16. Az evilági életben használható ígéretek
„A kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne
a jelen és a jövendő élet ígérete.” (1Tim
4,8)
A keresztyének egy részét egyfajta teher akadályozza
meg abban, hogy a hitet úgy kezeljék, mint a mindennapi élet egyéb dolgait.
Számukra a hitélet földöntúli és ábrándokat kergető; inkább jámbor képzelgés
terméke, mint ténykérdés. A maguk módján hisznek Istenben a hitbeli dolgokat és
az eljövendő életet illetően; de teljesen elfelejtkeznek arról, hogy az igazi
istenfélelem bírja mind az evilági, mind az eljövendő élet ígéretét. Számukra
szentségtelen dolognak tűnne, ha a mindennapi élet kis dolgaiért imádkoznának.
Talán megdöbbenti őket, ha azt bátorkodom mondani, hogy ez megkérdőjelezi hitük
valódiságát. Ha hitük nem nyújt nekik segítséget az élet kis problémáiban,
vajon támaszt nyújt-e nekik a halál nagy megpróbáltatásaiban? Ha nem válik
hasznukra az élelmet és ruházkodást illetően, mit tehetne értük a halhatatlan
szellem tekintetében?
Ábrahám életében azt látjuk, hogy hite földi
zarándoklatának minden eseményében szerepet játszott: amikor egyik országból a
másikba költözött, amikor elvált unokaöccsétől, amikor a betolakodók ellen
harcolt, és különösképpen akkor, amikor megszületett régen megígért fia. Az ősatya
életének minden része istenhitének hatókörén belül volt. A Biblia ezt mondja
életének utolsó szakaszáról: „Az Úr mindennel megáldotta Ábrahámot”, ami
magában foglalja mind az evilági, mind a szellemi dolgokat. Jákóbnak az Úr
kenyeret ígért, hogy legyen mit ennie, ruhát, hogy legyen mit felvennie, és
azt, hogy békességben elviszi atyja házába; mindezek a dolgok átmeneti és földi
jellegűek. Ezek az első hívők bizonyára nem szellemiesítették el a szövetség
evilági áldásait, és az Istenben való hitet nem tekintették hiábavaló,
misztikus dolognak. Megdöbbentő, hogy világi és hitbeli életük között nem
húztak semmilyen éles választóvonalat; zarándokokként utaztak, úgy harcoltak,
mint a keresztes lovagok, úgy ettek és ittak, mint szentek, úgy éltek, mint
papok, és úgy beszéltek, mint próféták. Életük volt a hitük, és hitük volt az
életük. Bíztak Istenben, és nem csupán nagyjelentőségű ügyeik tekintetében,
hanem mindennel kapcsolatban. Amikor valamelyik szolgájukat elküldték, hogy
intézzen el valamit, az így imádkozott: „Uram, az én uramnak Istene! Bárcsak
szerencséssé tennéd utamat, amelyen járok!” Ez valódi hit volt, nekünk pedig az
a dolgunk, hogy utánozzuk, és többé ne hagyjuk, hogy az ígéret lényege és a hit
éltető ereje elillanjon érzelgős és látomásos képzelődéssé válva. Ha az
Istenben való bizalom bármire jó, akkor jó mindenre az ígéret hatókörén belül,
és bizonyos, hogy a jelenvaló élet ebben a tartományban van.
Kedves olvasó, vedd észre és használd a gyakorlatban
Istennek az alábbiakhoz hasonló ígéreteit: „Ha Isteneteket, az Urat
szolgáljátok, akkor megáld kenyérrel és vízzel. És eltávolítom tőled a bajokat”
(2Móz 23,25). „Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és
biztonságban élhetsz” (Zsolt 37,3). „Mert ő ment meg téged a madarász
csapdájától, a pusztító dögvésztől. Tollaival betakar téged, szárnyai alatt
oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. Nem kell félned a rémségektől
éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, sem a homályban lopózó dögvésztől, sem a
délben pusztító ragálytól. Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod
felől, téged akkor sem ér el” (Zsolt 91,3-7). „Hatszor is megment a
nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem” (Jób 5,19). „Aki igazságosan él, és
őszintén beszél, megveti a zsarolt nyereséget, nem fogad el megvesztegetést,
hanem elhárítja a kezével, bedugja a fülét, hallani sem akar vérontásról,
befogja a szemét, látni sem akar gonoszságot. Az ilyen ember magas helyen
lakik, sziklaerőd a fellegvára. Kenyerét megkapja, vize állandóan van” (Ézs
33,15-16). „Mert nap és pajzs az Úr, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem
vonja meg javait az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek” (Zsolt 84,12). „Célt
téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak, meghazudtolsz minden nyelvet,
mely törvénykezni mer veled. Ez az öröksége az Úr szolgáinak, így szolgáltatok
nekik igazságot – így szól az Úr” (Ézs 54,17).
A mi Üdvözítőnk arra szánta a hitet, hogy erőforrásunk
legyen a mindennapi gondokban, különben nem mondta volna: „Ezért mondom nektek:
ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért,
hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a
ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe
sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal
értékesebbek náluk?” (Mt 6,25-26). Mi másra gondolhatott, mint a hit
gyakorlására a földi dolgokban, amikor a következőket mondta: „Ti se
kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok.
