AZ ÚT
Íme egy másik példa. A muzulmán azt mondja: „Jézus csak egy próféta volt; egy jó, erkölcsös ember. De nem halt meg a kereszten és nem támadt fel a harmadik napon. Hogy Istenhez eljuss, Mohamednek kell engedelmeskedned.” A keresztény egyetért Jézussal, aki azt mondta, hogy Ő a világ Megváltója. A keresztény hiszi, hogy Jézus meghalt a kereszten és három nappal később feltámadt a halálból. Mindkét állítás nem lehet igaz; vagy az egyik igaz és a másik nem, vagy fordítva, vagy mindkettő hamis. Továbbá Jézus azt mondta: „Én vagyok az út”, nem „egy út”, ez pedig egy minden mást kizáró állítás. Ha Jézus szavai igazak, akkor Ő minden más a hegyen felfelé, Istenhez vezető ösvényt kizár. Ha Jézus az út, az egyetlen út, melyen eljuthatok Istenhez, akkor senki rnás - még Mohamed, Konfuciusz, Buddha vagy az „Énünk” sem lehet az Istenhez vezető út.
Nem az én állításom ez. Ezt Jézus mondta. Ha van olyan ösvény, amely nem Jézus Krisztuson keresztül vezet Istenhez, akkor Krisztus kereszthalála elveszíti minden jelentőségét. Ha több út is vezet Istenhez, Neki nem lett volna szükséges elküldenie egyetlen Fiát, Jézus Krisztust, hogy meghaljon önökért a kereszten.
Túlságosan kategorikus kijelentésnek tűnik ez, mely minden mást kizár és nem tűr ellentmodást? Talán így van, de Isten világosan és félreérthetetlenül mondta ezt, mert nagyon fontos. Másképpen is tekinthetünk azonban Jézus azon állítására; hogy Ő „az út”. Ha belegondolunk abba; hogy Isten tökéletes, igazán megdöbbentő, hogy egyáltalán kapcsolatunk lehet Vele. Az a hihetetlen számomra, amikor belegondolok az ember helyzetébe, hogy egyáltalán létezik út ehhez a szent és igazságos Istenhez.
Nézzenek az emberiség bizonytalan helyzetére. Megszegtük egy tökéletesen szent, tökéletesen jó és igazságos Isten előírásait és törvényeit. Hogyan? A Biblia szavaival: mindannyian vétkeztünk, nem feleltünk meg Isten elvárásainak (Róma 3,23). Akik tudnak görögül önök közül, azok ismerik a bűn szó szemléletes eredetét: A bűn eredetileg egy íjász szakszó volt. Amikor egy íjász nem lőtt el a célig, az ellenőrző a céltáblától visszakiáltott: „bűn”, mely azt jelentette, hogy elvétette a célpontot.
A tökéletes Isten, jelenlétében csak tökéletes jóság és tökéletes szentség lehet: .ezek az Ő elvárásai. Ez a célpont; amit el kell találnunk. De mivel egyikünk sem felel meg ezeknek az elvárásoknak, mindannyian bűnösök vagyunk: Ha őszinték vagyunk, be kell ismernünk, hogy az életünk nem tökéletes. Hazudtunk, loptunk, a másét. kívántuk, irigykedtünk, féltékenyek voltunk, haragosak, bűnös vággyal és mohósággal teltek. Egyik kapcsolatunkban sem voltunk tökéletesek. Összehasonlíthatjuk az életünket valaki máséval, hogy jobban érezzük magunkat - valóban nem követtük el Sztálin vagy Hitler bűntetteit -, de ez hiábavaló törekvés. Nem számít, kik vagyunk, közülünk a legjobbak sem felelnek meg Isten tökéletes elvárásainak. Bűneink miatt pedig teljesen el vagyunk választva Istentől, aki szeret minket. Amikor Isten „igen”-t mond, mi „nem”-et. Amikor Isten „nem”-et mond, mi „igen”-t. A legtöbb ember, ha őszinte önmagával, egyet fog érteni azzal, hogy valami mélyen belül nincs rendjén, valami hiányzik. Ez az üresség és magány azért van, mert el vagyunk választva attól, aki minket alkotott. Csak Ő adhat nekünk békességet, célt és boldogságot az élethez.
Hadd fogalmazzam meg ezt másképpen is. A legtöbb ember úgy gondolkodik, hogy a jótetteinkért kapott jópontjainkkal kiérdemelhetjük az utat Istenhez. . Kétségtelenül így gondolkodnak az észak-amerikai kultúrában élők. Ha jól dolgozom, akkor előléptetnek. Ha szorgalmasan tanulok az iskolában, jó jegyeket kapok. Ha keményen dolgozom fociedzésen, bejutok az első csapatba. Ebből arra következtetünk, hogy ugyanígy eljuthatunk Istenhez is. Mivel Ő egy jóságos Isten, az emberiségnek szorgalmasan jó dolgokat kell cselekednie, hogy eljuthasson Hozzá. Itt azonban összedől a logikus érvelés. Isten tökéletes jóság, s a jótetteink sohasem emelhetnek az Ő szintjére minket.
Íme egy hasonlat arról, amit mondok. Tegyük fel, hogy Isten New York Cityben van, s a világban élő összes ember Angliában él. Isten azt mondja: „Ha kapcsolatot akarsz teremteni velem, át kell úsznod az óceánt Angliától New Yorkig.” Így hát mindenki beugrik a vízbe. Néhány ember csak egy kilométert tud leúszni. Néhányan tíz kilométert. Néhány erős atléta lehet, hogy eljut 300 kilométerig. Egy olimpiai úszó esetleg leúszik 500 kilométert, de senki sem tud átúszni New Yorkba: ez lehetetlen.
Mint a különböző szinten álló úszók, összehasonlíthatjuk a jóságunkat a körülöttünk lévő emberekével. Mondhatjuk, hogy „sohasem hagytam el a feleségemet”, vagy „ritkán csalok”, vagy „nem vagyok gyilkos”. De nem másokkal összehasonlítva rangsorolódunk. Isten jóságának tökéletességével összevetve ítéltetünk meg, és egyikünk sem jut el a célig: nem tudjuk leúszni a távot. A minket teremtő Isten elvárásai alapján bűnösök vagyunk. Bűneink miatt pedig nem várhatunk mást, mint Istentől való elválasztottságot. Még ha jóságunk más emberekével összehasonlítva olyan is, mint az olimpiai úszó, nem fogunk eljutni a célig (vagyis megfulladunk), ha megpróbálunk elúszni New Yorkig, azaz megpróbálunk megfelelni Isten tökéletes elvárásainak: a szentségnek és a jóságnak.
Nyilvánvaló, hogy ha a saját erőmből lehetetlen elúsznom Angliától Amerika partjaiig, akkor nincs szükségem úszóleckékre, hanem másképpen kell átkelnem. Egy mentőcsónakon vagy hídon.
Nos, Jézus azt mondta, hogy Ő a híd, mely egy bűnös emberiséget és egy szent Istent összeköt. Ezért halt meg Jézus Krisztus: Ezért középpontja a történelemnek Krisztus keresztje. Az Újszövetségben ez olvashatóa Timóteushoz írt első levélben:
Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért tanúbizonyságként a maga idejében. (1 Timóteus 2,5-6)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése