2015. január 9., péntek

Aliansz Imahét 2015 - Január 9. péntek

„Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…” 
(Mt. 6, 12)

Olvasmányok: Mt. 18:21-35; Lk. 15:11-32


Ma a lelki szükségletekre összpontosítunk. El tudom képzelni, milyen izgatottak vagytok, hogy beléphessetek a mennyei szent Atyánk jelenlétébe. Nem akarom letörni a lelkesedéseteket, de engedjétek meg, hogy egy kis csendre hívjalak benneteket, nézzetek magatokba. Egy elkerülhetetlen igazság az, hogy a mennyei Atya jelenlétébe való belépés gátakba ütközik, mert van egy komoly probléma, amely megoldásra vár. A bűn problémája. Ez az, ami elválaszt bennünket mennyei Atyánktól és mindenféle kommunikációt lehetetlenné tesz ezen a szinten. Mind érintettek vagyunk a bűn által és híjával vagyunk Isten dicsőségének (Rm. 3,23). Nemcsak hogy beszennyezett bennünket a bűn, hanem ezzel együtt örök halálra ítéltettünk. Ezt örököltük, ezt a bűnös természetet kaptuk felmenőinktől. (Rm. 5,12). Ez a rossz hír.

Ezt a rossz hírt azonban követi a jó hír is, és itt a reménység! Míg az emberiség nagy problémája a bűn, a legnagyobb szüksége viszont a megbocsátás. Mennyei Atyánk ezt kínálja mindenkinek, aki kéri tőle. Isten igéje arra emlékeztet, hogy aki Krisztusban van, annak az életében semmiképpen nem következhet el olyan bűn, ami miatt örök halálra jutna (Róm. 8,1).

De vigyázzunk! Amíg ezen a jó híren örvendezünk, ne feledjük el, hogy bármikor eleshetünk, és a napi bűneink is hatással vannak az Istennel való kapcsolatunkra. Folyamatosan kérnünk kell az Atyát, hogy bocsássa meg bűneinket, a tudatos és a tudattalan bűnöket egyaránt, amit szóban, cselekedetben, hozzáállásunkkal vagy gondolatban követünk el. Tudva, hogyha az Istennel való kapcsolatunkat fenn akarjuk tartani, létfontosságú ennek kimondása: „bocsásd meg vétkeinket!”

Bűnbocsánatért könyörögni azt jelenti, hogy megvalljuk minden bűnünket, akár tudatosak bennünk, akár nem. Igéje szerint igaz és hűséges, és megbocsátja minden vétkünket és megtisztít minket minden hamisságtól (I.Ján. 1,9).

De ne felejtsük el, Jézus nemcsak azt tanítja, hogy az Atyától kérjünk bocsánatot. Hozzáteszi, hogy nekünk is meg kell bocsátanunk azoknak, akik megbántottak. Megbocsátani annyit tesz, hogy ’elengedni’, ’feloldani’’ szabaddá tenni’. A megbocsátás Isten gyermekei számára nem egy lehetőség, hanem az igében leírt parancs (Ef. 4,32). Ha megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, mennyivel inkább fog a mennyei Atyánk megbocsátani nekünk, ha kérjük? És akkor Dávid éneke valósággá válik életünkben: „Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.” (Zsolt. 32,1-2)

A nap igeverse:

„Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” (Mt. 6:14-15).

Imatémák:
  • Szakíts időt arra, hogy bevalld bűneidet Atyádnak!
  • Gondolj olyan emberekre, akiknek még nem bocsátottál meg, kérd Istent, hogy adjon kegyelmet, hogy tudj megbocsátani, s így megszabadítsd őket a bűn szolgaságából.
  • Imádkozz világosságért, hogy tudd felismerni a Sátán mesterkedéseit (II. Kor 2,11), és hogy képes légy ellenállni neki. (I. Pét 5,8-9)







Forrás: www.aliansz.hu

2015. január 8., csütörtök

Aliansz Imahét 2015 - Január 8. csütörtök

„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...” (Mt. 6, 11)

Olvasmányok: V.Móz. 8,6-18; Mt. 6,25-34


Most, miután Isten, a mi mennybéli Atyánk személyét és akaratát megfontoltuk, elérkeztünk ahhoz a kéréshez, amely így hangzik: „add meg nekünk a mindennapi kenyerünket”. Afrikában dolgoztam egy missziós szervezetnél, amikor lehetőségem nyílt arra, hogy meglátogassak sok európai gyülekezetet, főleg Németországban. Ez 2000-ben történt. Egyik vasárnap, az istentisztelet után, meghívott ebédre egy család. Az asztal körül ülve beszélgettünk különböző témákról, kérdésekről. Kíváncsian megkérdeztem a házigazdámat, hogy mit gondolnak a nyugatiak Jézusnak erről a mondatáról a Miatyánkban: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. A vendéglátóm válasza megdöbbentett: „Ez a mondat az imádságban nem jelent sokat, nekünk, nyugati embereknek. Minek is kérnénk Istent, hogy adjon valamit, amiből nekünk már sok van? Azt gondolom ennek a kérésnek több értelme van Afrikában vagy más fejlődő országokban, ahol nehéz hozzájutni a napi betevőhöz.” De kérdem én, hát nem Isten a forrása mindennek, amink van (V.Móz. 8,18)?

Mit is takar a „mindennapi kenyér”? Bizonyára azt a kenyeret jelenti, amire szükségünk van az élethez. A mai napra és a holnapi napra való kenyér is. Végül is minden egyes nap mennyei Atyánktól függünk, legyen szó akár lelki vagy testi szükségletekről. Természetesen lehetséges, hogy ezen kívül sok más dolgot is szeretnénk, de ha őszinték vagyunk, akkor elismerjük, hogy az alapvető szükségletek közé csupán kevés dolog tartozik. Jézus Krisztus megtanít az igazán szükségesre fókuszálni, és rábízni magunkat Istenre, aki minden szükségünket jól ismeri, mielőtt még elmondanánk neki. Ellentétben azokkal, akik nem Isten gyermekei és úgy veszik az élet adományait, mintha az nekik járna. Mi azonban imádságos perceinkben rá kell döbbenjünk, hogy minden, amink van, Istentől van, mindenben tőle függünk. Nagylelkűségében gondoskodik az övéiről, és mindig is így tett, mióta világ a világ. Miután megáldotta Ádámot és Évát, azt mondta: „Nektek adok az egész föld színén minden maghozó növényt, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: mindez legyen a ti eledeletek.” (I. Móz. 1,29)

Ne feledjük el, hogy ez a kérés, amit az Atyához intézünk, mások szükségleteibe is bevon minket. Amikor imádkozunk, hogy “mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, a kérésünknek magában kell foglalnia a barátainkat és főleg azokat, akik szükséget szenvednek a világban anyagi, fizikai és lelki területen is.

E kérésünkkel, hogy “mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” elismerjük, hogy Isten a forrás. Meg kell szabadulni attól az elképzeléstől, hogy mi magunk gondoskodunk a saját szükségeinkről. Rá kell bízni igényeinket az Atyára, aki pontosan tudja, hogy mire van szükségünk. Nem fog elfelejtkezni arról, hogy adjon.

A nap igeverse:

„Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. 8 Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. 9 Ugyan ki az közöttetek, aki ha kenyeret kér a fia, követ ad neki, 10 vagy ha halat kér, kígyót ad neki? 11 Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?”(Mt. 7,7-11)

Imatémák:
  • Fejezd ki háládat Istennek, hogy minden fizikai szükségletedről gondoskodik, és köszönd meg, hogy továbbra is gondoskodni fog, hogy az ő nevének dicsőséget szerezzen.
  • Szakíts időt arra, hogy imádkozol mások szükségleteiért is, ahogy azt a magadéért teszed.






Forrás: www.aliansz.hu

2015. január 7., szerda

Aliansz Imahét 2015 - Január 7. szerda

„Legyen meg a te akaratod amint a mennyben, úgy a földön is...” (Mt. 6. 10/b)

Olvasmány: Mt. 26:36-46


Az előző napokon Jézus Krisztus azt tanította nekünk, hogy minden imádság középpontja ez legyen: „a te neved, a te országod, a te akaratod”. Ezzel mutatja meg nekünk Isten, hogy imaéletünk során miket tartsuk szem előtt. Ma, amikor az Atyához jövünk imánkkal, legyünk tudatában annak, hogy az Atya szuverén Isten. Mégis ez a szuverenitás sok kérdést vet fel. Például hogyan is egyeztethető össze Isten szuverenitása az imádság e mondatával: „legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is!” Vagy ha Isten szuverén, ez azt jelentené akkor, hogy az ő akarata így is úgy is megvalósul? A mi akaratunk felülírhatja Atyánk akaratát, aki a mennyben van, ha őszintén és komolyan imádkozunk? Íme egy, a sok bibliai paradoxon közül. Emlékeznünk kell, hogy mennyei Atyánk szuverén, és megengedi embereknek, hogy bizonyos körülmények között a saját akaratuk szerint cselekedjenek. Isten nem egy diktátor Apa. Az afrikai kontextus számos példát kínál arra, hogy az apák ráerőltetik saját akaratukat a gyerekeikre.

Maga az a tény, hogy Jézus azt tanítja; imádkozzunk így: „legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” az jelzi, hogy Isten akarata nem mindig valósul meg itt a földön. Azért kell tehát imádkoznunk, hogy minden ember és a földön minden dolog összhangba kerüljön Isten tökéletes akaratával. Ez a kérés egy fajta tiltakozás is a jelen kor rendszereivel, áramlataival szemben, hiszen ezeket az ördög uralma határozza meg. Azért hangzik el ez a mondat, hogy Sátán akarata teljesen megtörjön. Azt is kérjük ezzel, hogy ami nagyon fontos az Atyának, az legyen elsődleges a mi gondolatainkban is. Ez csak akkor történhet meg, ha az evangélium hatással kezd lenni emberek életére. Akkor vágynak Isten akaratát cselekedni, és „mennyei emberek” közösségévé válnak itt a földön. Ez az, amit úgy írhatunk le, hogy a Szentlélek munkájának kézzelfogható bizonyítéka az emberi szívekben.

Amikor ezt a kérést imádkozzuk, elsősorban azt kérjük, hogy Atyánk akarata a mi akaratunkká váljon. Nem fordítva.
Azért könyörgünk, hogy az ő akarata győzedelmeskedjen és valósuljon meg a világban és az eljövendő világban is. Imánkban tehát fel kell ismernünk, hogy Isten tudja, mi a jó, és szükséges, hogy feladjuk a saját akaratunkat az övéért. Isten igéje emlékeztet, hogy az Atya akarata jó, helyes és tökéletes (Róm. 12,2). Amikor imádkozunk, hogy „legyen meg a te akaratod”, látnunk kell, hogy a büszkeség ennek az akaratnak a nagy ellensége. A büszkeség okozta a Sátán Isten elleni lázadását is, és ma is a büszkeség vezet az Isten tagadáshoz és a hívők e miatt engedetlenek. Azért, hogy Isten akarata érvényesülhessen, el kell hagyni az én-központúságot. Ez nem egyszerű, emberileg szólva. Mindazonáltal lehetséges, a Szentlélek kegyelme által. Urunk és Megváltónk a példa erre, amikor a Getsemáné kertben egy sötét éjszakán könyörgött. Ez letartóztatása előtt volt. Háromszor is kérte, hogy az Atya akarata legyen meg (Mt. 26, 39-44).

A nap igeverse:

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.” (Róm. 8:28)

Imatémák:
  • Imádkozzunk, hogy Isten adjon lelki bölcsességet akarata felismeréséhez. (Zsolt. 119:27, 33)
  • Imádkozzunk lelki hajlandóságért akarata teljesítéséhez. (Zsolt. 119:32; 36)
  • Imádkozzunk azért. hogy Isten akarata győzzön ott is, ahol érdekellentétek vannak.






Forrás: www.aliansz.hu

2015. január 6., kedd

Aliansz Imahét 2015 - Január 6. kedd

„Jöjjön el a te országod...” (Mt. 6, 10/a)

Olvasmányok: Jer. 33,14-26; Mt. 22,1-14


Az imahét első két napjában mennyei Atyánk személyére figyeltünk. Jézus azt tanítja, hogy amikor Istenhez fordulunk, akkor ismerjük fel, hogy ez az Isten a mi Atyánk és mindig meg kell szentelnünk az ő nevét, dicsérettel és imádattal. Ezek után azok a gondolatok következnek, melyekről tudhatjuk, Isten ezt szeretné hallani, amikor imádkozunk: „jöjjön el a te országod!” Amikor ezt kérjük, akkor az után az ország után sóvárgunk, amelyben egyedül Ő az Úr és a Király. Ez a földi valóságunkban is megnyilvánuló királyság (Mt. 6,10), de nem ebből a világból való - ahogyan ezt Jézus Krisztus ezt Pilátus előtt kijelentette (Ján. 18,36). Amikor azt imádkozzuk, „jöjjön el a te országod” azt kérjük, hogy mennyei Atyánk tervei valósuljanak meg. Az Ő tervében Jézus Krisztus vissza fog jönni, és mint Királyok Királya és Uraknak Ura fog uralkodni. Mindebben az a jó, ha egész életünk és imádságaink az ő terveire összpontosulnak. Imádságaink azonban gyakran én-központúak, s a saját szükségeink, terveink és kívánságaink körül forognak. Gyakran olyanok vagyunk, mint a kis gyerekek, akik számára a világ csupán a saját érzéseikről, saját szükségeikről szól. A keresztény életben ez egy igazi kihívás, amikor régi, mélyből feltörő bűnös szokásaink ellen kell küzdenünk. Tehát amikor magunkért vagy másokért könyörgünk, imádkozzunk azért is, hogy Isten akarata teljesüljön. Valaki egyszer azt mondta, ha egy imádság nem említi az Isten országát, az nem is imádság. Az ő neve akkor szentelődik meg, ha eljön az ő országa. Az ő országa akkor jön el, ha elkezd az emberek szívében uralkodni, és ez akkor kezdődik el, ha emberek hallják az evangéliumot és életükbe fogadják Jézust, a Krisztust, aki Megváltó és Úr. Ezért mondhatjuk, hogy az Isten országa jelen van a hívők szívében (Luk. 17,21). Tudatában kell lennünk annak is, hogy ez az ország és a keresztény életvitel ellentétes azzal a világgal, amelyben élünk, mert ebben a világban a Sátán egy meghatározó hatalom. Sátán első számú tulajdonsága, hogy ellenkezik Isten országával és a hívőkkel.

Amikor így imádkozunk: „jöjjön el a te országod”, akkor azért könyörgünk, hogy az Úr Jézus Krisztus láthatóvá váljon minden egyes gyermekének életében. Az első lépés az, amikor a megtérés által gyarapszanak Isten országának polgárai. A megtérés egy meghívás (Mt. 22,1-14), amelyet bűnbánat követ (Mk. 1,14-15) majd pedig az ember válasza (Mk. 12,28-34).

Jelenleg ez az ország láthatatlanul van jelen a földön, rejtve, más szavakkal azok szívében és gondolataiban, akik Jézus Krisztushoz, a Királyhoz tartoznak. Imádkozzunk, hogy nőjön a hívők száma. Határtalanul értékes ez az ország, amelyért imádkozunk, és amelynek előízét már érezzük (Mt. 13,44-46). A példázatban a férfi eladta mindenét, hogy megszerezze az üdvösséget. Ez a lelki királyság, amely kezdetben Ábrahámnak lett kijelentve (Luk. 8,11; 13,28), csak akkor lesz teljes, ha a gonosz megsemmisül és Isten megteremti az új eget és az új földet (Jel. 21,1). A „jöjjön el a te országod” vonatkozik az Úr második eljövetelére is, ahogy János apostol mondja Jelenések 22,20-ban: Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz: „Bizony, hamar eljövök”. Ámen. Jövel, Uram Jézus!” Akkor végre tökéletesen beteljesednek imádságaink.

A nap igeverse:

Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm. (Róm. 14:17)

Imatémák:
  • Imádkozzunk, hogy Isten országa teret hódítson magának a mai napon azok szívében, akik még nem ismerik Őt!
  • Imádkozzunk, hogy az ő országa jöjjön el a mi szívünkbe, hiszen Istent illeti meg ez a hely!
  • Imádkozzunk, hogy Isten egy napon megtörje a bűn uralmát és állítsa helyre ezt a világot!





Forrás: www.aliansz.hu

2015. január 5., hétfő

Aliansz Imahét 2015 - Január 5. hétfő

“Szenteltessék meg a te neved…” (Mát 6, 9b)

Olvasmányok: Zsolt. 8:1-10; Zsolt. 19:1-14


Amikor imádkozunk, Jézus megtanít bennünket dicsőíteni az Atyát. Az egész univerzumban egyedül Ő méltó arra, hogy dicsőítsék. Életünk minden területén övé kell legyen az elsőbbség, így természetesen a vele való mély közösség átélésének ideje alatt is. Egy kortárs teológus fogalmazott így: “az imádság ne váljon olyan szokássá, amely során csak úgy futólag veszünk tudomást Istenről, hanem hadd nyisson utat tágabb dimenzióknak, mint a hódolat, csodálat, elismerés, tisztelet, és imádat.” Atyánk ezért teremtette a világot. Hasonlóan a megváltás egész műve is úgy lett megtervezve, hogy Istent dicsőségét szolgálja (Róm. 11,33-36; Ef. 1,4-6). Ha valaki egy másik személynek vagy más tárgynak ad dicsőséget, az csorbítja azt, ami egyedül Istent illeti meg.

Megszentelni Isten nevét azt jelenti, hogy „elkülöníteni azt, ami szent és különleges”. Emlékezzünk, hogy az Ószövetségben Isten neve végtelenül magasabb, mint az ő címei vagy megszólításai. A neve képviseli (reprezentálja) mindazt, ami ő. Visszatükrözi a karakterét, a tervét, akaratát és hatalmát. Mózes tapasztalatából például azt olvassuk:

„Ekkor leszállt felhőben az ÚR, odaállt mellé, és kimondta az ÚR nevet. Elvonult előtte az ÚR, és így mondta azt ki: Az ÚR, az ÚR irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Megtartja szeretetét ezer ízig, megbocsátja a bűnt, a hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait harmad- és negyed ízig” (II.Móz. 34:5-7). Az Isten itt felsorolt tulajdonságai a 6. és 7. versben megfelelnek az 5. versben szereplő ÚR NEVÉNEK. Isten NEVE olyan jelentéssel is bír, mint az ő „hírneve” (Zsolt. 23,2; Ézs. 48,9). Tehát a Miatyánk elején Jézus Krisztus azt tanítja, hogy dicsőítsük Istent önmagáért. Ennek a dicsőítésnek ki kell fejeznie meggyőződésünket, hogy a mi Atyánk különbözik mindenki mástól, kiválóságában, szentségében, szeretetében és kegyelmében. Nekünk, keresztényeknek ez ad lehetőséget arra, hogy megvizsgáljuk életünk minden részét, akár közismert dolgainkról, akár privát életünkről legyen szó, és kegyelmet kérjünk, hogy dicsőíthessük őt minden módon.

Itt pedig szükséges az őszinteség, hogy megvizsgáljuk motivációinkat, hogy miért is tesszük azt, amit teszünk. Van-e bennünk növekvő vágy arra, hogy neki adjunk dicsőséget kivétel nélkül mindenben? Ha nem, akkor ez azt jelenti, hogy Atyánk neve nem szentelődött meg bennünk, hanem profán maradt. Ez volt Dániel szívügye. Megvallotta az Isten népének bűnét és kérte Istent, hogy bocsásson meg, és állítsa helyre őket, mert az Isten nevének tisztelete volt a tét (Dán. 9,17-19).

Megszentelni Isten nevét gyakorlatilag jelenti, hogy bizonyságot teszünk arról, amit tett és dicsőítjük őt, ez a mi mély hálánk és őszinte elismerésünk jele (Zsolt. 34,1-3). Ez azt jelenti, hogy Istennek megadjuk azt, amit érdemel, direkt, amikor kifejezzük dicséretünket és magasztalásunkat, és indirekt módon, amikor hirdetjük másoknak, hogy mit tett értünk. Azzal is megszenteljük az ő nevét, ha akarata szerint járunk. Számunkra, keresztények számára az engedetlenség egyenlő azzal, hogy hiábavalóvá tesszük az ő nevét. Habár Úrnak szólítjuk, mégsem követjük, mintha nem lenne méltó erre a megszólításra (Mt. 7,21).

Végül, megszentelni Isten nevét azt jelenti, hogy másokat is hozzá vonzok, ahogy odaszentelem életem, hogy világítsak, hogy lássák jó cselekedeteimet és dicsőítsék mennyei Atyámat (Mt. 5,16).

A nap igeverse:

Áldom az URat mindenkor, állandóan őt dicséri szám. Az ÚRral dicsekszik lelkem. Hallják ezt az alázatosak, és örülnek. Hirdessétek velem az ÚR nagyságát, magasztaljuk együtt az ő nevét! Az ÚRhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem (Zsolt.34,2-5)

Imatémák:
  • Imádkozzunk, hogy a mi Atyánk neve megszenteltessék mindenütt a földön!
  • Imádkozzunk a Gyülekezet bizonyságtételéért az egész világon, hogy ki tudjuk ábrázolni a Szent Isten dicsőségét!
  • Imádkozzunk, különösen azért, hogy a mi életünkben megszentelődjön az Úr neve, hogy hozzá méltó módon élhessünk!





Forrás: www.aliansz.hu

2015. január 4., vasárnap

Aliansz Imahét 2015 - Január 4. vasárnap

„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…”(Mt. 6, 9a)

Olvasmányok: Ján. 17:1-26; 1 Ján. 3:1-24


Ebben megszólításban Jézus azt tanítja meg nekünk, hogy az imádságunk középpontja, fókusza nem lehet más, mint Isten. Ez pedig mindig azzal a felismeréssel kezdődik, hogy ő a „mi Apánk” a mennyben. Az apa szót az ige „Abba”-ként is említi (Mk. 14,36; Róm. 8,15; Gal. 4,6) ami mindennapi szóhasználatban apukát, édesapát jelent.

Nálunk, Afrikában, a gyerekeknek nem szokták az apjukat a keresztnevükön szólítani. Amikor pedig egy kisgyerek apukának, apucinak szólítja az édesapját, akkor ez kettőjük között meglévő mély és egyedülálló kapcsolatra utal. Ugyanígy, mi itt afrikában azt tapasztaljuk, hogy amikor Istent apukánknak szólítjuk, ezzel kifejezzük, hogy hogy a gyermekei vagyunk, és ebbe a helyzetünkbe belehelyezkedve, teljes szívvel bízunk Benne. 

Sajnos vannak olyan földi apák is, akik nem törődnek a gyermekeikkel, elutasítják őket, megfeledkeznek róluk – mennyire nem így van ez Istennel, a mi mennyei Atyánkkal. Habár a Mennyországban lakik, mégis mindig velünk van, elérhető a gyermekei számára. Megtapasztalhatjuk, hogy Ő ott van életünk minden részletében. Nagyon jól tudja, mik a naponkénti szükségeink , és gondoskodik rólunk. 

Amikor úgy szólítjuk meg Istent, hogy „mi Atyánk”, akkor ezzel azt is elismerjük, hogy ő testi és lelki életünk forrása. Visszaigazoljuk; tudatában vagyunk annak, hogy Ő a mi teremtőnk (I.Móz. 1,26-27; Mal. 2,10) és ebből fakadóan felismerjük annak a csodálatos valóságát, hogy a gyermekei vagyunk (Ján. 1,12-13), fiai és lányai a Jézus Krisztusban való hit által. Ez bíztat és bátorít bennünket arra a hihetetlen vakmerőségre, hogy úgy közeledhessünk Hozzá, mint szeretett gyermekei, és így egész életünket a maga teljességében, félelem nélkül, Benne bízva élhetjük. A Bibliában azt olvassuk, hogy Isten
atyja a hitetlenek is, abban az értelemben, hogy Ő mindannyiunk Teremtője. Azonban lelki értelemben, szellemi vonatkozásban, a hitetleneknek más atyjuk van; ahogy Jézus konkrétan meg is nevezi: az ördög (Ján. 8,44). Amikor Istent „mi Atyánknak” nevezzük, akkor ezzel azt is elfogadjuk, hogy teljes hatalma van az életünk felett. Ebből következik az is, hogy mint gyermekei, feltétlen engedelmességgel, tisztelettel és istenfélelemmel jövünk elé (Mal. 1,6).

Jézus Krisztus azt tanítja nekünk, hogy imádságunkban mindenekelőtt ismerjük fel és ismerjük el Istent, mint a Atyánkat. Ő a Mindenható, életünk alkotója. Fenséges Ő, és neve minden név fölött való. Méltó arra, hogy mindenekfelett imádjuk, tiszteljük, szeressük, áldjuk és teljes szívből bízzunk Benne. Ugyanakkor a „mi Atyánk” kifejezés a mennyei kapcsolaton túl, a földi életünkre is hatással van. Mindannyian egy ugyanazon Apának vagyunk a gyermekei. Ez akkor is így van, ha különböző a bőrszínünk - fehérek, sárgák, rézbőrűek vagy feketék vagyunk, ha nőnek vagy férfinak születtünk, ha szegényen vagy jómódban élünk. 

A nap igeverse:

„Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm. 8:14-17). 

Imatéma:
  • Imádkozzunk, hogy Istent, mint Atyánkat szeressük, tiszteljük és dicsőítsük.és ez az élő kapcsolat folyamatos fejlődést hozzon az életünkben!
  • Ismerjük fel, hogy Atyánk gyermekeiként felelősek vagyunk az egymással való kapcsolat minőségéért. Imádkozzunk és a Lélek által indíttatva tegyünk azért, hogy kiábrázoljuk a krisztusi egységet!
  • Örvendjünk a „közbevetett választófal” leomlásának, fogadjuk el és fogadjuk be a szívünkbe minden testvérünket, időst és fiatalt, férfit és nőt, szegényt és gazdagot, bármilyen rasszból származót!
  • Imádkozzunk az üldözöttekért, és imádkozzunk az üldözők megtéréséért is (Máté 5, 43—48)



Forrás: www.aliansz.hu

Aliansz Imahét 2015

Aliansz Imahét 2015
január 04-11

   Az imahét Krisztussal, és a Ő, más közösségbeli követőivel való találkozást, a hitben való megerősödést és egymás hitéből is építkező bátorítást jelenti sokunknak. Ebben az évben a Úri imádsággal, a Miatyánkkal foglalkozunk az alábbi felosztás szerint: 


                          A nap témája                                                         Bibliai olvasmány


jan. 04      Mi Atyánk, a mennyekben                                   János 17:1-26, 1 János 3:1-24

jan. 05      Szenteltessék meg a te neved                            Zsolt 8:1-1, Zsolt 19:1-14

jan. 06      Jöjjön el a te országod                                        Jeremiás 33:14-26, Máté 22:1-14

jan. 07      Legyen meg a te akaratod, mint a                       Máté 26:36-46
                 mennyben, úgy a földön is

jan. 08      Add meg mindennapi kenyerünket                      5 Mózes 8:6-1, Máté 6:25-34

jan. 09      Bocsásd meg vétkeinket,                                     Máté 18:21-35, Lukács 15:11-32
                 amint mi is megbocsátunk
                 az ellenünk vétkezőknek

jan. 10      Ne vigyél minket a kísértésbe                              1 Mózes 39:1-23, Máté 4:1-10

jan. 11      De szabadíts meg a gonosztól                            1 Timóteus 6:1-21


   A napi bevezető gondolatok szerzője a kongói Matesso Akou lelkipásztor, aki több éve vezet egy francia nyelvű, kenyai gyülekezetet, ugyanakkor tanít egy teológián is. Ezen felelősségei mellett az Afrikai Evangéliumi Aliansz Teológiai Bizottságának titkára. Gondolatait Lakatos Lilla fordította le számunkra - köszönjük igényes és odaadó munkáját!

 Az az imádságunk, hogy mindnyájan tanuljunk Urunktól imádkozni, változzunk, formálódjunk, alakuljunk a Megelevenítő, a Tanító és Vígasztaló által, míg ki nem formálódik bennünk a Krisztus!

 a Magyar Evangéliumi Szövetség elnöksége   





Forrás: www.aliansz.hu