9. Isten ígérete valóság
Csodálatos dolog, hogy az örökkévaló Isten ígéreteket tesz saját teremtményeinek. Mielőtt szavát adta, szabadon azt csinált, amit akart; de miután ígéretet tett, szavahihetősége és becsülete kötelezte, hogy azt tegye, amit mondott. Számára ez valójában nem szabadságának korlátozása, mert az ígéret mindig uralkodói akaratának és tetszésének kinyilvánítása, és neki mindig örömet szerez, ha ígérete szerint cselekszik. Isten részéről nagy dolog, ha vállalja egy szövetség kötelékeit, mégis ezt tette. Az Úr az emberekkel megkötötte a kegyelem szövetségét, amelyben megerősítette az ígéreteit, nem csak azzal, hogy szavát adta, de meg is esküdött. „Így e két változhatatlan tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet” (Zsid 6,18).
Ebben a szövetségben sok becses ígéret van, amelyek mind megerősítést nyertek Jézus Krisztusban, és örök időkre megalapozták Isten szavahihetőségét. Ez a mi reménységünk. Ahogy Pál írta Titusznak: „Az örök élet reménységére, amelyet az Isten, aki nem hazudik, örök idők előtt megígért.” Isten ígéretet tett, és mi eme ígéret szavahihetőségére építjük bizalmunkat örök időkre. Nem gondoljuk, hogy meggondolatlanság lelkünk üdvözülését hűséges Teremtőnk ígéretére alapozni. Hogy megkönnyítse nekünk a bizakodást, Isten az ígéreteket nemcsak szóban mondta el, hanem írásban is rögzítette. Az emberek szeretik, ha a szerződéseket írásba foglalják, és ez esetben ez megtörtént: „A könyvtekercsben írva van.” Az ihletett lapokon ott a feljegyzés, és amiként hiszünk a Bibliánknak, ugyanúgy bíznunk kell a benne levő ígéretekben.
Sokak gyengeségének oka, hogy Isten ígéreteit nem tekintik valóságosnak. Ha egy barátjuk ígéretet tesz nekik, azt fontos dolognak tartják, és várják a hatást; de Isten kijelentéseit gyakran úgy tekintik, mint sok szót, amelyeknek kevés a jelentésük. Ez sérti az Urat, és ártalmas számunkra. Biztosak lehetünk afelől, hogy az Úr soha nem tréfál a szavakkal: „Mond-e olyat, amit meg ne tenne?” Mindig megtartja az ígéreteit. Dávid mondta az Úr ígéreteiről: „Örök szövetséget szerzett velem, benne elrendezett és biztosított mindent.” Isten meggondoltan beszél, kellő rendben és határozottsággal, és mi bízhatunk benne, hogy szavai csalhatatlanok, és beteljesülnek olyan bizonyosan, mint ahogy kiejtette őket. Csalódott-e már valaki, aki bízott az Úrban? Volt-e rá példa, hogy Istenünk megszegte adott szavát? A történelem egyetlen bizonyítékot sem tud felmutatni arra, hogy az ígérettevő Jahve visszavonta volna, amit mondott.
Csodáljuk a hűséget az emberek iránt, és nem tudjuk elképzelni, hogy hiányozna Isten jelleméből, ezért biztonsággal számíthatunk rá, hogy Ő pont olyan megbízható, mint a szava. Vajon a Mindenható Úristen megszegheti-e az ígéretét? Nem, inkább megmozgatja a mennyet és a földet, megrázza a világegyetemet, mintsem hogy késlekedjen ígérete teljesítésében. Ő ezt mondta: „Meg kell tennem. Megígértem – megígértem, halljátok?” Hogy teljesítse ígéretét, még a saját Fiát sem kímélte. Inkább haljon meg Jézus, mint hogy az Úr megszegje a szavát. Ismétlem: bízz benne, mert az Úr komolyan gondolja, amit mond, és ígéretének minden betűjét megtartja. De csak a választottak hisznek neki. Kedves olvasó, te hiszel neki?
Akárki más hazudhat, de Isten igazat mond. Ha az egész világ összes igazságát összegyűjtenénk, csak egy csepp lenne a tengerben Isten igazságához képest. A legbecsületesebb ember szavahihetősége is csak merő hiúság Isten megbízhatóságához képest. Még a legtisztességesebb ember megbízhatósága is csak olyan, mint a pára, de Istené olyan, mint a szikla. Ha bízunk a jó emberekben, sokkal inkább bíznunk kell a kegyelmes Istenben. Miért tűnik olyan rendkívüli dolognak megbízni Isten ígéretében? Sokak számára valami ködös, szentimentális, misztikus dolognak tűnik; de ha higgadtan szemléljük, ez a leggyakorlatiasabb dolog a világon. Isten valóságos, minden más bizonytalan. Ő bizonyos, minden más vitatható. Neki meg kell tartania a szavát, ez abszolút szükségszerűség; különben hogyan lehetne Isten? Istennek hinni a józan ész cselekedete, és nem kell hozzá nagy erőfeszítés. Még ha fel is merülnek nehézségek, az egyszerű és tiszta szívű ember ezt mondja:
„Igaz az Isten, az emberek pedig valamennyien hazugok.” Ha nem hiszünk fenntartás nélkül Istenben, akkor megfosztjuk attól a tisztelettől, ami megilleti makulátlan szentségét.
Istennel szembeni kötelességünk megköveteli, hogy elfogadjuk ígéretét, és aszerint cselekedjünk. Minden becsületes embernek joga van a bizalomra, és az igazság Istene még sokkal inkább megérdemli. Az ígéretet úgy kell tekintenünk, mint magát a megígért dolgot, amiként egy ember csekkjére is úgy tekintünk, mintha ténylegesen fizetett volna. Isten ígéreteit is készpénznek vehetjük. Higgyük el, hogy megadja nekünk, amit imáinkban kértünk tőle. Ő kezeskedik ezért, és azt ígéri, hogy megjutalmazza az ilyen hitet.
Tekintsük úgy az ígéretet, mint egészen biztos dolgot, cselekedjünk aszerint, és tegyük a legfontosabb tényezővé számításainkban. Az Úr örök életet ígér azoknak, akik hisznek Jézus Krisztusban; ezért ha valóban hiszünk benne, arra a következtetésre jutunk, hogy örök életünk van, örüljünk hát a nagy kiváltságnak. Isten ígérete a legjobb biztosíték; sokkal biztosabb, mint az álmok és látomások vagy a képzelt kinyilatkoztatások; és sokkal megbízhatóbbak, mint az érzések – akár öröm, akár bánat. Írva van: „Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre.” Hiszek Jézusban, ezért nem jutok ítéletre. Ez logikus érvelés, és a következtetés kétségbevonhatatlan. Ha Isten ezt mondta, akkor úgy is van, kétséget kizáróan. Semmi sem lehet bizonyosabb, mint az, amit maga Isten jelent ki; semmi sem történik meg biztosabban, mint az, amiért Ő kezeskedett saját aláírásával és pecsétjével.
Amikor valaki ítélet előtt áll, az Úr fenyegetéseit a hit rendkívüli figyelemmel érzékeli, ami nagyon figyelemre méltó, hiszen megfélemlített hite a szívét elárasztó rettegésben és döbbenetben vesztegel. Miért ne fogadnánk el az ígéreteket hasonló felismeréssel? Ha eljut a tudatig, hogy aki nem hisz, az elkárhozik, akkor hasonló bizonyossággal kell elfogadni, hogy aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, hiszen az utóbbi ugyanúgy Isten szava, mint az előbbi. A tudatra ébredt elme hajlamos arra, hogy Isten szavának csak a sötét oldalát lássa, és annak érezze teljes erejét; ugyanakkor figyelmen kívül hagyja az Írás világosabb oldalát, és kétségbe vonja azt, mintha túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. Ez dőreség. Minden áldás túl jó ahhoz, hogy megkapjuk, ha méltatlanságunkkal mérjük; de Isten számára egy áldás sem túl jó ahhoz, hogy megadja, ha az Ő mindent felülmúló tökéletességével mérjük. A szeretet Istenének természetéhez tartozik, hogy mérhetetlen áldásokat adjon. Ha Nagy Sándor úgy adott, mint egy király, akkor Jahve nem úgy ad-e, mint egy Isten?
Gyakran halljuk ezt a szólást: „biztos, mint a halál”; azt javaslom, hogy helyette mondjuk ezt: „biztos, mint Isten ígéretei”. Az isteni dolgok éppen olyan biztosak, mint a „félelmetes dolgok az igazságban”. „Aki hisz Jézusban, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ennek így kell lennie, mert Isten mondta, és Ő nem tévedhet.
Igen, az Úr komolyan gondolja, amit mond. Ő sohasem csúfolja meg az embereket üres és meddő szavakkal. Miért csapná be teremtményeit, és kérne tőlük hiábavaló bizalmat? Az Úr gyakran túlteljesíti az ígéretét, többet ad, mint amennyit ígért, de sohasem ad kevesebbet. Ígéreteit a legnagyvonalúbb skálán értelmezhetjük. Ő sohasem ad kevesebbet, mint ami az ígéret értelmezése alapján várható. A hit még sohasem múlta felül az Úr nagylelkűségét. Fogadjuk el az ígéretet, és örvendezzünk, hogy anyag és nem árnyék. Már most örüljünk neki, mint reménységünk valóságának!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése