk a trón elé; és a szentség Szelleme ezen munkálkodik bennünk napról
napra. Tiszta szívűnek lenni, hogy megláthassuk Istent, szilárd jelleműnek
lenni, hogy megerősödjünk az igazságban, erősnek lenni a jóban, hogy legyőzzük
a gonoszt, hogy megtisztuljunk önmagunktól, és mindenünket megtaláljuk Istenben
– nem ezek-e a boldogító látomás legfontosabb áldásai, ha maradéktalanul
megvalósulnak? És vajon nem kaptuk-e már meg ezeket az erő és a dicsőség
Szellemétől, aki most is bennünk lakozik? De igen. A Szent Szellem által
megtaláljuk ezeket a dolgokat, amelyeket keresünk. Benne a menny kezdete és a
dicsőség napjának hajnala mosolygott ránk.
Tehát nem olyan ismeretlenek számunkra a megígért
áldások, mint azt sokan állítják. Sokan ismételgetik papagáj módjára ezt a
mondatot: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem
sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Kor 2,9); de elmulasztják
hozzátenni a rákövetkező mondatot ugyanabban az Írásban: „Nekünk pedig
kinyilatkoztatta ezeket Isten a Szellem által.” Micsoda kegyetlenség félbevágni
az Írás mondanivalóját! A Szent Szellem kinyilatkoztatta nekünk, amit szem nem
látott és fül nem hallott: széthúzta a függönyt, lehetővé téve, hogy
bepillantást nyerjünk a korok és nemzedékek elől elrejtett titkokba. Pillants
bele Isten életébe saját lelkedben, az örök életbe, amelyet azoknak ígért, akik
szeretik őt. A dicsőségben való élet csupán folytatása és természetes
következménye a kegyelemben való életnek. Szemléld a megbékélést az engesztelés
vére által, azt az örök békességet, ami az örök béke alapja. Pillants bele
Isten szeretetébe, amely szétárad a hívő lélekben, és ízelítőt ad a boldogság
kellemes illatából. A teljes bizonyosság mozdulatlan állandóságában és
megszentelt derűjében figyelj a Paradicsom nyugalmának jövendölésére. Ha belső
örömeink túláradnak és énekben törnek ki, meghalljuk a mennyei halleluja előjátékát.
Ha meg akarjuk ismerni Kánaán szőlőfürtjeit, megmutatják azokat az érzelmek és
a várakozások, mint amikor a Szellem vezérletével az ígéret földjére elment
kémek elhozták nekünk a föld legfinomabb gyümölcseit!
Nemcsak lesz az örökségünk, de MÁR MOST A MIÉNK.
Minthogy a Szent Szellem a miénk, máris birtokában vagyunk a tejjel és mézzel
folyó földnek. „Mi, akik hiszünk, bemegyünk a nyugalomba” (Zsid 4,3). „Ti a
Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és
az angyalok ezreihez” (Zsid 12,22).
Mi más marad azok számára, akik Isten Fiában az isteni
örökség részeseivé váltak, mint hogy méltók legyenek a felemelő, szent, mennyei
elhívásra? „Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik
odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül” (Kol 3,1).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése