2016. október 27., csütörtök

ISTEN ÉRTÜNK VAN

Amikor Józsué Jerikónál volt, föltekintett, és látta, hogy egy férfi áll előtte,
kivont karddal a kezében. És odament hozzá Józsué, és megkérdezte tőle: Közénk
tartozol, vagy ellenségeinkhez? Az pedig így felelt: Nem, hanem én az Úr
seregének a vezére vagyok. Most jöttem. Ekkor Józsué arccal a földre borult
előtte…

—Józsué könyve 5:13‐14


Józsué terhe nagy és félelmetes volt. Isten az egész nép vezetésének felelősségét ráhelyezte. Miközben Jerikó fölött állt—és valószínű, hogy stratégiai terven gondolkozott, hogy hogyan ostromolják meg a falakat—látott egy embert kivont karddal a kezében. Józsué megkérdezi, „Te velünk vagy, vagy az ellenségeinkkel?”

Ahogy meghallotta, hogy ez az ember Istentől van, elkezdte imádni Őt. Emiatt tudhatjuk, hogy ez a vezér nem más, mint Jézus Krisztus. Egy angyal nem fogadta volna el, hogy leboruljon előtte.

Sok idő kellett ahhoz, hogy felismerjem, hogy Isten nem az ellenségeimmel van, hanem velem. Régen úgy képzeltem, hogy Isten csak arra vár, hogy hibázzak, hogy megbüntethessen. Azt hittem, hogy meg fog büntetni, mert nem mindig viselkedtem úgy, ahogy kellett volna.


AMIKOR IGAZÁN TALÁLKOZOL ISTENNEL, AKKOR TUDATOSODIK BENNED, HOGY
ISTEN VELED VAN.


Ahogyan Pál mondta, „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (A Rómaiakhoz írt levél 8:31). Ha Isten a mi oldalunkon áll, akkor hogyan veszíthetnénk?



Atyánk, köszönjük, hogy biztosítasz minket arról, hogy Te a mi oldalunkon állsz.
Uram, a te nevedben szembenézünk a problémáinkkal. A Te nevedben megyünk,
hogy elfoglaljuk azokat a területeket, amiket ígértél nekünk.

ÁMEN.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése