PÜNKÖSD

Jézus feltámadása után negyven napon át megmutatta az apostoloknak, hogy Ő él, és beszélt Isten országa dolgairól.

"Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt (bemerített), ti pedig nemsokára Szent Szellemmel kereszteltettek meg. Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szent Szellem, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a Föld végső határáig." (ApCsel 1:4-5; 8)

"Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá kezüket, és azok meggyógyulnak." (Márk 16:16-18) 

Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tenger mellé ment a Tízváros határain keresztül. Ekkor egy dadogó süketet vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrevonta őt egymagában a sokaságból, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: "Effata, azaz: nyílj meg!" És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy hibátlanul beszélt. Jézus meghagyta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték és szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: "Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé."

Mk 7,31-37.

SZERFÖLÖTT ÁLMÉLKODNI

Az emberek szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: Milyen jó mindaz, amit tesz! (Mk 7,37)

Habár az emberek maguk könyörögnek Jézushoz a mai olvasmányban, hogy gyógyítsa meg a süketnémát, mégis elámulnak, amikor Isten teljesíti kívánságukat. A férfi hosszú ideje szenvedett már betegsége miatt, mégsem panaszkodik, hogy "mi tartott ilyen sokáig?" Talán pont a hosszú betegeskedés miatt ámulnak el annyira az emberek a gyógyulásán.

Azért érint meg ez a történet, mert Isten engem is meggyógyított. Több mint tíz évig szenvedtem a meddőség fájdalmától. Amikor a férjemmel az örökbe fogadás mellett döntöttünk, a biológiai anya meggondolta magát, és mégis megtartotta gyermekét. Azután néhány héttel a 12. házassági évfordulónk után életet adtam kicsi fiunknak. Én is "szerfölött álmélkodtam" Isten hatalmát látva. Nyilvánvalóan nem kértem számon Istent, miért kellett ennyit várnom, amikor magamhoz ölelve ringattam kisbabánkat, miközben minden pici testrészét, ujjacskáját megcsodáltam. Ehelyett olyan túláradó volt az örömöm, hogy az ápolónő is megjegyezte, milyen mérhetetlenül boldognak látszom.

Bármikor könyörgök Jézushoz, hogy hallja meg kérésemet, eszembe jut ez a csodálatos válasza az imáimra, és arra gondolok, milyen jó az, amit Isten tesz akkor, amikor ő gondolja.

Imádság: Drága Urunk, segíts várni türelmesen és reménykedőn, amikor eléd járulunk kéréseinkkel. Ámen.

Amikor épp feladni készülök, Isten akkor szerez meglepetést.

Wendy L. Macdonald (Brit Kolumbia, Kanada)