Mártírnapból csokoládészív, üdvözlőkártya, és vallomás napja
Valentin Nap igazi történetének semmi köze sincs ahhoz, amivé mára ez a
nap változott. Eredetét nem díszítették rózsák, bonbonosdobozok pirosló
szívecskékkel és elegáns üdvözlő kártyák sem. Inkább vértől volt pirosló
e nap, amint feldereng a messzi múltból. Inkább „ékesítették” e napot
fájdalmak, tömlöc mélyek, kivégzések. Igazi mártírnap volt eredetileg.
Három korai keresztyén mártír kapcsolódik ehhez a névhez. Egyikük, talán
az igazi névadó, római keresztyén pap volt a 3. században II. Claudius
császár uralkodásának az idején. A Krisztus utáni 3. század a Római
Birodalomnak hatalmas szakítópróbát jelentett, erőteljes
nyugtalansággal, lázadással birodalom szerte. Az a veszély fenyegetett,
hogy az impérium három részre szakad. Katonai anarchia felhői
tornyosultak mindenfelé. Pogányok inváziójáról, polgárháborúról,
gazdasági válságról szólt a fáma Britanniától Afrikáig. Hatalmi
kilátástalanság terhelődött vezetőkre és vezetettekre. Az aranykornak
vége volt. Claudius császár azt a népszerűtlen döntést hozta, mellyel
megtiltotta a fiatalon kötendő házasságokat, abban a (tév)hitben, hogy
nem házas katonái odaadóbban és eredményesebben fognak harcolni,
fenntartani Róma uralmát, mint a házasok. Annak érdekében, hogy
megakadályozza a birodalom széthullását, kénytelen volt ellenszenves,
népszerűtlen intézkedéseket hozni.
A Valentin napnak ez a történeti
háttere, hiszen a keresztyén papok meggyőződése volt, hogy a házasság
Isten adta sákramentum. Ezért Valentin pap titokban közötte meg a
fiatalok házasságát, ám ez kitudódott és börtönbe vetették. Greg Tobin
behatóan kutatta a nap születését. Ennek drámai valóságát így írta le:
„Valentin papot feltehetőleg lefejezték, s így lett az egyház mártírja.
Azért áldozta fel az életét, hogy a házasság szentségét megerősítse: a
szeretet szeretetéért és Isten szeretetéért áldozta oda életét”. Az 5.
század végén I. Gelasius pápa volt az, aki február 14-ét Valentin
napjává avatta. A római San Valentino katakombában őrzik relikviáit.
Századokkal később romantikus szerzők, mint például Shakespeare a
Hamletben vagy G. Chaucer (1343-1400) változtatta át e nap tartalmát a
szerelmesek és a szerelem „ünnepnapjává”. Chaucer úgy írta le ezt a
napot, mint amikor minden madár azért jön össze, „zsinatol”, hogy
kiválassza mátkáját. Valójában ez a költemény II. Angliai Richárd király
és Bohémiai Anna házasságkötésének az ünnepi évfordulóját köszöntötte.
Ma az egyházi eredetre utal az is, hogy az ünnepek között tarja számon
az Anglikán Egyház, de sok evangélikus egyház is. A keleti ortodox
egyházak is megtartják, bár nem ezen a napon, hanem júliusban. Ekkor
emlékeznek meg két mártírról, Valentin római presbiterről és Hieromártír
Valentinról, a későbbi püspökről. Milyen érdekes, hogyan változott át a
drámai mártírnap azzá, aminek eredetileg a birodalmi viszonyok között
Valentin papa elgondolta: az ifjú házasok szeretetének ünnepévé. Mert
mintha ez lenne e nap maradandó lényege. Amiről az Énekek Éneke így
tanít évezredek óta: „Tégy engem mint pecsétet a szívedre. Mint pecsétet
a karodra! Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a
szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak
lángja” (8,6). Jó, ha erről sem feledkezünk meg, mint ahogy nem illik
megfeledkezni kedvesünkről sem…
Forrás: Washington – 2014. 02.14. – huffingtonpost.com Dr. Békefy Lajos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése