A következő terület, ami gyakran nem a megfelelő helyen áll, a megbékéléssel és Isten nyilvános imádatával kapcsolatos. Figyeld meg, minek kell az „elsőnek" lennie Jézus szerint:,Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljővén, vidd fel a te ajándékodat" (Máté 5:23). Először békülj meg! Isten vágyik a nyilvános, közösségi dicséretre. Ez a közösségi dicséret azonban nem hozza helyre magánéletünk viszálykodásait, versengéseit és megbocsátatlanságait.
Amit az első helyre teszünk, meghatározza a többi szempont sorrendjét.
Egyszer hallottam egy történetet egy nőről, aki visz-szaköltözött Georgiába, hogy megvásárolhassa azt az öreg tanyát, ahol felcseperedett. Szülei meghaltak, és neki be kellett jelentenie igényjogosultságát a földterületre. Első teendői között fel kellett fogadnia néhány embert, hogy kitisztítsák azt a kutat, amelyet apja ásott sok évvel azelőtt. Az évek során sok minden összegyűlt a kútban, és ettől a víz használhatatlanná vált. A munkások egész halom tárgyat a felszínre hoztak, megmutatták ezeket a nőnek, és kérték a bérüket. De a nő így válaszolt: „Nem. Még nagyon sok minden van odalent. Csak ássanak tovább." Ez így ment három napon keresztül. Végül a harmadik nap estéjén a nő megnézte a legutoljára felhozott szeméthalmot, játékokat és mindenféle limlomot, amelyet a kút mélyéről felhoztak, és ezt mondta: „Most fejezték be a munkát." Az egyik ember meglepetten megkérdezte, hogy ezt honnan tudja. A nő így válaszolt: „Onnan tudom, hogy még kislánykoromban, amikor apám eredetileg kiásta a kutat, beleejtettem egy teáskannát. Ügy gondoltam, hogy ami legelőször beleesett, az fog legutoljára előkerülni."
A böjt lehetővé teszi, hogy a Szent Szellem belépjen az életünkbe, és a kutasokhoz hasonlóan elkezdje kiásni mindazokat a limlomokat, amelyeket ki kell vetned a szellemedből. Nehézséget okozhat számodra elfogadni az Úr kegyelmét és megbocsátását, ha nem jutsz el a saját szívedben rejlő „teáskannáig". Ki kell tisztítanod a legelső sérelmet, amit sok éve őrzői a szívedben, és előfordulhat, hogy hosszú ideig kell ásnod. De ha eljutsz addig a teáskannáig, az élő víz folyama felfakadhat benned és felüdíthet másokat is. Ez Isten prioritása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése