Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

4. Eltérő remények

„Izmael dolgában is meghallgatlak: megáldom őt, és nagyon megszaporítom és megsokasítom utódait. Tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. De szövetségre csak Izsákkal lépek, akit Sára egy esztendő múlva szül neked.” (1Móz 17,20-21)

Egyáltalán nem meglepő, hogy két személy, akik oly különbözőek születésükben és természetükben, mint Izmael és Izsák, különböznek reményeikben is. Izsák számára a szövetség ígérete létének sarkcsillagává vált, de Izmael számára nem világított ilyen fény. Izmaelnek nagy céljai voltak, mert ő az egyik legnagyobb ember természetes fia volt, de Izsáknak még magasztosabb céljai voltak, mert ő az ígéret gyermeke volt és a kegyelem szövetségének örököse, amit az Úr kötött Ábrahámmal.

Izmael bátor és rettenthetetlen lelkével egy olyan nemzet megalapításán fáradozott, amelyet soha nem lehet leigázni, egy nemzetségről, amely megszelídíthetetlen, mint a sivatag vadszamarai, és vágya teljesült is: a beduin arabok a mai napig nagy ősük valódi hasonmásai. Izmael életében és halálában megvalósította a szűk látókörű, földi reményeket, amelyeket hajszolt, de neve nincs feljegyezve azok lajstromában, akik előre látták Krisztus eljövetelét, és meghaltak a dicsőség reményében. Izsák viszont előre látott sok mindent, még Krisztus eljövetelét is. Ő olyan várost keresett, amelynek szilárd alapja van, és amelynek tervezője és építője maga Isten.

Izmael, akárcsak Szenvedély a „Zarándok útjában” (írta: John Bunyan; magyarul megjelent az Evangéliumi Kiadónál), idelent a földön akarta magának a legjobb dolgokat, de Izsák, akárcsak Türelem, a jövőben várta ezeket. Kincsei nem a sátorban vagy a földön voltak, hanem a „még sohasem látott dolgokban”. Megkapta a szövetség nagy ígéretét, és abban nagyobb gazdagságot talált, mint amit Nebájót összes nyája nyújthatott neki. Szemére a hajnalcsillag ragyogott, és az áldás delelőjét várta a kijelölt idő teljességében. Az ígéret úgy hatott rá, hogy irányította gondolatainak és várakozásainak áramát. Veled is így van ez, kedves olvasó? Megkaptad-e és magadévá tetted-e az örök élet ígéretét? Reménykedsz-e ezért soha nem látott dolgokban? Olyan-e a szemed, hogy senki sem nézhet bele, csak azok, akik hisznek Isten hűségében? Letértél-e a látható útról, és rátértél-e a soha nem látott és örök dolgokban való hit útjára?

Semmi kétség, hogy az ígéret elfogadása és az általa ébresztett remények ígérete befolyásolta Izsák gondolkodását és vérmérsékletét, úgyhogy ő nyugodt lélek volt. Számára nem voltak háborúk és harcok. Ő belenyugodott a jelenbe, és várta a jövőt. Izsák érezte, hogy mivel ígéret szerint született, Istenen volt a sor, hogy megáldja őt, és teljesítse az ígéretet, amelyet vele kapcsolatban tett; így Ábrahámmal maradt, és távol tartotta magát a külvilágtól. Csendesen reménykedett, és türelmesen várt Isten áldására. Szemét a jövőn tartotta, az eljövendő nagy népen, az ígéret földjén, és a még dicsőségesebb megígért utódon, akiben a föld minden népe megáldatik. Mindezeket egyedül Istentől várta, bölcsen úgy ítélve, hogy aki az ígéretet tette, teljesíti is azt. E hit miatt nem volt kevésbé tevékeny, de nem mutatta azt a büszke önbizalmat, ami olyan szembetűnő volt Izmaelben. A maga módján energikus volt, nyugodt bizalommal Isten iránt, és csendes alázattal mindenek fölött való akarata iránt. Az évek során kitartott a magányos életben, és fegyvertelenül dacolt a veszéllyel, ami pogány szomszédjai felől leselkedett rá, és amivel Izmael kardjával és íjával szállt szembe. Bízott a hangban, amely ezt mondta: „Ne nyúljatok fölkentjeimhez, prófétáimat se bántsátok!” Békés ember volt, és mégis olyan biztonságban élt, mint harcias testvére. Az ígéretben való hite megadta neki a biztonság reményét, sőt magát a biztonságot is, bár a kánaániak még mindig az országban tartózkodtak. Így munkálkodik az ígéret jelenbeli életünkben, meghozva a lélek felemelkedését, egy olyan életet, amely fölötte áll a látható környezetnek, és a gondolkodás nyugodt, mennyei légkörét. Izsák Istenben találja meg íját és lándzsáját. Egy lábnyomnyi föld sem volt a tulajdonában, jövevényként és idegenként élt azon a földön, amelyet Isten adott neki ígérete szerint, Izsák mégis elégedetten élt az ígéreten, és gazdagnak tekintette magát az eljövendő örömökben. Figyelemreméltóan csendes és kiegyensúlyozott természete az örökké változatlan Isten ígéretébe vetett egyszerű hitéből fakadt. Az isteni ígéret keltette remény az ember egész életére hatással van: jelen van legbelsőbb gondolataiban, viselkedésében és érzéseiben. Úgy tűnhet, hogy ez kevésbé fontos, mint az erkölcsös viselkedés, de valójában létfontosságú, nem csupán önmagában, hanem az elmére, a szívre és az életre gyakorolt hatásában. Az ember titkos reménye lelki állapotának hitelesebb próbája Isten előtt, mint mindennapi cselekedetei, vagy akár nyilvános vallásossága. Izsák így járja a maga csendes, szent útját, míg végül megöregszik és megvakul, és szelíden az Úrhoz költözik. Bízott Istenében, aki kijelentette magát neki, és elhívta, hogy legyen a barátja, ezt mondva neki: „Maradj jövevényként ebben az országban, én pedig veled leszek, és megáldalak, és a te utódod által nyernek áldást a föld összes népei.”

Amilyenek az ember reményei, olyan az ember maga is. Ha reménysége Isten ígéretében van, akkor minden rendben van vele.

Kedves olvasó, mik a te reményeid? „Nos – mondja erre valaki –, várom, hogy meghaljon egy rokonom, és akkor gazdag leszek. Jó kilátásaim vannak.” Valaki más vállalkozásának állandó növekedésében bízik; egy harmadik sokat vár egy ígéretes üzlettől. Azok a remények, amelyek beteljesülhetnek egy haldokló világban, merő szemfényvesztések. Azok a remények, amelyek nem tekintenek a síron túlra, homályos ablakok, amelyen aligha lát át a lélek. Boldog az, aki hisz az ígéretben, és biztos benne, hogy az beteljesedik, amikor elérkezett az ideje, és minden mást a végtelen bölcsességre és szeretetre bíz. Az ilyen remény kiállja a próbát, legyőzi a kísértést, és már idelent örül a mennynek.

Reményeink akkor kezdődtek, amikor Krisztus meghalt a kereszten, akkor nyertek megerősítést, amikor feltámadt, akkor kezdtek beteljesülni, amikor felment a mennybe, és akkor teljesülnek be véglegesen, amikor másodszor is eljön. Ebben a világban a zarándokok kenyerét esszük egy olyan asztalnál, amely ellenségeink jelenlétében van megterítve, de az eljövendő világban miénk lesz a tejjel és mézzel folyó ország, a béke és öröm országa, ahol a nap és a hold sohasem nyugszik le. Addig reménykedünk, és reménységünk az ígéreten alapszik.