Kenneth Hagin : HÉT DOLOG, AMIT TUDNOD KELL A SZENT GYÓGYULÁSRÓL:részlet könyvéből

 A gyógyulás elnyerésének számos módja található az Igében 

Mivel nincs mindenkinek ugyanazon a szinten a hite, Isten hét módot biztosított, hogy testi gyógyulásunkat elnyerhessük Isten Igéjén keresztül. Isten nem hagy minket cserben. Ha nem tudunk felemelkedni hozzá, az Ő szintjére, akkor Ő fog lejönni hozzánk a mi szintünkre.

(1) Használd Jézus nevét az ördöggel szemben. Követeld Jézus nevében, hogy hagyjon el a gyengeség és a betegség

Az Apostolok Cselekedeteiben mindenütt azt látjuk, hogy az apostolok nem imádkoztak a betegekért; hanem követelték, hogy a betegek keljenek fel és járjanak. Amikor Péter és János az Ékes Kapunál a sánta ember felé szolgált (Csel. 3), „követelték” Jézus Nevében (így áll az eredeti görög szövegben), hogy keljen fel és járjon.

Jogod van „követelni” Jézus Nevében az emberek gyógyulását. Nem Istentől követeled ezt, mert nem Ő betegítette meg őket. Azt követeled, hogy az ördög engedje őket szabadon Jézus nevében.

Jézus azt mondta: „Az ÉN NEVEMBEN betegekre vetik kezeiket, és azok meggyógyulnak.” (Márk 16,17. 18) „Az ÉN NEVEMBEN ők megteszik.” Halleluja, erő van e névben.

Megfigyeltem, hogy amikor a démonokkal foglalkozom, rendszerint azt mondom nekik:

— Követelem a jogaimat Jézus nevében! — azok pedig elfutnak, mintha puskából lőtték volna ki őket. Félnek és remegnek ettől a névtől, mert Jézus legyőzte őket. A Biblia azt mondja, hogy Jézus nyilvánosan diadalmaskodott felettük. (Kol. 2,15)

Azt is megteheted, hogy veszed Jézus nevét és megtöröd az ördög erejét szeretteid élete felett. Nem, te nem kényszerítheted őket arra, hogy elfogadják Krisztust — viszont így meg tudod könnyíteni nekik azt, hogy elfogadják Krisztust.

Sokan olyan gyülekezetben nőttünk fel, ahol vallásos agymosást kaptunk újszövetségi tanítás helyett. Néha én is azon kapom magamat, hogy visszatérek olyan imaszokásokhoz, amiket a gyülekezetben tanítottak nekem. Nap nap után, éjjel és nappal egyre csak ugyanazért imádkozom, majd hirtelen rádöbbenek: „Na most már elég! Ennél én jobban tudom! Így nem lehet imádkozni. Ez nem fog működni. A Biblia nem ezt tanítja. Ez csupa vallásos szemét!”

Ismerjük meg azt, ami hozzánk tartozik. Tudnunk kell, hogy Jézus neve éppúgy megillet minket, a mi nemzedékünket, mint az első századbeli keresztényeket. Dicsőség Istennek, jogunk van használni ezt a nevet.

Pontosan annyi erő van Jézus nevében, mint amennyi Jézusban volt, amikor Ő itt járt a földön.

Gyógyulás van ebben a névben.

Szabadulás van ebben a névben.

Ez a név a miénk, de csak akkor fog működni, ha használjuk.

Jézus neve az a KULCS, mely megnyitja az ajtót a lehetetlenhez.

Jézus neve az a KULCS, mely megnyitja az ajtót a természetfelettihez.

Nem az én nevem. Nem a te neved. Az Ő neve.

Emlékszel, mit mondott Péter az összegyűlt tömegnek, miután a sánta ember meggyógyult az Ékes Kapunál? „Mit csodálkoztok ezen, vagy mit néztek mireánk, mintha tulajdon erőnkkel vagy istenfélelmünkkel műveltük volna azt, hogy az járjon?” (Csel. 3,12) Nem ők tették. Nekik nem volt semmiféle erejük.

— Na, igen, de ők apostolok voltak — mondja most erre valaki.

Lássuk Péter magyarázatát:

Apostolok Cselekedetei 3,16.

Az Ő nevében [a Jézus nevében] való hit által erősítette meg az Ő neve ezt… [és] adta neki ezt az épséget mindnyájatok szeme láttára.

Dicsőség az Úrnak! Halleluja! Ez a név a miénk. Használjuk!

(2) Imádkozz gyógyulásért az Atyához Jézus nevében

János 16,23. 24. És AZON A NAPON nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az ÉN NEVEMBEN, megadja néktek. Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az ÉN NEVEMBEN: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömötök teljes legyen.

Jelöld meg ezeket a verseket a Bibliádban. Ne engedd, hogy ezek az Igék eltávolodjanak tőled.

Amikor Jézus azt mondta: „azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről”, melyik napról beszélt? Arról a napról beszélt, amelyben jelenleg élünk. Az Atyához való imádkozás Jézus nevében a mi örökségünk MOST — ezen a napon.

Jézus ezt közvetlenül azelőtt mondta, mielőtt kereszt-halált halt, feltámadt a halálból, felment a magasságba és leült az Atya jobbjára, ami után egy új nap virradt fel, mi pedig beléptünk az új szövetségbe.

Figyeljük meg, mit mond a 16,24: „Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben.” A mostanáig azt jelenti, hogy mindezidáig — eddig az időig — ti nem imádkoztatok az én nevemben.

Tudnunk kell, hogy semmi értelme nem lett volna, ha a tanítványok vagy bárki más Jézus nevében imádkozott volna az Atyához, amíg Jézus a földön élt, mert az ó szövetség alatt az Ábrahám, Izsák és Jákób Istenéhez imádkoztak.

Továbbá, amikor Jézus itt járt a földön, még nem kezdte el az Ő közvetítői (főpapi illetve közbenjárói) szolgálatát az Atya jobbján, így semmi értelme sem lett volna az Ő nevében imádkozni.

Ám közvetlenül elmenetele előtt Jézus megváltoztatta a tanítványok imádkozási módját. Az átmeneti időszak alatt, amikor az ószövetség már a vége felé haladt és közeledett az új szövetség, Jézus azt az imát tanította a tanítványoknak, amit mi „Miatyánk”-nak nevezünk. Nem nekünk tanította, hogy így imádkozzunk — elgondolkodtál már valaha is ezen? Az Ő tanítványainak tanította, hogy így imádkozzanak.

Én nem azt mondtam, hogy a „Miatyánk” nem egy csodálatos ima. Nem azt mondtam, hogy nem tanulhatunk ebből az imából — mert sokat tanulhatunk belőle. De hol szerepel benne Jézus neve? Egyáltalán nem Jézus nevében imádkoztak, igaz? Semmit sem kértek Jézus nevében, igaz? Az új szövetség Gyülekezete nem így imádkozik! Ez az ima nem felel meg az új szövetség követelményeinek.

Éppen itt, a János 16-ban van valami, amit világosan meg kell értenünk: Közvetlenül elmenetele előtt Jézus megváltoztatta az imádkozás módját. Az új szövetség alatt, mely Isten és a Gyülekezet között köttetett meg, nekünk Jézus Krisztus által kell Isten elé járulnunk. (Az egyik ok, ami miatt sok mindenről lemaradtunk: úgy próbáltunk imádkozni, ahogy azt az ó szövetség idején tették.)

Figyeljük meg, Jézus azt is mondta: „KÉRJETEK és MEGKAPJÁTOK, hogy a ti örömetek teljes legyen”. Természetesen ez mindenféle imára vonatkozik, de vonatkozik arra is, amikor gyógyulásért imádkozunk. Hogyan lehetne teljes az örömöd, ha a szeretteid betegek otthon? Ez így lehetetlen lenne, igaz?

Ha több imánkra jönne válasz, akkor nagyobb lenne az örömünk. És ha nagyobb öröm ragyogna rajtunk, akkor több embert vezetnénk üdvösségre.

A gyógyulásról is szó van itt. Jogunk van gyógyulást kérni Jézus nevében. Isten valóban meghallgatja és megválaszolja az imádságot.

(3) Imádkozzunk egy akarattal a Máté 18,19 alapján

Máté 18,19. 20. …ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön, bármely dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az ÉN NEVEMBEN, ott vagyok közöttük.

Gyakran kiragadjuk a 18,20-at a szövegkörnyezetéből és kizárólag a gyülekezeti összejövetelekre alkalmazzuk, pedig valójában az Ige nem erről beszél itt. Látnod kell, hogy a 18,19 és a 18,20 összetartozik.

A 18,20 jelentése: Ahol jelen van két ember, aki egy akaraton imádkozik, Jézus ott van közöttük és gondoskodik arról, hogy megtörténjen, amiben megegyeztek. Jézus itt nem a gyülekezeti összejövetelről beszél, bár Ő jelen van a gyülekezeti összejöveteleken.

Ha két ember egy akaraton van, és Jézus nevében követeli szerettei gyógyulását, imáikra egész biztosan megjön a válasz, mert Istennek gondja van arra, hogy az Ő Igéjét beteljesítse.

Az Ige azt mondja: „ketten közületek a földön.” Nem azt mondja, hogy ketten közületek a mennyben. Csupán két ember. Ez teljesen „testközelbe” hozza a dolgot: oda, ahol mi vagyunk. A „bármely dolog”-ba pedig beletartozik a gyógyulás is, nemde?

Ez a két ember lehet férj és feleség. Feleségem és én csodálatos válaszokat kapunk a közös akaraton elmondott imáinkra.

Mondanak nekem ilyeneket:

— Hagin Testvér, mi megpróbáltuk ezt, és nem működött.

Mi viszont nem megpróbáltuk, hanem megtettük! Jézus nem azt mondta, hogy ketten próbáljanak meg egy akaraton lenni, azt mondta, hogy tegyék meg.

Olykor természeti módon gondolkodunk és elképzeljük: ha elég embert — mondjuk ezer embert — rá tudnánk venni arra, hogy egy akaraton legyenek; talán ha tízezren imádkoznánk, az igazán eredményes lenne! Ez emberi okoskodás. Isten azt mondta, hogy két ember elegendő a feladathoz. Soha nem említi, hogy kettőnél többre van szükség. Ő nem mondta azt, hogy az egész gyülekezetnek egy akaraton kell lennie (akkor sem tudnál egy egész gyülekezetet rávenni arra, hogy egy akaraton legyen, ha az életed múlna ezen). Ha viszont ketten egy akaraton vagytok, semmi másra nincs szükség.

„Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön, bármely dolog felől, amit csak kérnek…, MEGADJA NÉKIK az én Mennyei Atyám.” Jézus nem azt mondta, hogy talán megadja nekik. Nem azt mondta, hogy ez egy lehetőség. „MEGADJA NÉKIK az én Mennyei Atyám.” Nos tehát: ez vagy így igaz, ahogy van, vagy hazugság, én viszont hiszem, hogy Jézus az igazságot mondta!

Sokszor megtörténik, hogy az emberek odajönnek hozzám az összejövetel után és megkérnek, hogy egy akaraton imádkozzam velük anyagi, testi és szellemi szükségleteikért.

Megfogom a kezüket és imádkozom. Azért fogjuk meg egymás kezét, hogy érzékeltessük azt a tényt, hogy a szellemünk egy akaraton van. Megegyezünk, hogy ez a szükséglet már be van töltve — nem be lesz töltve, mert az nem hit, az jövő idő lenne, ami reménység lenne, nem pedig hit. Megegyezünk, hogy a szükséglet már be van töltve, ezért dicsérjük Istent, mert egy akaraton vagyunk abban, hogy ez meg fog történni. Hit által ebben a pillanatban már megvan, és úgy tekintjük, hogy már meg is történt.

Miután így imádkoztam, kinyitom a szemem és megkérdezem:

— Testvérem, akkor ez már el is van intézve?

Tízből nyolcan azt mondják erre:

— Hagin testvér, én nagyon remélem, hogy igen.

Erre kénytelen vagyok azt mondani nekik:

— Nem, nem, nincs. Nincs elintézve. Én hiszek, te pedig csak reménykedsz. Nincs köztünk egyetértés ebben. Ez így nem működött.

Nincs értelme annak, hogy Istent vádoljuk és olyan fényben tüntessük fel a Bibliát, mintha nem működne. Barátaim, ha ez nem működött, akkor mi nem működtettük — mert Jézus Krisztus nem hazudhat. Be kell ismernünk, hogy „én nem tettem meg”, és ki kell igazítanunk magunkat.

Ezt tette egy fiatal pünkösdi evangélista is az 1930-as évek elején, amikor tuberkulózisban haldoklott. Ő maga mesélte el nekem a történetet.

Már nem tudott felkelni az ágyból és mindkét oldalon vérzett a tüdeje. Családjával együtt ki kellett költözniük apósa farmjára.

Történt egy napon, hogy apósa kint szántott a mezőn, felesége és anyósa pedig a ház mögött végezték a nagy-mosást.

Ez a fiatal evangélista annyi erőért könyörgött Istenhez, hogy fel tudjon kelni az ágyból és eljusson a negyed mérföldnyire lévő kis fás és bokros részhez.

Eltökélte a szívében: Addig fogok imádkozni, amíg ki nem imádkozom és Isten meggyógyít, vagy amíg holtan nem találnak. Vagy ez, vagy az.

Elért a kis fás részhez és kimerülten összeesett. Még ha akart volna, akkor sem tudott volna segítségért kiáltani. Senki sem tudta, hol van.

— Csak akkor fognak rádtalálni, amikor majd a dögevő madarak nyomra vezetik őket — erről biztosította őt az ördög.

— Na és akkor mi van, ördög? — felelte. — Pontosan ezért jöttem ki ide. Amint egy kicsit visszanyerem az erőmet, addig fogok imádkozni, míg meg nem gyógyulok vagy meg nem halok itt helyben.

„Majd ahogy ott feküdtem — mesélte — és erőt próbáltam gyűjteni az imádkozáshoz, elgondolkodtam ezen: Bármerre is jártam, mindenütt kértem, hogy imádkozzanak a gyógyulásomért.Emberek százai imádkoztak értem. Emberek ezrei imádkoztak már értem. Amerika minden gyógyító evangélistája rám tette már a kezét. Mindenki imádkozott már értem…

Ó, jaj! Ha mindezeket az imákat összeszámoljuk, ez több száz óra imádságot jelent. Isten használja a gyógyító evangélistákat — és mindezek a nagy hitemberek imádkoztak már értem kézrátétellel.

Ekkor végre beláttam: Istenem, elrontottam! Egyáltalán nem fogok imádkozni. Nincs értelme annak, hogy imádkozzam. Már látom, hogy hol tévedtem. Nem is kellett volna ezeket az imákat kérnem!

Azzal próbálkoztam, hogy mások imádkozzanak értem. Megpróbáltam rávenni Istent arra, hogy adjon meg nekem valamit, amiről Ő azt mondja, hogy már az enyém!

A Biblia azt mondja, hogy én meggyógyultam. Uram, én itt fogok feküdni a hátamon és dicsérni foglak Téged. Addig foglak dicsérni Téged, amíg a gyógyulásom valóságba nem jön.”

Így folytatta: „Először csak halkan suttogtam:

— Dicsőség az Úrnak. Dicsőség Istennek. Halleluja. Köszönöm Jézusom.

Miután vagy tíz percen keresztül suttogtam, hogy „Köszönöm Jézusom”, lett annyi erőm, hogy könyökömet a földre támasztva felemeljem kezemet, és így dicsérjem Istent még úgy tíz percig. Ekkorra már annyi erőm lett, hogy rendesen felemeljem kezeimet, és a hangom is felerősödött. Két óra elteltével pedig már felállva kiáltottam, hogy:

— Dicsőség Istennek!

Olyan hangosan, hogy valaki mérföldekről meghallotta a hangomat.

Látjátok, amikor ez a férfi elkezdett egyetérteni azzal, amit Isten Igéje mond és cselekedett is Isten Igéje alapján, eredményt ért el!

(4) Kenjük meg a betegeket olajjal a Jakab 5,14 alapján

Jakab 5,14. 15. Beteg-e valaki közületek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki.

Az első századi hívők még nem rendelkeztek az írott Újszövetséggel. Bizonyos levelek jártak gyülekezetről gyülekezetre, de Bibliájuk még nem volt, amit úgy tanulmányozhattak volna, mint mi.

Így nem tudták, amit Péter írt Isten Szelleme által: „Akinek sebeivel GYÓGYULTATOK MEG.”(1Pét. 2,24) Mi azonban tudjuk ezt.

Ha mégis egészségben tudtak élni, mennyivel inkább egészségben kellene élnie a mi nemzedékünknek, akik rendelkezünk mindezzel a tudással!

Közöttünk valóban nem szabadna betegeknek lennie — ha mégis „beteg valaki közületek”, itt Jakab egyértelműen a Gyülekezethez szól, mert azt mondja: „hívja magához a gyülekezet véneit.”

Hála Istennek, még ha az emberek el vétik is, és bűnt követnek el, van számukra segítség. Figyeljük meg, hogy azt mondja Jakab: „ha bűnt követett is el, megbocsáttatik neki.”

A gyülekezet tagjai túl gyakran elvárják a vasárnap este üdvösségre jutott emberektől, hogy szerda estére teljesen felnövekedjenek szellemileg — pedig ők maguk sem váltak éretté egy nap alatt.

Nem, ők még csak csecsemők. A Biblia azt tanítja, hogy van hasonlóság a testi és a szellemi növekedés között:

1Péter 2,2. Mint most született csecsemők, az Ige tiszta, hamisítatlan teje után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek.

Mi azonban nagyon ostobán viselkedtünk ezen a téren — és Isten ezért felelősségre fog vonni minket. A mi hitünkön kellene hordoznunk ezeket a szellemi csecsemőket, és ezt mindaddig tehetjük, amíg valóban szellemi csecsemők.

A természetes életben a csecsemőknek gondoskodásra van szükségük. Ők semmit sem tudnak tenni önmagukért. Viszont valaki szereti őket, ezért táplálja, öltözteti őket és gondoskodik róluk. Ha megfelelően gondoskodnak róluk, fel fognak növekedni és meglesz ennek az eredménye.

Egyszer összejöveteleket tartottam egy texasi pásztornál — és szégyellem, hogy olyan ostoba lehet valaki Texasban, mint az a szegény pásztor volt.

Egy szombat este előrehívtam az embereket, és harminckilencen jöttek előre. Volt közöttük hét házaspár is, harminc év körüliek. Ez hét családot jelentett. Még nem volt üdvösségük. Csodálatos lehetőség volt ez a számukra.

Az alkalom után megkérdeztem a pásztortól:

— Elkérted ezeknek az embereknek a nevét és címét, hogy kapcsolatban tudj maradni velük?

— Ó, dicsőség Istennek, — válaszolta, — én hiszem, hogy ha kaptak valamit, akkor vissza fognak jönni.

— Kérdezni szeretnék tőled valamit — mondtam. — Ez alatt az összejövetel alatt a lányodnak kisfia született. Tegyük fel, hogy elmész hozzá és azt mondod: „Eljöttem megnézni a fiút. Hol van?” A lányod azt felelné: „Ja, úgy gondoltuk, ha hiányzunk neki, egy idő után úgy is hazajön majd.”

Majd azt mondtam ennek a pásztornak:

— Az én időm túl drága ahhoz, hogy ébredési össze-jöveteleket tartsak egy idiótánál. Holnap este befejezem az összejöveteleket. — És úgy is tettem.

Isten minden gyülekezetet felelősségre fog vonni azokért a csecsemőkért, akik az oltáraik körül születtek be a Királyságba. Amikor az emberek visszaesnek, készek vagyunk bírálni őket, pedig gyakran mi tehetünk arról, hogy visszaestek.

Jakab pontosan erről beszél itt. Ezek az emberek nem tudnak cselekedni önmagukért, ezért kell hívatniuk a gyülekezet véneit, hogy ők imádkozzanak értük és kenjék meg őket olajjal az Úr nevében, és ha bűnöket követtek is el — még ha el is rontottak dolgokat — bocsánatot nyerhetnek bűneikre és meggyógyulhatnak.

A következő történetet gyakran használom ennek érzékeltetésére.

Egy reggel borotválkozás közben Isten Szelleme szólt hozzám és azt mondta:

— Azt akarom, hogy menj el E. házába, mert elhibázott valamit, és most azt hiszi, hogy Isten már nem szereti őt, mivel bűnt követett el. Többé nem akar visszajönni a        gyülekezetbe.

Borotvahabbal az arcomon kimentem feleségemhez és azt mondtam neki:

— Drágám, mielőtt elmegyek bevásárolni neked a boltba, el kell mennem E. házába. Épp most mondta nekem az Úr, hogy ő elhibázott valamit — kijött a béketűrésből és olyan dolgokat mondott, amit nem lett volna szabad — az Úr meg szólt nekem, hogy menjek el hozzá és segítsek neki.

Visszamentem, hogy befejezzem a borotválkozást, mire betoppant E. felesége, és sírva kérte:

— Ó, Hagin testvér, kérlek gyere el és látogasd meg. Tegnap a munkahelyén kijött a sodrából és sok olyan dolgot mondott, amit nem lett volna szabad. Visszajött a régi hátfájása, és otthon fekszik az ágyban. Azt mondja, hogy soha többé nem jön el a gyülekezetbe. Azt hiszi, hogy Isten már nem szereti őt, mert bűnt követett el. — Majd hozzátette: — Ne mondd meg neki, hogy itt jártam, mert nem örülne neki.

— Az Úr épp most szólt hozzám ezzel kapcsolatban. — feleltem. — Megkérdezheted a feleségemet. Az előbb meséltem el neki.

Elmentem a házukhoz, bekopogtam az ajtón és fel-ismertem E. hangját, amint azt mondja:

— Szabad.

E. annyira zavarban volt, hogy fejére húzta a takarót. Hallottam, ahogy sír. Letérdeltem az ágya mellé és én is elkezdtem sírni.

Lehúztam róla a takarót, amibe görcsösen kapaszkodott, egyszerűen átkaroltam, és ezt mondtam: — Az Úr szólt nekem és azt mondta, hogy jöjjek el ide és segítsek neked, mert elhibáztál valamit.

Megint sírni kezdett. Azt mondta:

— Hagin testvér, valami rossz dolog történt a munkahelyemen. Nem emlékszem, hogy valami rosszat mondtam volna, de néhány ember szerint káromkodtam. Ha így is volt, én nem tudok róla. Megmondtam hát a feleségemnek, hogy többet nem megyek el a gyülekezetbe. Az Úr nem szeret engem.

Azt mondtam:

— Nem így van, Ő szeret téged, és mi is szeretünk téged, és Ő küldött engem ide, hogy segítsek neked — ez is bizonyítja, hogy Ő szeret téged. És nem fogjuk megengedni az ördögnek, hogy becsapjon téged!

Erre azt mondta: — Szörnyen fáj a hátam!

Rátettem a kezem a hátára és azt mondtam:

— Drága Istenem, Te szereted őt. Tudom, hogy Te szereted őt. Azért küldtél ide, hogy segítsek neki, és azt akarom, hogy azonnal gyógyítsd meg őt, és bizonyítsd be neki, hogy szereted.

Hirtelen, mintha puskából lőtték volna ki, felugrott és azt mondta:

— Teljesen elmúlt! Teljesen elmúlt!

Majd újra sírni kezdett, de már másként. Ezt mondta:

— Az Úr tényleg szeret engem, igaz?

— Igen, szeret — válaszoltam.

És ezzel E. visszatért az Úrhoz, és visszajött a gyülekezetbe.

Nos, az Úr még egyszer elküldött hozzá — akkor már talán egyhónapos lehetett, és mit is várhatnánk egy hónapos csecsemőtől?

Örülök, hogy Isten gondoskodott a csecsemőkről. Ha te magad még nem tudod megtenni, Ő gondoskodott arról, hogy hol találj segítséget.

Beteg valaki közületek? Rajta, hívja magához a gyülekezet véneit.

(5) Fogadd el a gyógyulást kézrátétel által!

Márk 16,15–18. (A Nagy Megbízatás) És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az Evangéliumot minden teremtésnek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és azok meggyógyulnak.

Ezt mondta Jézus, amikor a nagy megbízatást adta: „Betegekre vetik kezeiket, és azok meggyógyulnak.” (16,18) A kézrátétel egy másik módja annak, ahogy a betegek megkaphatják a gyógyulást. Ez a Gyülekezet joga ma.

Ki teheti rá kezét az emberekre? Minden hívő. Mind-azok, akik hiszik az Evangéliumot. Figyeljük meg, mit mond a szövegrészünk: „akik hisznek… betegekre vetik kezüket.” (17,18)

Az eredeti görög szerint: „azok, akik hisznek, kezeiket betegekre fogják tenni és azok meggyógyulnak.”

Nem, Jézus nem mondta, hogy nekünk kell meggyógyítanunk a betegeket. A kezünket kell rájuk tenni, és hinnünk kell Istenben.

Minden keresztény gyakorolhatja ezt. A szülőknek gyermekeikre kellene tenni kezüket, ha azok megbetegszenek. Egy anyának megvan a joga, hogy gyermekeire tegye kezét, ha hívő. Nem kellene senki mást hívatnia. Nekünk megvan az a jogunk, hogy egymásra tegyük kezünket. A Biblia azt mondja, hogy: „Imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.” (Jakab 5,16)

Időnként elrontjuk azzal, hogy elvárjuk Istentől, hogy Ő csakis egyféle módon lépjen. Összhangba kellene kerülnünk Istennel azáltal, hogy hallgatunk rá és figyelünk arra, hogyan vezet minket az adott pillanatban, majd azt a módot használjuk, ahogyan Ő indít.

Egyszer véletlenül meghallottam, amint egy pásztor azt mondta a másiknak:

— Meg kellene hívnod Hagin testvért, hogy tartson nálatok összejöveteleket. Amióta a gyülekezetünkben járt, fele annyiszor sem hívnak betegekhez, mint azelőtt. Nem arról van szó, hogy az emberek nem hívnak fel; hanem arról, hogy elfogadják a saját gyógyulásukat. Bizonyságot tesznek a gyülekezetben arról, hogy imádkoznak és Isten meggyógyítja őket. Teljesen el vannak ragadtatva.

Nos, hála Istennek, tehetünk valamit önmagunkért. Növekedhetünk. Amikor megtanulunk Istenben hinni és imádkozni, akkor elmehetünk és segíthetünk másoknak.

Amíg azonban arra van szükségünk, hogy valaki más imádkozzon és higgyen helyettünk, addig csak terhet jelentünk mások számára ahelyett, hogy segítségükre lennénk.

Néhány ember azonban még nem jutott el arra a szintre, hogy saját maga el tudja venni a gyógyulását. Ha úgy találod, hogy te is közéjük tartozol, akkor se add fel. Cselekedj a hit alacsonyabb szintjén. Legyél te az, akiért kézrátétellel imádkoznak, és fogadd el ily módon gyógyulásodat. Isten segíteni akar neked.

A Biblia azt mondja: „betegekre vetik kezeiket.” Nem határozza meg, hogy kik azok a betegek; egyszerűen csak azt mondja, hogy betegek. „Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik” az Írás szerint: „betegekre vetik kezeiket, és azok meggyógyulnak.”

Bármely hívő ráteheti kezét a betegekre, mintegy a hit kiindulópontjaként. Ez az a pont, ahol elkezded hinni, hogy megkapod a gyógyulásodat.

Sokan megkérdezik tőlem:

— De Hagin testvér, mi van akkor, ha nem gyógyultam meg?

Azt válaszolom erre:

— Ha meggyógyultál volna, akkor nem kellene hinned ebben. Ha már valóságba jött volna, akkortudnád ezt, igaz?

Ha viszont megteszed a hitnek azt a lépését, hogy mindezt már megtörténtnek tekinted, akkor meg is fogod kapni, mivel a Márk 11,24 így határozza meg a hit imájának alapelvét:

Márk 11,24. Amit csak kértek imádságotokban, higgyétek, hogy mindazt már megnyertétek, és meglészen néktek.

Hidd, hogy megkaptad a gyógyulásodat, és mi fog történni? Meglesz neked! Látjátok, csak azutánkapjuk meg, miután hittük.

Amikor fiatalon babtista prédikátorrá lettem — még mielőtt megkeresztelkedtem volna a Szent Szellemben — egy hétfő reggel arra ébredtem, hogy arcom egyik fele lebénult. Meg sem mozdult.

Addig csak én imádkoztam saját magamért, mert nem ismertem senki mást, aki imádkozott volna értem, viszont megtudtam, hogy építettek egy gyülekezetet a városunkban, aminek neve Teljes Evangéliumi Sátor volt, és ezek az emberek hittek a szent gyógyulásban.

Azt mondtam magamban: „Elmegyek hozzájuk szerda este, és megkérem a pásztort, hogy kenjen meg olajjal.” Abban a pillanatban, ahogy megkent és imádkozott értem, felemeltem kezeimet és azt kiáltottam:

— Köszönet Istennek, elmúlt!

Ezt hitben mondtam ki. Tudtam, hogy mit kell mondani. Baptista voltam — és semmit sem tudtam a Szent Szellemről — viszont tudtam valamit arról, hogy mi a hit.

Nekem ez volt a kiindulási pont, amikor a pásztor rám tette a kezét. Azon a ponton kezdtem hinni, hogy „megkapom a gyógyulásomat”.

Nem éreztem, hogy meggyógyultam volna.

Nem úgy néztem ki, mint aki már meggyógyult.

De nem a látás vagy az érzések alapján jártam. Aszerint tettem, amit hitem.

Így tudjuk meghatározni ezt a kiindulási pontot: ez az a pont, amikor felszabadítod a hitedet és elkezdesz hinni a gyógyulásodban.

Valahol el kell kezdened. A futó sohasem tudná lefutni az adott távolságot, ha nem lenne egy hely, ahol elindult. Kell lennie egy kiindulási pontnak. A te kiindulási pontod lehet az, amikor valaki rád teszi a kezét. Ez lehet az a pont, amikor elkezded hinni: „Megkapom a gyógyulásomat.”

A gyülekezeti tagok kérdezgették:

— Az Úr tényleg meggyógyított téged, Kenneth?

— Valóban megtette — feleltem.

Ráfelelték:

— Hát, nem úgy nézel ki, mint aki meggyógyult. Hogy érzed magad?

— Nincs semmi különbség.

— Nos, ha ugyanúgy nézel ki és nem érzed, hogy meggyógyultál, és mi is látjuk, hogy nem úgy nézel ki, mint aki meggyógyult, akkor miből gondolod, hogy te már meggyógyultál?

— Én nem gondolom, hogy meggyógyultam, hanem tudom — feleltem.

Tisztán kell látnunk, hogy a hit tudást jelent.

Voltak emberek, akik azt mondták nekem:

— Nekem több eszem van ennél.

Én meg azt mondom nekik:

— Hát, csak menj és boldogulj a gyógyulásod nélkül. Ugye, látod, hogy az arcom teljesen rendbejött? Megkaptam. Megkaptam a gyógyulásomat.

Tudtam, hogy amit Jézus mondott, az igaz. Tudtam, hogy ha hiszem, hogy megkaptam, akkor meg is fogom kapni. Tudtam, hogy ha valóban hiszem, akkor ki is fogom mondani azt, hogy hiszem.

Nem azt mondom ki, hogy: meg fogom kapni (a jövőben), hanem azt, hogy megvan (a jelenben).

Egyszer elküldték egy tulsai teljes-evangéliumi gyülekezet segédpásztorát, hogy imádkozzon a gyülekezet egy tagjáért, aki olyan beteg volt, hogy nem tudott eljárni dolgozni.

Így mesélte nekem: „Hallottalak téged prédikálni, így megkentem ezt a férfit olajjal, rátettem a kezeimet és elkezdtem imádkozni, amikor hirtelen, gondolkodás nélkül, abbahagytam az imát és azt mondtam:

— Mit fogsz csinálni holnap?

— Ágyban leszek — válaszolta a beteg.

— Na, akkor nem érdemes folytatnom az imát — azzal be is fejeztem.

— Az egészből semmit sem hiszel — mondtam neki.

Kissé elgondolkodott, és azt mondta:

— De hát ez az igazság, vagy nem?

Megkérdeztem tőle:

— Mikor fogsz meggyógyulni?

— Hát — mondta ő —, amikor megkensz olajjal, amikor rám teszed a kezeidet és imádkozol, akkor.

A férfi odafordult feleségéhez és még mielőtt befejeztem volna az imát azt mondta

— Hívd fel a főnököt, és mondd meg neki, hogy holnap bemegyek dolgozni.

Majd imádkoztam érte — mondta a pásztor —, és dicsőség Istennek, másnap már ott is volt a munkahelyén.”

Egyszer egy összejövetelen egy asszony felszaladt az emelvényre hozzánk, és azt mondta:

— Pásztor és Hagin testvérem, azonnal imádkozzatok értem.

A pásztor felet neki:

— Hamarosan gyógyító összejövetelünk lesz. Én majd prédikálni fogok a gyógyulásról, Hagin testvér pedig az        alkalom végén imádkozni fog kézrátétellel a betegekért. Nem kell sokat várnod rá. — A dicsőítés már el is kezdődött addigra.

— Igen, igen — mondta az asszony —, de én azt szeretném, hogy te és Hagin testvér most tegyétek rám a kezeteket, mert hazamegyek és már fekszem is az ágyba!

Lett volna bármi értelme, hogy kézrátétellel imádkozzunk ezért az asszonyért? Ő már megvallotta, hogy úgysem fog működni.

Azt mondja a Biblia, hogy amikor imádkozol, hidd, hogy megkaptad és meglesz neked. A kézrátétel az a kiindulási pont, amikor felszabadítod a hitedet. Ekkor kezdesz el hinni.

Kezeimet ráteszem az emberekre mintegy az ő hitük kiindulási pontjaként. Van azonban még egy szellemi törvény, ami szintén gyógyulást hozhat. Ez pedig az érintkezés és közvetítés törvénye.

Isten felkenhet valakit az Ő akarata szerint gyógyító erővel, hogy szolgáljon a betegek felé. És amikor az illető ráteszi kezét a betegekre, engedelmeskedvén ennek a szellemi törvénynek, ahogy a felkent kezek a beteghez érnek KÖZVETÍTENI fogják Isten GYÓGYÍTÓ EREJÉT.

A hívőnek is hitet kell gyakorolnia ahhoz, hogy az érintkezés és közvetítés törvénye működni tudjon. A vérfolyásos asszony esete is ezt példázza. (Máté 9)

Jézus fel volt kenve gyógyító erővel, és a Biblia szerint erő áradt ki belőle és meggyógyította az asszonyt. Jézus mégis azt mondta neki: „Bízzál leányom; a TE HITED megtartott téged.” (9,22)

Én nem csak kiindulási pontként teszem kezeimet a betegekre, hanem engedelmeskedvén az érintkezés és a közvetítés ezen szellemi törvényének, hogy kezeim érintkezése közvetítse Isten gyógyító erejét, amely megszünteti a sátán minden munkáját, gyógyulást és egészséget hoz.

Miért beszélek erről ilyen bátran?

Mert maga az Úr Jézus Krisztus jelent meg nekem egy látomásban. Ő jobb kezének ujját mindkét kezemnek tenyerébe helyezte, és azt mondta: „Elhívtalak és felkentelek téged, és adtam neked egy különleges kenetet, hogy szolgálj a betegek felé. Légy bátor ebben.”

„Mondd el az embereknek, hogy láttál engem. Mondd el nekik pontosan, amit mondtam neked. Mondd el nekik, hogy én mondtam neked, hogy mondd el nekik, és ha elhiszik, hogy te fel vagy kenve és befogadják azt a kenetet, akkor az erő a te kezedből az ő testükbe fog folyni, gyógyulást és egészséget ad a testüknek, és kiűzi a betegségüket és gyengeségüket. Te pedig minél bátrabban beszélsz erről, annál több eredményt fogsz elérni.”

(6) Fogadd el a gyógyulást a gyógyítások ajándékain keresztül!

Az 1Korinthus 12,9 szerint az egyik szellemi ajándék, amit Isten a Gyülekezetbe helyezett, a gyógyítások ajándékai — elkülönül a többi módtól, amivel a gyógyulás megkapható.

Mi ez a „gyógyítások ajándékai”? A gyógyító erő természetfeletti megnyilvánulása egy emberen keresztül a másik ember irányába. Legegyszerűbben így lehet ezt meghatározni.

Minden, amit Istentől kapunk, ajándék. Ezért, általánosságban szólva, minden gyógyulás ajándéknak tekinthető. De ez még nem a „gyógyítások ajándékainak” megnyilvánulása. A gyógyítások ajándékainak megnyilvánulását a Szent Szellem kezdeményezi.

Miután már megkeresztelkedtem a Szent Szellemben, még mindig nem értettem Isten Szellemét. Csak annyit tudtam, hogy be vagyok teljesedve a Szent Szellemmel.

Miután kipenderítettek a baptisták, csatlakoztam az egyik teljes-evangéliumi csoporthoz, és elfogadtam egy kis észak-texasi gyülekezet pásztorolását. Itt ismertem meg és vettem el csodálatos feleségemet. Ő metodista volt, és még nem keresztelkedett meg a Szent Szellemben, viszont hitt benne.

A házasságkötésünk utáni negyedik éjszakán, ahogy a család együtt imádkozott feleségem jó öreg metodista otthonában, az Úr a Szellemen keresztül így szólt hozzám: „Tedd a kezed a feleségedre és én be fogom tölteni őt a Szent Szellemmel.”

Ez 1938-ban történt, és akkor én még járatlan voltam az ilyen dolgokban. 1937-ben fogadtam be a Szent Szellemet. Még senkit sem láttam kézrátételt gyakorolni annak érdekében, hogy valaki elfogadja a Szent Szellemben való keresztséget. Azokban a körökben, ahol én mozogtam, az emberek nem így tették, és nem tudtam, hogy ez helyes-e vagy helytelen.

Arra gondoltam: „Ha nem veszek róla tudomást, talán elmúlik.” Azonban nem így történt.

Ismét azt mondta: „Tedd rá a kezed a feleségedre, és én be fogom tölteni őt a Szent Szellemmel.” Felismertem, hogy az Úr Jézus szólt a szellememhez a Szent Szellemen keresztül, de semmit nem akartam helytelenül tenni.

Majd éjfélkor (ránéztem az órámra), 1938. november 28-án ugyanaz a hang megismételte: „Tedd rá a kezed a feleségedre és én be fogom tölteni őt a Szent Szellemmel.”

Kinyitottam szememet és rémülten körbenéztem. Azt mondtam magamban: „Abból nem lehet baj, ha megpróbálom!”

Bal kezemet rátettem feleségem fejére, és ő azonnal felemelte mindkét kezét és elkezdett nyelveken szólni. Másfél órán keresztül szólt nyelveken, és három dalt énekelt el ugyancsak nyelveken. Pünkösd volt nálunk, jó öreg metodista otthonunkban!

Majd ugyanaz a hang szólt hozzám, hogy mit tegyek és mit mondjak az anyósomnak, hogy meggyógyuljon. Másnap készült bemenni a kórházba, hogy megoperáltassa a golyváját. Egyáltalán nem volt hite a gyógyulásában; ha valaki számít arra, hogy meggyógyul, akkor nem összecsomagolt bőrönddel várja, hogy kórházba menjen. A hang azt mondta nekem: „Odaadtam neked a gyógyítások ajándékait és elküldtelek, hogy szolgálj a betegek felé.”

Amikor megtettem azt, amit Isten Szelleme mondott nekem, a golyva látható része azonnal eltűnt, mint amikor gombostűvel beleböknek egy léggömbbe.

Ő nem azért gyógyult meg, mert hitt Istenben. Ha később megkérdezték volna tőle, azt felelte volna:

— Nem, nem. Tudom, hogy ez nem az én hitem volt. Ilyen dologhoz nem lett volna hitem.

Tudjátok, hogy miért gyógyult meg? Mert Isten Szelleme megmondta, hogy mit tegyek.

A gyógyítások ajándékainak megnyilvánulása nem úgy működik azonban, ahogy én akarom, hanem úgy, ahogy a Szellem akarja. Előfordult például, hogy mindennel próbálkoztam, mindent elkövettem, mindent elmondtam, amit ilyenkor szoktam mondani — és semmi nem történt.

Már beletörődtem, hogy semmi sem történik és azt mondtam: „ez már soha többé nem fog megtörténni”. Aztán mégiscsak kezdtek megtörténni a dolgok. Tudnunk kell, hogy a Szellem megnyilvánulása úgy történik, ahogy a Szellem akarja. Köszönet Istennek ezekért a megnyilvánulásokért. Én hiszek bennük.

Ez azonban csak egyik útja annak, hogy elnyerjük a gyógyulást. A legjobb mód valamennyi közül, ha egyszerűen ismerjük az 1Péter 2,24-et: „Akinek sebeivel gyógyultatok meg.” (Nem meg fogtokgyógyulni, hanem már meggyógyultatok.)

(7) Tudd, hogy a gyógyulás megillet téged!

A legjobb mód, amely által meggyógyulhatunk, ha mi magunk tudjuk az Igéből (Ésa. 53,4. 5. Mát. 8,17. 1Pét. 2,24), hogy a gyógyulás benne van Isten megváltási tervében; jogunk van hozzá, és az Ő sebeivel mi már meggyógyultunk.

Megtagadjuk, hogy betegség vagy gyengeség legyen a testünkben, mert mi MÁR meggyógyultunk.

Tudjuk, hogy az a fájdalom, betegség vagy gyengeség, mely látszólag a testünkben van, Jézusra lett helyezve. Ő elhordozta azt. Nekünk már nem kell viselnünk. Csak arra van szükség, hogy egyetértsünk Istennel és az Ő Igéjével, és elfogadjuk azt a tényt, hogy: „betegségeinket Ő viselte és fájdalmainkat hordozá” és „az Ő sebeivel gyógyultunk meg.”

Egyszerűen tudjuk ezt, ezért hálát adunk Istennek. Nincs szükségünk rá, hogy valaki ránk tegye a kezét. Nem szükséges, hogy a Szellem ajándékai megnyilvánuljanak. Egyszerűen csak hálát adunk az Atyának a tökéletes megszabadulásunkért.

Minden hívőnek teljesen meg kellene értenie, hogy a gyógyulása Krisztusban már tökéletesen végbement. Amikor ezt megtudják a szellemükben — pontosan úgy, ahogy a fejükben tudják — a betegség és a gyengeség meg fog szűnni a testükben.

De nem minden hívő érti teljesen, hogy az Ige alapján való cselekvés a szent gyógyulás elfogadásának egyik módja. Nem minden hívőnek tanították meg ezt. Ezt az igazságot még azok között sem prédikálták úgy, ahogy kellett volna, akik feltehetően hisznek a szent gyógyulásban. A hívők tehát nagyon keveset tudnak erről a területről, viszont nem tudnak az ismeretük szintje felett cselekedni és hinni.

Isten ezért gondoskodott erről a hét módról, amelyek segítségével a hívők meggyógyulhatnak az Igén keresztül. 

forrás: békevár.hu