2013. augusztus 22., csütörtök

Egy férj imája

Istenem,

segíts, hogy szerepemben helyt állhassak, hogy feleségem szükségleteivel szemben figyelmes legyek.
Segíts, hogy egységünket hűség és támogatás által erősítsem.
Segíts, hogy őszinte érzelmeimet ki tudjam fejezni s ezt az előjogot neki is megadjam.
Segíts, hogy több lehessek, mint jó szerető, azáltal, hogy körültekintő módon kivegyem részem a kötelességből és a felelősségből.
Segíts, hogy ne csak szavait, hanem érzelmeit is felfogjam.
Segíts, hogy a múlt gyengeségeit elfelejtsem, s a jelenével szemben türelmes legyek.
Segíts, barátságunk ápolásában, közös időtöltések által.
Segíts, hogy saját hibáimat beismerjem és az övéi felett soha ne ítéljek keményen.
Segíts, hogy határozott legyek és feleségemnek szabadságot biztosítsak személyiségének kialakulásához.
Segíts, emlékeznem a különös napokra, amelyek sokat jelentenek az ő számára.
Segíts, a dolgokat értékelni, amelyek sokszor magától értetődőnek hatnak.
Segíts, hogy nyilvánosan soha ne kritizáljam, s meg ne sértsem.
Segíts, hogy ne terheljem meg anyagi gondokkal.
Segíts, hogy ne várjak el többet, mint amit magam is nyújthatok.
Segíts, hogy elé irányuló gondjaimat mindennap imámba foglaljam.


Ámen

2013. augusztus 10., szombat

Hiszek abban, amit nem látok


Istenem,
lehet, hogy nem értem, hogyan fog minden működni, de én bízom Benned. Nem látom az utat, de tudom, hogy készítesz nekem. Hiszem, hogy ebben a pillanatban, amikor megérintesz szíveket, ajtókat nyitsz, sorakoznak a megfelelő alkalmak és jobb lehetőségek. A dolgok sötétnek tűnhetnek és barátságtalanok most, de hiszem, hogy az én hajnalom eljön.
Ámen


Isten hűséges, és Ő fogja elvégezni, ami aggaszt engem ...... az én javamra és az Ő dicsőségére!