2014. november 26., szerda

Mi az adventi koszorú lényege?

Az első, napjainkban is ismeretes adventi koszorú a 19. század közepén jelent meg, és egy német lelkész készítette el, Johann H. Wichern. Habár eleinte a 24 gyertyából álló koszorúk voltak az elterjedtek, ezt viszonylag hamar felváltotta a négy gyertyás változat, jelképezve a négy adventi vasárnapot, ami a karácsonyt előzi meg. A kör alakú koszorú Isten örökkévalóságát, a zöld színek az örök életet, míg a gyertyák fénye Jézust, mint a "világ világosságát" jelképezik.
Az advent kezdete egyben az egyházi év kezdetét is jelöli. Az advent elnevezés a latin "adventus" szóból ered, ami megérkezést, eljövetelt jelent, ami természetesen Jézus születésének és eljövetelének várakozására utal.
Az adventi időszak lényege, hogy ráhangoljon bennünket Jézus Krisztus születésének megünneplésére, és emlékeztessen az eljövendő második eljövetelére.
Főleg gyerekek számára (de nem csak) egyre népszerűbb az adventi naptár készítése, így a gyermekek számára is érthetővé válik a várakozás valósága


.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése