2018. március 18., vasárnap

Egyetértés imája

IV. Rész – Mike Thompson apostol látomásai, melyek alapján megírta az egyetértés imáját, ami ennek az imának alapja lett 


És ma imádat alatt az Úr felvett a mennyei régióba. És mialatt ott voltam, az Úr szólt hozzám és ezt mondta: Imádkozz Donald Trumpért, és Krisztus testéért Amerikában, hogy hitük meg ne fogyatkozzon.  Mert az ellenég támadásának teljes ereje indult meg ellenük, hogy megrostálja őket, mint búzát…
Áprilisban (2016), amikor az Úr szólt, hogy imádkozzak Donald Trumpért, azt mondta, hogy a pokol kutyái lettek kiküldve ellene, és hogy szóljak a hamis tanú, a gyűlölet és a gyilkosság szellemei ellen. És bocsássam ki a szellemi atmoszférába az igazságot és jogosságot… 
Az Úr felvitt az Amerika fölötti szellemi térbe és ezt mondta:  „Imádkozz Jezabel és Farizeus uralkodó szellemei ellen!” Uralkodók... E jelen korszak sötétségének uralkodói. Az uralkodók tábornok szellemek. Most először nevezte ezeket nekem Jézus „uralkodó szellemeknek”. Ezt  mondta: jezabel uralkodó szelleme és Farizeus uralkodó szelleme. Így mondta: Mindketten jönnek és megpróbálják befolyásuk alá vonni és fogságukba ejteni a választásokat és Amerika sorsát. És érzékeltem az Úr haragját. Nagyon éreztem. Éreztem a haragot és a nagy haragot. Nagyon erős volt… 
És amikor kb. hatodszor téptem (az Egyesült Államok feletti szellemi térben), elmémmel ezt kérdeztem magamtól: Mit tépek én itt? Engedelmeskedem az Úrnak, de mit tépek? És az Úr szólt hozzám és idézte az Ef.6.12-t: „a sötétség uralkodóit”. A jelenet helyszíne a látomásban sötétséggé változott, és Ő azt mondta, hogy ezek uralkodó szellemek. És ekkor felismertem, hogy a sötétség kontrollját, uralmát téptem szét. És amikor hatodszor téptem és mondtam ki, hogy Széttéplek, szakadás történt.   És hirtelen ez a hömpölygő tömege a szivárványnak elkezdett beáradni. És keresztülhatolt a szakadáson. A szivárvány Isten dicsősége, amely a trónt beborítja. Ez az Isten uralkodását jelenti. Az Ő akaratát. És az Isten uralkodását, amely megérinti a földet és fölé helyezi magát az emberi uralomnak. Továbbá a szövetséghez is kötődik, Noéval és az Úr Jézus Krisztussal. És a megváltáshoz is kötődik. Ezek együttesen az éledés, megelevenedés forrásai.  A szellemi ébredés, a helyreállítás, a reformáció, az éledés, ezek mind Isten mozdulásának távlatai. És elkezdett beáradni. Ez a hömpölygő szivárványos szín kavalkád.   Ez az örvénylő, forgó tömeg. Nem volt szivárványos formája, íve és a színek össze voltak keveredve, nem egy színű volt, megtarttattak a különálló színek benne, de kavarogtak és az egész jelenség beáradt a szakadáson át és leszállt. És az Úr ezt mondta: „Küszöbön áll az éledés, megelevenedés.” És miközben imádkoztam ezt mondta: „Imádkozz az uralkodó Jezabel szellem ellen, imádkozz az uralkodó Farizeus szellem ellen, hogy ő emelkedjen fel, akin az úr az Ő kezét tartja.” Ezt tettem.
Péld.21.1: „A királynak szíve az Úr kezében van, és miképp a folyóvizeket, arra fordítja, amerre akarja” Az Úr keze mindig Isten hatalmát jelenti az Igében. Amikor rossz emberekre jött semmivé lettek. Amikor jó emberekre jött, felhatalmazta őket a jóra. Amikor emberekre száll, képesé válnak az erőben, hatalomban és dicsőségben bevégezni a feladatot, amit az Úr rájuk bízott. És van egy. És nem fogom használni ezt a nevet ma, a látomás miatt. Ebben a látomásban az Úr megtiltotta nekem, hogy emberi személyiséget használjak, vagy arra utaljak az imában. (Mike Thompson)
Word of Life World Outreach - South Las Vegas

Mike Thompson a dél Las Vegas-i Élet Szava világmissziós központ vezetője, apostol, próféta, pásztor; akit nemzeti szintű szellemi hadviselésre hívott el az Úr.  2016 okt. 3-án az amerikai elnökválasztások időszakában a youtubon közzétett „Gyötrés alatt vagy? Donald Trump és Krisztus Teste” című tanításában több mennyei meglátogatásáról, látomásáról számol be, melyekben az Úr és az Úr angyala és a Szentszellem imaharcra szólította fel a neki adott stratégiai kijelentések szerint. Ezek tárgya Istennek és Sátánnak és hierarchiájának az egész nemzetre, Krisztus testére és a választásokra vonatkozó akarata és stratégiája volt konkrétan az Egyesült Államokra nézve. 

Azért írtam ezt az imát, mivel párhuzam van Amerika és Magyarország közt, mivel ugyanazon törvénytelen önkény útján működő és ugyanazon bukott szellemi királyság erőiből táplálkozó globális hatalmasság akarja beszippantani mindkettőt és az összes nemzetet, és mivel Magyarország is saját választási időszakába lépett. Az Úr megnevezte nekem, amit a Gonosz rászabadított a magyarországi választásokra: „Pusztító áradat” (Ésa.28.18). Ezért nem csupán szellemi harcra, hanem mély behelyettesítő nemzeti bűnbánatra is szükségünk van, és a főbűnünk a hitetlenség.

El tudod képzelni, hogy Istennek, aki nemzetünket a brüsszeli nemzetek fölé emeli és a szellemi éledés központjává, missziós nemzetté, és Európa kormánykerekévé teszi, nincs választottja az országban az Ő elrendelt Kairosz idejére „akin az Úr az Ő kezét tartja? Hogy nincs egy erre az órára választott dávidi nagysága a királyok királyának fősége alatt? Vagy, hogy ez Szellemben történő vajúdás, vagy Szellemben történő stratégiai szellemi harc nélkül megvalósulhat? És ami ehhez járul, ami ezt a választást különlegessé teszi az, hogy nemzetünk egyidejűleg isteni rendeltetésének idejébe, kairosz idejébe is belépett, aminek nemzeti szintű Isten szerinti beteljesedését a gonosz minden erővel kívánja megakadályozni. Ezért a Hamis Prófétáról kapott kijelentéssel és az áldásokkal kiegészítve, de a lényeg megőrzésével közöltem Mike Thompson apostoli szellemi közbenjáró mennyei meglátogatásai alapján megszerkesztett imáját. Sokak fognak belépni a szellemi harcba a sötétség uralkodó szellemei ellen és a gonoszság szellemeinek serege ellen a magasságban, hogy új eget, új atmoszférát teremtsünk országunk felett. És Isten szolgájáért, felemelkedéséért, megszilárdulásáért, akin az Úr az Ő kezét tartja, és minden emberért, nemzetünkért és a nemzetekért, hogy létrejöjjön az Úr akaratával összhangú, és Jézus Krisztusban valóságos nemzeti egység és beáradjon a harmadik menny dicsősége, a nagy aratás és megelevenedés. Az Úr 2000-ben adta ezt a próféciát a Női Aglow konferencián: „Aki megvetette e ház alapjait, ő lesz, aki felteszi rá a csúcskövet és ilyen kiáltás lesz: Áldás rá!” A csúcskő vagy szegletkő Jézus. Anélkül, hogy mindent vagy bármit értenénk, ez biztos: Jézusnak jó terve van nemzetünk számára. Ez az apostoli beszámoló és az ebben lefektetett Isten szerinti kategóriák mentén való szellemi közbenjárás és kinyilvánítások segítség abban, hogy minden egyes hívő és gyülekezet Isten szerinti módon bekapcsolódjon a választások körüli SZELLEMI közbenjárásba és harcba, ami minden hívő elhívása. Hitünk része.

Mike Thompson „Gyötrés alatt vagy? Donald Trump és Krisztus Teste” (2016 okt. 3) 
Mike Thompson: Nem szándékoztam bármit is említeni politikáról vagy nemzeti szintű dolgokról a mai napon. De az úr ösztökél és megragad és késztet, hogy dolgokat mégis megtegyek, én pedig egyszerűen engedelmeskedem neki. Ennek egyik oka, hogy az Úr emelt fel engem harcosnak, hogy apostoli szinten vegyek részt a nemzeti szintű szellemi harcban. Felvesz engem szellemben, és semmi nem volt, amit saját kezdeményezésemre tettem volna az évek során, hanem mindig Ő kezdeményez, és egyre inkább. Ezen a szinten járok el, így működök a közbenjárásban, szellemi harcban és az imában. Ezért ezen a szinten is engedelmeskednem kell, épp úgy, mint személyes és helyi szinten. Tudjátok, hogy áprilisban angyal látogatott meg, és ez az angyal közölte, hogy a pokol kutyái ki lettek küldve egy konkrét személy ellen és ez Donald Trump volt. Nos, én mindig nagy gondot fordítok arra, hogy mindenkinek elmondjam, hogy mindkét jelöltért imádkozom. Mivel ezek emberi lények és személyes, egyéni szinten Isten szereti mindkettő elnökjelöltet, miképp bármely más hivatalban lévőt az országban. És a legjobbat akarja a számukra. Akarja a szívüket, akarja, hogy üdvözüljenek, hogy betöltekezzenek Szentszellemmel, akarja, hogy engedjenek az Ő ösztökéléseinek. Mindazonáltal azt vesszük észre, hogy végül csak egy lesz, aki elnyeri az elnökséget ebben az évben az Egyesült Államokban. Így áprilisban, amikor az Úr azt mondta nekem, hogy imádkozzak Donald Trumpért, azt is mondta, hogy „a pokol kutyái lettek kiküldve ellene”, és hogy szóljak a hamis tanú, a gyűlölet és a gyilkosság szelleme ellen. És bocsássam ki a szellemi atmoszférába az igazságot és jogosságot.
Ezért ezen a módon kezdtünk el imádkozni, ami egy szellemi imastratégia, amit angyali meglátogatás, látomás útján kaptam.
Majd később egy másik látomást adott nekem, és ebben egy angyal mutatott nekem két embert, akik egymással tusakodtak az Egyesült Államok felett. Az Egyesült Államok küzdőtérré változott. És miközben ezek egymással küzdöttek, azt mondta, hogy az egyik egységben van Isten Amerikára vonatkozó akaratával, a másik ellene van Isten Amerikára vonatkozó akaratának.  Lerövidítem a beszámolót. Megkérdeztem, hogy hogyan imádkozzunk? És az angyal átadta az imastratégiát a mi Atyánk imával. „Mi Atyánk, aki vagy a mennyekben… „Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, miképp a mennyben úgy az Egyesült Államokban is”… - Így mondta végig az imát. Ezért ezt publikáltuk és szétküldtük mindenhová és minden módon…
Majd múlt csütörtökön, miközben imában voltam, a Szentszellem szólt hozzám és ezt mondta, hogy most vasárnap azt akarom, hogy a „gyötrő (pofozó, verő) szellemről taníts”. Azt mondta, hogy mindenkinek tudnia kell ezt. Ennek nemzeti vonatkozásai vannak – mondta. És ezt mondta: Donald Trumpot gyötrő szellemek útján gyötrik (verik, pofozzák). A hamis tanú, gyűlölet és gyilkosság szellemei a gyötrés eszközét használják. – mondta – És én azt akarom, hogy imádkozz. Imádkoztam és készültem a mai tanításomra, tudtam, hogy miről akarja, hogy tanítsak.  És ma imádat alatt az Úr felvett a mennyei régióba. És mialatt ott voltam, az Úr szólt hozzám és ezt mondta: Imádkozz Donald Trumpért, és Krisztus testéért Amerikában, hogy hitük meg ne fogyatkozzon.  Mert az ellenég támadásának teljes ereje indult meg ellenük, hogy megrostálja őket, mint búzát… (Ahogy az Úr Péter apostolnak is mondta.)

Harc az egekben Amerika felett (2016. okt. 16)
Az Úr felvett a szellemi égbe, de gyakran úgy beszélek róla, mint látomásról, mivel az emberek ezt könnyebben megértik, tehát mindkettő volt. És a látomásban elragadtattam, felmentem a levegőbe, és a szellemi atmoszférába (dimenzióba). És néztem és hallottam az Urat, ez alkalommal nem angyal szólt hozzám, bár angyali tevékenységeket láttam, amelyek zajlottak mindenfelé, és láttam démoni tevékenységeket is. És az Úr ezt mondta:  „Imádkozz Jezabel és Farizeus uralkodó szellemei ellen!” Eddig soha nem használta az:„uralkodó szellemek” kifejezést, amikor ezekről beszélt hozzám így ez felkeltette a figyelmemet: 
Az Úr már régebben is beszélt nekem Jézabel és Farizeus politikai szellemeiről a szélső balon és a szélső jobbon. Jezabel. Hogy miképp a legfőbb hatásgyakorló Európából? Nagyon világi, nagyon kontrolláló. A Farizeus politikai szellem a szélsőjobbon, tisztaságot követel, és kontrollt akar egy erősen törvénykező nézőpontból. Jezabel mindent elfogad, amíg ez az Ő erkölcstelen elveinek megfelel. Ha bárki, bármi szembe áll vele, akkor elpusztítja útjából. Ez a törvénykezés más formája.
De a farizeusnál az ő legalizmusa vagy törvénykezése a tisztaság. A farizeusok magukat a tisztaság őrállóinak tekintették a rendszerben. A Jel.2.2-ben Jezabel újra megjelenik a gyülekezetben, mint próféta és tanító, hogy túlszexualizálja, erkölcstelenségbe csalja őket. Jézus a Mát. 8.15-ben int a farizeusok és Heródes kovászától, dogmájától, tanításától. Most először nevezte ezeket nekem Jézus „uralkodó szellemeknek”. Ezt mondta: „jezabel uralkodó szelleme” és „Farizeus uralkodó szelleme”. Azt mondta, hogy mindketten jönnek és megpróbálják befolyásuk alá vonni és fogságukba ejteni a választásokat és Amerika sorsát. És érzékeltem az Úr haragját. Nagyon éreztem. Éreztem a haragot és a nagy haragot. Nagyon erős volt. 
„Ő pedig elnézvén őket haraggal, bánkódván szívük keménysége miatt, mondta az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtotta, és meggyógyult a keze és éppé lett, mint a másik.
Akkor a farizeusok amint kimentek, a Heródes pártiakkal mindjárt tanácsot tartottak ellene, hogy elveszítsék őt.” (Márk 3.5-6)
Nem tetszet neki és ott volt ez a szent harag Benne. Elkezdtem imádkozni. Közben tudatomnál voltam. Az Úr rég megtanította nekem, hogy a hamis prófétaság szelleme lenyomja, kikapcsolja a tudatosságot és az elmét, hogy üres legyél és hozzá idomuló, míg az igaz prófétaság szelleme a Szentszellem mindig együttműködik az elmével és hasznosítja annak képességeit, hogy egységet, együttműködést és megértést hozzon létre, hogy a két tanúbizonyság létrejöjjön.
Tehát tudatommal kerestem emberi neveket (a látomásban), hogy a kijelentett kategóriákba belehelyezzem őket, és az Úr leállította ezt a keresési folyamatot bennem és ezt mondta: „Ez nem emberi személyiségről, hanem démonikus entitásokról szól. A szellemi szféráról. Maradj Szellemben. Ne a testben.” Azonnal váltottam és imádkozni kezdtem „a szellemi sötétség uralkodói ellen és a gonoszság szellemi seregei ellen az egekben, melyek e korszakban működnek”. (Ef. 6.12b)
Uralkodók. E jelen korszak sötétségének uralkodói. Az uralkodók tábornok szellemek. Lehetnek helyi régiók felett, mint város vagy megye, egy Unió állama, vagy lehetnek egy ország felett is. (Ennél is többről van szó) Dánielnél Perzsia fejedelme és Görögország fejedelme nem emberekről, fizikai uralkodókról, hanem szellemi fejedelmekről szólt. Görögország szellemi fejedelme jön, és félretolja Perzsia fejedelmét és elfoglalja annak helyét. Megtörtént a kormányváltás is, de az angyal a szellemi váltásról szólt. Sokan megrekednek neveknél. Jezabel és Farizeus uralkodó szellemek, politikai szellemek, fej szellemiségek, tábornokok, akik harcolnak. Ezek nem egymás ellen harcolnak, hanem embereket használnak, hogy azok egymás ellen harcoljanak. E szellemek mindkét oldalon harcolnak és hátradőlnek, nevetnek. (Ez a jel.13.11 „Hamis Próféta” szelleme történelmi működésének része, melynek két szarva van) Kérdezik, ez ennek a szellemnek a neve? Nem. Jezabel és Farizeus nem a nevei ezeknek a szellemeknek, hanem e nevek a nekem adott kijelentések csupán ezekről az uralkodó szellemekről, akik már ott voltak a történelmi Jezabel és a történelmi farizeusok előtt is. A Görögország és Perzsia fejedelme kifejezések sem a nevei e szellemeknek, hanem az akkori tevékenységi körüket jellemezik azonosításuk céljából. Jezabel és Farizeus személyazonosító kifejezések. A Jezabel és farizeus kifejezések a sötétség e két uralkodó szellemét, természetét azonosítják számunkra (akik a bibliából ismerjük ezek megjelenési módját, tulajdonságait). Ez az ő személyazonosságuk, természetük beazonosítása. A démoni szellemeknek van személyisége, természete, megbízatása és munkája.  Azért hívjuk őket így és így, mivel megnyilvánulásaiknak és hatásgyakorlásuknak megfelelően így tudjuk leírni, jellemezni természetüket, megbízatásukat és munkájukat, amellyel az emberiség ellen támadnak. Másnak az Úr pontosan ugyanerről a szellemről más névvel kifejezett kijelentést adhat. Már tapasztaltam ilyet. De nekem így mutatta be őket mivel számomra ez jelent valamit, mivel fenn járok mennyei régiókban és harcolok. Már egy ideje konfrontáltam és döntöttem (a szellemi sötétségnek) e két nevezett uralkodó szellemét onnan a magasságból, ahová az Úr felvitt, amikor az Úr így szólt: „Tépd szét!” Kinyúltam karjaimmal engedelmességben és a látomás megváltozott és minden sötét volt, nem láttam semmit. Bár testem lenn volt az imaszobámban. Kinyúltam tehát és ezt mondtam: Széjjeltéplek! És kezeimmel erőteljes széjjeltépő mozdulatot tettem szellemben. Az Úr által használt kifejezés vad erőszakkal való széttépést jelentett. Nem csak finom kis tépést, ahogy egy papírlapot eltépünk. Hanem nagy erő bevetéssel. És ismételgettem. Széttéplek! Széttéplek! Széttéplek! … És amikor kb. hatodszor téptem, elmémmel ezt kérdeztem magamtól: Mit tépek én itt? Engedelmeskedem az Úrnak, de mit tépek? És az Úr szólt hozzám és idézte az Ef.6.12-t: „a sötétség uralkodóit”. A jelenet helyszíne a látomásban sötétséggé változott, és Ő azt mondta, hogy ezek uralkodó szellemek. És ekkor felismertem, hogy a sötétség kontrollját, uralmát téptem szét. És amikor hatodszor téptem és mondtam ki, hogy Széttéplek, szakadás történt.   És hirtelen ez a hömpölygő tömege a szivárványnak elkezdett beáradni. És keresztülhatolt a szakadáson. Már korábban Mihály arkangyal megmutatta nekem ezt a hömpölygő szín-kavalkádot amely ereszkedik az Egyesült Államokra, és a szellemi harcot, az ellenzék elmozdítását, hogy ez bejöhessen. És abban a látomásban felismertem, hogy a szivárvány több dolgot jelent. Az Ezékiel 1-ben és Jel. 4-ben. A szivárvány Isten dicsősége, amely a trónt beborítja. Ez az Isten uralkodását jelenti. Az Ő akaratát. És az Isten uralkodását, amely megérinti a földet és fölé helyezi magát az emberi uralomnak. Továbbá a szövetséghez is kötődik, Noéval és az Úr Jézus Krisztussal. És a megváltáshoz is kötődik. Ezek együttesen az éledés, megelevenedés forrásai.  A szellemi ébredés, a helyreállítás, a reformáció, az éledés, ezek mind Isten mozdulásának távlatai. És elkezdett beáradni. Ez a hömpölygő szivárványos szín kavalkád. Ez az örvénylő, forgó tömeg. Nem volt szivárványos formája, íve és a színek össze voltak keveredve, nem egy színű volt, megtarttattak a különálló színek benne, de kavarogtak és az egész jelenség beáradt a szakadáson át és leszállt. És az Úr ezt mondta: „Küszöbön áll az éledés (megelevenedés).” És miközben imádkoztam ezt mondta: „Imádkozz az uralkodó Jezabel szellem ellen, imádkozz az uralkodó farizeus szellem ellen, hogy ő emelkedjen fel, akin az úr az Ő kezét tartja.” Ezt tettem.
Péld.21.1: „A királynak szíve az Úr kezében van, és miképp a folyóvizeket, arra fordítja, amerre akarja” Az Úr keze mindig Isten hatalmát jelenti az Igében. Amikor rossz emberekre jött semmivé lettek. Amikor jó emberekre jött, felhatalmazta őket a jóra. Amikor emberekre száll, képesé válnak erőben, hatalomban és dicsőségben bevégezni a feladatot, amit az Úr rájuk bízott. És van egy. És nem fogom használni ezt a nevet ma, a látomás miatt. Ebben a látomásban az Úr megtiltotta nekem, hogy emberi személyiséget használjak, vagy arra utaljak az imában. De ti tudjátok, hogy múlt (2015!) Áprilisban az Úr angyala látomásban arra utasított, hogy „imádkozzak, mivel a pokol kutyái lettek kiküldve az ember ellen, akin az Úr az Ő kezét tartja”. Felszólított, hogy „szóljak a hamis tanú, gyűlölet és gyilkosság ellen. És szabadítsam fel az igazságot és a jogosságot (igazságosságot, méltányosságot) az atmoszférában.” A hamis tanú, gyűlölet és gyilkosság mind alárendelt (beosztott) szellemek. Mind eszközök csupán akiket farizeus és Jezabel  használ. A látomást szemlélve felismertem, hogy ez történik az Egyesült Államok feletti mennyei régiókban. Szívem ebben van. Imádkozom és fennhatóságot bocsájtok ki. És a látomás sarkában láttam, hogy ez kinyúl Izrael felé. És ebben az évben (2016) és 2014 nyarán is szólt hozzám az Úr hogy ez és minden, ami történik most, nem csak az Egyesült Államokat érinti, hanem szimbolikus szellemi kapcsolódás révén Izraelhez is kötődik.  Azt mondta, hogy „Már utasítottam Mihályt, hogy védelmezze Izraelt, és hogy gondoskodjon Izrael ellenségeiről, még akkor is, ha ezek politikai hivatalban vannak az Egyesült Államokban. Ezt mondta nekem korábban. Tehát láttam azt az ujjat, ahogy kinyúl Izrael felé. Amikor ez történt, akkor az Úr felemelt. Eddig a második mennyben voltam, ott imádkoztam, ott kezeltem dolgokat, azon a szinten. Ekkor felemeltettem és ezek fölé kerültem. És az Úr ezt mondta: „Ne feledd a harmadik menny tekintélyt és a harmadik menny hadviselést!” De erről már tanítottalak titeket. Tanítottam, hogy magasan és felemelten vagyunk. És emlékezzetek arra, amit a biblia mond, hogy Jézus felemeltetett messze minden fejedelemség, hatalmasság, erő, uralom és minden név fölé ebben a korban és az eljövendőben. Az efézusi levélben van. Ez egy helyzeti vonatkozás. Ennek megfelelően felemeltettem, és ahogy lenéztem, láttam az Egyesült Államokat, és az egekben zajló működéseket Amerika felett. És az Úr ezt mondta: „Használd a tekintélyedet innen!” Nos, ott lenn a sűrűjében már voltam.  De innen fentről? Nem tudom pontosan, hogy ezt miért tette. 

És az időzítések fontosak. Miért nem tegnapelőtt történt, vagy miért nem egy hónapja? … Valami félretolódott, helyet cserélt, eltolódott tegnap. (amikor ez a látomásban zajló szellemi harc is zajlott, 2016. okt. 15-én; a választás később: nov. 8-án volt). Valami elmozdult a mennyei régióban. Ahogy néztem lefelé onnan fentről a látomásban, elkezdtem szólni: „Jézus nevében, akin az Úr az Ő kezét tartja (mert még mindig nem akarta, hogy neveket használjak a látomásban), felemelkedsz és előjössz! És minden kétely és hitetlenség, és az ellenség minden taktikája, és Jezabel és Farizeus minden uralkodó hatalma távozz Jézus Krisztus nevében.” És az Úr elvezetett az írásokhoz, ahol ez áll: „Erős tévelygést küldött nekik az Úr, hogy higgyenek a hazugságban” (2Thess.2.11)
„Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia.
És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, akit megemészt az Úr az ő szájának leheletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével;
Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival,
És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre.
És azért bocsátja rájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak;
Hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban. (v. 7-12)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése