2014. március 30., vasárnap

A KÍSÉRTÉS LEGYŐZÉSE  

Ekkor  megragadta  őt  az  asszony  a  ruhájánál  fogva  és  azt  mondta:  Hálj 
velem! Ő azonban otthagyta ruháját az asszony kezében, futásnak eredt, és 
kiszaladt. 
—1 Mózes 39:12 


Mindnyájan szembe kell nézzünk mindennapos kísértésekkel—kísértések a hazugságra, csalásra és lopásra. József egy nagyon erős kísértéssel nézett szembe, de ellenállt neki. Mi volt sikerének titka? 
    Először  is,  József  tudta,  hogy  valaki  teljes  mértékben  megbízik  benne.  Ő  nem  akart visszaélni Potifár bizalmával. 
    Másodszor,  József  tudta,  hogy  ő  nem  olyan,  mint  a  körülötte  levő  világ.  Mert  Isten  őt egy kiválasztott nép tagjaként hívta el, így számára nyilvánvaló volt a kérdés: „hogy tehetnék ilyet…?” 
    Harmadszor, József tudta, hogy ez egy bűnös kísértés. Az egyik problémánk manapság az, hogy túl lazán vesszük a bűnt. Megtanultuk a bűn iránti toleranciát.  
    Végül, József tudta, hogyha ő megadja magát, akkor a bűnt nem Potifárral szemben, hanem Isten ellen követné el. És utána József a lehető legbölcsebb dolgot tette—elfutott. Ha minden kötél szakad, akkor fuss el. Pál ezt mondta Timóteusnak, „Menekülj a fiatalkori kívánságtól.” Maradj távol azoktól a helyektől, amelyekről tudod, hogy ott gyengeséged miatt elbukhatsz.

 ÉLHETÜNK  TISZTA  ÉLETET.  LE  TUDJUK  GYŐZNI  A  KÍSÉRTÉST.  ISTEN  MEGADTA  NEKÜNK  AZ  ÖSSZES SZABÁLYT AHHOZ, HOGY GYŐZELMES ÉLETET TUDJUNK ÉLNI.

 Józsefhez  hasonlóan  jegyezz  meg  négy  fontos  pontot:  (1)  Emberek  beléd  vetették  a hitüket.  (2) Különleges  ember  vagy,  mert  Isten  gyermeke  vagy,  és  nem  teheted  azt meg, amit  más  emberek megtehetnek. (3) A kísértések gonoszak, és ha te beadod a derekadat, akkor Isten ellen vétkezel. (4) Ha már mindent kipróbáltál, és semmi sem sikerült—fuss el. Fuss Jézushoz. 


Atyánk, hadd döntsük el, hogy egy igaz és szent életet akarunk élni. Segíts 
nekünk Uram, hogy ellenálljunk a kísértéseknek, amelyek nap, mint nap az 
útunkba kerülnek. 
JÉZUS NEVÉBEN, AMEN 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése