De az a vér jel lesz a házaitokon, amelyekben ti laktok. Ha meglátom a vért,
akkor kihagylak benneteket, és tirajtatok nem lesz pusztító csapás, amikor
megverem Egyiptom földjét.
—2 Mózes 12:13
Isten nagyon türelmes volt az egyiptomiakkal, akik legalább nyolcvan évig nyomorgatták az Ő népét.
De Ő nemcsak egyszerűen eltörölte őket a föld színéről. Ő többször figyelmeztette őket, hogy közeleg az ítélet napja. Lehetőséget adott nekik, hogy megváltozzanak és megmeneküljenek az ítélettől.
Miközben kijelentette az eljövendő ítéletet, menekülési lehetőséget adott Izrael gyermekeinek. Ha abban a házban maradtak, amelynek az ajtajára rá volt festve a bárány vére, Isten azt mondta,
„Amikor átvonulok a föld felett, ők biztonságban lesznek.”
Istennek a fő ismertetőjele a szeretet — olyan szeretet ez, ami meghaladja felfogóképességünket. De Isten igazságos is, ezért a gonoszok meg is kapják az ítéletet. Végül Isten igazságának diadalmaskodni kell. Hosszú időn át vártuk, de most már érezni lehet az eljövendő ítélet előszelét. Te ma biztonságban vagy?
ISTEN CSAK EGYETLEN INTÉZKEDÉST TETT A BIZTONSÁGOD ÉRDEKÉBEN AZ ÍTÉLET NAPJÁVAL KAPCSOLATBAN.
EZ AZ INTÉZKEDÉS JÉZUS KRISZTUS.
Jézus az Isten báránya, aki elveszi a világ összes bűnét. Rá kell, támaszkodjunk. Nincsen más menedék.
Atyánk, köszönjük azt a csodálatos intézkedést, amit adtál nekünk Jézus
Krisztuson keresztül—hogy Ő elhordozta bűneinket, elvette bűntudatunkat,
meghalt helyettünk, és a vére értünk folyt ki. Köszönjük Atyánk a türelmedet,
hosszú-tűrésedet, szeretetedet, és irgalmadat.
ÁMEN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése