Zsolt 91,13: Oroszlánon és áspis kígyón jársz, megtaposod az oroszlán kölyköt és a sárkányt.
Luk 10,19:
Ímé adok néktek hatalmat,hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és
az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek.
Kol 2,15:
Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran
mutogatta, diadalt vévén rajtok abban (...nyilvánosan mutogatta,
győzelmet aratott felettük a kereszt által).
Ha
itt befejeznénk, akkor is azt tudnánk mondani, hogy ezek
fantasztikus ígéretek, és mehetnénk haza. De sokkal biztosabb vagyok
benne, mint ezelőtt bármikor, hogy ha nincs erőnk a sátán legyőzéséhez,
akkor vereségben élünk. Hanem tudjuk, hogyan tegyük, az is vereséget
jelent. De ha tudjuk, hogy Isten Igéje mit mond erről, akkor győzelemben
fogunk járni.
Sokan tudják, mi tartozik hozzájuk, de nem tudják,
hogyan kovácsoljanak előnyt ebből, vagy hogyan alkalmazzák. Ha nem
tudjuk, hogyan arassunk győzelmet sátán fölött, aki egyébként nagyon erős
az ő birodalmában, akkor mind fizikai mind szellemi síkon vereséget
szenvedünk. Tudnunk kell tehát, hogyan vehetünk fölötte hatalmat, és
kerekedhetünk fölé.
Ki áll a háttérben, a világ történéseit illetően? Emlékszel, a 2 Kor 4,4-ben Pál azt mondja,
sátán e világ istene.
Ki áll a bűnözési hullám mögött? Sátán. Ki áll a modernizmus mögött,
amely tagadja Isten Igéjét, annak igazságát, erejét, és hatalmát?Sátán.
Ki áll az evolúció mögött, mely tagadja, amit Isten Igéje mond erről?
Kiáll a hamis tanítások mögött? Isten természet fölötti csodáinak
tagadása mögött?A betegségek, járványok mögött, amik végigsöpörnek a
földön? Sátán. Mielőtt gyógyulást találnál valamire, már ott a másik
probléma.
A Biblia elmondja az Apcsel 10,38-ban, hogy Jézus körbejárt jót cselekedvén (
A názáreti
Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal,
ki széjjel járt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög
hatalma alatt voltak; mert az Isten vala ő vele.)
A Biblia a
betegséget sátáni elnyomásnak tartja. Ki áll a
megkötözöttségek(dohányzás, stb.) mögött? - És tudjuk, hogy Istennek sok
gyermeke is meg van kötözve. - Ki áll a sötétség szelleme mögött, aki
akadályozni akar téged az imában? Sátán. Aki elszánt arra, hogy
legyőzzön, hogy megrabolja azt a győzelmet, ami megillet. Mit fogunk
tenni? Ilyenkor az ember felteszi a kezét és azt mondja: nem tudunk mit
tenni. NEM, NEM, NEM! Ezerszer is nem! Jézus a győztes!
Az Igében
benne van, hogy lefegyverezte, foglyul ejtette az ellenséges
erőket.Ugyanazokat a hatalmakat, erőket, amikkel nekünk kell
megküzdenünk itt. (
Ef 6:12 Mert nem vér és test ellen van nékünk
tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez
élet sötétségének világ bírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a
magasságban vannak.)
Ez egy kicsit érthetetlen számunkra,
pedig az Igében benne van, hogy semmissé tette őket. (Köszönjük Uram,
hogy legyőzted az ördögöt.) Tudjuk, hogy Jézusnak erre nem volt szüksége,
ő miattunk tette meg, mint a mi helyettesítőnk.
A 91. Zsoltárban az van:
oroszlánon taposunk. Felfigyelhettél arra,
hogy a Bibliában két oroszlánról van szó. Az oroszlán a
sztyeppék királya, itt azonban az ördögről beszél az Ige. De a Biblia
beszél egy másik oroszlánról is, Júda oroszlánjáról. Ő az Úr Jézus
Krisztus! A Szentírás határozottan állítja, hogy Ő Júda törzsének
oroszlánja. Ha követjük Jézus családfáját, akkor tudhatjuk, hogy Ő Júda
törzséből származik. Júda jelentése:dicséret. Ő a dicséret törzsének az
oroszlánja.
Azt is tudjuk a Bibliából, hogy Jézus és Isten a
dicséreteink között lakozik.Pál
és Silás börtönben volt, a hátuk korbácsütésektől sebes, és a
börtön legmélyére vetették őket kalodában. És az Ige szerint a sötétség
órájában,éjfélkor imádkoztak. (Apcsel 16,25) De az ima csak egy lépés a
győzelem felé.Ők dicséretet énekeltek Istennek. Amikor dicséretet
énekelünk Istennek, akkor jönnek a válaszok. Mert Jézus a dicséret
törzsének az oroszlánja. Ha azt akarod, hogy az Úr közbelépjen az
érdekedben, kezdd el Őt dicsérni a sötétség legnehezebb óráiban. A 91.
Zsoltárban az oroszlán nem állatként van megemlítve,inkább erőket
jelent, olyat, ami erős és félelmetes - a sátánról beszél,amelyen
taposnod kell.
Az 57. Zsoltár mondja: a lelkem oroszlánok között
van. (Az én lelkem oroszlánok között van, tűzokádók között fekszem;
emberek között, akiknek foguk dárda és nyilak, nyelvök pedig éles
szablya.). Érezted már ezt? Fel kell azonban ismernünk, lehetséges, hogy a
lelked oroszlánok között van, ennek ellenére ezeket megtapossuk. Lehet,
hogy oroszlánok között vagyunk, de semmi esélyük nincs ellenünk, ha
tudjuk, hogyan bánjunk el velük. Jézus foglyul ejtette az erősségeket,
hatalmasságokat. (
Kol 2:15 Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban.)
Tudjátok,
hogy a 21. Zsoltár a mostani életünkre vonatkozik? Gyakran
temetések alkalmával olvassuk fel. Pedig amikor arról olvasol, hogy a
halál árnyékának völgyében jársz, az nem a fizikai halálról szól. Hiszen
az Úr kövér legelőkhöz vezet, s mikor átvezet a halál árnyékának völgyén,
az csak árnyék. S Ő megvigasztal engem, sőt a poharam túlcsordul. A
zsoltár úgy fejeződik be, hogy irgalmad és kegyelmed követnek engem
életem minden napján. Tehát ez élőknek és nem holtaknak szóló zsoltár. S
az Úr házában lakozom örökké.
Ebben a világban, melynek sátán az
istene, a feje, s itt a sötétség királysága van, ebben az életben nekünk
ezen a völgyön kell átmennünk. Ez a halál árnyékának a völgye. A
szellemi halál árnyékának völgye vesz körül minket. A betegségek, a
szegénység - ez a halál árnyéka.
De ugyanez a zsoltár mondja:
asztalt terít nékem az én ellenségem előtt. A 91.Zsoltár arról beszél,
hogy megtapossuk az oroszlánt és sárkányt – ezek az ellenségek
szimbólumai, azaz sátánon és seregén taposunk. És az, hogy asztalt terít
az ellenség előtt, arra vonatkozik, hogy a sátán és démonjai előtt
terít asztalt az Úr. Előkészíti az asztalát az Úr, és rajta győzelem van.
De valamit fel kell fedeznünk: előkészíti az asztalt az ellenség
jelenlétében.Bizony az ellenség jelen van, és jelen is marad. Ádám felség árulása óta joga van itt tartózkodni.
De
hálát adunk Istennek: lehet, hogy ordít az oroszlán, és közel is jön,
de nem tud elkapni! Mi az Atya asztalánál ülünk, hiszen Ő készített egy
asztalt nekünk, az ellenség jelenlétében. Sokan túl sokat foglalkoznak
az ellenségeikkel. A tekintetedet inkább az asztalra helyezd, mert ott
győzelem van az ellenség minden ereje fölött! Ne akarj bajba kerülni.
Vedd le a szemedet az ellenségről, és nézz az asztalra, mert meg kell
taposnod az oroszlán kölyköt és a sárkányt, az ellenséget. Nekik vereséget
kell szenvedniük! Ha megtaposod az oroszlánt, járnod is kell rajta, a
lábaid alá kell, hogy kerüljön.
Igen, sátán a lábaink alatt van,
mert Jézus az Egyház feje, mi pedig a teste vagyunk.S Ő mindent az
Egyház, a saját lábai alá vetett. Ő a fej, mi a láb. S ugye alább a test
egy része. Ha a láb alatt van, akkor az egész test alatt van.
Ebben
a zsoltárban a kígyó héberül kobrát, áspis kígyót is jelent. Ezeknek a veszélyes kígyóknak a teljességét jelenti itt a kígyó szó. Mindenféle
démont jelent – de te jársz rajtuk, és megtaposod őket. Taposnod és
járnod kell rajtuk. Felettük kell járnod. Megtaposod az oroszlánt, a
sárkányt, kígyót,oroszlán kölyköt. Beszéltünk az oroszlánról, most nézzük
az oroszlán kölyköt. Mi lehet ez? Az első a sátán maga, a vérszomjas. A
kölyök tele van energiával,amely mindenféle démoni aktivitást jelent, de
tudod mit? Nem kell félned ezektől. Halleluja! Mert az Úr a pásztorod –
nem szűkölködsz. Mert Ő asztalt terít nekünk, és rajta van a győzelem.
5Móz 32,33 Sárkányok mérge az ő boruk, áspis kígyóknak kegyetlen epéje. Nemcsak az
oroszlán kölykön, de a sárkányon is taposol. Hatalmad, erőd,
felhatalmazásod van arra, hogy taposs a sátánon és minden sátáni erőn,
démonokon, erősségeken.Az Ige szerint az ő boruk a sárkány mérge, s az
áspis kígyó epéje.
Az Újszövetségben a Róm 3,13-ban olvasunk az áspis kígyó mérgéről a nyelvük alatt.
Ebben a világban bizony az áspis kígyó mérge az emberek nyelve alatt van.
Olyan, mint az áspis kígyó fullánkja. Ezek bizony a rágalmazó beszédek.
Évekig szolgáltam, s ez évben mára szolgálat 63. évén vagyok túl. Ám ez
idő alatt senki nem hallotta, hogy valakit is kritizáltam volna, nem
emlékezhettek arra, hogy bárkiről bántón beszéltem volna. Lehet, hogy
rólam igen, azokért imádkoztam. Súsárolni, rágalmazni, bántani, rosszat
mondani másokról olyan, mint az áspis kígyó mérge.Neked azonban hatalmad
van ezeken taposni. Járj ezeken, és menj tovább. 25 éves koromban mondtam
először, és most is ugyanúgy gondolom: ha valaki azt mondaná,hogy
megöltem a nagymamámat, akkor is csak tovább mennék, dicsérve az
Urat.(Köszönöm Uram a győzelmet!
Tehát megtapossuk az
oroszlán kölyköt és a sárkányt. A sárkány egy kígyófajta,sok feje van. De
erre is azt mondja a zsoltár, hogy megtaposod, a lábad alákerül. Lehet,
hogy suttognak ellened, ilyenek voltak ellenem is, de ez
nem változtatott meg. Halleluja! Ugyanaz vagyok ma is, mint tegnap. Nem
fogadtam elbántásnak, hanem megtapostam és a lábam alá vetettem ezeket.
Ismeritek a bizonyságomat: 16 évesen halálos betegségből keltem föl, a
Márk 11,23-24alapján cselekedtem. Az Úr 1950 májusában hallhatóan ezt
mondta:
tanítsd hitre a népemet, mégpedig az Igémen keresztül.
Megengedtem, hogy bizonyos tapasztalatokon átmenj, és megtanultad a hitet
az Igémből és a tapasztalataidból.
Vannak emberek, akik
túlzásba esnek. Én az út közepén akarok maradni. De így is hallani nem
éppen kedves dolgokat a hit szolgálatokról, hit üzenetekről. Néhány évvel
ezelőtt egy szolgáló egyik reggeli prédikációm után odajött hozzám:
miért tanítasz olyan sokat a hitről? Én azt válaszoltam: több oka is van.
1. Hit által tudsz üdvösséget kapni, kegyelemből, hit által tartatunk
meg - ez Isten ajándéka. 2. hit nélkül nem tudsz keresztény életet élni.
Hitben járunk, nem látásban. 3. Nem tudsz Istennel hit nélkül élni. Mert
az igaz ember hitből, hit által él. 4. Az imád hit nélkül nem talál
meghallgatásra. Jézus azt mondta:amikor imádkozol, hidd, hogy megkapod
és meglesz néked. 5. Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni, a mennybe
sem tudsz hit nélkül menni.
Ez a szolgáló már 25 éve
szolgálatban volt, de azt mondta: tudod Hagin testvér,még soha nem
tanítottam a hitről. De hála Istennek, ezután már tanított.
Pál
azt írja az 1 Thess 5-ben : ragaszkodj mindazokhoz, amik jók. Itt
Pál apostol – ha a teljes szöveg környezetet nézzük - a próféciákra és a
szellem mozgására utalt: a szellemet ne oltsd meg, ne állj ellene a
próféciáknak,vizsgálj meg mindent és ragaszkodj a jókhoz. Látjuk, hogy
hangsúlyozza:vizsgáljatok meg mindent, és ami jó, azokhoz
ragaszkodjatok. Már elmondtam,hogy 1933 ápr. 22-én kerültem betegágyba,
1934 januárjában a nagyszüleimnél laktunk, mert édesanyám elvált, és
hozzájuk költöztünk. Akkor édesanyám öccse is velünk lakott. Nagyapámnak
akkor több háza is volt, és elhatározta, hogy átköltözünk egy másikba,
hogy ezt helyreállítsa, és kiadja.
Január 1-jén költöztünk, s az
én hálószobám volt az utolsó. A költöztető körbevezetett a városon, s
közben egy hang azt mondta - ma már tudom, az ördög volt -: jól nézz
körül, mert most láttad utoljára ezt a teret. Jó fiú vagy, de nincs
reményed a gyógyulásra. Nem tudtam, honnan jön ez a hang, de egy
kis fénysugaram volt, és a bensőmben (ma már tudom, a szellemem volt)
hangosan felkiáltottam:
NEM IGAZ, MÉG FOGOM LÁTNI! Ide fogok jönni testben, és megnézem ezeket az épületeket.
Nyolc
hónap múlva még mindig ágyhoz kötött voltam, de 1934 augusztus
második szombatján ott álltam a főtéren! Éppen piac nap volt, zsúfolt volt
a tér. Ott álltam a járda szélén, kivettem a Bibliámat, és kinyitottam a
Márk 11,34-nél, felolvastam, majd hangosan azt mondtam: ördög, mondtam
neked nyolc hónappal ezelőtt, hogy azért is itt fogok állni. (Nem tudom
az emberek mit gondoltak, de nem is érdekelt). Ragaszkodtam hozzá, és 63
éve ragaszkodom hozzá. Sok minden történt azóta, de még mindig hiszek
ebben az Igében. Vizsgálj meg minden dolgot, és ragaszkodj hozzá, ragadd
meg, szorítsd magadhoz. Ragaszkodj ahhoz,ami jó. Szorosan tartsd. Mert
van egy ellenséged, aki ellenlábasod, aki megakar rabolni. Mert ő egy
tolvaj. De te ragaszkodj hozzá. Mondd: köszönöm Uram Isten Igéjét,
halleluja!
A Luk 10,19-ben olvassuk: adok neked hatalmat, ami
azt is jelenti, hogy adok neked felhatalmazást, hogy kígyókon és
skorpiókon taposs... S végre már látjuk,hogy az Ige nem fizikai
kígyókról beszélt, hanem az ellenség, a sötétség minden erejéről,
sátánról. Íme, adok nektek felhatalmazást, hogy kígyókon....? Nem,
az ellenség
minden erején. Adok hatalmat, hogy taposs a kígyón és
skorpión, adok erőt a taposásra. Gyakran előfordul, hogy
ellened suttognak, pletykálnak, megjegyzéseket tesznek rád. Ezek a
fullánkok. Sokszor,mikor hibázol az életben, ezek fullánkok nagyon
fájdalmasak lehetnek. De hála Istennek, ezeken is taposunk!
S ez a győzelem nem esetleges, néha esik meg, hanem
mindig.
Ezt a győzelmet a mi Urunk Jézus Krisztus halála és feltámadása által
kaptuk, a felemeltetése és az Atya jobbján, a magasságban való leülése
után.
Pál a Róm 15,4-ben azt írja, hogy ami Izraellel történt,
az a mi tanulságunkra íratott meg. Nos, az 5 Móz 2,31-ben az Úr Mózesnek
azt mondta: nektek adom Sihont, kezdd el birtokba venni ezt a földet.
Vagyis: bár neked adtam, de birtokba is kell venned bizonyos dolgokat. Az
enyém már potenciálisan, de mikor lesz ez valóságossá? Amikor birtokba
veszem: kijelentem, hogy amit Isten mondott rólam, az igaz. Ahogy a
Józsué 1,3-ban van:
Minden helyet, amelyet talpatok érint, néktek adtam, amiképpen szólottam Mózesnek.
Mit
jelent ez? Minden helyet, ahol megtaposod a kígyót és skorpiót,
neked adtam. Ez nem lesz automatikusan az enyém, egészen addig, míg
birtokba nem veszem. Megtapossuk a z oroszlán kölyköt és sárkányt, s az Úr
adott nekünk hatalmat, hogy tapossunk az ellenség minden erején. Ha arra
vársz, hogy Isten megadja neked a győzelmet, azt mondom: már megadta,
Jézuson keresztül már megtette! Akkor válik realitássá az életedben, ha
megtaposod az ellenség minden erejét.
Taposd meg az ellenséget.
Várod a gyógyulást? Kezdj el a gyógyulásodban járni,mert hozzád
tartozik. Taposd meg az ellenséget, mert a tiéd az a föld. Neked adtam –
mondja az Úr. Ragaszkodj ahhoz, amit az Úr neked adott. Vedd birtokba azt
a földet. Sok hívő azt hiszi, hogy a fáról, mint érett gyümölcs leesik
a győzelme. Pedig azért tenni is kell. Taposni kell. Ezt nem fogod
tudni megtenni, ha lábujjon mégy az ösvényeden. Teljes talppal kell
menned. Járj az ellenségen. Az ördög egész héten üldözött engem – mondta
ezt egy hölgy. De nem erről kell bizonyságot tenned. Taposnod kell az
ellenségen.
Minden földet, amit a talpad érint, az a tiéd. De
rajtad múlik, mennyi győzelmet aratsz az életedben. Ha nem taposol rajta,
nem lesz a tiéd. Valójában hozzád tartozik, de birtokba kell venned, és
meg kell taposnod az ördögöt, hogy a tiéd legyen.
Kol 2,13-15:
És titeket, kik holtak valátok a bűnökben és a ti
testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ő vele,
megbocsátván minden bűnötöket, Az által, hogy eltörölte a
parancsolatokban ellenünk szóló kézírást,amely ellenünkre volt nekünk,
és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára; Lefegyverezvén a
fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt
vévén rajtok abban.
Az efezusiaknak azt mondta:
Krisztussal együtt felemeltettünk, és leültettünk Krisztussal. Nem örülsz, hogy az Úr minden bűnödet megbocsátotta?
Az
Ige végére céloz, az Ő eltemettetéséről és feltámadásáról van szó. A
foglyul ejtés a Biblia idejében úgy nézett ki, hogy ha két király
háborúzott, a győztes foglyul ejtette a legyőzöttet. Jézus megfosztotta a
démonokat az erejétől körülöttünk. Elszakította tőlük a hatalmat
fölöttünk. Egy másik fordítás:háborús foglyokká tette. A királyok
foglyai hadifoglyok voltak.
1 Kor 2,6 (Moffat fordítás):
Bölcsességet pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcsességét;
Veszendő
fejedelmei: trón fosztott erő, hatalom, amely uralkodik a világban.Hogy
lehet uralkodnia, ha trón fosztott? Úgy, hogy ez a világ még nem
tudja,hogy trón fosztott lett. Ha újjászülettél, és új teremtés lettél,
és a Bibliát tanulmányoztad, akkor tudod, az ellenség trón fosztott lett
az életünkben. Te ebben a világban élsz, de nem e világból való vagy. Pál
tovább megy: Jézus a fej, te pedig a Krisztus teste. Ennek a testnek a
legkisebb része is uralkodási pozícióban van, ugyanúgy, mint maga a fej.
Mi vagyunk Krisztus, mi vagyunk a test, Krisztus teste. Lehet, hogy sátán
uralkodik a világban, de rajtunk nem tud uralkodni. Ehelyett mi
uralkodunk rajta.
Az Ószövetségben egy ezret, kettő tízezret
győz le. Gondolj bele: mennyien vagyunk mi? Futamítsd meg az ördögöt. És
mulass egy kicsit a győzelmen.Használd azt a hatalmat, erőt, hiszen
felemeltettél és le is ültettél az Atya jobbján. Ott van a felhatalmazás,
a hatalom helye. Nem a sátán uralkodik rajtad, hanem neked kell rajta.
Ha parancsolsz, neki engedelmeskednie kell. Ő egy legyőzött Krisztusban.
De ő is tudja ezt. Ezért mondja az Ige: állj ellene az ördögnek, és az
elfut rettegve. Mert ismer téged: te Krisztusban vagy,Krisztus
felhatalmazásával, erejével. Kelj fel végre, foglald el a helyedet!
A menny, a föld, és a pokol is felismeri, hogy mit tett Krisztus a
kereszten.
Sátánnak nincs legális joga, hogy uralkodjon az életedben.
Róm 5,17: uralkodnod kell az életben, mint királyok. Én nem
átok alatt vagyok, a betegséget, egészséget, a szegénységet
gazdagságra cserélte az Úr. Az Úr szerezte meg nekem, mert felvitte a
keresztre, átokká lett értünk, hogy mi ne legyünk átkozottak, hanem
Ábrahám áldása legyen a miénk. Hogy a pogányokra jöjjön Jézus Krisztuson
keresztül Ábrahám áldása. Ha Krisztusban vagy, akkor Ábrahám magva vagy.
Ábrahám áldása háromszoros:szellemi, fizikai gyógyulás, anyagi-pénzügyi
áldás.
Hozzád tartozik, de akkor kerül a birtokodba, ha
megtaposod az ördögöt. Minden talpalatnyi föld, minden lépés, amellyel
taposol az ördögön, a birtokodba kerül. Mondd: a győzelem az enyém. Nem
érdekes, min mentél keresztül. mert te kígyókon és skorpiókon taposol. A
gyógyulás az enyém. Egészséges vagyok, teljes vagyok. A fejem búbjától a
talpamig.
És akkor lesz a tiéd, mikor használod a hatalmadat.