Pünkösd

A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás. A Szentlélek (görögül pneuma, latinul Spiritus Sanctus) ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára:

„ Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen,

hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.”

– Apostolok cselekedetei 2. fejezet, Károlyi-biblia

A pünkösd a sínai szövetség ünnepe volt a zsidóknál Krisztus korában. Akkor a jelei a szélzúgás és tűz volt, Isten jelenlétének, a kegyelem kiáradásának jelei. Az Újszövetség előjeleit a próféták mondták ki az Ószövetségben, Krisztus születése előtt: "Új szövetséget kötök veletek...akkor majd...új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek...Az én Lelkemet oltom belétek..."(Ez. 36,25-27; 11,19; Jer. 31,31k). Keresztelő János is jövendölt a Szentlélekről: "Jézus majd Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni" (Máté 3,11) Jézus Keresztelő Jánosnál keresztelkedett meg, és rögtön utána galamb formájában a Szentlélek leszállt Jézusra. Ezért a a katolikus ikonográfiában a Szentlélek jele a galamb. A katolikus pünkösdi ünnep tárgya a húsvéti misztérium beteljesedése: a Szentlélek eljövetele, ajándékainak kiáradása, az új törvény és az Egyház születésnapja. 1956-ig vigíliája, 1969-ig oktávája is volt, a húsvéti idő a pünkösdöt követő szombattal ért véget. 1969-től pünkösd hétfője már az évközi időhöz tartozik. A pünkösd hétfő Magyarországon munkaszüneti nap.

Eredete az ószövetségi zsidó ünnep, héber nyelven Sávuót, a törvényadás (tóra adásának) emléknapja és az új kenyér ünnepe.

Az Ószövetség szerint az Úr három főünnepet rendelt a zsidóknak. "Háromszor szentelj nekem ünnepet évenként! Tartsd meg a kovásztalan kenyerek ünnepét! Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, ahogyan megparancsoltam neked, az Ábib hónap megszabott idején, mert akkor jöttél ki Egyiptomból. Üres kézzel senki se jelenjék meg előttem! Azután az aratás ünnepét, amikor meződ vetésének első termését takarítod be. És a betakarítás ünnepét az esztendő végén, amikor a termést betakarítod a mezőről. Évenként háromszor jelenjék meg minden férfi az Úristen színe előtt (Jeruzsálemben)!" (2Mózes 23:14-17)

Tehát a középső a pünkösd ünnepe, ez az 50. nap. "Számoljatok a szombatra következő naptól, tehát attól a naptól, amelyen elviszitek a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet. Ötven napot számoljatok a hetedik szombat utáni napig, és akkor mutassatok be új ételáldozatot az Úrnak!" (3Mózes 23:15-16) "Amikor pedig eljött pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szent Szellemmel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy ahogy a Szellem adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a Föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni." (ApCsel 2:1-6)

Péter apostol megmagyarázta az ott levőknek, hogy most teljesedett be, amit Jóel így prófétált: "Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Szellememből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Szellememből, és ők is prófétálnak." (ApCsel 2:17-18) Jézus is megígérte a Pártfogót, akit Ő küld el az Atyától, "az Igazság Szellemét, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam." (János 15:26b). "Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm Őt hozzátok. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett." (János 16:7-11) Tehát Jézus kitöltötte Szent Szellemét.

Szentírásból ismert Húsvét után az ötvenedik napon tartják. Így pünkösdvasárnap (a nyugati kereszténységben) legkorábbi lehetséges dátuma: május 10., a legkésőbbi pedig június 13.

Görög nevének (πεντηκοστή, pentékoszté) a jelentése is 50, a magyar pünkösd szó ebből származik. Hasonlóan a húsvéthoz, egész héten át tart, de csak két nap nyilvános ünnep. Bár pünkösdöt ünnepként csak a II. században említik ókori keresztény írók (Tertullianus, Órigenész), ünneplése egyidős az egyházzal, tehát az apostolok idejéből való. A bérmálás szentségét hagyományosan pünkösd ünnepétől kezdve szokás kiszolgáltatni a római katolikus egyházban. Az ünnepről május hónapot pünkösd havának is nevezik.

Forrás:Wikipédia

Mi történt áldozócsütörtökön...

...ami miatt a hitvalló keresztyénség fontosnak tartotta és tartja ma is e napnak ünneplését? 

Egyre gyakrabban találkozhatunk olyan magukat keresztyénnek valló emberekkel, akik zavarba jönnek, ha megkérdezik tőlük, minek az ünnepe áldozócsütörtök. Az ősegyház ezt a napot úgy nevezte: ascensio Domini (az Úr felemeltetése), német nyelven: Himmelfahrt (mennybemenetel), angol nyelven: Holy Thursday (szent csütörtök), amely elnevezésekből valamelyest lehet következtetni arra, hogy mi is történt egykor azon a napon. A magyar „áldozócsütörtök” elnevezés viszont semmit nem árul el – éppúgy, mint például a húsvét – arról a hívő keresztyének számára olyan fontos és hiterősítő, biztató eseményről, ami egykor azon a napon történt, amikor  Krisztus 40 nappal feltámadása után felemeltetett a mennybe. (Az áldozócsütörtök elnevezés a középkori magyar római katolikus egyházban terjedt el, mint a húsvét utáni szentáldozás utolsó napjának a neve.)

De hát mi is történt azon a napon, ami miatt a hitvalló keresztyénség fontosnak tartotta és tartja ma is e napnak ünneplését? 

Először is, az a nap az ószövetségi próféciák beteljesülése volt.

Az Újszövetség szerint amikor a feltámadott Krisztus tanítványai szeme láttára felemeltetett a mennybe, ószövetségi prófécia teljesedett be: Zsolt. 68,19. Zsolt 110,1-2.  Isten a megváltást tökéletesen befejező, megfeszített és feltámadott Krisztust felemelte a dicsőségbe. Minden úgy történt, ahogy azt Isten a Messiásról előre kijelentette prófétái által. Mert Isten nem improvizál, nem „ígérget”, hanem itt a földön is mindennek az Ő megváltó terve szerint kell történnie. Ezért mi is még be nem teljesedett ígéreteinek beteljesülésére biztosan számíthatunk. 

Jézus dicsőségbe öltözve vonult be a mennybe

Míg karácsonykor ártatlan kisdedként érkezett a földre, akinek többször is menekülnie kellett, akit lehetett elárulni, kigúnyolni, megkorbácsolni és megfeszíteni, addig feltámadása után minden megváltozott. A feltámadás hajnalán lehulltak testéről a halál kötelei, majd 40 nap múlva tanítványai szeme láttára felemeltetett a mennybe. Előtte tanítványaitól elbúcsúzott, elmondta nekik, hogy hova megy.

Mennyei, dicsőséges bevonulását emberi szem nem láthatta, de hogy mi történt akkor, a számunkra ma még láthatatlan világban, a Szentlélek tudtunkra adta az efézusbeliekhez írt levélben: „Felment a magasságba, (hadi) foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek.” (Ef. 4,8) Lásd még: Kolossé 2,15. A Szentlélek tehát azt jelentette ki, hogy Jézus mint hadvezér az ellenség legyőzése után angyali seregek szeme láttára bevonult a mennybe. Ugyanakkor hadifogolyként vonuló démonok hada jelezte Jézus kozmikus győzelmét a Sátán és hadai felett.

De Jézus ezen a diadalúton mást is vitt magában, s ez győzelmének legértékesebb része volt. Vitte magában a választottak, a megváltottak sokaságát: „(Minket...) együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, a Krisztusban” (Ef. 2,6). A Jézus mennybemenetele napján tehát velünk – akik még akkor nem is éltünk - történt valami csodálatos dolog, ami ma még hitünknek drága kincse, vitt bennünket is a mennybe.

Hova ment Jézus?

Sokan kérdezik, tulajdonképpen hova ment Jézus. Valahova az űrbe? Átváltozott valamiféle energiává? Megfoghatatlan, láthatatlan, anyag nélküli istenséggé változott volna? Milyen jó, hogy a Szentlélek a Bibliában egyértelmű és világos választ ad erre a kérdésre is, amikor azt mondja: „Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképen jön el, amiképen láttátok őt felmenni a mennybe.” (Acs 1,11) A válasz tehát világos, Jézus a mennybe ment. A Biblia szerint a menny az a hely, ahol Krisztus feltámadott testben „ül az Atya jobbján”. Ma is ott van, és onnan jön el majd ítélni élők és holtak felett. A menny tehát olyan hely, ahova Jézus elment, hogy helyet (toposz) készítsen övéinek. A Krisztusban hívők tehát hiszik-tudják, hogy hova mennek a biológiai halál, illetve a test feltámadása után. Nem a levegőben lebegnek, nem a felhőkről figyelik a földet, hanem oda mennek, ahol Krisztus van, aki helyet készített nekik! Jézus mennybemenetele ezt a boldogító hitet is erősíti bennünk.

Szokták kérdezni, hogy ha Jézus test szerint a mennyben van, hogyan értsük azt, hogy velünk marad a világ végezetéig? A Heidelbergi Káté így válaszol erre a kérdésre: „Krisztus valóságos ember és valóságos Isten. Emberi természete szerint nincs többé e földön, de istenségére, fenségére, kegyelmére és Lelkére nézve soha nem távozik el tőlünk.” (HK 47.) A Biblia sehol nem igazolja azt az elképzelést, hogy Jézus, mennybemenetele után, akár valamilyen élettelen anyagban, akár élő hívőkben, vagy éppen egy szent emberben, esetleg valamilyen ún. szentségben, testi alakban jelen lenne! A testet öltött, mennyei Krisztussal mi csak a Szentlélek által munkált hit által lehetünk kapcsolatban.

 Mit csinál Jézus a mennyben?

Megérkezése után tíz nappal elküldte a Szentlelket, ahogy azt megígérte búcsúbeszédében. A Szentlélek volt azoknak a gazdag ajándékoknak forrása, akin keresztül „ajándékot adott az embereknek”, az egyháznak, Amikor Krisztus az Atya jobbjára ült, megkezdte kozmikus uralkodását, míg ellenségei lábai alá nem vettetnek (Zsoltárok 110, 1-2). Ezt az uralkodást már senki nem tudja megakadályozni, késleltetni, meghiúsítani. Amikor uralkodásának ez a mennyei szakasza letelik, visszajön majd ítélni élőket és holtakat.

Krisztus mennybemenetelének hiterősítő üzenete van a földön küzdő egyház számára is. Sok bibliai ige erősíti azt az üzenetet, hogy az egyház Ura mint mennyei Főpap közbenjár az övéiért: Zsid 4,15.  Hisz a földön küzdő egyház népét sokféle erőtlenség, kísértés és bűn gyengíti, ezért szükségünk van arra, hogy a mennyei Főpap Krisztus szüntelen közbenjárjon érettünk, mert lehetetlen, hogy azok közül, akiket Ő kiválasztott az üdvösségre, egy is elvesszen.

Ugyanakkor mint Király kormányozza a világtörténelem eseményeit, és védelmezi, vezeti az Ő népét, amely itt a földön ezer veszély között vándorol. Kálvin így ír erről: „Ez volt a legfenségesebb győzelmi bevonulás, melyet Isten készített, amikor Krisztus, legyőzve a bűnt, legyőzve a halált, a Sátánt megfutamítva, megdicsőülve az egekbe emeltetett, hogy az Ő egyházát, mint egy dicsőséggel megkoronázott Király kormányozza.” Ennek a kormányzásnak célja az ő népének, az egyháznak a mennyei dicsőségbe juttatása.

Áldozócsütörtökön tehát az egyház dicsőséges jövőjét ünnepli!

Dr. Sípos Ete Álmos

Forrás:parokia.hu/hir