18. Az ígéret ideje
„Közeledett az ígéret teljesülésének ideje.”
(Csel 7,17)
Egy evangéliumi író emlékeztet minket arra, hogy Isten
kegyelme nem a türelmetleneknek van címezve, hanem az a „Dávid iránt való
változhatatlan kegyelmesség”. Semmi okunk siettetni az Urat, még akkor sem, ha
úgy tűnik, hogy kegyelmének szekerei lassan jönnek. Egyáltalán nem szokatlan,
ha egy szent így kiált fel: „Ó, Uram, meddig késel?” Írva van: „Az Úr dicsősége
lesz mögötted” (Ézs 58,8). Az utóvéd jelenik meg utoljára, de megérkezik.
Lehet, hogy Isten időnként megvárakoztat minket; de a végén rájövünk, hogy ő az
alfája és ómegája népe szabadulásának. Soha ne legyünk bizalmatlanok iránta;
mert „ha késik is a látomás, várjuk türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem
marad el” (Hab 2,3).
A londoni kikötőből egyszer kifutott egy hajó, amelyet
tulajdonosa Gyors-Biztosnak nevezett el, mert azt remélte, hogy sebesnek és
biztonságosnak bizonyul. Ez megfelelő név Isten kegyelme számára is: az is
gyors és biztos. Dávid ugyan nem ezt mondta a Brooks által idézett szövegben,
de más helyeken gyakran állította ezt, sőt még többet is. Nem ő mondta-e: „Kerubon
ülve repült, szelek szárnyán suhant”? Isten nem késlekedik meghallani népe
kiáltását. Kitűzte a napot, amikor kegyeibe fogadja Siont, és ha eljön ez a
nap, nem fog késlekedni.
Teljesítésének időpontja az ígéret fontos része;
valójában ez az ígéret lényege. Méltánytalan lenne elhalasztani egy adósság
kifizetését; és ugyanez vonatkozik az ígéretek megtartásának kötelességére. Az
Úr percnyi pontossággal teljesíti kegyes ígéreteit. Az Úr megfenyegette a
világot, hogy özönvízzel pusztítja el, de megvárta, amíg Nóé belép a bárkába;
és akkor, még ugyanazon a napon feltörtek a mélység nagy kútjai. Kijelentette,
hogy Izráel ki fog jönni Egyiptomból, és így is történt: „A négyszázharmincadik
esztendő végén, éppen ezen a napon vonult ki az ÚR egész serege Egyiptomból”
(2Móz 12,41). Dániel szerint az Úr számlálja ígéreteinek éveit és várakozásának
heteit. Ami legnagyobb ígéretét, vagyis Fiának elküldését illeti a mennyből, az
Úr nem késlekedett ezzel a nagy ajándékkal, hanem „amikor eljött az idő
teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született”. Kétségtelen, hogy
az Úr, a mi Istenünk percnyi pontossággal megtartja ígéretét.
Amikor nélkülözünk, szeretnénk sürgetni az Urat, hogy
siessen a segítségünkre, ahogyan Dávid is esedezett a hetvenedik zsoltárban: „Istenem,
ments meg engem, Uram, siess segítségemre!” (1. vers). „Én nyomorult és szegény
vagyok, siess hozzám, Istenem! Te vagy segítségem és megmentőm, Uram, ne
késlekedj!” (5. vers). Sőt, az Úr magáról is mondja, hogy sietve teljesíti
kegyes ígéreteit: „Én, az Úr, rövid idő múlva megvalósítom ezt” (Ézs 60,22).
Nem szabad azonban úgy imádkoznunk, mintha attól félnénk, hogy az Úr
késlekedik, vagy nekünk kéne siettetni őt. Nem. „Nem késlekedik az Úr az
ígérettel, amint egyesek gondolják” (2Pt 3,9). Istenünk lassú a haragjában, de
kegyes a cselekedeteiben, „beszéde gyorsan terjed” (Zsolt 147,15). Népének
megáldásában gyorsasága gyakran megelőzi az időt és a gondolatot; mint például
amikor teljesíti ezt a régi kijelentését: „Mielőtt kiáltanak, én már
válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom” (Ézs 65,24).
Mégis, imáinkra gyakran csak később válaszol. Amiként
a gazda nem aratja le ma, amit tegnap vetett, mi sem kapjuk meg rögtön az
Úrtól, amit kérünk tőle. A kegyelem ajtaja kinyílik, de nem az első
kopogtatásra. Miért van ez? Azért, mert annál nagyobb lesz a kegyelem, minél
tovább van úton. Minden célnak megvan a maga ideje az ég alatt, és minden a
maga idejében a legjobb. A gyümölcs akkor a legjobb, ha kellő időben érik meg.
Az idő előtti kegyelem csak fél kegyelem lenne; ezért az Úr visszatartja, amíg
tökéletessé nem válik. A menny is egyre jobb lesz – mert nem lesz a miénk
addig, amíg Isten elő nem készíti számunkra, és mi fel nem készülünk rá.
A kegyelem előkészítését a szeretet vezérli, és csak
akkor üti meg a harangot, amikor elérkezett a megfelelő pillanat. Isten
késlekedése ugyanúgy áldás számunkra, mint azonnali válasza. Nem szabad
kételkednünk az Úrban azért, mert nem jött még el az Ő ideje; ha ezt tennénk,
úgy viselkednénk, mint a nyűgös gyerekek, akik azonnal akarják, amit meglátnak,
különben azt gondolják, hogy sohasem kapják meg. Egy várakozó Isten méltó
várakozó népe bizalmára. „Még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen” (Ézs 30,18).
Szánalma nem csökken, még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy elhalasztotta kegyes
cselekedeteit, és szomorúságunk egyre csak mélyül. Annyira szeret minket, hogy
próbára tesz bennünket, késleltetve válaszát. Mennyei Atyánk is úgy van ezzel a
mennyben, mint Urunk volt a földön: „Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és
Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig azon a helyen maradt,
ahol volt” (Jn 11,5.6). A szeretet összezárja az isteni nagylelkűség kezeit, és
visszatartja a kegyelem kiáradását, ha úgy látja, hogy a megpróbáltatásból
komoly nyereség származhat. Talán nem jött még el az ígéret ideje, mert
megpróbáltatásunk még nem érte el a célját. A fegyelmezésnek el kell érnie a
célját, különben sohasem érhet véget. Ki kívánná, hogy az aranyat kivegyék a tűzből,
még mielőtt kiég belőle a salak? Ó, nagyszerű dolog, várj, amíg el nem nyerted végső
tisztaságodat! Ezek a pillanatok a kemencében nagyon hasznosak. Nem lenne bölcs
dolog lerövidíteni ezeket az aranyat érő órákat. Az ígéret ideje összhangban
van a szív és a lélek gyarapodásának idejével.
Talán még nem tanúsítottunk kellő alázatot az isteni
akarat iránt. A türelem még nem fejezte be a munkáját Az elválasztás folyamata
még nem ért véget: még mindig epekedünk azon vigaszok után, amelyekről az Úr
szeretne örökre leszoktatni minket. Ábrahám nagy ünnepséget rendezett, amikor
fiát, Izsákot elválasztották; és a mi mennyei Atyánk ugyanígy fog cselekedni
velünk. Tűrd a sorsod, büszke szív! Hagyd el a bálványaidat; hagyj fel a
majomszeretettel, és elnyered a megígért békét.
Az is lehetséges, hogy még nem teljesítettük
valamelyik kötelességünket, amely életünk fordulópontja lesz. Az Úr akkor
vetett véget Jób betegségének, amikor a barátaiért imádkozott. Lehet, hogy az
Úr hasznossá akar tenni minket egy rokonunk vagy barátunk számára, mielőtt
nekünk adja személyes vigaszát. Lehet, hogy figyelmen kívül hagyjuk az Úr
házának valamelyik előírását, vagy valamilyen szent munka még elvégezetlen; és
ez hátráltatja az ígéret teljesülését. Vajon így van? „Kevésnek tartod Isten
vigasztalását? Van még valami, amit visszatartottál?” Talán még fogadalmat kell
tennünk az Úrnak, és be kell mutatnunk neki egy figyelemre méltó áldozatot, ami
eszébe juttatja kötelezettségvállalását. Ne adjunk rá okot, hogy panaszkodjon: „Nem
nekem vettél pénzért illatos nádat.” Inkább fogadjuk el a kihívását: „Hozzá-tok
be a raktárba az egész tizedet, és így tegyetek próbára engem - mondja a
Seregek Ura.
Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges
áldást árasztok rátok” (Mal 3,10).
Isten úgy határozta meg ígéretei teljesítésének
idejét, hogy biztosítsa dicsőségét, és ennek elégnek kell lennie számunkra, ha
nem látunk más okot a késedelemre. Lehet, hogy tisztában kellene lennünk
szükségleteinkkel és az általunk kért áldások nagy értékével. Ami túl könnyen
jön, azt lehet, hogy kevéssé értékeljük. Talán hálátlan lelkünket a várakozás
tanítja meg a hálára. Nem tudunk hangosan énekelni, ha előtte nem lélegeztünk
mélyet. Az akarás és a várakozás türelemhez vezetnek; ezek pedig kel-lő időben
vidámsághoz és örvendezéshez.
Ha mindent úgy ismernénk, mint Isten, tiszta szívből
áldanánk Őt, amiért megfenyített, és nem kímélt minket, bár keservesen sírtunk.
Ha olyan jól ismernénk a véget, mint a kezdetet, akkor magasztalnánk az Urat a
zárt ajtókért, a rosszalló tekintetekért és a megválaszolatlan imákért. Ha
tudnánk, hogy az Úr nagy céljait azzal szolgáltuk, hogy továbbra is a vágyott
örömök nélkül éltünk, és elviseltük a bajt, amitől rettegtünk, akkor hangosan
sírnánk örömünkben, hogy Isten meghagyott szegénységünkben, és bezárt
fájdalmunkba. Ha azzal dicsőíthetjük Istent, hogy lemondunk arról, amit kérünk,
akkor arra vágyunk, hogy visszautasítson minket. Legfontosabb imánk, és az
összes többinek az összegzése a következő: „Ne úgy legyen, ahogyan én akarom,
hanem amint Te” (Mt 26,39).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése