A BIBLIA MINT MEGBÍZHATÓ FORRÁS
A klasszikus irodalom hitelessége című művében Barnes professzor felsorol három alapvető vizsgálatot, melyeket a történeti iratok megbízhatóságának megállapítására alkalmaznak: a bibliográfiai vizsgálat, a belső bizonyítékok vizsgálata, és a külső bizonyítékok vizsgálata.
A bibliográfiai vizsgálat az eredeti kézirat másolatainak számát, az eredeti és a létező másolatok között eltelt időt vizsgálja, amikor már egy eredeti kézirat sem létezik.
A belső bizonyítékok vizsgálata a kéziraton belüli következetességeket és következetlenségeket vizsgálja.
A külső bizonyítékok vizsgálata más történelmi forrásokat vizsgál annak megállapítására, hogy azok megerősítik-e vagy cáfolják a kéziratban szereplő állításokat, ilyen lehet például archeológiai bizonyíték.
A bibliográfiai vizsgálat a következőképpen alkalmazható:
Caesar Kr.e. 100 és 44 között írta meg a gall háborúk történetét. A rendelkezésünkre álló legkorábbi másolat 1000 évvel halála után készült, és mindössze tíz másolatunk van ebből az iratból.
Platón kb. Kr.e. 427-től 347-ig írt; írásainak rendelkezésünkre álló legkorábbi másolatai Kr.u. 900 körül készültek, majdnem 1200 évvel az eredetiek után. Mindössze hét másolat maradt fenn.
Arisztotelész Kr.e. 348 és 322 között élt és írt. Ma mindössze öt másolatunk van kéziratairól, a legkorábbi másolat Kr.u. 1100 körül készült, több mint 1400 évvel az eredetiek után.
Tacitusz, a római történetíró az első században írt. Az egyetlen rendelkezésünkre álló másolat írásairól kb. Kr.u. 1100-ból, az eredetinél több, mint 1000 évvel későbbről való.
A bibliográfiai vizsgálatnak köszönhetően a szakemberek megerősítették Caesar, Platón, Arisztotelész és Tacitusz írásainak eredetiségét és a szerzők megbízhatóságát. Most alkalmazzuk ugyanezt a vizsgálatot a bibliai írásokra, az újszövetségi iratokra. Az Újszövetség könyvei kb. Kr.u. 40-től 90-ig íródtak. A legkorábbi kéziratmásolatok Kr.u. 130-tól mindössze 4050 évvel az eredetiek után készültek. Több mint 24 000 másolat létezik. A megbízhatóság bibliográfiai vizsgálatának az Újszövetségre történő alkalmazása alapján tehát kétszer is meg kellene gondolnunk, mielőtt az mondanánk, hogy a bibliai írásokban nem lehet megbízni. Ha alkalmazzuk a belső és külső bizonyítékok vizsgálatát, még világosabbá válik, hogy a Biblia megbízható és határozottan Isten által ihletett irat.
J. Harold Greenlee, az újszövetségi görög nyelvvel foglalkozó tudós hozzáteszi: „Minthogy a tudósok általánosan megbízhatónak fogadják el a régi klasszikus írásokat, bár a legkorábbi kéziratok oly sok évvel az eredeti iratok után készültek, és a pontos kéziratok száma sok esetben oly kevés; világos, hogy az. Újszövetség szövegének megbízhatósága hasonlóképpen garantált.”
Ne feledjék a kérdésünket: „Kinek mondja a világ Jézus Krisztust?” Gyakran úgy találom, hogy az értelmiségiek hajlamosak azt mondani: a vallásos érdeklődés csak arra való, hogy a kevésbé művelt embereket segítse; csak a tudatlan és tanulatlan embereket érdekli az, hogyan ismerhetik meg Istent, és csak nekik van szükségük Istenre.
Hadd osszam meg most önökkel azt, amit múlt és jelen nagy elméi mondtak arról, hogyan törekedtek megtalálni Istent Krisztus személyén keresztül.
A német irodalom talán legkiemelkedőbb alakja, Johann Wolfgang von Goethe, a költő és drámaíró Jézust „az isteni személy”-nek, „a Szent Ember”-nek nevezte, és ezt írta: „Ha az Isten valaha megjelent a Földön, az Krisztus személyében volt.”
A Nobel-díjas Alekszander Szolzsenyicin, aki világszerte elismert irodalmi eredményeiért, nyíltan beszél Jézus Krisztusba vetett hitéről, és arról, hogyan nyerte meg őt egy zsidó orvos Jézus számára, mialatt a Gulagban volt.
Lev Tolsztoj és más az önök országából (a Szovjetunióból) származó írók is leírták Isten Lelkének munkáját, ahogy teljesen megváltoztatta az életüket.
Lev Tolsztoj, a híres orosz író élete nagy részét ateistaként élte le, de élete vége felé a következő kijelentést tette: „35 évig a szó legszorosabb értelmében nihilista voltam - nem forradalmi szocialista, hanem olyan valaki, aki semmiben sem hitt. Öt évvel ezelőtt megtaláltam a hitemet. Hittem a Jézusról szóló tanokban, és életem egésze egy hirtelen átváltozáson ment keresztül - élet és halál megszűnt gonosz lenni. Kétségbeesés helyett megízleltem azt az örömöt és boldogságot, melyet a halál sem tud elvenni tőlem.”
Minden idők talán legnagyobb irodalmi zsenije, William Shakespeare a következőket mondta halála előtt: „Isten, a Teremtőm kezébe teszem le lelkemet, bizonyossággal híve Jézus Krisztusban, az én Megváltómban.”
Ambrose Fleming professzor, akit megválasztottak Anglia legkiválóbb tudósának, és aki a Londoni Egyetem nyugalmazott elektrotechnika tanára a következőket mondta Jézusba vetett hitéről beszélve: „Nincs semmi az egész Bibliában, ami a tudomány emberének problémát okozna Jézussal kapcsolatban.”
Ma a Szovjetunióban dr. Dimitrij A. Kuznyecov egy biokémikus, aki három doktori címet szerzett elnyerte a Tudományos Lenin Komszomol Díjat. 1989-ben az Egyesült Államokban járt és beszélt Jézusba vetett hitéről. Írt is egy cikket a Szovjetunióban az ateizmus nélküli tudományról.
Karl Barth-t, századunk egyik vezető szellemóriását - akit a „nagy svájci gondolkodó”-ként tartanak számon - megkérdezték, hogy mi volt az a legmélyebben szántó gondolat, mely valaha eszébe jutott. Így válaszolt: „Jézus szeret, jól tudom.”
Charles Malik professzor, az Egyesült Nemzetek Szervezetének korábbi főtitkára Jézusba vetett hitéről beszélve azt mondta: „Meg kell szüntetnünk Krisztus és a világegyetem, értelem és hit szétválasztását.” Személyesen is beszélt nekem Jézus Krisztus, mint Megváltója és Ura melletti elkötelezettségéről.
Tehát kérem önöket, ne mondják, hogy Jézus csak egy tiszta erkölcsi elveket valló jó ember volt, és ne fogadják el azt a következtetést, hogy Ő sohasem létezett vagy csak mítosz volt. És kérem önöket, ne gondolják, hogy csak a tudatlan és tanulatlan embereket érdekli, hogy ki Jézus. Nem hiszem, hogy őszintén keresik az igazságot, ha ezt teszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése