Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

3. A két élet

„Nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” Vagyis nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. Mert az ígéret szava ez: „Abban az időben visszajövök, és fia lesz Sárának.” (Róm 9,7-9)

Izmael és Izsák különböztek eredetüket illetően, ezért különbség volt a természetükben is, ami megmutatkozott az életükben; és főként az ígérethez való viszonyukban nyilvánult meg.

Amilyen a születés, olyan lesz az élet, amely belőle származik. Aki csak annyi, amennyit magából képes kihozni, annak annyija lesz, amennyit a természet ad neki; de akit a Szent Szellem újjáteremt, azt jelek követik. „Az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék”(1Kor 1,31). Az újjászületett emberben az lesz, amit az új élettől kap; a saját természete szerint élő emberben semmi ilyesmi nem lesz.

Izmael mutatta Ábrahám természetének bizonyos jellemzőit, amikhez társultak rabszolga-anyjának vonásai. Fejedelmi ember volt, akárcsak apja, és örökölte az ősatya nemes viselkedését; de Izsákban megvolt apja hite, és utódja szent volt, belső életét illetően. Izsák, mint az ígéret örököse, apjával maradt, míg Izmael saját tábort vert a pusztaságban. Izsák szövetséget keresett a régi mezopotámiai törzzsel, de Izmael anyja Egyiptomból hozott fiának feleséget, ami természetes, hiszen maga is Egyiptomból jött. Hasonló a hasonlóval barátkozik. Izsák elmélkedett a mezőn napszálltakor, mert ő Istennel beszélgetett a szent dolgokról; de Izmael minden jövevénnyel vitába keveredett, mert ő földi dolgokkal foglalkozott. Az elmélkedés nem a vadembernek való, aki mindenkinek ellensége. Izsák Istennek áldozta magát, de Izmaelnél semmi ilyet nem látunk. Az önfeláldozást nem Izmaelnek találták ki; ő inkább gyilkos, nem bárány, aki hagyja, hogy feláldozzák Istennek. Tehát azt fogod tapasztalni, hogy ha vallásosan képzett és tanult vagy, és – ahogy mondani szokták – „istenfélővé” válsz, de nem újulsz meg a szívedben, és nem látogat meg a Szent Szellem, akkor nem éled Isten gyermekének titkos életét. A keresztyén ember sok külső jegyét magadon viselheted, képes lehetsz éne-11

kelni, imádkozni, az Írásból idézni és képzeletbeli élményeidről mesélni, de újjá kell születned ahhoz, hogy valóságosan megismerd a szentek közösségét, az élő Istennel való titkos és bensőséges kapcsolatot, és felajánld neki önmagad Istennek tetsző szolgálatként. Az ígéret gyermeke Isten embereivel lakik, és kiváltságnak tekinti, hogy közöttük lehet. Az ígéret gyermeke tudja, hogy akkor van a legjobb társaságban, amikor egyetlen ember sem látja és ő sem lát embert, de közelebb kerül a Nagy Láthatatlanhoz, aki elbeszélget vele. Az ígéret gyermeke, egyedül ő képes felmenni a Mórija tetejére, ott az oltárra kötöztetni, és feláldoztatni Istennek. Az utóbbi alatt azt értem, hogy csak az áldozza magát teljesen Istennek, és szereti jobban az Urat, mint az életet, aki a Szent Szellem által született. Természeted és életmódod olyan lesz, mint az indulásod, ezért szeretettel kérlek, vigyázz, hogy helyesen indulj el, hogy igazi örökösnek bizonyulj, amikor azt vallod, hogy a Király gyermeke vagy.

Izmaelnek, a rabszolganő fiának, aki test szerint született, mindig viselnie kell a szolgaság szennyfoltját. Egy rabszolga gyermeke nem született szabadnak. Izmael nem lehet az, ami Izsák – a szabad asszony gyermeke. Nem állítom, hogy Izmael vágyott volna arra, hogy olyan legyen, mint Izsák; nem állítom, hogy vesztesnek érezte volna magát, mert különbözött Izsáktól; pedig valójában az volt. Aki azon fáradozik, hogy a maga erejéből üdvözüljön a cselekedetei, az érzései és önmegtagadása által, az lehet, hogy nincs tudatában rabszolgavoltának; talán még dicsekszik is, hogy szabadnak született, és sohasem volt senki rabszolgája; mégis egész életét szolgaságban tölti. Sohasem tudja meg, mit jelent a szabadság, mit jelent az elégedettség, mit jelent az Istenben való gyönyörködés. Csodálkozik, amikor az emberek „a hit teljes bizonyosságáról” beszélnek. Úgy ítéli meg, hogy talán elbizakodottak.  Alig van ideje levegőt venni az ostorcsapások között. Eddig is sokat tett már, de még sokkal többet kell tennie; sokat szenvedett, de még sokkal többet kell szenvednie. Sohasem tapasztalta meg „a nyugalmat, ami Isten népére vár”, mert a rabszolganőtől született, és lelke örökre rabságban marad. Aki viszont szabad asszonytól született, és megérti, hogy csak Isten kegyelme által üdvözülhet, és hogy Isten nem vonja vissza kegyelmét, ha már egyszer megadta – mert „Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok” –, az ilyen ember elfogadja Krisztus befejezett művét. Tudja, hogy elfogadtatott a szeretett Fiúban, ezért megnyugszik az Úrban, és szerfelett örvendezik. Élete és lelke tele van örömmel és békével, mert szabadnak született, és valóban szabad is.

Kedves olvasó, vajon érted-e, mit jelent Isten gyermekének szabadsága? Vagy még mindig a törvény szolgaságában élsz, félsz a büntetéstől, félsz, hogy visszaküldenek a pusztába? Ha az utóbbi eset áll fenn, akkor nem kaptad meg az ígéretet, különben tudnád, hogy ilyen nem lehetséges. Az örökség Izsáké, az ígéret gyermekéé, és ő örökké abban lakik, nem félve a kiűzetéstől.

Azok, akik úgy születtek mint Izmael, vagyis test szerint, és akiknek vallása saját erejükön alapszik, földi dolgokkal foglalkoznak, ahogy Izmael tette. Csak azok foglalkoznak mennyei dolgokkal, akik felülről születtek az ígéret által, hit szerint, mint Izsák. Figyeld meg, mennyire földi dolgokkal foglalkozik a természete szerint vallásos ember. Rendszeresen jár templomba, de mialatt ott van, az üzletre, a házára vagy a farmjára gondol. Vajon hasznára válik-e az istentisztelet? Dehogy! Az igehirdetést vajon szelídséggel fogadja, az Igét, amely képes üdvözíteni a lelkét? Dehogy! Inkább kritizálja, mintha valami politikai szónoklat lenne. Pénzt áldoz Isten ügyéért, ahogy mások. Persze, hogy megteszi, hiszen úgy érzi, hogy meg kell nyugtatnia lelkiismeretét, és vigyáznia kell jó hírére. De vajon törődik-e Isten dicsőségével? A világért sem. Ha törődne vele, többet adna a pénznél. Szívének imája előrevinné Isten országának ügyét. Vajon sóhajtozik és sír-e korának bűnei miatt? Látod-e egyedül Istennel, amint kiönti szívét bánatában Őelőtte, mert saját családjában is vannak olyanok, akik még nem tértek meg Istenhez? Láttad-e valaha szent örömmel örvendezni, amikor bűnösök tértek meg – ujjongani, mert közeleg Krisztus országa? Ó, nem, ő soha nem tenne ilyet. Isten minden szolgálata külsőség számára; sohasem hatolt be a hitbeli dolgok belső lényegébe, és nem is képes erre. A világi elme, még ha vallásos is, ellenséges Istennel szemben, és nem békélt meg vele, de nem is képes rá. Az emberben ki kell fejlődnie az isteni gondolkodásnak, új teremtménnyé kell válnia Jézus Krisztusban, hogy képes legyen értékelni, megérteni és élvezni a hitbeli dolgokat.

Visszatérve oda, ahol kezdtük: „Újonnan kell születnetek.” A Szellem által kell újjászületnünk; természetfeletti életet kell nyernünk azáltal, hogy életre kelünk a bűnben való halálból. Nem teremhetjük meg a Szellem gyümölcsét, amíg nem él bennünk a Szent Szellem. Izmael Izmael marad, Izsák pedig Izsák. Amilyen az ember, olyan az életmódja. Lehet valaki tisztán látó, értelmes, és rendelkezhet nagy emberi erővel, de hiába tesz meg minden tőle telhetőt, mint Izmael, mert csak az ígéret gyermeke kel életre, és jár hitben, mint Izsák.

„Kemény vonalak!” – mondhatja valaki. Néha nagy áldás, ha meg vannak húzva ezek a kemény vonalak, méghozzá nagyon egyenesen. Ez örökre jó útra téríthet minket. Egy ízben ezt mondta valaki egy barátomnak: „Egyszer elmentem, hogy meghallgassam Mr. Spurgeont, és amikor beléptem a templomba, úgy gondoltam, hogy nálam vallásosabb ember még nem élt Newingtonban, és nálam jobb tagja még nem volt a gyülekezetnek. De mindez a visszájára fordult, amikor meghallgattam az aznapi igehirdetést. Úgy jöttem ki a templomból, mint egy olyan madár, amelyiknek kitépték az összes tollát. Úgy éreztem, hogy én vagyok a legnyomorultabb bűnös, akit a föld a hátán hordoz, és azt mondtam, hogy többé nem hallgatom meg azt az embert, mert teljesen tönkretett.” „Igen – mondta –, de ez volt a legjobb dolog, ami megtörténhetett velem. Arra késztetett, hogy tekintetemet magamról Istenre és mindenható kegyelmére fordítsam, és megértsem, hogy újra át kell mennem Teremtőm kezén, különben soha nem láthatom meg az arcát, örvendezve annak.” Remélem, hogy az olvasó tudja ezt az igazságot, mert ez a színtiszta valóság. Ahogy Isten először megteremtette Ádámot, úgy kell minket is újrateremtenie, különben soha nem viselhetjük a képét, és nem láthatjuk meg a dicsőségét. Az isteni ígéret hatása alá kell kerülnünk, és az ígéretből kell élnünk, különben életünket nem vezetik helyes elvek, és nem irányítják helyes célok felé.