MI AZ ALAPJA AZ "ALL HALLOWS EVENING / MINDENSZENTEK / HALOTTAK NAPJA" ÜNNEPEKNEK

EGYHÁZTÖRTÉNELEM MINDENKINEK: MI AZ ALAPJA AZ "ALL HALLOWS EVENING / MINDENSZENTEK / HALOTTAK NAPJA" ÜNNEPEKNEK

Az élők és a holtak világának határmezsgyéjén

Az angol Halloween szószerinti fordításban a Mindenszentek (All Hallows Evening) előtti estét jelenti. Ősi kelta ünnep, az Írországban és Skóciában élő törzsek ezen a napon ünnepelték az újévet – a Samhain-t, vagyis “a nyár végét” és ilyenkor egyszerre hódoltak a Napisten és a holtak Ura előtt.

Hitük szerint ugyanis ezen a napon tért vissza a földre azoknak a bűnösöknek a lelke, akik az elmúlt esztendőkben haltak meg, és azóta állatok testében “léteztek”. Megfelelő áldozatok bemutatásával ezen a napon engesztelést lehetett szerezni az elhunytaknak, hogy ezáltal átkelhessenek a mennyországba. Kétségtelenül a legismertebb jelképe Halloween-nek a faragott töklámpás. Ahhoz, hogy megértsük a tök faragás eredetét, azt is tudnunk kell, hogyan kezdődött?

Mióta ünneplik a Halloween napját?

A legtöbb országban ismerik a Halloween ünnepét. Éjjel rémisztő jelmezekbe bújnak, kísértet történeteket mesélnek, mulatnak és természetesen töklámpásokat faragnak.

Egy máig fennmaradt hiedelem szerint október utolsó napján a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között. Az eltávozott lelkek ilyenkor útra kelnek, addig barangolnak, amíg meg nem találják egykori lakhelyüket, és ezen az éjszakán megpróbálnak visszatérni a világba. Már a kelták is védekeztek a biztonságukat veszélyeztető esemény ellen: házaikban eloltották a tüzet, hogy a hideg és barátságtalan tűzhely ne vonzza a hazalátogató szellemeket, és a tökéletes megtévesztés érdekében szellemnek öltözve parádéztak az utcákon, hogy a Gonoszt a végsőkig megzavarják, hogy aztán könnyebben elűzhessék.

Október 31-én, miután a termést betakarították és elraktározták a hosszú, hideg télre, megkezdődött az ünnepség. A kelta papok a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek, új tüzeket gyújtottak, termény- és állatáldozatokat mutattak be, tűz körüli táncuk jelezte a nap-szezon végét és a sötétség kezdetét. Mikor eljött a reggel, a papok szétosztották a parazsat a családok között, hogy azzal új tüzeket gyújthassanak. Ezek tartották távol az ártó szellemeket, és űzték el a hideget.

A töklámpa története

Halloween szimbóluma, hosszú évszázadok óta a kivájt répa, vagy töklámpás, amely eredetileg kettős célt szolgált: egyrészt távol tartotta a gonosz szellemeket, másrészt pedig így világítottak a halottak szellemeinek, hogy azok hazatalálhassanak.

A kelta retket (répát) az amerikaiak időközben tökre változtatták, (állítólag azért, mert abból több volt nekik) és a világító sárga gömb lassan Halloween szimbólumává vált. Az utcákat elborítják a töklámpások már jóval október 31.-e előtt és egyre inkább megjelennek a kertekben a bizarr dekorációk is. A föld alól kibújó csontvázak, zombik jelennek meg, szellemek, boszorkányok hada lepi el a kertesházak környezetét. Ez persze óriási üzlet a kereskedelemben is, hiszen a boltok polcai roskadásig teli vannak a nélkülözhetetlen kellékekkel.

Gyertyagyújtás elhunytakért

A Mindszentek- és a Halottak napja a holtakért való megemlékezés és a kegyelet ünnepe. Az emberek meglátogatják elvesztett családtagjaik-, rokonaik- és barátaik sírját, gyertyát gyújtanak és lelki üdvükért imádkoznak. Egyes hagyományok szerint ilyenkor a holtak hazalátogatnak családjukhoz, ezért régen megterítettek nekik, friss kenyeret, sót és vizet tettek az asztalokra. Ezekben a napokban tilos dolgozni, ellenkező esetben a szellemek megharagudnak és bajt hoznak a ház népére.

Miért mennek sokan ma a temetőbe?

A halottakra való emlékezés már az ókeresztény liturgiában is szerepet kapott, de önálló ünnepként csak 998-tól üli meg az egyház, méghozzá Szent Odilo clunyi (francia) bencés apát kezdeményezésére. A buzgó egyházfi javasolta ugyanis, hogy november másodikát a halottak napjaként tiszteljék az apátság bencés rendházaiban; aztán e szokást félezer év alatt a komplett egyház átvette.

A katolikus tanítás szerint az egyetemes egyház három helyen van jelen. A (1)földön, mint küzdő egyház, tagjai az élők, a (2)tisztítótűzben, mint szenvedő egyház, tagjai a purgatóriumban tisztuló lelkek, valamint a (3)mennyben, mint diadalmas egyház, tagjai a megszámlálhatatlan sokaság, mely már Isten mellett foglal helyet.

Halottak napja a középső mező, a szenvedő egyház ünnepe, az épp tisztuló lelkeké. A halottak napját megelőző huszonnégy óra, vagyis november elseje viszont Mindenszenteké: mindazoké, akik akár rögtön haláluk után, akár megtisztulásukat követően a mennybe jutottak.

„Egy nagy sokaság, a melyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék előtt és a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak" – ezt hirdeti a Jelenések könyve.

Bár az egyházban a mindenszentek ünnepe terjedt el hamarább, mégis a halottak napja a meghatározó, olyannyira, hogy mindszentek halottak napja vigíliája, és az egész hetet halottak hetének nevezik.

Mindenszenteket az ókeresztények a pünkösd utáni első vasárnapon ülték, a VIII. században helyezték novemberre. Kezdetben az összes keresztény vértanúra emlékeztek, egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette 835-ben. Ekkor módosult a jelentése: Mária, az apostolok és a földkerekségen elhunyt minden igaz ember emléknapjává vált.

Tévedés hát, hogy mindenszentek csupán az egyház által kanonizált szentek ünnepe, hiszen a névtelen emberekre is, az üdvözültek teljes seregére emlékezünk ekkor.

Van élet a halál után?

Infarktust kapott, a kórházban három percre leállt a szíve, kiszállt a testéből, és a műtő sarkából nézte végig, ahogy az orvosok az életéért küzdenek. Magához térve az ötvenhét éves southamptoni szociális munkás részletes leírást adott az újraélesztési procedúráról, sőt, még a körülötte lévő gépek hangját is pontosan vissza tudta idézni.

Ilyen és ehhez hasonló vallomásokkal dolgoztak a Southampton Egyetem kutatói, amikor a valaha volt legnagyobb és legátfogóbb tanulmányt készítették a testen kívüli és halálközeli élményekről. A vizsgálat négy éven át zajlott tizenöt különböző – amerikai, brit és osztrák – kórházban, több mint kétezer, szívinfarktuson átesett páciens részvételével.

Jelen tudásunk szerint az agy működése alig fél perccel azután leáll, hogy a szívműködés megszűnik. Csakhogy a 2060 szívleállásos eset 330 túlélője közül 140-en azt állították, „tapasztaltak tudatosságot" a szívleállásuk és az újraélesztésük között.

Minden ötödik beteg szokatlan nyugalmat, éles fényt, felgyorsult vagy épp lelassult időt érzékelt, 13 százalékuk arról számolt be, hogy elhagyta a testét, és körülbelül ugyanennyien vallották, hogy érzékeik felerősödtek a szívleállást követően.

Mi ez? A haldokló agy utolsó ajándéka az összeomló testnek? Fogalmunk sincs. Mit mond erről a Biblia?

A feltámadás nem megtapintható

Benedek István művelődéstörténész írja: ateista tudósok azon fáradoztak, hogy találjanak vallásos tapasztalatokkal nem rendelkező, ősi hagyományok szerint élő törzseket, melyeknek nincs tanításuk a lélekről, a halál utáni életről.

Próbálkozásuk kudarcba fulladt, ugyanis az életről, a halálról, a születésről és a halál utáni életről, az úgynevezett túlvilágról szóló tanítások szinte egyidősek az emberi kultúrával. Minden jelentős vallás, hitvilág sarkalatos tételei ezek, sőt, ezekben, ezek által fogalmazódik meg a hit lényege, e tanítások nélkül a szentiratok pusztán erkölcstankönyvek lehetnének.

„Ha pedig Krisztus nem támadt fel – mondja Pál apostol –, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is... Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk." (1 Kor15,14; 19)

Minden nagy és hiteles tanítás rámutat, hogy az élet több és magasabb rendű, mint a látható valóság. Végső soron az emberi lét célja és értelme abban rejlik, hogy ezt a valóságon túli valóságot megértse, befogadja, elérje.

A mai ember azt gondolja, amit bebizonyít, amit tényekkel képes igazolni, azt birtokolni is tudja. A feltámadás, az örök élet azonban nem megtapintható, nem vizsgálható meg, mert a lélek birodalmába tartozik. Remény, hit, bizalom.

A tapasztalati úton szerzett tudás embere az Újszövetségben Tamás, aki a feltámadt Krisztus sebeit akarta látni, érinteni. Meg is tehette, de „Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek" (Jn 20,29).

Mészáros Kálmán

  egyháztörténész  

A reformáció ünnepe elé

A reformáció Luther Márton 1517. október 31-én nyilvánosságra hozott, a bűnbocsánatról szóló 95 tételével kezdődött. Mindjárt azt is meg kell állapítani, hogy Luther és kortársai nem nevezték reformációnak az általuk indított mozgalmat. Azt mondták, hogy Luther Márton „az evangéliumot hozta napfényre", követői „az evangéliumot hirdették", illetve életük „evangéliumi élet" volt.

Ezekben a kijelentésekben az új- szövetségi görög evangélium szó „örömhír" jelentése áll, és azok szerint, akik elfogadták, a lutheri alaptételre utal: „sola fide" = „egyedül hit által", az egyház közvetítése nélkül, Isten kegyelméből lehet elnyerni az örök életet. Luther a 95 tételhez kapcsolódó, Albrecht mainzi érsekhez írt levelében leszögezte: „Krisztus sehol sem parancsolta meg a búcsú prédikálását, de az evangélium hirdetését nyomatékosan megparancsolta."

„Hirdesse a szent evangéliumot!" - kérte a svájci Zürich tanácsa Ulrich Zwinglitől. Kálvin János azt vallotta, Isten „az evangélium szolgájának, hírnökének" hivatalát bízta rá. Egyébként a 15. század eleje óta a korabeli egyház folyamatosan beszélt reformációról. A konstanzi zsinat „az egyház reformációja" címmel vont vissza bizonyos pápai adományokat. Az V. lateráni zsinaton 1514-ben pápai bullát hirdettek ki „az egyház reformációjáról". Magas egyházi rangú teológusok tartottak magában a Vatikánban az általános „reformáció" ügyét tárgyaló összejöveteleket.

Luther, Kálvin és a többiek tudatosan nem alkalmazták koruk reformációfogalmát saját tevékenységükre. Luther Márton kifejezetten elhatárolódott tőle. A 95 tétel egyik elemének magyarázatában leírta: „Az egyháznak reformációra van szüksége, de ez nem egy embernek, a pápának a dolga, nem is a sok bíborosé, hanem az egész világé, sőt egyedül Istené."

Később mégis reformációnak nevezték a 16. század elején elindult egyházi megújulási folyamatot, és reformátoroknak annak munkálóit.

Ha arra gondolunk, hogy a reformációt - Isten eszközeiként - emberek hirdették meg, amellyel az Úr az evangélium élő folyamától messzire került népét kívánta felrázni és helyes útra terelni, jogosan beszélünk reformációról és reformátorokról. Megállapíthatjuk, hogy a reformátorok a deformálódott egyházi gondolkozást és gyakorlatot szerették volna visszaalakítani az eredetire, olyanra, amilyennek a Szentírásból megismerhetjük. Emiatt is volt olyan fontos számukra a Biblia tanítása. Hubmayer Baltazár anabaptista reformátor írta: „A Szentírás Isten igazságos barátja, amelyben Krisztus tartózkodik és nyugszik, nem található abban semmi hamis."

A reformáció örökösének lenni tehát tulajdonképpen azt jelenti, hogy mindig kész az ember visszaalakítani gondolkozását, életgyakorlatát a Bibliához.

Ezért fogalmazták meg annak idején már maguk a reformátorok a máig érvényes tételt:

„Semper reformari debet!" Mindig reformálni, mindig reformálódni kell!

Ezzel kapcsolatban mondta Luther Márton:

„Folyvást újra kell kezdenem az új ember életét."

Ő mondta azt is, hogy valójában az egész életünk nem egyéb, mint folytonos keresztség, naponta meg kell halnunk a bűnnek, és naponta fel kell támadnunk az új életre.

A reformáció örökösének lenni, azt is jelenti, hogy elfogadjuk és képviseljük azt a teológiai és hitbeli örökséget, amely a reformátori teológia pozitív hangsúlyaiban fejeződött ki. Amely nem a tekintély elvetése volt, hanem az abszolút és szuverén tekintély elébe helyezése annak, ami időleges és részleges. Lényegében ezt fejezte ki a teológiában particula exclusivá-nak nevezett „egyedül" elve.

Sola scriptura: egyedül a Szentírás hitünk és életünk zsinórmértéke;

sola gratia: egyedül kegyelemből nyerünk üdvösséget;

sola fide: egyedül hit által igazulunk meg,

solus Christus: egyedül Jézus Krisztus a mi Megváltónk.

Bereczki Lajos

történész

Forrás: Békehírnök

Zsoltárok 37:5-6

NEM EGY TÁVOLI ISTEN

Izrael fiai között fogok lakni, és Istenük leszek. És megtudják, hogy én, az Úr

vagyok az Istenük...

—2 Mózes 29:45‐46

Hol lakik Isten?

Lehet, hogy azt mondod, hogy Ő az univerzumban lakik, de amikor az univerzumról kezdesz beszélni, valami olyan hatalmasat és távolit próbálsz leírni, hogy emiatt Isten is nagyon távolinak tűnhet.

De Isten nincsen távol és nem zárkózik el tőlünk. Pál azt mondta, hogy nekünk Istenre nem úgy kell tekintsünk, mint ha messze lenne valahol fent a menybe, ahol nem érhetjük Őt el. Az igazság az, hogy Ő annyira közel van, mint az ajkunk. „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból, akkor üdvözülhetsz.” (Pál levele a rómaiakhoz 10:9).

Isten nagyon közel van. Ő körbevesz minket. És az Ige azt mondja, hogy közel volt a népéhez, Izraelhez is. A szent sátort a tábor közepére kellett helyezni, és a törzsek körülötte kellett táborozzanak. Minden reggel legelőször a reggeli áldozat füstjét pillantották meg—és eszükbe jutott, hogy Isten az Ő népe között él.

ISTEN AZT SZERETNÉ, HOGY TUDJAD, HOGY Ő ELÉG KÖZEL VAN AHHOZ, HOGY BÁRMIKOR ELÉRD ŐT, ÉS KÖZÖSSÉGBEN LEHESS VELE.

Mindegy, hogy milyen helyzetben vagy, hogy milyen problémád van, Ő mindig közel van. Ma is elérheted, és imádkozhatsz Istenhez. És az ima által meggyógyulhatsz, segítséget kaphatsz és megerősödhetsz.

Atyánk, köszönjük, hogy te egy olyan Isten, vagy aki közel van hozzánk. Mutasd

meg Magad az életünkben, Uram, hogy megteljünk a Te végtelen kegyelmeddel

és szereteteddel.

ÁMEN.

LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE

De nem egy év alatt űzöm ki előled, hogy ne legyen pusztává a föld, és ne

szaporodjék el károdra a mezei vad. Lépésről lépésre űzöm ki előled…

—2 Mózes 23:29‐30

Az Izraeliek egy félelmetes ellenséggel néztek szembe. Mi is ellenséggel nézünk szembe minden nap, mert harcolnunk kell a testünk ellen. A testnek komoly erődítményei vannak az életünkben - olyan erődítmények, amelyek nagy falakkal vannak körülvéve. Óriások élnek a földünkön. De Isten azt szeretné, hogy bemenjünk az ígéret földjére, és vegyük birtokba az Ő ígéreteit. Azt szeretné, hogy egy áldott és győztes életet éljünk. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, harcolnunk kell a testünk ellen.

Hogyan? Úgy tanulhatunk meg harcolni a testünk ellen, ha követjük azokat az alapelveket, amelyeket Isten adott Izraelnek. Vegyük észre, hogy nem egyetlen év alatt adta meg Izraelnek a győzelmet. Ehelyett ők lépésről lépésre győzték el az ellenségeiket.

ISTEN NEM FOGJA NEKED MEGADNI A TESTED FÖLÖTTI A GYŐZELMET EGYETLEN ÉV ALATT. A SIKERNEK NINCSENEK RÖVIDEBB ÚTJAI—EZ EGY ÉLETEN ÁT TARTÓ CSATA.

Amíg ebben a testben élsz, végig zavarni fognak a test dolgai. Isten nem mutatja meg nekünk előre az egész csatát, mert tudja, hogy az el fog kedvteleníteni minket. Ezért egyszerre csak egy területet mutat meg nekünk.

Ugyanúgy ahogy Izrael sem foglalta el sosem azt a területet teljesen, amit Isten megígért nekik, úgy mi sem fogunk teljes győzelmet aratni a testünk fölött, egészen addig, amíg ott nem állunk az Ő trónja előtt. De örülhetünk annak a területnek, amit már elfoglaltunk, és megnyugodhatunk annak a tudatában, hogy Ő folytatni fogja a munkáját—lépésről lépésre.

Uram, segíts nekünk, hogy ne legyünk megelégedve azzal, hogy csak egy részét

foglaltuk el a földnek, hanem segíts, hogy addig haladjunk tovább, amíg

átvettük mindazt, amit Te megígértél.

ÁMEN.

Mindig bocsáss meg...

SASOK SZÁRNYAIN

Így szólj Jákob házához, és ezt hirdesd Izrael fiainak: Ti láttátok mit

cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon,

és hogyan hoztalak ide benneteket. Most azért, ha engedelmesen hallgattok

szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az Én tulajdonom

valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld. Papok királysága, és szent

nép lesztek.

—2 Mózes 19:3‐6

A sasok magas sziklafalakra építik a fészküket. Amikor eljön az ideje, hogy a kis sasok meg tanuljanak repülni, akkor az anya sas a fészek fölé repül, suhogtatja a szárnyait, és kilöki a fiatal sas fiókát a fészekből. A sas fióka pedig elkezd pörögve forogva lefelé zuhanni a sziklák irányába. Amikor már azt gondolnád, hogy szegény kis sas fióka el fog pusztulni, akkor az anya sas alázuhan, felveszi a szárnyaira, és visszaviszi a fészekbe. Az első leckének vége. De a leckét újra meg újra megismételik egészen addig, amíg a sas fióka megtanul repülni.

Mi nagyon kényelmesen és biztonságosan érezzük magunkat a fészekben. Nem szeretjük azt, ha Isten kilök minket, és mi meg elkezdünk zuhanni. Azt gondoljuk: „Most végem van.”

DE AKKOR ISTEN FELEMEL MINKET ÉS MEGMUTATJA HŰSÉGÉT.

Isten kimentett minket a test szerinti élet nyomorúságból. Sasszárnyaira helyezett, Magához vitt, és saját fontos kincseivé tett minket.

Atyánk, mennyire hálásak vagyunk, hogy mi a te gyermekeid vagyunk, hogy te

sasok szárnyára tettél minket, és Magadhoz hoztál. Mi a Te fontos kincseid

akarunk lenni, és munkálkodni szeretnénk a Te dicsőségedre.

ÁMEN.