Mert mindezeket a világ pogányai kérdezgetik. A ti Atyátok pedig tudja, hogy
szükségetek van ezekre” (Lk 12,29-30).
Pál ugyanerre gondolt, amikor ezt írta: „Sem-miért se
aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel
kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad,
meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil
4,6-7).
Az Úr Jézus, aki elment, hogy előkészítse számunkra a
mennyet, gondoskodik majd rólunk az oda való utazás során. Isten nem úgy adja
nekünk a mennyet, mint a pápa adta Angliát a spanyol királynak – szerezze meg,
ha tudja –, mert Isten mind az utat, mind a célt bizonyossá teszi.
Földi szükségleteink éppoly valóságosak, mint lelki
szükségleteink, és nyugodtak lehetünk, hogy az Úr biztosítja ezeket. Elküldi
nekünk e javakat ígéret, ima és hit útján, és nevelésünk eszközévé teszi őket.
A pusztaság tapasztalatai által tesz minket alkalmassá a Kánaánra.
Ha azt feltételezzük, hogy a földi dolgok túl aprók a
hozzánk leereszkedő Isten számára, akkor elfelejtjük, hogy ő még a madarak
repülését is megfigyeli, és népének hajszálait is megszámlálja. Ezenkívül
minden oly kicsiny számára, hogy ha a kicsivel nem törődik, akkor semmivel sem
törődik. Ki tudja szétválasztani a dolgokat méret és súly szerint? Egy
jelentéktelen körülmény a történelem fordulópontja lehet. Áldott az az ember,
aki úgy gondolja, hogy Isten számára semmi sem túl kicsi; mert bizonyára semmi
sem túl kicsi ahhoz, hogy szomorúságot okozzon nekünk, vagy veszélybe sodorjon.
Isten egyik embere egyszer elveszített egy kulcsot, majd imádkozott érte, és
megtalálta. A dologról úgy beszéltek, mint különös esetről. Valójában semmi
szokatlan nem volt benne: egyesek közülünk mindenért imádkoznak, és attól
félnek, hogy Isten szava és az ima nem szentesíti a csekély jelentőségű
dolgokat. Lelkiismeretünknek nem akkor ártunk, ha imánkba foglaljuk a
csekélységeket, hanem ha kihagyjuk őket. Biztosak lehetünk abban, hogy amikor
Urunk megbízta az angyalait, hogy óvják lábunkat az utunkban le-vő kövektől,
akkor életünk minden részletét a mennyei gondviselésre bízta, és mi örülhetünk,
hogy mindent a gondjaira bízhatunk.
A jelen üdvtörténeti korszak egyik csodája, hogy
Krisztusban állandó békét találunk minden megpróbáltatás közepette, és általa
imánk elég erőteljes lesz ahhoz, hogy megkapjunk az Úrtól mindent, ami
szükséges az élethez és az Ő követéséhez. A szerzőnek alkalma volt
számtalanszor próbára tenni az Urat a földi szükségletek tekintetében, amire az
árvákkal és diákokkal való törődés késztette. Az imádkozás nagyon sokszor
meghozta az éppen jókor jövő utánpótlást, és megszüntette a komoly
nehézségeket. Tudom, hogy a hit megtöltheti a pénztárcát, biztosíthat étkezést,
meglágyíthat egy kemény szívet, kieszközölhet egy házhelyet az építkezéshez,
meggyógyíthat egy betegséget, lecsillapíthat egy engedetlen embert, és
megállíthat egy járványt. Akárcsak az anyagias gondolkodású ember a kezében levő
pénzzel, Isten embere a kezében lé-vő hittel „mindent megszerezhet”. Az ima
parancsára minden földi és mennyei dolog válaszol. A hitet nem utánozhatja
szélhámos, és nem szimulálhatja képmutató; de ahol a hit valóságos, ahol képes
erősen megragadni egy isteni ígéretet, ott csodákat művelhet. Azt kívánom, hogy
az olvasó olyan erősen higgyen Istenben, hogy élete minden gondjában-bajában
reá támaszkodhasson! Ez elvezeti egy új világba, és olyan meggyőző bizonyítékot
szolgáltat szent hitünk igazságára, hogy csak nevetni fog a gúnyolódókon. Az
Istenbe vetett gyermeki hit gyakorlati bölcsességgel vértezi fel az őszinte
szívet, amit én szent józan észnek nevezek. A naiv hívő, bár kinevetik mint
idiótát, olyan bölcsességgel rendelkezik, ami felülről jön, és összezavarja a
gonosz emberek ravaszságát. Semmi sem hozza úgy zavarba a rosszindulatú
ellenséget, mint egy ízig-vérig hívő ember őszintesége és hite.
Aki hisz Istenének, nem fél a rossz hírektől, mert
szíve zavartalan állandóságot talált az Úrban való hitben. Hite sokféle módon
édesíti meg, gyarapítja és gazdagítja az életét. Próbáld ki, kedves olvasó, és
győződj meg róla, hogy a hit valóban megadja-e neked a kegyelem állapotának
mérhetetlen gazdagságát! Nem fog megmenteni minden bajtól, mert az ígéret ez: „Ezeket
azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon
nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (Jn 16,33); de a
megpróbáltatások között is dicsekedni fogsz, „mivel tudjuk, hogy a
megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a
kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít
meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szent Szellem
által” (Róm 5,3-5).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése