14. Az ígéret birtokba vétele
„Én vagyok az ÚR, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és
Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom.” (1Móz 28,13)
A gyáva lelkek számára nagy nehézséget jelent
megragadni Isten nekik tett ígéreteit: attól félnek, hogy elbizakodottság lenne
elfogadni ilyen jó és értékes dolgokat. Általános szabálynak tekinthetjük, hogy
ha van hitünk megragadni egy ígéretet, az az ígéret a miénk. Aki ideadja nekünk
az ajtaját nyitó kulcsot, az azt akarja, hogy nyissuk ki az ajtót, és lépjünk
be. Sohasem lehet elbizakodott, aki alázatosan hisz Istennek; de nagyon
elbizakodott az, aki kételkedni merészel a szavában. Nem valószínű, hogy
csalódunk, ha túlságosan bízunk az ígéretben. Kudarcunk oka a hit hiánya, és
nem a túlzott hit. Nehéz lenne túl erősen hinni Istenben; viszont ijesztően
gyakori, hogy túl kevéssé hisznek benne. „Legyen a ti hitetek szerint!” (Mt 9,29)
– ez olyan áldás, amit az Úr soha nem von vissza. „Ha hiheted azt, minden
lehetséges a hí-vőnek.” Írva van: „Nem mehettek be hitetlenségük miatt”; de
Isten sohasem mondott olyat, hogy valakit, aki hit által ment be, megfeddtek
volna arcátlansága miatt, és ismét kiűztek volna.
A fejezet elején olvasható szöveg szerint Jákób úgy
vette birtokba a megígért földet, hogy elnyújtózott rajta, és elaludt. Egy
ígéret birtokba vételének legbiztosabb módja, ha teljes súlyunkkal ráfekszünk,
és megpihenünk rajta. „Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom.”
Milyen gyakran teljesült be az ígéret számomra, amikor
elhittem, és eszerint cselekedtem! Elnyújtóztam rajta, mint egy díványon, az
Úrra bíztam magam, és lelkemet édes nyugalom szállta meg. Az Istenbe vetett
bizalom megvalósítja saját vágyait. Az ígéret, amit az Úr tett azoknak, akik az
imában keresnek oltalmat, így szól: „Higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglesz
nektek.” Ez furcsán hangzik, de igaz; ez megfelel a hit filozófiájának. Mondd a
felismerés hitével: „Ez az ígéret az enyém”, és azon nyomban a tiéd lesz. Nem
látás és érzékelés, hanem hit által „nyerjük meg az ígéreteket”.
Isten ígérete nem egy bekerített terület, ennek vagy
annak a szentnek a magántulajdona, hanem a szentek közösségének nyílt tere. Kétségkívül
vannak olyanok, akik ha tudnák, kisajátítanák maguknak a csillagokat, és
személyes birtokukká tennék a napot és a holdat. Ugyanez a mohóság szívesen
körbekerítené az ígéreteket, de ez nem tehető meg. A fösvények legszívesebben
kalickába zárnák az énekesmadarakat, és igényt tartanának a pacsirta és a rigó
énekére, mint kizárólagos örökségükre, mint ahogy az összes ígéretet is
maguknak szeretnék megtartani. De még a legjobb szentek sem tudják lakat alá
tenni a kegyelem Istenének ígéretét, még ha szeretnék is. Az ígéret nem csak „a
tiétek és gyermekeiteké”, hanem „mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak
elhív magának az Úr, a mi Istenünk”. Mily nagy vigasz ez! Éljünk használati
jogunkkal, és hit által vegyük birtokba, amit az Úr nekünk adott egy „örökké
megmaradó szövetség” révén.
A Jákóbnak mondott szavak egyenlőképpen szólnak minden
hívőnek. Hóseás mondja róla: „Küzdött az angyallal és győzött; sírva könyörgött
neki. Bételben talált rá, és ott beszélt vele” (12,4). Jahve velünk is beszélt,
amikor az ősatyával társalgott. A csodákat, amiket a Vörös-tengernél művelt,
minden emberéért tette, hiszen ezt olvassuk: „örüljünk neki!” (Lásd Zsolt
66,6). Igaz, hogy nem voltunk ott, de Izráel győzelmének öröme a miénk is. Az
apostol úgy idézi az Úr Józsuénak tett ígéretét, mintha az Isten minden
gyermekének szólna: „Ő mondta: Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged”
(Zsid 13,5). Tény, hogy az Úr egyetlen ígérete sem fejeződik be azzal az
alkalommal, amely okot adott rá, és nem merül ki annak az egyénnek a
megáldásában, akinek először tette. Az összes ígéret mindazoknak szól, akiknek
elég erős a hitük, hogy elfogadják őket, és esedezzenek értük a kegyelem
trónjánál. Ami Isten egyetlen ember számára, aki bízik benne, ugyanaz minden
ilyen ember számára, körülményeiknek és szükségleteiknek megfelelően.
A Biblia mindnyájunkon rajta tartja a szemét, amikor
kimondja a kegyelem szavait. Helyesen mondta egy előadó: „Mi magunk vagyunk
azok a személyek, akikről az Írás beszél; és akikhez, mint emberekhez, leereszkedő,
bár mennyei felhívását intézi a meggyőzés legváltozatosabb eszközeivel. Érdemes
megfigyelni, hogy ez a könyv a meggyőzőerő milyen változatos formáit mutatja;
hogy – akárcsak egy fókuszba tekintő arckép – állandóan rajtunk tartja a
szemét, akármerre fordulunk.”
Isten Igéjének szeme! Bármerre fordulunk, tekinteted
mindig rajtunk tartod. Vedd észre bánatunk mélységét, fejtsd meg minden szív
rejtélyét. Milyen szó ez? Honnan ismersz engem? Az alázatos szív elámul ezen.
Hogy hallhasson téged, add, hogy megismerje e nagy titkot, a tudást önmagát.
Az ígéret egyik legnagyobb vonzereje – egyben az egyik
legmeggyőzőbb bizonyíték arra, hogy Isten sugalmazta – az a tény, hogy a hívők
több ezer nemzedéke minden egyes tagjának szól, páratlan személyességgel.
Bibliánkat nem úgy kezeljük, mint egy régi kalendáriumot, hanem mint olyan
könyvet, amely a jelennek szól: új, friss és naprakész. Időtálló üdeség rejlik
az ősi szavakban, amelyek őseink szellemi táplálékául szolgáltak. Dicsőség
Istennek, amiért még mi is e szavakkal táplálkozhatunk, és csak magunkat
hibáztathatjuk, ha nem ezt tesszük!
Ábrahám kútjai Izsáknak, később Jákóbnak és sok ezer
nemzedéknek is szolgáltak. Jöjj, engedjük le vödreinket, és örvendezve húzzunk
vizet az üdvösség régi kútjaiból, amelyeket azokban a régi időkben ástak,
amikor őseink még bíztak az Úrban, és Ő megszabadította őket! Nem kell félnünk,
hogy babonássá vagy hiszékennyé válunk. Az Úr ígéretei mindenkinek szólnak, aki
elhiszi őket: maga a hit a bizalom biztosítéka. Ha képes vagy bízni, akkor
bízzál! Miután számtalanszor valóra váltak, az ígéret szavai még mindig
érvényesek, és továbbra is teljesülnek. Sokszor lehajoltunk a réten a
forrásnál, és ittunk egy hűsítő kortyot; a forrás ma is csordultig van, a vize
ingyenes, és olyan bizalommal ihatunk belőle, mintha most hajolnánk le először.
Az emberek újra meg újra megszegik az ígéreteiket: oktalanság lenne mást várni
tőlük. Ők víztartályok, de te, ó, Uram, kút vagy! Minden friss forrásom benned
van.
Jöjj, kedves olvasó, utánozd Jákóbot! Ahogy ő lefeküdt
egy helyen, és az ott talált köveket használta párnaként, tedd te is ugyanezt.
Itt van az egész Biblia díványnak, és itt vannak az ígéretek, amelyek párnául
szolgálhatnak. Tedd le terheidet és magadat is, és pihenj meg! Íme, az Írás és
minden ígérete mostantól fogva a tiéd. „A földet, amelyen fekszel, neked adom.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése