Pünkösd - A Szentlélek eljövetele

 ApCsel 2. fejezet
¹Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. ²Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. ³Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. ⁴Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. ⁵Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből. ⁶Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. ⁷Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: "Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? ⁸Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén? ⁹Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, ¹⁰Frigiának, Pamfiliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták, ¹¹krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit." 

Pünkösd ünnepe húsvét után az ötvenedik nap, görög neve ezt fejezi ki. Eredetileg hálaadási ünnep az aratásért, amihez később hozzájárult a sínai törvényhozás megünneplése. Az első pünkösd, az egyház születésnapja. A Szentlélek eljövetelét először a szélvész zúgása jelezte, mely az egész városban hallható volt a szél a Szentlélek jelképe (Jn 3,8). A másik látható jel a tüzes nyelvek az apostolok feje fölött a tűz az isteni hatalom és jelenlét jelképe. Nyelveken beszéltek, a Szentlélek ösztönzi az apostolokat a beszédre, és ennek a beszédnek eksztatikus formája van, ezért mondták a kívülállók: Teleitták magukat édes borral. Azonban Isten Lelke azt is eszközli, hogy megértsék beszédüket. A nyelveken való beszédről szent Pál ír az 1 Korintusi levél 14. fejezetében, és csak az a különbség a két leírásban, hogy ott külön magyarázóról is szó van. A zarándokok, akik pünkösdre Jeruzsálembe jöttek, igen sok helyről valók, mert a római birodalomban mindenütt találkozunk zsidó szórványokkal.

Carlos Annacondia a megbocsátás erejéről

Ahogy mi is megbocsátottunk...

Bocsásd meg a mi vétkeinket, ahogy mi is megbocsátottunk azoknak, akik ellenünk vetkeztek... mert ha megbocsátotok az embereknek, akik ellenetek vetkeznek, nektek is megbocsát a mennyei Atyátok. De ha ti nem bocsátjátok meg az embereknek a bűneiket, az Atyátok sem bocsátja meg a ti bűneiteket.

Máté evangéliuma 6,12.14-15

Máté evangéliumának ezek a versei arra tanítanak bennün­ket, hogy az ember milyen szellemi törvényszerűségek alap­ján részesülhet Isten jóságából és irgalmasságából. Gyakran előfordul, hogy nem tudjuk átvenni Istentől az ajándékokat, és a kéréseinkre nincs válasz. Ennek az az oka, hogy nem en­gedelmeskedünk a Szentírásban leírt szellemi alapelveknek.

Vizsgáljuk meg tehát ezt az örökségünket egy kicsit alapo­sabban, hogy Isten áldásai megsokasodva áradhassanak rá az életünkre. A fenti ima, amely az Úr imája, illetve a Miatyánk néven ismert, alighanem a legközismertebb, mégis talán a leg­inkább figyelmen kívül hagyott ima a világon. Vessünk tehát egy mélyebb pillantást a Máté evangéliuma 6,9-23-ban található ima minket most érintő szakaszára!

„Bocsásd meg a mi vétkeinket..."

A Biblia határozottan azt állítja, hogy Isten adósai vagyunk. Ebben az esetben viszont az a legfontosabb kérdés, hogyan le­het ezt az adósságot visszafizetni. Megfizethetjük pénzzel? Az is jusson eszünkbe, hogy Isten szerint a bűn zsoldja a halál. Az ember lelke igen értékes áru, és az ember mindent hajlandó lenne kifizetni az életéért. A Szentírásból azonban megtudjuk, hogy az ember lelke drágább az aranynál és az ezüstnél. Ezek szerint tehát Isten megbocsátása pénzen nem megvehető. Még akkor sem, ha sokan ringatják magukat abban a hiszemben, hogy mégis; amikor meghalnak, pénzüket és javaikat az egyházra hagyják, hogy az egyháztagok imádkozzanak a lelkük üdvösségéért. De hadd ábrándítsam ki őket: Isten nem kereskedő! Az Ő megbocsátása nem megvehető, és semmivel nem tudjuk megfizetni azt az áldozatot, amelyet a kereszten hozott. Nem marad más hátra: az embernek a saját életével kell fizetnie lázadásáért és engedetlenségéért. így kell érteni azt, hogy a bűn zsoldja vagy fizetsége a halál.

Amikor azonban Isten azt látta, hogy az egész emberiség elveszett, és mindnyájuknak meg kell halniuk, elküldte Jé­zust a földre, akiben nem volt bűn, de még csak szenny sem, hogy mindaz, aki hisz Krisztus igazságosságában, ne vesszen el, és ne kelljen meghalnia, hanem életet nyerhessen. Nem azért küldte, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy a világ megmenekülhessen rajta keresztül. Ezért aztán éppúgy, ahogy a bűn egyetlen emberen (Ádámon) keresztül jött be a világba, a halál pedig a bűnön keresztül, ugyanígy egyetlen emberen, Jézuson keresztül belépett az élet és az áldás. Ami­kor Jézus meghalt a kereszten, beteljesítette Istennek az em­berre vonatkozó tervét és tökéletes akaratát. Ezért mondta a halála előtt: „Bevégeztetett!"

Azt mindenki tudja, hogy Őt megfeszítették, azt viszont már jóval kevesebben tudják, hogy ezzel kifizette az ember­nek az Isten felé fennálló adósságát.

Krisztus a közvetítőnk. Amikor a Mennybe megyünk, ma­gunkkal visszük azt a szellemi igazolást, amelyet a kezünkbe nyomott, amikor befogadtuk a szívünkbe. Tudod, hogy mi áll ezen az igazoláson? „Atyám, én a saját véremmel és a saját életemmel fizettem ki Carlos adósságát." Ezt azt igazolást nem tintával, hanem a Názáreti Jézus vérével írták, amely értünk ömlött ki a kereszten. Ez azt jelenti, hogy ha odaadod az életedet Jézusnak, akkor nincs többé tartozásod Isten felé, mert Isten ajándéka örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

„Ahogy mi is megbocsátottunk azoknak, akik ellenünk vetkeztek"

Ez tehát az általunk vizsgált mondat második fele. Az eddig tárgyaltak alapján a Szentírásból egyértelműen az derül ki, hogy aki szeretné átvenni a bűnbocsánatot Istentől, annak ar­ra is hangsúlyt kell tennie, hogy ő maga is megbocsásson. Amikor Isten megbocsát nekünk, megtörténik a megbékélés közte és köztünk, és így nyerjük el tőle az üdvösséget. Ha vi­szont nem engedelmeskedünk a beszédének, elveszítjük bűn­bocsánatát és áldásait. Kockára tesszük még azt az üdvösséget is, amelyet Jézus ingyen adott nekünk a Golgotái kereszten el­szenvedett halálán keresztül.

Mindennap találkozunk emberekkel, akiknek az arcáról valósággal süt a keserűség és a harag. A gyűlölet nemcsak a szívet keményíti meg; megkeményíti az ábrázatunkat is. Ha a szellemünk háborog, az az arcunkon is meglátszik, és ha nem kezeljük idejében, előbb-utóbb elkezdi felemészteni a csont­jainkat is. Komoly kihatással van az egészségi állapotunkra is. A Biblia ezt mondja: „Amíg nem szóltam, a csontjaim elsor­vadtak..." (Zsoltárok könyve 32,3.) A gyűlölet és a neheztelés komoly sérelmeket okoz a lelkűnkben és a szívünkben. Ha ezeket a sebeket nem gyógyítjuk be teljesen, folyamatosan vérezni fognak. Sokan évekig hordozzák magukban az ellen­séges indulatokat és a bosszúszomjat, hogy egyszer megfizet­hessenek azoknak, akik valamikor a múltban megbántották őket. Ha nem engedjük meg Istennek, hogy beavatkozzon, és meggyógyítson bennünket, ezek a hegek örökre ott éktelenkednek majd bennünk.

A harag, a gyűlölet, a neheztelés érzései nyitott ajtót jelen­tenek az ördög számára. Ha pedig az ilyen érzések az ördög uralma alá kerülnek, az öngyilkossághoz, depresszióhoz, el­mebetegséghez és mindenféle más problémákhoz vezethet. Azok az emberek, akikkel a szabadulósátorban dolgunk van, hetven százalékban komolyan démonizált esetek, és azt ta­pasztaljuk, hogy szellemi problémáik döntő többsége a meg­bocsátás hiányával áll összefüggésben.

Az Efeszosziakhoz írt levél 4,26-27-ben a következő tanítást kapjuk az Úrtól: „Haragotokban ne vetkezzetek! A nap le ne menjen a haragotokon, és az ördögnek egy talpalatnyi helyet ne engedjetek!" Nem arról van tehát szó, hogy az ember nem haragudhat, azt viszont Isten már nem akarja, hogy a hara­gunk másnap is tartson. Minden este, mielőtt aludni térnénk, hozzuk rendbe a dolgainkat Istennel, és azokkal is, akik meg­bántottak vagy felzaklattak aznap.

Ha az életünk során hibákat követünk el, és vetkezünk Is­ten ellen, Ő hűséges és igaz, hogy megbocsássa minden bű­nünket. Ő mondja: „Bűneikről és törvénytelenségeikről nem fogok megemlékezni többé." (Zsidókhoz írt levél 10,17.)

Sokan még a keresztények közül sem fogják fel, mennyire fontos a megbocsátás. Isten szemében testvérünk gyűlölete egyenértékű a meggyilkolásával. „Aki gyűlöli a testvérét, az gyilkos, és tudjátok, hogy egyetlen gyilkosnak sincs örök éle­te." (János 1. levele 3,15.) Kezd már érthetőbbé válni, amiről be­szélek? Isten azt mondja, hogy aki azt állítja magáról, hogy a világosságban jár, közben pedig gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van (János 1. levele 2,9-11). Ugyanakkor azt is mondja, hogy ha szeretjük a testvéreinket, akkor a világosságban élünk, és nincs semmi, amiben elbotolhatnánk.

Kedves testvéreim, olvassátok el még egyszer gondosan ezeket az igéket, hiszen mindez nem az én véleményem, ha­nem Istené! A János 1. levele 4,20-ból megtudjuk továbbá, hogy ha szeretjük Istent, de közben gyűlöljük a testvérünket, hazu­gok vagyunk. Ha ugyanis nem tudjuk szeretni a testvérünket, akit látunk, hogyan tudnánk szeretni Istent, akit nem látunk? Ezért a következő parancsot kaptuk: „Aki szereti Istent, annak szeretnie kell a testvérét is!" (Uo. 4,21.)

Egyikünk se legyen tehát szótlan többé! Ne arra törekedj, hogy elrejtsd azt az érzést, amely már sok éve zaklat. Talán pontosan ez az a korlát a szívedben, amely megakadályozza, hogy a régen várt áldás rááradjon az életedre. Úgyhogy valld meg a bűneidet, és térj meg; és megtalálod a megbékélést! Ez mindennél többet ér.

A megbocsátás megbékéléshez vezet

Többször beszéltem olyan emberekkel, akiknek nagyon ne­hezükre esett megbocsátani saját maguknak a múltban elkö­vetett rossz döntéseikért vagy hibáikért. Olyanokkal is talál­koztam, akik Istenre nehezteltek, mert úgy vélték, O büntette meg őket betegséggel.

Pál apostol az alábbiakat mondja a megbocsátással kapcso­latban:

És amit én megbocsátottam - ha volt mit megbocsátani -, Krisztus előtt bocsátottam meg a ti érdeketekben, hogy a Sátán túl ne járjon az eszünkön. Hiszen nagyon is ismerjük a fortélyait.

Korinthosziakhoz írt 2. levél 2,10-11

Ha azok az emberek, akiknek sebek és a keserűség gyökerei vannak a szívükben, nem töltik be a megbocsátás szellemi törvényét, ezzel óriási előnyhöz juttatják az ördögöt, és kiszolgáltatják magukat a trükkjeinek. Mindezeket az akadályokat és harcokat a Sátán hozza be az olyan emberek életébe, akik még nem adtak át mindent az Úrnak, ideértve a gyűlöletet és a haragot is.

Tudjuk, hogy a Sátán azért jött, hogy öljön, hogy lopjon, és hogy pusztítson, és hogy az utóbbi időben démonok millióit küldte széjjel, hogy ellenségeskedést szerezzenek az emberek között. Figyelemre méltó sikerrel hozott megosztásokat szü­lők és gyermekek, férjek és feleségek, anyósok és menyek, va­lamint barátok, szomszédok és ismerősök között. Tisztában van azzal, hogy amíg egymás ellen harcolunk, és nem bocsá­tunk meg, Isten áldásai távol maradnak az életünktől. Pál apostol így tanít bennünket a Rómaiakhoz írt levél 5,10-11 -ben:

Mert ha amikor Isten ellenségei voltunk, megbékéltünk vele a Fia halálán keresztül, mennyivel inkább most, miután megbé­kéltünk vele, meg kell hogy meneküljünk a/ életén keresztül! Ezenfelül még örvendezünk is Istenben a mi Urunkon, Jézus Krisztuson keresztül, akin keresztül a megbékélést elnyertük.

Amikor befogadjuk Krisztust a szívünkbe, akkor megbéké­lünk Istennel. Isten pedig, aki megbékéltetett minket önmagá­val Krisztuson keresztül, ránk bízta a békéltetés szolgálatát. És nemcsak ővele békéltetett meg, hanem egyúttal mindazokkal, akik a múltban megsértettek minket.

    A megbékélés kifejezés a szótárak szerint 'a széttört kapcsola­tok helyreállítását' jelenti. Megfeleltethető a görög katallagé szóval is, amely arra utal, hogy valaki vagy valami teljesen megváltozik. Jézus szolgáltatja a megbocsátás és a megbékélés legjobb példáit. A szemünk előtt bocsát meg ludasnak, Péter­nek, sőt mindazoknak is, akik megfeszítették. Az utóbbiakról egyenesen így beszél: „Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!"

     Ugyanaz a Szent Szellem lakik ma bennünk, aki annak idején felkente Jézust. Előfordul, hogy amikor a megbocsátásról prédikálok, az emberek így kiáltanak fel: „Uram, megbocsátok!" És ugyanabban a pillanatban, elnyerik azt a csodát is, amelyre vágytak, és betelnek Szent Szellemmel. Hadd adjak erre egy jó illusztrációt: ha valaki egy üveget vízzel akar megtölteni, de úgy meríti be a vízbe, hogy nem veszi le a kupakját, órákon át tarthatja ott, a palack sosem fog megtelni. Ha meg akarjuk tölteni vízzel, a kupakot le kell venni. Ugyanez vonatkozik ránk is: meg kell bocsátanunk. Vedd le azt a kupakot, amely nem engedi, hogy Isten Szelleme szabadon tevékenykedjen az életedben!

      Ha a testvéred vetkezett ellened, szenvedd el, és bocsáss meg neki! Ne felejtkezz el arról, hogy amilyen mértéket te használsz, olyan mértékkel fognak neked is mérni! A Márk evangéliuma 11,25-ben ezt olvassuk: „És amikor megálltak imádkozni, ha valami panaszotok van bárki ellen, bocsássatok meg neki!" A titok nyitja a megváltásunk. Lehet, hogy nem tudunk személyesen találkozni azzal az emberrel, akinek meg kell bocsátanunk; az is lehet, hogy már meghalt, vagy valahol nagyon távol él, az Úr előtt azonban megvallhatjuk, hogy megbocsátunk neki. Természetesen név szerint kell beszélnünk az illető személyről, mint például: „Uram, megbocsátok Jánosnak!" Isten ezt hallja, sőt az ördög is. A Szent Szellem betölti a szívedet szeretetettel, és begyógyít minden sebet. Az ördög pedig amikor látja az Istennek való engedelmességedet, tudja, hogy tovább nem gyötörhet.

Az Úr megbocsátotta Júdásnak az árulását, Péternek azt, hogy megtagadta, megbocsátott azoknak, akik a keresztre fel­feszítették, és megbocsátotta a te összes bűnödet, és az enyé-meket is. Érdemes ezen alaposan elgondolkoznunk! Kérd a Szent Szellemet, hogy szolgáljon feléd, hogy keresse fel szí­vednek azon pontjait, ahol még sötétség honol, és hozza nap­világra mindazokat a sebeket, amelyeket már talán hosszú évek óta rejtegetsz, és próbálsz leplezni abban a reményben, hogy talán sikerül végre elfelejteni.

Csak rajtad áll: ne várj tovább! Ha nem bocsátasz meg, Isten nem tud megáldani! Állítsd helyre a széttört kapcsolatokat a szívedben, és a mi dicsőséges Urunk rengeteg áldással fog el­halmozni.

John Maisel: ISTEN-E JÉZUS? 11.

BEFEJEZÉS

            Ha elmondták az imát és behívták Jézust az életük­be, biztosak lehetnek abban, hogy Isten gyermekeivé és örök családjának tagjává váltak. Szeretnék még né­hány dolgot hozzáfűzni az eddigiekhez, melyek segít­ségükre lesznek az imént meghozott döntésük értéke­lésében.

FOGADJÁK BE KRISZTUST

            1. Jézus mondta János 1,12-ben, hogy „mindazok­nak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik hisznek nevében.” Hogy Is­ten családjának tagjaivá válhassanak, be kell fogadni­uk Jézust az életükbe. Tudniuk kell, hogy ajándékot fogadnak el.

ISTEN AJÁNDÉKA

            2. Az Efezus 2,8-9-ben ez olvasható: „Hiszen ke­gyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tő­letek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék”. Mint láthatják, amikor befogadják Krisztust, Isten felajánlott ajándékát fo­gadják el. Ez nem cselekedeteken alapszik. Ez azért van így, hogy senki se dicsekedjék. Ha Isten családjá­nak tagjaivá váltak azáltal, hogy befogadták Jézust, mint személyes Megváltójukat, ennek jó cselekedetek és megváltozott élet lesz a következménye - de a jó­cselekedetek nem képesek létrehozni ezt a kapcsolatot.

A VÁLASZTÁSUK

            3. Isten ajándékát egyszerű elfogadni. A Jelenések könyvében (3,20) ezt mondja Jézus: „Nézd, az ajtóban [életed ajtajában] állok és zörgetek. Aki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele étkezem, ő meg velem.” Jézus azt mondja, hogy ugyanúgy fog bejönni az önök életébe, mint amikor kinyitják az ajtót, s behívnak valakit az otthonukba. Ezt nevezi a Biblia „újjászületés”-nek, ami azt jelenti, hogy Isten családjába születnek, s annak részévé válnak.

HOGYAN LEHETNEK BIZTOSAK

            4. A Biblia (1 János 5,11-12-ben) ezt írja: „Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.”

EGY KÉRDÉS: befogadták Isten Fiát?

            Igen? Akkor örök életük van. „Bizony, bizony mondom néktek: - mondta Jézus, (mint azt János 5,24 írja) -, aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki el­küldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életre.” Ez világo­san azt jelenti, hogy ha Krisztusra bízzák bűneik megfizetését és befogadják Őt az életükbe, nem fognak megítéltetni.

            Lapozzanak vissza és nézzék meg mindegyik igét az előbb idézett két versben:

„Aki hallja az én Igémet...”

Ezt tették? Ha a válaszuk igen, akkor...

„És hisz abban, aki elküldött engem...”

...elhiszik, amit Isten mondott, és bíznak

Krisztusban, mint Megváltójukban.

„Annak örök élete van...”

Ez azt jelenti, hogy később? Nem, most, ebben a pillanatban.

„Sőt ítéletre sem megy...”

Nem azt mondja, „lehet, hogy”

„Hanem átment a halálból az életre.”

Ez azt jelenti, hogy: „Nem kell aggódniuk miatta.”

            Más szóval, örök életük van Jézus ígéretének igaz­sága alapján.

            Mikor kezdődik tehát az örök életünk? Az örök élet mindannyiunk számára abban a pillanatban kez­dődik, amikor hiszünk. Kérem önöket, jegyezzék meg a következőt: ezek az állítások Isten Igéjén alapulnak, nem azon, amit éreznek.

NE HAGYATKOZZANAK AZ ÉRZÉSEIKRE

            Isten Igéjének, a Bibliának ígérete - nem az érzéseink - a mérvadó. A keresztény ember Isten és Igéje megbízhatóságába vetett hit (bizalom) által él. Ez a vonatot ábrázoló rajz a tények (Isten és Igéje), a hit (Istenbe és Igéjébe vetett bizalmunk) és az érzések (hitünk és engedelmességünk eredményei) közötti kapcsolatot szemlélteti (János 14,21).

            A vonat megy az utolsó kocsival, de nélküle is. Értelmetlen lenne azonban a vonatot az utolsó kocsi­val húzni. Ugyanígy nekünk mint keresztényeknek sem szabad az érzéseinktől függenünk, hanem ehe­lyett Isten megbízhatóságába és Igéjének ígéreteibe kell vetnünk hitünket (bizalmunkat).

            Ha befogadták Jézust, akkor Ő bejött az életükbe, akár érzik, akár nem. A hitüknek Isten Igéjének bizonyosságán kell nyugodnia, bármit mondanak is az érzéseik. A pillanat, melyben hit által befogadták Krisztust, akaratuk döntése volt; és amint ezt megtették, sok dolog történt:

           

            1. Krisztus bejött az életükbe.

„Nézd, az ajtóban állok és zörgetek. Aki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele étkezem, ő meg velem.” Jelenések 3,20

„Velük akarta közölni Isten, micsoda fönséges gaz­dagságot rejt a pogányok számára ez a titok: Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye.” Kolosséiakhoz 1,27.

           

            2. Bűneik megbocsátást nyertek

„Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.” Kolosséiak­hoz 1,13-14

           

            3. Isten gyermekei lettek.

„Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek, mindazokat, akik hisznek az ő nevében...” János 1,12

           

            4. Örök életük van.

„Bizony, bizony mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életre.” János 5,24

            5. Megkezdték a nagy kalandot, amelyre Isten teremtette önöket.

Jézus mondta: „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” János 10,10

„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” 2 Korinthus 5,17

John Maisel: ISTEN-E JÉZUS? 10.

IGAZ HIT

A tények tudása

Hit az Igazságban

Személyes bizalom

             Tegyük fel, hogy én mindent TUDOK egy liftről, és HISZEK benne. Hiszem, hogy fel fog vinni engem a földszintről a negyedik emeletre. De ezt nem tapasztalom meg mindaddig, amíg be nem szállok a liftbe, amíg nem BÍZOM a liftben, és rá nem hagyom magam.

            Jézus Krisztus ma is él. Nagy árat fizetett azért, hogy önöknek és nekem kapcsolatunk lehessen Isten­nel. Jézus szereti önöket és ingyenes ajándékként bo­csánatot ajánl fel önöknek. Annyit kell csak tenniük, hogy megköszönik Neki, hogy meghalt önök helyett, bíznak Benne és befogadják Őt az életükbe. Döntésü­ket azáltal hozhatják meg, hogy kitárják szívük és éle­tük ajtaját Neki, mert Ő kopogtat és be szeretne jönni.

            Szeretnék ma megismerni Jézus Krisztust? Remé­lem, sikerült bebizonyítanom, hogy a keresztény hit egy intelligens hit, melynek ésszerű alapja van. Nem ugrás a sötétbe, hanem belépés a fénybe. Már említet­tem önöknek, hogy Jézus Krisztus él. Némi hitre van szükség ahhoz, hogy önök és Isten szeretete közel ke­rüljön egymáshoz. Nem kell mindent érteniük. De ha egyszer azt mondják: „Igen, Jézus, köszönöm, hogy meghaltál értem; kérlek, jöjj be az életembe”, akkor Krisztus készséggel megteszi. Akkor meg fogják ta­pasztalni azt, amiről eddig beszéltem. Sokáig én is csak gondolkodtam róla, mielőtt megértettem, hogyan kell befogadni Jézust. De most már bizonyságot tehe­tek önöknek Isten szeretetéről és megbocsátásáról, amely Krisztusban található.

            A Biblia így foglalja össze az evangéliumot 1 Ko­rinthus 15,3-5-ben: „Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt a bűnein­kért, amint az Írás mondja. Eltemették és harmadna­pon föltámadt. Ez is az Írás szerint. Megjelent Péter­nek, azután a tizenkettőnek.”

TEKINTSÜK ÁT AZ EDDIGIEKET

ISTEN HELYZETE:     Milyen az Isten?

                                                                                                                                                                                Isten szerető és tökéletes.

A MI HELYZETÜNK:   Milyenek vagyunk mi?

                                                                                                                                                                                               Bűnösök és Istentől elvá­lasztottak.

ISTEN GONDOSKODÁSA:  Mit tett Isten a probléma megoldása érdekében?

                                                                                 

                                                           Fiát, Jézus Krisztust adta, hogy a kereszten meghalva bűnünk teljes fizetsége legyen.

Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.

                                                                     Róma 3,23    

                                                               A VÁLASZTÁS ÖNÖKÉ

FOGADJÁK BE JÉZUST

A BŰN ZSOLDJA                                       ...ISTEN KEGYELMI AJÁNDÉKA

      A HALÁL...                                                 AZONBAN AZ ÖRÖK ÉLET.     

        Szeretném a mai alkalmat egy imával zárni. Ha ké­szen állnak arra, hogy Krisztusban, mint Megváltójuk­ban bízzanak, kérem mondják el velem együtt ezt az imát. Néhány olvasó talán szeretne még többet megtudni Jézusról, de mások önök közül már tudják, hogy Isten megérintette önöket, és bár nem teljesen értik, tudják, hogy amit elmondtam önöknek, igaz.

            A következő ima által Isten családjának tagjaivá vál­hatnak, teljes bocsánatot nyerhetnek és megkaphatják az örök élet ajándékát. Lassan olvassák.

           

            Istenem, bevallom, hogy bűnös vagyok, és megértem, hogy a bűnöm elválaszt Tőled. Hi­szem, hogy Jézus, Isten lévén, megfizette a büntetést minden bűnömért, amikor meghalt a kereszten és feltámadt a halálból. Uram Jézus, köszönöm neked, hogy meghaltál értem. Kér­lek, bocsásd meg a bűneimet. Megtérek útjaim­ból, és meg akarom változtatni az irányt, amelyben életem halad. És most, Uram Jézus, kitárom életem ajtaját, s megkérlek, jöjj be az életembe,' mint Uram és Megváltóm. Csakis tő­led remélem a bűneim bocsánatát és az örök élet ingyenes ajándékát. Ámen.

            MOST VONULJANAK FÉLRE, ÉS MONDJÁK EL EZT AZ IMÁT ISTENNEK - CSAK KETTE­JÜK KÖZÖTT.

            Ha most elmondták ezt az imát, szeretném, ha el­olvasnák a Bibliában János evangéliumának harmadik részét, majd az evangélium többi részét is.

            A nevem és a címem megtalálható a könyv végén, és arra biztatom önöket, hogy írjanak nekem. Mondják el a könyv olvasása, és a megváltás imájának elmondá­sa közben született gondolataikat. Bizonyára vannak kérdéseik is. Kérésükre küldünk további útmutatást, mely segít majd abban, hogy Krisztussal létesített kap­csolatukban növekedjenek. A következő oldalak segíte­nek részletesebben megérteni mindazt, ami önökkel tör­tént, ha elmondták az imát és befogadták Krisztust.                                                                                        

John Maisel: ISTEN-E JÉZUS? 9.

HÁROM TÉNY

           

            Van három bizonyos tény, melyben keresztények és nem hívők egyaránt egyetértenek.

           

Ezek a következők:

           

            1. Jézus Krisztust keresztre feszítették.

            2. Volt egy üres sír.

            3. Volt egy húsvéti kijelentés: Jézus feltámadt!

           

Jézust Kr.u. 29 körül feszítették keresztre. Levették a keresztről és arimátiai József sírjába fektették.

            Történelmi dokumentumok tanúsítják, hogy egy nagy, egy és két tonna közötti súlyú követ helyeztek a sír elé.

            Erre a kőre pedig rákerült a római pecsét, melynek olyasmi pszichikai hatása volt, mintha a KGB tenné a pecsétjét egy ajtóra. Mintha azt mondanák: „Ha feltö­röd a pecsétet, megtörünk téged.” Ezután római őrsé­get állítottak a sír elé, hogy biztosítsák a test érintet­lenségét. Ez a római őrség négy-tizenhat képzett kato­nából állt. Három nappal később mégis üres volt a sír. Néhány szkeptikus, aki megpróbálta megmagyarázni az üres sírt olyan feltételezésekkel áll elő, melyek el­fogadásához nagyobb hitre van szükség, mint magá­nak a feltámadásnak az elfogadásához.

            Az egyik ilyen a Venturini által felállított úgyne­vezett „ájulás-elmélet”. Ez azt mondja, hogy Jézus valójában nem halt meg a kereszten; levették a ke­resztről, és amikor a sírba tették, a sír nyirkossága életre keltette a testét. Elmozdította a nagy követ, láb­ujjhegyen elosont az őrök mellett, megjelent a tanítvá­nyainak, mint győzedelmes Isten, majd elment és meghalt valahol. Még a legtöbb szkeptikus sem fo­gadja el ezt az elméletet, mégis néhányan megpróbál­ják ezzel megerősíteni azon álláspontjukat, hogy Krisztus nem támadt fel.

            Egy másik elmélet szerint az asszonyok rossz sír­hoz mentek. De ha az asszonyok rossz sírhoz mentek, akkor ez azt jelenti, hogy a római őrség is rossz sír­hoz ment. Akkor pedig a zsidó vezetők is rossz sírhoz mentek. Különben a jó sírban megtalálták volna Jézus testét. A másik lehetőség ezekkel és a hasonló elméle­tekkel szemben az üres sír, és amit a tanítványok hir­dettek: „Feltámadt! Jézus Krisztus él! Megbocsátja bűneiket és örök életet ad azoknak, akik hisznek Ben­ne.” Ha ez hazugság lett volna, a zsidó hivatalos sze­mélyeknek csak el kellett volna menniük a sírhoz, el­hozni a holttestet, és közszemlére kitenni Jeruzsálem közepén, mondván: „Íme a ti feltámadt Megváltótok”, s a keresztény mozgalom, a feltámadás hirdetése vé­get ért volna. A holttestet azonban nem tudták felmu­tatni: a sír üres volt.

            John Warwick Montgomery - a keresztény hitvé­dő, a Simon Greenleaf Jogi Iskola egykori dékánja ­a következőket írja: „A hihetőség határain túl van az, hogy a korai keresztények kitaláltak volna egy ilyen történetet, majd azok között hirdették, akik egyszerű­en megcáfolhatták volna felmutatva Jézus holttestét.”

            Paul Althaus a németországi Erlangeni Egyetemről hozzáteszi: „A feltámadás hírét egyetlen napig, egyet­len óráig sem lehetett volna fenntartani Jeruzsálem­ben, ha a sír üres voltát nem állapították volna meg tényként minden érintett számára.”

            Az üres sír magyarázata az lehet, hogy vagy ter­mészeti, vagy természetfölötti esemény történt. Ha Is­ten valóban feltámasztotta Krisztust a halálból, akkor joggal és megalapozottan hívhatom önöket, hogy tér­jenek meg a bűneikből és bízzanak Krisztusban, mint személyes Megváltójukban és Urukban, mert ez a lo­gikus válasz. Ha azonban a magyarázat természeti, valakinek el kellett távolítania a holttestet. De kicso­da? A római katonák? Nem, a római katonákat azért állították oda, hogy a test a sírban maradjon. A zsidó hivatalos személyek? Nem, ők - hogy megcáfolják a tanítványok állításait - felmutatták volna a testet és ezt mondták volna: „Íme a ti  »feltámadt« Megmentő­tök.”

            Talán a tanítványok távolították el a testet, és ők hazudták, hogy Jézus Isten, és feltámadt a halálból. Ám a kutatást végzők által talált bizonyítékok épp az ellenkezőt sejtetik. Először is, a tanítványok nem szá­mítottak rá, hogy Jézus feltámad a halálból. Jézus újra és újra elmondta nekik, hogy meg fog halni; majd há­rom nappal később feltámad a sírból, de a tanítványok nem értették meg őt. Amint Jézus meghalt, a tanítvá­nyokból tizenegy rettegő ember lett, akik bujkáltak, menekültek. A vezetőjük halott volt, az álmaik össze­törtek.

            Mégis jó néhány nappal a feltámadás után ugyanez a csoport bátor és határozott lett. Mi okozta ezt a nagy változást? Ez nem amiatt volt, mert láttak egy üres sírt: a feltámadott Jézust látták.

            Mit nyertek volna a tanítványok azzal, hogy kita­lálnak egy történetet Jézus feltámadásáról? Tekin­télyt? Gazdagságot? Hatalmat? Tisztséget? Hadd mondjam el önöknek, hogy mit nyertek. Egy kivételé­vel mindegyikük mártírhalált halt. Volt, akit lefejez­tek. Volt, akit keresztre feszítettek. Volt, akit halálra köveztek vagy vertek, és mindezt azért, mert hirdet­ték, hogy Jézus él, s bűnbocsánatot és örök életet ígér. Íme a felsorolás arról, amit a tizenegy apostol és a korai keresztény vezetők nyertek azáltal, hogy ra­gaszkodtak ahhoz az állításhoz, hogy Jézus feltámadt:

András - keresztre feszítették

Barnabás - a zsidók megkövezték

Bertalan - bottal verték agyon Jakab,

Jézus testvére - megkövezték

a kis Jakab - ledobták a templom csúcsáról és megverték

János - természetes halállal halt meg

Júdás - keresztre feszítették

Lukács - felakasztották egy olajfára

Márk - lábánál fogva végigvonszolták az utcákon, majd megégették

Mátyás - megkövezték és lefejezték

Máté - karddal ölték meg

Pál - lefejezték

Péter - megkorbácsolták és fejjel lefelé megfeszítették

Fülöp - megkorbácsolták és megfeszítették

Simon - keresztre feszítették Tamás - lándzsával átdöfték

Jakab, Zebedeus fia - karddal ölték meg Taddeus - lenyilazták

            Ha a feltámadás története hazugság lenne, ők ezt Tudták volna. Számukra hazugságban élni azonban összeegyeztethetetlen volt azzal, amit az erkölcsi éle­tükről tudunk.

            Történelemkönyvében Harold Mattingly a követke­zőket írja: „Szent Péter és Szent Pál apostolok a vé­rükkel pecsételték meg bizonyságtételüket.” Tectallin írta, hogy senki sem akar meghalni, hacsak nem tudja, hogy nála van az igazság.

            Igaz, hogy sok ember meghalt már hazugságért, de csak akkor, ha igaznak hitték. Emberek nem halnak meg egy hazugságért, melyről tudják, hogy hazugság. Ha a tanítványok hazudtak, szántszándékkal becsapták a világot. Ez pedig semmiképpen sincs összhangban a Bibliában található tanításaikkal és írásaikkal, sem az erkölcsi magatartással, melyet az embereknek tanítot­tak, hogy aszerint éljenek. Ők becsületességet, tisztes­séget és őszinteséget tanítottak.

            Edward Gibbon A római birodalom felemelkedése és hanyatlása című könyvében felsorol öt okot a kereszténység első századbeli terjedésére. Ezek közül egy „a tanítványok tiszta, becsületes, nyílt és őszinte viselkedése”. Krisztus üzenete az, hogy szeressük egymást, hogy jóindulatúak legyünk és igazat mondjunk. Élhettek a tanítványok ilyen hatalmas hazugságban? Nem, én hiszem, hogy látták a feltámadt Krisztust, az életük gyökeresen megváltozott, és elindultak a világba, hogy minden embernek elmondják Jézus szeretetének, váltság-halálának, halált legyőző feltámadásának „Jó Hírét”, s azt, hogy Ő élt és most is él. Kész arra, hogy életet adjon - mert Ő AZ ÚT és AZ IGAZSÁG mindazoknak, akik bíznak benne.

            Paul Little kérdezi Tudd, hogy miért hiszel című könyvében: „Gátlástalan hazudozók vagy rászedett őrültek ezek az emberek, akik segítettek a társadalom erkölcsi szerkezetének átformálásában`? Ezeket a lehe­tőségeket még nehezebb elhinni, mint a feltámadást, és egy szemernyi bizonyíték sincs alátámasztásukra.”

            Mint korábban mondtam, Jézus feltámadásának másik magyarázata természetfölötti: Isten feltámasz­totta Őt a sírból, és Ő most is él. Ezt nem csak az igazságnak, de az ésszerű igazságnak hiszem.

            Jézus azt mondta, hogy Ő az egyetlen út egy Isten­nel létesítendő kapcsolathoz, és hogy Ő az egyetlen igazság, mely megszabadíthatja az embereket. Ő a he­gyen felfelé vezető egyetlen ösvény. Csakis Őáltala lehet teljessé az ember és ismerheti meg az igaz, élő Istent. Csakis Jézus Krisztuson keresztül nyerhet az ember életet - Jézus azt mondta, hogy Ő „az élet”, mely önökért és értem legyőzte a halált.

            Egyetemi éveim alatt nagy hatással volt rám Blaise Pascal egy mondása. Mint tudják, Pascal egy nagy­szerű tizenhatodik századi francia matematikus volt, egy csodatehetség, aki már 16 éves korában elkápráz­tatta Európát bonyolult egyenleteivel. Harmincegy éves korában Pascal leírta a következő - azóta klas­szikussá, közhelyszerűvé vált - tételét: „Minden ember szívében van egy Isten-alakú vákuum, melyet sohasem lehet betölteni semmilyen teremtett dologgal. Csak Isten töltheti be azt, Jézus Krisztus által kinyilatkoztatva.”

            Pascal ezen állítása nagy hatással volt az életemre. Felismertem ezt a vákuumot az életemben. Olyan kér­déseim voltak, mint „Ki vagyok én?”, „Hova me­gyek?”, „Mi dolgom itt?” Bármit értem is el az élet­ben, a céltalanság és üresség érzése megmaradt. Meg­próbáltam válaszokat találni. Életemet a sportnak szenteltem, de bármit értem is el, az életem még min­dig nélkülözte a célt. Intellektuális elfoglaltságnak szenteltem az életem, de bármit értem is el az egyete­men, volt egy érzésem, hogy valami hiányzott belőlem.

            Látják, barátaim, Isten olyannak teremtett minket, hogy sohasem érezzük az élet értelmét és teljességét addig, amíg személyesen meg nem ismerjük Őt. Isten három részből alkotott minket. Testtel rendelkező lénynek alkotott minket, és gondolkodási képességet adott nekünk. De szellemi képességeket is adott. Még­is legtöbbünk csak kétharmad emberként éli az életét. Fejlesztjük magunkat testileg, értelmileg, de szellemi­leg nem. Sohasem leszünk teljesek addig, amíg meg nem ismerjük Istent személyesen, és ez Jézus Krisztus személyén keresztül lehetséges. Ez az egyetlen módja annak, hogy betöltsük a bennünk található szellemi űrt és ürességet.

            Záró szavaimban hadd emeljem ki az előadás legfontosabb részét. Ha csak egy dologra is emlékeznek majd ebből az előadásból, szeretném, ha arra emlékeznének, hogyan lehet személyesen megismerni Jézus Krisztust. Először is tudniuk kell, hogy Isten szereti önöket. Azt mondja a Biblia, hogy Isten annyira szereti a világot, hogy Jézus Krisztust adta nekünk (János 3,16). Isten annyira szeret minket, hogy elkészítette az utat, amelyen eljuthatunk hozzá. De hogy eljuthassunk hozzá - és ez a második fontos dolog -, el kell ismernünk, hogy szükségünk van Rá. El kell ismernünk, hogy a lázadásunk miatt egy szakadék áll közte és köztünk. Ez elvezet minket a harmadik fontos dologhoz: Jézus ezt mondta Lukács 13,3-ban: „De ha meg nem tértek [vagyis el nem fordultok eddigi útjaitoktól], éppen úgy elvesztek mindnyájan.” A megtérés egyszerűen a gondolkodás megváltoztatását jelenti. Egész életükben Istentől távolodó irányban haladtak. Isten szeretne kapcsolatban állni önökkel; azt szeretné, ha megfordulnának és felé haladnának. Ezt úgy tehetjük meg, hogy elismerjük Isten előtt, hogy bűnösök vagyunk és másképpen akarunk gondolkodni Róla.

            Ezután tudniuk Kell, hogy Jézus önökért halt meg a kereszten. Hogy a bűn kérdését szemléltessük, te­gyük fel, hogy önöknek és nekem bűn-tartozásunk van. A tartozás azt jelenti, hogy valamilyen kötele­zettséggel tartozom. Hihetetlenül nagy az adósságunk Istennel szemben, s ezt nem tudjuk visszafizetni. Én nem tudom visszafizetni az önök adósságát, mert ne­kem is megvan a magam adóssága. Önök nem tudják kifizetni az én tartozásomat, mert önöknek is megvan a maguk adóssága. A Biblia ezt írja Róma 6,23-ban: „Mert a bűn zsoldja a halál.” Azaz a zsold fizetség, éppúgy, mint a pénz, amit a munkámért kapok. Amit a bűneimmel kerestem (a zsold, amit kapok) - HA­LÁL - örök elválasztottság Istentől.

            Ez olyan, mintha tízmillió rubellal tartoznának va­lakinek (dollárban), és egy nap csak egy rubelt keres­nének. Semmiképpen sem tudják kifizetni ezt az adós­ságot. Szükségük van valakire, aki képes arra, hogy kifizesse a tartozásukat, mert a bűn zsoldjának követ­kezménye van: örök elválasztottság Istentől.

            Amikor II. Miklós volt Oroszország cárja, egy apa katonának adta a fiát abban a reményben; hogy egy kis fegyelmet és útmutatást tanul majd. Egyebek mellett a fiúnak volt egy gyengéje: a szerencsejáték, a hadsereg légköre pedig úgy tűnt, inkább árt, mint használ.

            A seregbeli munkája a könyvelés volt. Ahogy a szerencsejátékból eredő adósságai nőttek, kölcsönvett az előőrs kincstárából, hogy kifizesse az adósságait. Nyerés helyett tovább veszített, és egyre jobban eladósodott.

            Egy éjszaka a helyzetén elgondolkodva összeadta az adósságait. Amikor meglátta a hatalmas végössze­get, ezt írta a főkönyvre: „Ekkora adósságot ki tud ki­ fizetni?” Hátradőlt a széken -fegyverrel a kézben -, hogy elgondolkodjon egy kicsit. Ahogy eltöprengett az életén és a halálán, elszunnyadt.

            II. Miklós cár aznap éjjel megtekintette az előőrsöt. Amikor belépett a könyvelő kunyhójába, meglátta az al­vó embert, a töltött fegyvert és az árulkodó főkönyvet.

            Mikor a katona felébredt, ránézett a főkönyvre és elolvasta, amit írt: „Ekkora adósságot ki tud kifizet­ni?” Alatta a következő állt: „Minden kifizetve, II. Miklós cár!” Látják, II. Miklós cárnak megvolt az anyagi fonása ahhoz, hogy kifizesse az adósságot.

            Az adósság az, amivel másoknak tartozom. A bün­tetés az, amit akkor kapok, ha nem tudom kifizetni az adósságomat, vagy megszegem a törvényt. Ha meg­szegem a sebességkorlátozást, akkor büntetést kapok, fizetnem kell valamennyi rubelt (vagy dollárt) a tör­vény megszegéséért. Ez az én büntetésem, s az adós­ságom a társadalommal szemben. Ha megölök valakit, sokkal fájdalmasabb büntetést kapok: halálbüntetést. Kivégeznek, mert megszegtem a törvényt és gyilkos­ságot követtem el. Mint látják, minél nagyobb a tör­vényszegés, annál nagyobb a büntetés. Az Istentől va­ló örök elválasztottságnak a megszegett törvény szigo­rúsága az oka - az, hogy nem élünk egy szent és igaz Isten elvárásainak megfelelően. A világ legnagyobb törvényszegései a legszigorúbb következményeket vonják maguk után.

            Ezért tett emberré és élt tökéletes életet a Fiú Is­ten. Nem volt bűne. Nem volt adóssága. Isten az adósságot, mellyel a bűneinkért tartozunk, Jézus Krisztus vállára tette, és Krisztus, mert szeret minket, megfizette az adósságunkat azáltal, hogy meghalt he­lyettünk. Isten most már megbocsát és új életet ad önöknek, ha befogadják Jézust. A Róma 5,8-ban ez olvasható: „Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk.”

            Tegyük fel, hogy az önök barátja rákban haldoklik, de mert annyira szeretik és törődnek vele, megkérik a doktort, hogy végezzen el egy átültetést, mely után a rákos sejtek az önök testébe kerülnek át. Mi történ­ne? Ő élne tovább, önök pedig meghalnának. Miért? Mert ami a halálát okozta volna, az önök testébe ke­rülne át, önök halnának meg helyette, ő pedig tovább élne. Ezt tette önökért Krisztusa kereszten. Ez olvas­ható a 2 Korinthus 5,21-ben: „Mert [Isten] azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne.”

            De pusztán azáltal, hogy elfogadják és értelmükkel felfogják bűnös voltukat és Krisztus halálát, még nem kerülnek kapcsolatba Istennel. Meg kell hozniuk egy döntést. A Biblia ezt írja (János I,12): „Ám mind­azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten fiaivá legyenek.” Tehát minden embernek személye­sen kell befogadnia Krisztust, hogy Isten családjának tagja lehessen.

            Amit elfogadunk Istentől ajándék, mivel semmit sem tudunk adni viszonzásul. Nem mondhatjuk, hogy „Itt vannak a jócselekedeteim, a jócselekedeteimmel szeretném törleszteni az adósságomat: így biztosan a mennyországba jutok.” A Biblia ezt írja: „Hiszen ke­gyelemből [nem megérdemelt jóindulatból] van üdvösségetek [lettetek Isten gyermekei] a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedete­kért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efezusi levél 2,8-9) A Biblia azt is írja, hogy „a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban örök élet Krisztus Jézus­ban, a mi Urunkban.” (Róma 6,23)

            Tegyük fel, hogy van egy tollam, amit önöknek szeretnék adni ajándékba. Lehet, hogy azt mondják, szép toll, és szeretnék megkapni. Mit kell tenniük, hogy megkapják? El kell venniük. Lehet, hogy hisz­nek a tollban, és sok mindent személyesen is tudnak róla, de a toll nem az önöké, amíg el nem fogadják.

            Természetesen maradhatnak ott is, ahol most van­nak, elválasztva Istentől. Erről a döntésről azonban Ő azt mondja, hogy a bűn zsoldja a halál. Majd hozzáte­szi: „Isten kegyelmi ajándéka azonban örök élet.” Az ajándék ingyenes, de el kell fogadniuk ahhoz, hogy az önöké lehessen.

            Hogyan fogadhatják el az ajándékot? El kell dönte­niük, hogy kinyúlnak érte és elveszik. Ez olyan, mint­a az otthonuk ajtaján kopogtatnék. Dönthetnek úgy, hogy ülve maradnak és azt mondják: „Ez John, látni sem akarom.” Én végül is elmennék. Vagy dönthetnek úgy, hogy odajönnek az ajtóhoz és azt mondják: „John, ön nem szimpatikus nekem, nem akarok be­szélni önnel, viszlát.” Én pedig elmennék. Vagy vá­laszthatnák azt is, hogy kinyitják az ajtót, és azt mond­ják: „John, örülök, hogy látom, jöjjön be. Érezze magát otthon.” Én pedig hívásukra bemennék a házukba, mivel önök úgy döntöttek, hogy behívnak az otthonukba.

            Ez pontosan az a kép, amilyennek Jézus Krisztus írja le a kapcsolatát önökkel: „Nézd, az ajtóban állok és zörgetek. Aki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele étkezem, ő meg velem.” (Jelenések 3,20)

            Ez a döntés hit által történik, mely bizalom Isten igazságában. Ez a Jézus Krisztusba vetett hit három dologból áll. Először is, tudniuk kell arról, amit Isten az önök iránt érzett szeretetéből tett Jézus Krisztus ál­tal. Másodszor, el kell hinniük ezt a tényt, és el kell fogadniuk, mint igazságot. Harmadszor pedig, és ez a legfontosabb, az igaz hit érdekében személyes BI­ZALMUKAT kell vetniük a tényekbe, és hinniük kell, hogy Jézus kereszten elvégzett váltsága elégsé­ges fizetség a bűneikért.

John Maisel: ISTEN-E JÉZUS? 8.

AZ ÉLET

            Úgy hiszem, Jézus állításának következő része a kulcsa másik két kijelentéséhez.

            „Én vagyok az út és az igazság” - mondta Jézus. Azután ezt mondta: „Én vagyok az élet.” Ez Jézus állításának legfontosabb része. Jézus állítása, hogy Ő „az .élet” azt sugallja, hogy neki örökké kell élnie, ha nekem örök vagy örökké tartó életet akar adni. Ezen állításának köze van a feltámadásához, a kereszténység hitelességének legfontosabb mércéjéhez. Ha Jézus Krisztus nem támadt fel a halálból, akkor Ő nem az igazság, és nem az út. Krisztus élete hitelességének alapja a feltámadásában lelhető meg.

            Ha Jézus Krisztus nem támadt fel a halálból és nem győzte le azt, akkor a keresztények a világ legnagyobb bolondjai. Ha Jézus Krisztus nem támadt fel a halálból, akkor amit önöknek mondok nem más, mint hazugság. Ha Jézus Krisztus nem támadt fel a halálból, a hitük, a hitem és a világ hite haszontalan és hiábavaló.

            Jézus életének középpontja - állításainak bizonyításával összefüggésben - azon kijelentése volt, hogy el kell vettetnie és „meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia”. (Márk 8,31)

            Philip Schaff; a történész - aki A Keresztény egyház történetét írta - azt mondta: „A kereszténység próbája a feltámadás, mely vagy a legnagyobb csoda, vagy a leg­nagyobb csalás, melyet a történelem feljegyez.”

            Dr. William Lyon Phelps a Yale Egyetemről szintén ezt mondta: „Krisztus életének próbája a feltámadás.”

             Még az ismert ateista, H. L. Mencken is a következőket mondta: „A teológiát és a tudományt semmi­lyen módon sem lehet összhangba hozni.” De hozzá­tette: „Ha Jézus Krisztus feltámadt a halálból, ez va­lószínűvé teszi a kereszténységet.”

            Maradt egy kérdésünk: Feltámadt Krisztus a halál­ból? Ha igen, milyen bizonyíték segíthet minket ab­ban, hogy következetes gondolkodással eljussunk erre a következtetésre?

A bizonyítékok összegyűjtése általában a következő két módon történik. Az egyik a tudományos módszer: egy ellenőrzött körülmények között, általában laboratóri­umban elvégzett kísérlet. Ez azt jelenti, hogy a pontos körülményeket és a kísérletet meg lehet ismételni. A tu­dósok hipotéziseket állítanak fel a nyert adatokból.

            A történelmi események azonban egyetlen alka­lommal történnek meg és nem ismételhetőek. Nem használhatjuk a tudományos módszert, hogy bebizo­nyítsuk, Julius Caesar létezett. Más bizonyítási eljá­rást alkalmazunk tehát: a jogi történelmi módszert. Ezt alkalmazzák a bíróságokon a bűnösség vagy ártat­lanság bizonyítására. Lejegyzett történelmi események megbízhatóságának ellenőrzésére is használják. Gon­dolkodásbeli tisztességünk megőrzése érdekében nem kell félnünk attól, hogy ezt a módszert Jézus Krisztus tanulmányozására alkalmazzuk, és így segítsük azon állításainak bizonyítását, melyek szerint Ő a világ Megváltója, s személyes Megváltója és Ura mind­azoknak, akik befogadják őt. Végül is életét, halálát és feltámadását történelmi dokumentumok mondják el.

            Wolfhart Pannenberg, a Müncheni Egyetem pro­fesszora mondta: „Az, hogy Jézus feltámadása meg­történt-e vagy sem, történelmi kérdés, s e ponton a történelmi kérdést nem lehet megkerülni. A kérdést tehát a történelmi érvelés szintjén kell megválaszolni.”

            Ha a tudásunk a múltról mindig a múlt bizo­nyítékaira és tanúk beszámolóira alapul, akkor az ehhez az elvhez kapcsolódó következő logikus kérdés az, hogy megbízhatók-e a feltámadásról szóló tanúságtételek. Megbízhatók a feltámadásról szóló tanúságtételek?

            Az értékelés alatt álló tanúságtételnek nyitottnak kell lennie megerősítéssel és cáfolattal szemben az ér­tékelést végzők számára. Ha azt mondom, hogy kint esik a hó, ez az állítás nyitott megerősítéssel és cáfo­lattal szemben. Így tehát, amikor a feltámadásról szó­ló tanúságtételekkel foglalkozunk, ugyanazokat az alap­elveket kell alkalmaznunk, mint amelyeket a bíróságo­kon, vagy bármely történelmi adat megbízhatóságának vizsgálatakor alkalmaznak. Hallgassák meg, mit mond a feltámadás bizonyítékaival kapcsolatban néhány jogi szakértő, akik gondolkodását ezek az alapelvek vezér­lik.

            Thomas Arnold professzor - aki tizennégy évig volt a Rugby Egyetem rektora, a Róma történelme szerzője, az Oxfordi Egyetem Modernkori történelem tanszékének. vezetője - jól tudta, hogyan kell a bizo­nyítékok értékelése alapján megállapítani a történelmi tényeket. Miután gondosan átvizsgálta a Krisztus feltámadása mellett szóló bizonyítékokat, e nagy tudós a követke­zőket mondta: „Hosszú évek óta foglalkozom más ko­rok történelmének tanulmányozásával, a róluk író em­berek elbeszéléseinek vizsgálatával és mérlegelésével, de nem tudok egyetlen olyan tényről sem az emberi­ség történelmében, melyet jobb, teljesebb és oly sok­féle bizonyíték támasztana alá, mint azt a hatalmas je­let, melyet Isten adott nekünk: Krisztus meghalt és feltámadt a halálból.”

            John Capeley, a Cambridge-i Egyetem tanára, aki a bírói hivatás csúcsáig jutott Angliában, és akit a brit történelem egyik legnagyobb bírói elméjeként ismer­tek el a következőket mondta: „Igazán jól tudom, mi az, hogy bizonyíték, és mondhatom, hogy olyan bizo­nyítékot, mint ami a feltámadás mellett szól, még so­hasem cáfoltak meg.”

            Lord Darling, aki egy másik bírósági elnök volt Angliában, a következőket mondta: „A világ egyetlen intelligens esküdtszéke sem tudna más ítéletet hozni, mint hogy a feltámadás története igaz.”

            Van egy barátom, egy ragyogó gondolkodó, aki egyetemi csoportjából elsőként kapta meg diplomáját. Egyszer valaki megkérdezte őt, hogy miért fogadta el a kereszténységet. A barátom így válaszolt: „Azon egysze­rű okból, hogy nem tudom megcáfolni a feltámadást.”

            Bárcsak mindenki megpróbálná megcáfolni Krisz­tus feltámadását, mivel ez azt jelentené, hogy minden­ki elvégezné a saját kutatását. Itt a történelem néhány kételkedőjére gondolok, akik nekiláttak, hogy megcá­folják a feltámadást, de amikor szembesültek a bizo­nyítékokkal, hitüket Krisztusba vetették.

            Egyikük Sirnon Greenleaf professzor volt, a jog egyetemi tanára, a Harvard Egyetem - az Egyesült Államok egyik legjobb egyeteme - jogi tanszékének vezetője. Írt egy könyvet A jogi bizonyítékok alapelvei címmel. Három tanítványa azt a kihívást tette, hogy Greenleaf professzor alkalmazza a könyvében leírtakat Krisztus feltámadására, és vizsgálja meg azokat a bi­zonyítékokat, melyek Jézus  halálból való feltámadása mellett szólnak. Greenleaf professzor elfogadta a kihí­vást. Vizsgálatai végeztével ezt mondta: „Nincsenek jobban dokumentált történelmi bizonyítékok, mint a Krisztus feltámadása mellett szólók.” Majd hozzátette: „Meggyőződésem, hogy meggyőzhetik bármelyik ang­liai vagy egyesült államokbeli esküdtszéket arról, hogy Krisztus feltámadt a halálból.”

            Két másik professzort is megemlítek az Oxfordi Egyetemről. Az egyik Lord Lyttleton, a másik dr. Gilbert West. El akarták pusztítani a kereszténység „mítoszát”. Tudták, hogy először Krisztus feltámadá­sát kell megcáfolniuk, majd a tanítványok megválto­zott életét. Dr. West akarta bebizonyítani a feltáma­dás téves voltát, Lord Lyttleton pedig tarsusi Saul ­aki megpróbálta elpusztítani az első századi keresz­tényeket - gyökeres átváltozását kívánta megmagya­rázni. Egy évvel később mindketten keresztények lettek. A könyvben, melyet a feltámadás bizo­nyítékainak általuk folytatott vizsgálatáról írtak, ezt írják: „Ne utasítsanak el semmit, amíg meg nem vizsgálták.”

            Frank Morrison - egy brit jogász, aki nekilátott egy könyv megírásának, melyben tagadni akarta Jézus feltámadását - írt is egy könyvet, de ez nem az a könyv lett, amit eredetileg eltervezett. Ahogy vizsgál­ta a Krisztus feltámadását alátámasztó bizonyítékokat, e kétkedő jogász olyan meggyőzőnek találta azokat, hogy kénytelen volt elfogadni őket és hívő lett. A könyv, melyet végül is írt - Ki mozdította el a követ? címmel - a Krisztus feltámadása mellett szóló bizo­nyítékokat taglalja.

            Lew Wallace is nekilátott, hogy könyvet írjon Krisztus istenségének és feltámadásának cáfolatáról, majd ehelyett megvédte ezeket híres könyvében, a Ben Hurban.

BESZŰKÜLT GONDOLKODÁSMÓD

            Sajnos azt kell mondanom, hogy vannak önök kö­zött néhányan, akik, bármit mondanának is a bizo­nyítékok, elutasítanák azokat. Sok ember nem kutatás, hanem filozófiai előfeltételezések alapján utasítja el Is­ten állításait és Jézus személyét. Gyakran találunk olyan embereket az egyetemeken, akik azt mondják, azért nem hisznek a feltámadásban, mert nem hisznek Istenben vagy a természetfölöttiben vagy a csodákban. Ehelyett inkább egy zárt gondolatrendszerhez ragasz­kodnak. Spinoza és Hume, a két filozófus azt mondta, hogy még ha eléjük tárnák is a feltámadást bizonyító tényeket, akkor sem hinnének benne. Miért? Nem bi­zonyítékok hiányában, hanem mert abban hittek, hogy nincs Isten, nincs természetfölötti, nincsenek csodák.

            Nem kell hozzátennem, hogy ez nem következetes gondolkodás, hanem filozófiai rövidlátás. „Még ha a bizonyítékok azt mulatják, hogy 2+2=4 - érvel a be­szűkült elme -, akkor is hiszem, hogy az csak három lehet.”

            Így hát azokhoz fordulok, akik őszintén keresik és szeretnék megismerni Istent. Hadd apelláljak az önök következetes gondolkodásmódjára, mint a korábbi szkeptikusokéra, akik nekiláttak objektíven megcáfolni Isten létezését.

            Íme egy idézet az Apostolok cselekedeteiből, egy újszövetségi könyvből, melyet Sir William Ramsey, az ismert archeológus az első század egyik leghitele­sebb történeti írásának nevezett:

            Az első könyvet arról írtam, Teofilusom, amit Jézus tett és tanított kezdettől egészen ad­dig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szent­lélek által megbízást adott az apostoloknak, aki­ket kiválasztott. Szenvedése után sok bizonyí­tékkal meg is mutatta ezeknek, hogy ő él, ami­kor negyven napon át megjelent előttük, és be­szélt az Isten országa dolgairól. (ApCsel 1,1-3)