2014. november 9., vasárnap

MILYEN AZ ISTEN?

Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: „Az Úr, az Úr irgalmas és
kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!”

—2 Mózes 34:6


Mit hiszel, hogy milyen az Isten?

A héber nyelvben Isten neve ’’Yahweh, Yahweh El.” A Yahweh szó azt jelenti, hogy önmagában létező Isten. Van, aki úgy fordította, hogy ’’ mindenné váló.” Ez azt jelenti, hogy Ő azzá válik számodra, amire neked szükséged van. Ha erő kell, akkor Ő te erőd. Ha üdvösségre van szükséged, akkor Ő a te Üdvözítőd. Ha gyógyításra, igazságra, vagy békességre van szükséged, akkor Ő ezekké válik számodra. Bármire van az embernek szüksége, Isten mindenre elegendő. Így hát, Isten a Saját nevében mutatja meg magát.

De Ő továbbmegy. Isten megmutatja, hogy az Ő természete irgalmas, azaz irgalommal teli. Ez azt jelenti, hogy Isten nem azt adja nekünk, amit mi megérdemlünk. Utána azt mondja, hogy kegyelemmel van tele. Az irgalom negatív tulajdonság (nem azt kapjuk, amit megérdemeltünk), a kegyelem pedig egy pozitív tulajdonság. Azt jelenti, hogy azt kapod, amit nem érdemelsz meg—Isten jóságát és az áldásait.

Isten még azt is kijelenti, hogy Ő hosszútűrő és türelmes. Majd azt is mondja magáról, hogy a tele van jósággal és igazsággal.



AZ ÚJTESTAMENTUMBAN LÁTJUK ISTEN VÉGSŐ MEGJELENÉSÉT JÉZUS KRISZTUSON KERESZTÜL—ITT MUTATJA MEG NEKÜNK ISTEN IRGALMÁNAK, TÜRELMÉNEK ÉS KEGYELMÉNEK TELJES NAGYSÁGÁT.


Ez az Isten, akit mi szolgálunk; az Isten, aki nevel és tökéletesít minket—és a Saját képmására
formál.



Köszönjük Atyánk, hogy megmutattad a Te igazságodat nekünk. Segíts nekünk,
hogy magunkévá tehessük az igazságot, és átadhassuk az életünket, hogy
olyanok lehessünk, mint Te.

ÁMEN.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése