Halloween keresztény szemmel

Sokan kérdezhetik, mit jelentenek az ijesztő ábrázatúra formált és megvilágított tökök, a koponyák, szellemek és boszorkányok, amelyek a halloween (helovin) divattal kapcsolatban lépten-nyomon elénk kerülnek?! 

Amerikából került át Európába, de az eredete egészen a keltákig vezethető vissza, akik Észak-Franciaország és a Brit-szigetek területén éltek. Az ő papjaik voltak a druidák. Ezek a természetimádó papok halottkultuszt gyakoroltak, és október utolsó napját a ’halál istenének’ szentelték. 

Hitük szerint a kelta év utolsó napján (október 31-én) az istenség megengedte, hogy az elhunytak lelkei visszatérjenek otthonaikba. A boszorkányoktól és a démonoktól való félelmükben nagy tüzeket gyújtottak, és áldozatokat mutattak be, hogy azok jóindulatát megnyerjék. A varázslók a megfélemlített embereket kényszerítették, hogy éjfélkor adjanak nekik feláldozásra egy gyermeket. Az erre kiszemelt család ajtaja elé raktak egy kifúrt és kivilágított tököt. Ha a ház lakói nem teljesítették a kívánságot, gyilkos bosszúra számíthattak. – A gyermekáldozatot óriási szalma- vagy rőzsekötegbe kötözve elevenen égették el. Szokásuk volt a keltáknak az is, hogy állatbőrökkel és állatfejekkel álcázták magukat a szellemek elijesztésére. Ajándékokat készítettek az elhunyt lelkek kiengesztelésére. 

Szokásaikat azután is megtartották, hogy a rómaiak meghódították őket. 
Az 1. században a rómaiak sok hagyományt hoztak magukkal Angliából. Az elpusztíthatatlannak tűnő pogány szokás átformálása, „keresztyénesítése" érdekében a római katolikus egyház (IV. Gergely pápa) 835-ben november elsejét mindenszentek ünnepének nevezte ki, majd november másodikát a halottak napjává nyilvánította. 

(Mindenszentek – all hallows. Az azt megelőző este pedig az „all hallows evening". Ez rövidült le az idők során a mostani, közkeletű szóra: halloween.) 
A Halloween október 31-én, tehát éppen a római katolikus ünnep, a mindenszentek előtt van, mintegy demonstrálva azt, mily vékony is a választóvonal a pogány hagyományok és az egyházi gyakorlatok között. 

Amerikában a Halloweent ír bevándorlók honosították meg 1840 körül. Rémisztő arcokat faragtak tökökből, azokat belülről gyertyával világították ki, ezzel kívánták elriasztani a gonosz szellemeket. A jelmezbe öltözés is a Halloween egyik eleme. Az ünnep klasszikus figurái közé tartoznak a szellemek, boszorkányok, fekete macskák… 

A Halloween mára jelentős helyet foglal el az USA reklámiparában, de Európában is egyre népszerűbb. 
Az 1845 utáni évek pusztító írországi éhínsége idején a lakosok százezrei települtek át Amerikába, és a szokásaikat is vitték magukkal. Az anyaországon kívül az USA-ban és Franciaországban még ma is megtartják a régi rítusokat, noha azok lelki háttere többnyire már elhomályosult előttük. Gyerekek beöltöznek szellemnek vagy más ijesztő alaknak, töklámpással házról-házra járnak ajándékot kérve. 

Napjainkban tanúi vagyunk a régi-új pogányság elterjedésének. A mai boszorkányok és varázslók épp október 31. napját tartják a legfontosabbnak, és ez az ősi kelta ünnep előestéje. Ekkor imádkoznak a halottak kelta istenéhez, az elhunytak szellemeihez, tulajdonképpen szellemidézést folytatnak. Nem gondolhatjuk, hogy ártatlan mókáról van szó. Úgy hírlik, hogy ma is vannak olyan sátánista szekták az USA-ban, amelyek erre az „ünnepre" gyermekeket rabolnak, és azokat ördögi rítusok keretében megölik. 

Nem csupán hátborzongató szórakozás ez tehát, hanem az okkultizmus terjesztésének kísérlete, hogy az emberek az egy, igaz Isten helyett, a tiltott démonvilág felé forduljanak hitükkel. 

Keresztyén családok nem engedhetik, hogy gyermekeik részt vegyenek ilyen beöltözéseken, felvonulásokon, mert azzal a Sátán kultuszát támogatnák. Az ilyesmivel kacérkodó ember kárt szenved lelkében, meggyengül kapcsolata Istennel, aki egyedül képes arra, hogy megóvjon bennünket minden ártalmas lelki hatástól. 

A keresztényeknek mindenképpen tisztában kell lenniük a következő tényekkel: ennek a napnak a szokásai és jelképei a pogányságban és az okkultizmusban gyökereznek. A Halloween lényegében a boszorkányságnak és az okkultizmus más válfajainak egyik legnagyobb ünnepévé vált. A Halloween megünneplésében való részvétel közvetlenül is okkult tevékenységekhez vezethet, avagy ezekre nyitottá teheti az embert. A legkevesebb, amit a Halloweenről elmondhatunk, hogy megünneplése támogatja a pogány praktikákat és filozófiát, az animizmust (szellemhitet), a sámánizmust és a druida tanokat. 

A Biblia egyértelmüen jelzi, hogy az ilyen praktikák ’az utolsó idökben’ mérhetetlen módon elszaporodnak majd (1Tim 4,1 és Jel 9,21). Ami elsőre oly ártatlannak tűnik, az a valóságban halálosan komoly! Az embert játékos módon csábítják el, hogy egyre nyitottabbá váljon a démoni tanok iránt, és szíve Isten felé egyre inkább megkeményedjen. 
Az Ige egyértelműen figyelmeztet, hogy a legkisebb mértékben se keveredjünk bele pogány vagy okkult praktikákba: Ha bemégy arra a földre…, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat… (5Móz 18,9) Az Újszövetségben Pál apostol megdicséri a thesszalonikaiakat, amiért megtérésük után egyértelműen szakítottak a bálványimádással (1Thessz 1,9-10). 

Feltámadásával Jézus bizonyságát adta annak, hogy legyőzte az ördögöt és a halált (Zsid 2,14). Isten igéjéből eligazítást lelhetünk az élet nehézségei közepette. Az efézusiak ezért semmisítették meg az összes varázskönyvüket, miután hitre jutottak (ApCsel 19,18-20). 

Nekünk, keresztényeknek mindazonáltal nagy a felelősségünk. Az Úr parancsának engedelmeskedve hirdetnünk kell az evangéliumot, az örömhírt. Szükséges tehát, hogy figyelmeztessük embertársainkat - adott esetben még hívő testvéreinket is - az ördög által felállított csapdákra. Le kell, hogy rántsuk a maszkot, a játékos, ártatlannak tűnő, de nagy veszélyt hordozó babonákról, népszokásokról. Az Úr adjon ehhez bölcsességet és erőt mindannyiunknak! 

Amúgy október 31. a reformáció ünnepe. (A reformáció napja több protestáns egyházban október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét.) A protestáns világ azért ad hálát, mert az Úristen meg akarta tisztítani egyháza népét a sokféle tévelygéstől és babonától, a hamis hit sötétsége helyett világosságot adni a szívekbe. Ahogy Pál apostol megbízatásában olvasható: „… küldtelek, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy a hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek! (az apostolok cselekedeteiről írt könyv 26. részének 18. verse). 

Isten megtérésre hív bennünket, és a démoni kötelékekből szabadulást ajándékoz Fia, Jézus Krisztus által. Forduljunk hozzá, az élet Istenéhez! 

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

19. Ígéretek, amelyeket a Szent Szellem által birtokolunk

„Eljegyzett pecsétjével, a megígért Szent Szellemmel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.” (Ef 1,13-14)

A szövetségben megígért dolgokat már ténylegesen és valóságosan a hívők birtokolják. „Minden a tiétek.” Az Atya őszintén mondhatja minden gyermekének, aki az Ő házában él: „Mindenem a tiéd.” Az örökség már a miénk; vagyis Isten ígéretében, az Úr Jézus által fizetett árban és az első szeretetben, amelyeket a Szent Szellem töltött belénk. Biztos ígéretében az Atya már „megáldott minket mennyei világának minden szellemi áldásával a Krisztusban”: elhatározta, hogy nem csak a jövőben tesz gazdaggá minket, hanem már a jelenvaló életben megáld minket szeretete kincseivel. Az Úr Jézus nem csupán az eljövendő korokra tett minket egy mérhetetlen vagyon örököseivé, hanem már most kivehetjük belőle a részünket és élvezhetjük; ahogy az Írás mondja: „Őbenne lettünk örököseivé is” (Ef 1,11).

A Szent Szellem sokféleképpen eszköze annak, hogy már most miénk lehessen a megígért örökség. „Eljegyzett pecsétjével.” Biztosan tudjuk, hogy az örökség a miénk, és hogy mi magunk is a világ minden dolgának nagy Örököséhez tartozunk. Az, hogy a Szent Szellem munkálkodik bennünk a megszentelődés által, igazolja, hogy kegyelemben élünk, és örököljük a dicsőséget. Üdvösségünk összes többi tanúbizonyságán kívül van a biztos és kétségtelen bizonyíték, hogy az élő Isten Szelleme bennünk lakozik. Bűnbánat, hit, hívő élet, szent vágyak, égbe szálló sóhajok és kimondhatatlan fohászkodások – mindezek annak bizonyítékai, hogy a Szent Szellem különlegesen munkálkodik bennünk,   az   üdvösség   örököseiben.   A Szent Szellem belénk lehelte az életet, és ez Isten Királyságának nagy pecsétje számunkra. Nincs szükségünk álmokra, sem látomásokra, sem misztikus hangokra, sem törékeny érzésekre: a Szent Szellem általi ösztönzés és megújulás jobb pecsét, mint ezek. Az ígéret Szelleme nem készítené fel az embereket olyan áldásra, amit sohasem kapnak meg. Ő, aki elkészítette számunkra, biztosítja is azt az áldást, amelyre felkészített bennünket. A Szellem pecsétjének leghalványabb lenyomata jobb tanúságtétel arra, hogy részesedünk és osztozunk Isten népének örökségében, mint bármilyen elbizakodott következtetés, amelyet az önteltség von le délibábos képzelődéseiből.

A Szent Szellem nemcsak pecsétje, de záloga is az örökségnek. A Szent Szellem maga is fontos része a szentek örökségének, és az Ő birtoklása a tökéletesség, a menny és az örök dicsőség kezdete. Ő az örök élet, és ajándékai, kegyelme és munkálkodása a vég nélküli boldogság első részletei. A Szent Szellem birtoklásával magunkénak tudhatjuk azt a királyságot, amelyet a mi Atyánk örömmel ad a választottjainak.

Ez világossá válik, ha egy kicsit elgondolkodunk rajta. A mennyben szentség uralkodik, és világos, hogy – amennyiben már idelent szentté kíván tenni minket – a Szent Szellem belénk ültette a menny kezdeteit. A menny győzelem; és valahányszor legyőzzük a bűnt, a Sátánt, a világot és a testet, ízelítőt kapunk abból a nem halványuló diadalból, amelynek hallatán pálmaágakat lengetnek majd az Új Jeruzsálemben. A menny vég nélküli szombat; és kaphatunk-e jobb ízelítőt a tökéletes nyugalomból, mint az a béke és öröm, amelyet a Szent Szellem áraszt szét bennünk? Az Istennel való bensőséges közösség a megdicsőültek üdvösségének fontos alkotóeleme; és a Szent Szellem már idelent lehetővé teszi számunkra, hogy gyönyörködjünk az Úrban, és örüljünk üdvözítő Istenünkben. Az, hogy közösségünk van az Úr Jézussal minden kegyelmes tervében és céljában, és hasonlítunk hozzá az Isten és ember iránti szeretetben, szintén nagyban hozzájárul ahhoz, hogy tökéletes állapotban állhassunk a trón elé; és a szentség Szelleme ezen munkálkodik bennünk napról napra. Tiszta szívűnek lenni, hogy megláthassuk Istent, szilárd jelleműnek lenni, hogy megerősödjünk az igazságban, erősnek lenni a jóban, hogy legyőzzük a gonoszt, hogy megtisztuljunk önmagunktól, és mindenünket megtaláljuk Istenben – nem ezek-e a boldogító látomás legfontosabb áldásai, ha maradéktalanul megvalósulnak? És vajon nem kaptuk-e már meg ezeket az erő és a dicsőség Szellemétől, aki most is bennünk lakozik? De igen. A Szent Szellem által megtaláljuk ezeket a dolgokat, amelyeket keresünk. Benne a menny kezdete és a dicsőség napjának hajnala mosolygott ránk.

Tehát nem olyan ismeretlenek számunkra a megígért áldások, mint azt sokan állítják. Sokan ismételgetik papagáj módjára ezt a mondatot: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Kor 2,9); de elmulasztják hozzátenni a rákövetkező mondatot ugyanabban az Írásban: „Nekünk pedig kinyilatkoztatta ezeket Isten a Szellem által.” Micsoda kegyetlenség félbevágni az Írás mondanivalóját! A Szent Szellem kinyilatkoztatta nekünk, amit szem nem látott és fül nem hallott: széthúzta a függönyt, lehetővé téve, hogy bepillantást nyerjünk a korok és nemzedékek elől elrejtett titkokba. Pillants bele Isten életébe saját lelkedben, az örök életbe, amelyet azoknak ígért, akik szeretik őt. A dicsőségben való élet csupán folytatása és természetes következménye a kegyelemben való életnek. Szemléld a megbékélést az engesztelés vére által, azt az örök békességet, ami az örök béke alapja. Pillants bele Isten szeretetébe, amely szétárad a hívő lélekben, és ízelítőt ad a boldogság kellemes illatából. A teljes bizonyosság mozdulatlan állandóságában és megszentelt derűjében figyelj a Paradicsom nyugalmának jövendölésére. Ha belső örömeink túláradnak és énekben törnek ki, meghalljuk a mennyei halleluja előjátékát. Ha meg akarjuk ismerni Kánaán szőlőfürtjeit, megmutatják azokat az érzelmek és a várakozások, mint amikor a Szellem vezérletével az ígéret földjére elment kémek elhozták nekünk a föld legfinomabb gyümölcseit!

Nemcsak lesz az örökségünk, de MÁR MOST A MIÉNK. Minthogy a Szent Szellem a miénk, máris birtokában vagyunk a tejjel és mézzel folyó földnek. „Mi, akik hiszünk, bemegyünk a nyugalomba” (Zsid 4,3). „Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez” (Zsid 12,22).

Mi más marad azok számára, akik Isten Fiában az isteni örökség részeseivé váltak, mint hogy méltók legyenek a felemelő, szent, mennyei elhívásra? „Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül” (Kol 3,1).

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

18. Az ígéret ideje

„Közeledett az ígéret teljesülésének ideje.”

(Csel 7,17)

Egy evangéliumi író emlékeztet minket arra, hogy Isten kegyelme nem a türelmetleneknek van címezve, hanem az a „Dávid iránt való változhatatlan kegyelmesség”. Semmi okunk siettetni az Urat, még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy kegyelmének szekerei lassan jönnek. Egyáltalán nem szokatlan, ha egy szent így kiált fel: „Ó, Uram, meddig késel?” Írva van: „Az Úr dicsősége lesz mögötted” (Ézs 58,8). Az utóvéd jelenik meg utoljára, de megérkezik. Lehet, hogy Isten időnként megvárakoztat minket; de a végén rájövünk, hogy ő az alfája és ómegája népe szabadulásának. Soha ne legyünk bizalmatlanok iránta; mert „ha késik is a látomás, várjuk türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el” (Hab 2,3).

A londoni kikötőből egyszer kifutott egy hajó, amelyet tulajdonosa Gyors-Biztosnak nevezett el, mert azt remélte, hogy sebesnek és biztonságosnak bizonyul. Ez megfelelő név Isten kegyelme számára is: az is gyors és biztos. Dávid ugyan nem ezt mondta a Brooks által idézett szövegben, de más helyeken gyakran állította ezt, sőt még többet is. Nem ő mondta-e: „Kerubon ülve repült, szelek szárnyán suhant”? Isten nem késlekedik meghallani népe kiáltását. Kitűzte a napot, amikor kegyeibe fogadja Siont, és ha eljön ez a nap, nem fog késlekedni.

Teljesítésének időpontja az ígéret fontos része; valójában ez az ígéret lényege. Méltánytalan lenne elhalasztani egy adósság kifizetését; és ugyanez vonatkozik az ígéretek megtartásának kötelességére. Az Úr percnyi pontossággal teljesíti kegyes ígéreteit. Az Úr megfenyegette a világot, hogy özönvízzel pusztítja el, de megvárta, amíg Nóé belép a bárkába; és akkor, még ugyanazon a napon feltörtek a mélység nagy kútjai. Kijelentette, hogy Izráel ki fog jönni Egyiptomból, és így is történt: „A négyszázharmincadik esztendő végén, éppen ezen a napon vonult ki az ÚR egész serege Egyiptomból” (2Móz 12,41). Dániel szerint az Úr számlálja ígéreteinek éveit és várakozásának heteit. Ami legnagyobb ígéretét, vagyis Fiának elküldését illeti a mennyből, az Úr nem késlekedett ezzel a nagy ajándékkal, hanem „amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született”. Kétségtelen, hogy az Úr, a mi Istenünk percnyi pontossággal megtartja ígéretét.

Amikor nélkülözünk, szeretnénk sürgetni az Urat, hogy siessen a segítségünkre, ahogyan Dávid is esedezett a hetvenedik zsoltárban: „Istenem, ments meg engem, Uram, siess segítségemre!” (1. vers). „Én nyomorult és szegény vagyok, siess hozzám, Istenem! Te vagy segítségem és megmentőm, Uram, ne késlekedj!” (5. vers). Sőt, az Úr magáról is mondja, hogy sietve teljesíti kegyes ígéreteit: „Én, az Úr, rövid idő múlva megvalósítom ezt” (Ézs 60,22). Nem szabad azonban úgy imádkoznunk, mintha attól félnénk, hogy az Úr késlekedik, vagy nekünk kéne siettetni őt. Nem. „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják” (2Pt 3,9). Istenünk lassú a haragjában, de kegyes a cselekedeteiben, „beszéde gyorsan terjed” (Zsolt 147,15). Népének megáldásában gyorsasága gyakran megelőzi az időt és a gondolatot; mint például amikor teljesíti ezt a régi kijelentését: „Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom” (Ézs 65,24).

Mégis, imáinkra gyakran csak később válaszol. Amiként a gazda nem aratja le ma, amit tegnap vetett, mi sem kapjuk meg rögtön az Úrtól, amit kérünk tőle. A kegyelem ajtaja kinyílik, de nem az első kopogtatásra. Miért van ez? Azért, mert annál nagyobb lesz a kegyelem, minél tovább van úton. Minden célnak megvan a maga ideje az ég alatt, és minden a maga idejében a legjobb. A gyümölcs akkor a legjobb, ha kellő időben érik meg. Az idő előtti kegyelem csak fél kegyelem lenne; ezért az Úr visszatartja, amíg tökéletessé nem válik. A menny is egyre jobb lesz – mert nem lesz a miénk addig, amíg Isten elő nem készíti számunkra, és mi fel nem készülünk rá.

A kegyelem előkészítését a szeretet vezérli, és csak akkor üti meg a harangot, amikor elérkezett a megfelelő pillanat. Isten késlekedése ugyanúgy áldás számunkra, mint azonnali válasza. Nem szabad kételkednünk az Úrban azért, mert nem jött még el az Ő ideje; ha ezt tennénk, úgy viselkednénk, mint a nyűgös gyerekek, akik azonnal akarják, amit meglátnak, különben azt gondolják, hogy sohasem kapják meg. Egy várakozó Isten méltó várakozó népe bizalmára. „Még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen” (Ézs 30,18). Szánalma nem csökken, még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy elhalasztotta kegyes cselekedeteit, és szomorúságunk egyre csak mélyül. Annyira szeret minket, hogy próbára tesz bennünket, késleltetve válaszát. Mennyei Atyánk is úgy van ezzel a mennyben, mint Urunk volt a földön: „Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig azon a helyen maradt, ahol volt” (Jn 11,5.6). A szeretet összezárja az isteni nagylelkűség kezeit, és visszatartja a kegyelem kiáradását, ha úgy látja, hogy a megpróbáltatásból komoly nyereség származhat. Talán nem jött még el az ígéret ideje, mert megpróbáltatásunk még nem érte el a célját. A fegyelmezésnek el kell érnie a célját, különben sohasem érhet véget. Ki kívánná, hogy az aranyat kivegyék a tűzből, még mielőtt kiég belőle a salak? Ó, nagyszerű dolog, várj, amíg el nem nyerted végső tisztaságodat! Ezek a pillanatok a kemencében nagyon hasznosak. Nem lenne bölcs dolog lerövidíteni ezeket az aranyat érő órákat. Az ígéret ideje összhangban van a szív és a lélek gyarapodásának idejével.

Talán még nem tanúsítottunk kellő alázatot az isteni akarat iránt. A türelem még nem fejezte be a munkáját Az elválasztás folyamata még nem ért véget: még mindig epekedünk azon vigaszok után, amelyekről az Úr szeretne örökre leszoktatni minket. Ábrahám nagy ünnepséget rendezett, amikor fiát, Izsákot elválasztották; és a mi mennyei Atyánk ugyanígy fog cselekedni velünk. Tűrd a sorsod, büszke szív! Hagyd el a bálványaidat; hagyj fel a majomszeretettel, és elnyered a megígért békét.

Az is lehetséges, hogy még nem teljesítettük valamelyik kötelességünket, amely életünk fordulópontja lesz. Az Úr akkor vetett véget Jób betegségének, amikor a barátaiért imádkozott. Lehet, hogy az Úr hasznossá akar tenni minket egy rokonunk vagy barátunk számára, mielőtt nekünk adja személyes vigaszát. Lehet, hogy figyelmen kívül hagyjuk az Úr házának valamelyik előírását, vagy valamilyen szent munka még elvégezetlen; és ez hátráltatja az ígéret teljesülését. Vajon így van? „Kevésnek tartod Isten vigasztalását? Van még valami, amit visszatartottál?” Talán még fogadalmat kell tennünk az Úrnak, és be kell mutatnunk neki egy figyelemre méltó áldozatot, ami eszébe juttatja kötelezettségvállalását. Ne adjunk rá okot, hogy panaszkodjon: „Nem nekem vettél pénzért illatos nádat.” Inkább fogadjuk el a kihívását: „Hozzá-tok be a raktárba az egész tizedet, és így tegyetek próbára engem - mondja a Seregek Ura.

Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok” (Mal 3,10).

Isten úgy határozta meg ígéretei teljesítésének idejét, hogy biztosítsa dicsőségét, és ennek elégnek kell lennie számunkra, ha nem látunk más okot a késedelemre. Lehet, hogy tisztában kellene lennünk szükségleteinkkel és az általunk kért áldások nagy értékével. Ami túl könnyen jön, azt lehet, hogy kevéssé értékeljük. Talán hálátlan lelkünket a várakozás tanítja meg a hálára. Nem tudunk hangosan énekelni, ha előtte nem lélegeztünk mélyet. Az akarás és a várakozás türelemhez vezetnek; ezek pedig kel-lő időben vidámsághoz és örvendezéshez.

Ha mindent úgy ismernénk, mint Isten, tiszta szívből áldanánk Őt, amiért megfenyített, és nem kímélt minket, bár keservesen sírtunk. Ha olyan jól ismernénk a véget, mint a kezdetet, akkor magasztalnánk az Urat a zárt ajtókért, a rosszalló tekintetekért és a megválaszolatlan imákért. Ha tudnánk, hogy az Úr nagy céljait azzal szolgáltuk, hogy továbbra is a vágyott örömök nélkül éltünk, és elviseltük a bajt, amitől rettegtünk, akkor hangosan sírnánk örömünkben, hogy Isten meghagyott szegénységünkben, és bezárt fájdalmunkba. Ha azzal dicsőíthetjük Istent, hogy lemondunk arról, amit kérünk, akkor arra vágyunk, hogy visszautasítson minket. Legfontosabb imánk, és az összes többinek az összegzése a következő: „Ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint Te” (Mt 26,39).

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

17. A megfelelő ígéret kiválasztása

Te ígérted szolgádnak ezt a jót .”

(2Sám 7,28)

Dávid király tudta, hogy az Úr mit ígért neki, és főként az imáiban gyakran hivatkozott rá mint „erre a jó dologra”. Esdeklő imánkban pontosabban kell fogalmaznunk, mint általában szoktunk. Sokszor úgy imádkozunk mindenért, hogy gyakorlatilag semmiért sem imádkozunk. Jó, ha tudjuk, hogy mit akarunk. Urunk ezt mondta a vak embernek: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” Azt kívánta, hogy a vak ember legyen tisztában a saját szükségleteivel, és hogy őszinte vágyat érezzen e szükségletek iránt: ezek értékes hozzávalók az ima összeállításához.

Ha már tudjuk, hogy mire van szükségünk, a következő feladatunk az, hogy meggyőződjünk arról, az Úr valóban megígérte-e nekünk ezt a konkrét áldást. Akkor teljes bizalommal fordulhatunk hozzá, és joggal számíthatunk arra, hogy teljesíti ígéretét. E célból szorgalmasan kutassunk a Szentírásban, figyeljünk oda más hívők hasonló eseteire, és próbáljuk megtalálni az isteni kegyelemnek azt a konkrét kijelentését, amely alkalmazható az esetünkre az adott körülmények között! Minél pontosabban illik az ígéret az esetünkre, annál nagyobb vigaszt nyújt. Ebben az iskolában a hívő megtanulja a Biblia szó szerinti ihletés értékét; mert lehet, hogy a saját esetében egy olyan, látszólag jelentéktelen dolognál kell elidőznie, mint egy főnév egyes vagy többes száma. Pál, amikor idézte az Ábrahámnak tett ígéretet, a következő megjegyzést fűzte hozzá: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus” (Gal 3,16).

Biztosak lehetünk afelől, hogy az ihletett könyv (a Biblia) valamelyik lapján ott van az alkalomhoz illő ígéret. Isten végtelen bölcsessége nyilvánul meg abban, hogy olyan kinyilatkoztatást adott nekünk, amely megfelel népe számtalan helyzetének. Egyetlen megpróbáltatás sem kerülte el a figyelmét, akármilyen sajátos is. Ahogy a földön minden élőlény számára van megfelelő élelem, ugyanúgy az ihletett könyvben is megtalálható az alkalmas segítség Isten minden gyermeke számára. Ha nem találtunk az esetünkre illő ígéretet, az azért van, mert nem kerestük; vagy ha megtaláltuk, még nem fogtuk fel teljesen a jelentését.

Itt hasznos lehet egy egyszerű hasonlat. Tegyük fel, hogy elvesztetted egy szekrény kulcsát, és miután kipróbáltál minden nálad lévő kulcsot, lakatost kell hívnod. A kisiparos egy nagy kulcscsomóval érkezik, amelyben minden fajtájú és méretű kulcs megtalálható. Számodra rozsdás szerszámok különös gyűjteményének tűnnek. A mester megnézi a zárat, aztán kipróbálja az első kulcsot, majd sorra a többit. Még nem találta el; és a kincseid még mindig elérhetetlenek számodra. Nézd csak, talált egy jónak tűnő kulcsot: majdnem érinti a zár nyelvét, de mégsem. Nyilván jó nyomon van. Végül kinyílik a szekrény, mert megtalálta a megfelelő kulcsot.

Ez a példa jól szemlélteti az ember tanácstalanságát. Nem könnyű megbirkózni egy nehézséggel, megtalálni a helyes megoldást, és eljutni a boldogító eredményhez. Imádkozol, de imádban nem rendelkezel a kívánt szabadsággal. Te egy meghatározott ígéretet szeretnél. Sorban kipróbálod az ígéreteket, de egyik sem illik rád. A zavarodott szív azt gyanítja, hogy nem alkalmazhatók a szóban forgó esetre, így a „régi Könyvben” maradnak, hogy egy másik napon felhasználd őket, hiszen a jelen szükséghelyzetben nem elérhetők. Aztán újra megpróbálod, és a kellő pillanatban ráakadsz egy ígéretre, amelyet éppen erre az alkalomra szabtak; olyan pontosan illik az esetedre, mint ahogy egy jól elkészített kulcs illeszkedik annak a zárnak a kulcsvezető bordáihoz, amelyhez eredetileg készült. Megtalálván az élő Isten megfelelő üzenetét, a kegyelem trónjához sietsz, és esedezel érte: „Ó, Uram, te ígérted szolgádnak ezt a jót; légy kegyes, és teljesítsd!” A dolognak ezzel vége; a szomorúság örömmé változik; az ima meghallgattatott.

A Szent Szellem gyakran emlékeztet minket – élénken és erőteljesen – Istennek azokra az ígéreteire, amelyeket elfelejtettünk. Új megvilágításba helyezi azokat a szövegrészeket is, amelyekre jól emlékszünk, és feltárja a bennük lévő, általunk nem is sejtett teljességet. Egyes általam ismert esetekben a szöveg sajátságos volt, és a személy, akinek az elméjébe vésődött, egy ideig nem vette észre a jelentőségét. Egy szívet évekig vigasztaltak ezek a szavak: „Élete boldog marad, és utódai öröklik a földet.” Ez a szövegrész nem ment ki a fejéből, mintha állandóan a fülébe súgta volna valaki. Az ígéretnek a saját életéhez való különleges viszonyát a konkrét esemény értette meg vele. Isten egy gyermekét, aki a terméketlenség évein búslakodott, egyszerre örömmel és békével töltötte el ez a ritkán idézett ígéret: „Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska” (Jóel 2,25). Dávid keserű tapasztalatai a rágalmazásról és rosszindulatról olyan vigasztaló ígéretek kijelentésére késztették Istent, amelyeket számtalanszor magukévá tettek szomorú és megtört szívű keresztyének, amikor ki kellett állniuk a „meg-szégyenítések próbáját”. Nincs kétségem afelől, hogy mielőtt ez az üdvtörténeti korszak véget ér, az Írás minden mondatát példázza majd egyik vagy másik szent élete. Talán néhány homályos vagy félreértett ígéret még mindig használatlanul hever, amíg el nem jön az, akinek konkrétan szól. Ha szabad így fogalmaznom, van egy rozsdás kulcs a kulcscsomóban, amely még nem találta meg a saját zárát; de megtalálja, mielőtt véget ér a Gyülekezet földi története: ebben biztosak lehetünk.

Lehet, hogy az Úrnak az az ígérete, amely megszüntetné a rossz közérzetünket, egészen közel van, csak nem tudunk róla. John Bunyan (A zarándok útjában) az emberi tapasztalat páratlan ismeretével ábrázolja a Kétségek Várának rabját, amint a saját kebelében megtalálja az Ígéretnek nevezett kulcsot, amely minden ajtót nyit a sötét börtönben. Gyakran fekszünk sötétzárkában, pedig kínálja magát a legteljesebb szabadság elnyerésének eszköze. Ha kinyitnánk a szemünket, Hágárhoz hasonlóan mi is meglátnánk egy kutat a közelben, és csodálkoznánk, hogy miért is gondoltunk a szomjan halásra. Ó, megkísértett testvérem, az Úr ígérete éppen rád vár! Amiként a manna korán reggel lehullott, és ott feküdt a földön, készen arra, hogy az izráeliták összeszedjék, ugyanígy vár az Úr ígérete a te eljöveteledre. A kegyelem ökreit és hízóit már levágták, és minden készen áll a vigasztalásodra. A hegy tele van harci szekerekkel és tüzes lovakkal, amelyek készek a kiszabadításodra; az Úr prófétája látja őket, és ha nyitva tartanád a szemed, te is látnád. Ostobaság lenne részedről, ha csak ülnél ott, ahol vagy, és haldokolnál, akárcsak a leprások Samária kapujában. Mozdulj meg, mert valahol a közeledben bőségesen árad a kegyelem, felülmúlva mindent, amit kértél vagy amire gondoltál. Csak higgy, és „menj be a nyugalomba”.

A szegények, a betegek, az erőtlenek, a tévelygők számára vannak olyan vigasztaló szavak, amelyeket csak ők élvezhetnek. Az elesettek, a csüggedtek, a kétségbeesettek, a haldoklók számára vannak olyan szíverősítők, amelyeket Isten úgy készített el, hogy tekintettel volt sajátos bajaikra. Vannak ígéretek az özvegyek és az apátlanok számára, és ugyanúgy a bebörtönzöttek, az utazók, a hajótörött tengerészek, az idős emberek és a haldoklók számára is. A hívő ember akármerre vándorol, mindig isteni ígéret követi. Az ígéret úgy veszi körül a hívőket, mint a levegő a földgolyót. Majdnem nevezhetném mindenütt jelenlévőnek, és elmondhatom róla: „Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni. Hova menjek Szellemed elől? Orcád elől hova fussak?” (Zsolt 139,5-7). A sötétség semmilyen mélysége sem rejthet el minket a szövetség ígérete elől; jelenlétében éjszaka is nappali világosság van. Merítsünk ebből bátorságot, és várjunk hittel és türelemmel száműzetésünk földjén, amíg el nem jön hazatérésünk napja. Így „örököljük az ígéretet”, akárcsak az üdvösség többi örököse.

A szövetség bizonyos ígéreteinek, amelyeket az Úr Jézus Krisztus tett az általa kiválasztottaknak és megváltottaknak, nincs semmilyen ránk vonatkozó feltétele; de az Úr sok más gazdag ígérete kikötéseket tartalmaz, amelyeket figyelembe kell vennünk, különben nem részesülünk az áldásból. Kedves olvasó, miközben szorgalmasan kutatsz, ne feledkezz meg erről a nagyon fontos dologról. Isten megtartja a neked tett ígéretet; csak pontosan teljesítsd a benne előírt feltételeket. Csak akkor várhatjuk, hogy az ígéret teljesül számunkra, ha mi is teljesítjük a feltételeit. Ő ezt mondta: „Aki hisz Jézusban, az üdvözül.” Ha hiszel az Úr Jézus Krisztusban, bizonyosan üdvözülsz, de különben nem. Hasonlóan, ha az ígéret imához, szentséghez, az Ige olvasásához, a Krisztusban való élethez vagy bármi máshoz van kötve, teljes szívvel és lélekkel próbáld teljesíteni a parancsot, hogy részesülhess az áldásban. Egyes esetekben a nagy áldás azért nem valósul meg, mert az ember elhanyagolja ismert kötelességeit. Az ígéret nem tud belépni, mert „a bűn az ajtó előtt leselkedik”. Még egy ismeretlen kötelesség is megkorbácsolhat minket „néhány ostorcsapással”, és ez a néhány csapás is elronthatja az örömünket. Törekedjünk arra, hogy megismerjük az Úr akaratát minden dologban, és aztán engedelmeskedjünk neki habozás nélkül. Nem a mi akaratosságunk, hanem az isteni bölcsesség útjai azok, amikről olvasunk: „Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség” (Péld 3,17).

Ne becsüld le az ígéret kegyelmét csak azért, mert egy feltétel van mellékelve hozzá; hiszen ez megkettőzi az értékét. A feltétel maga is áldás, amelyet az Úr szándékosan elválaszthatatlanná tett attól, amire vágysz, hogy egyszerre két kegyelmet is elnyerj, miközben csak egyet keresel. Sőt, ne felejtsd el, hogy a feltétel csak azoknak fájdalmas, akik nem örökösei az ígéretnek: számukra tüskés sövény, amely távol tartja őket a vigasztól, amihez nincs joguk; de számodra nem fájdalmas, hanem vigasztaló, ezért nem akadályoz abban, hogy hozzáférj az áldáshoz. Azoknak a követelményeknek, amelyek fekete felhőt és sötétséget ígérnek az egyiptomiak számára, derűs oldala van az izráeliták számára, amely éjjel világít nekik. Számunkra az Úr igája könnyű, és ha magunkra vesszük, lelkünk nyugalmat lel. Vedd hát figyelembe az ígéret szóhasználatát, teljesítsd ki minden előírását, hogy minden jó dolog a tiéd lehessen!

Ha hiszel az Úr Jézusban, minden ígéret a tiéd; és közöttük biztosan van olyan, amelyik éppen arra a napra illik és arra a helyre, ahol éppen táborozol. Ezért kutasd az Írást, és találd meg a ma rád vonatkozó részt! Az Úr a következőt mondta, az általa tett ígéretekről: „Egy sem fog hiányozni ezek közül, sem az egyik, sem a másik nem marad el, mert az Úr parancsa ez.” Tehát bizakodj, és ne félj. Bármi más hibázhat, de Isten ígérete sohasem. Ebben a bankban nem kockázatos elhelyezni semmilyen kincset. „Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint előkelő emberekben bízni.” Valahányszor megemlékezünk az igazság és kegyelem Istenéről, szívünk énekelni fog.

Lépj tovább, Isten megbocsátott!

"Nézz előre őszinte bizalommal, ne horgaszd le a fejed szégyenedben!" (Példabeszédek 4:25, TEV fordítás)

Nem kell többé a bűntudat terhét cipelned. Pál apostol azt mondja: "Igen, mindannyian vétkeztünk; és nem ütjük meg Isten dicsőségének mértékét; Isten mégis "bűntelennek" tart minket, ha megbízunk Jézus Krisztusban, aki szívességből ingyen elvette bűneinket." (Róma 3:23-24, TLB fordítás)

Isten meg akar bocsátani neked. Képzelj el egy hatalmas táblát, teleírva a bűneiddel – Isten pedig csak odalép egy hatalmas szivaccsal, és mindet letörli. Olyan ez, mint a gyermekkorunkból ismert csodatábla: rajzoltál rá, és ha utána fejre állítottad vagy megráztad, akkor minden eltűnt róla, és újra tiszta lappal indultál. Ez jó hír, ugye?

Isten megbocsátását azonban el is kell fogadnunk. Lehet, hogy ismerjük Isten irgalmát az eszünkkel, de ez nem elég: hinnünk kell benne mélyen, legbelül, és elfogadni hittel, hogy igaz – mert hiszen az is!

Van viszont egy dolog, ami sokszor visszatart minket attól, hogy elfogadjuk Isten megbocsátását, az, hogy képtelenek vagyunk megbocsátani saját magunknak. Meg kell bocsátanod magadnak a múltbeli bukásaidat, bűneidet, rossz szokásaidat és mindazt, ami a bűnhöz vezetett. Bocsáss meg magadnak!

Isten azt akarja, hogy bocsáss meg magadnak. Azt tanítja nekünk: "Nézz előre őszinte bizalommal, ne horgaszd le a fejed szégyenedben!" (Péld. 4:25, TEV fordítás)

Volt már veled olyan, hogy elkövettél egy bűnt, utána kérted Isten, hogy bocsásson meg, és annak ellenére, hogy tudtad, megbocsátott, továbbra pocsékul érezted magad? Mit teszel ilyen helyzetekben? Visszamész Istenhez, és újra kéred a bocsánatát? Aztán megvallod újra meg újra meg újra?

Nem. Egy bűnt csak egyszer kell megvallanod, és azzal meg is van bocsátva. De saját magadnak lehet, hogy százszor is meg kell bocsátanod, és újra meg újra elmondani, amíg az eszedbe nem vésed: "Isten megbocsátott nekem. Vége."

Az a mi problémánk, hogy állandóan emlékeztetni akarjuk Istent olyan dolgokra, amiket ő már rég elfelejtett. Meg van bocsátva és el van felejtve. Ezzel már foglalkoztál. Egyszer valaki megkérdezte Eleanor Rooseveltet: "Hogy tudtál ilyen sokat elérni az életben?" Azt válaszolta: "Soha nem vesztegettem az időt sajnálkozásra."

Ne vesztegesd az időt sajnálkozásra. Fogadd el Isten bocsánatát, és bocsáss meg magadnak.

Beszéljünk róla!

• Hogyan szemlélteti az életed, hogy teljes mértékben Isten bocsánatában és kegyelmében élsz?
• Mit kell bocsátanod magadnak a mai napon? Miben igaz rád Isten kegyelme?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.10.09.)

Forrás: napiremeny.blog.hu

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

16. Az evilági életben használható ígéretek

„A kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete.”                                          (1Tim 4,8)

A keresztyének egy részét egyfajta teher akadályozza meg abban, hogy a hitet úgy kezeljék, mint a mindennapi élet egyéb dolgait. Számukra a hitélet földöntúli és ábrándokat kergető; inkább jámbor képzelgés terméke, mint ténykérdés. A maguk módján hisznek Istenben a hitbeli dolgokat és az eljövendő életet illetően; de teljesen elfelejtkeznek arról, hogy az igazi istenfélelem bírja mind az evilági, mind az eljövendő élet ígéretét. Számukra szentségtelen dolognak tűnne, ha a mindennapi élet kis dolgaiért imádkoznának. Talán megdöbbenti őket, ha azt bátorkodom mondani, hogy ez megkérdőjelezi hitük valódiságát. Ha hitük nem nyújt nekik segítséget az élet kis problémáiban, vajon támaszt nyújt-e nekik a halál nagy megpróbáltatásaiban? Ha nem válik hasznukra az élelmet és ruházkodást illetően, mit tehetne értük a halhatatlan szellem tekintetében?

Ábrahám életében azt látjuk, hogy hite földi zarándoklatának minden eseményében szerepet játszott: amikor egyik országból a másikba költözött, amikor elvált unokaöccsétől, amikor a betolakodók ellen harcolt, és különösképpen akkor, amikor megszületett régen megígért fia. Az ősatya életének minden része istenhitének hatókörén belül volt. A Biblia ezt mondja életének utolsó szakaszáról: „Az Úr mindennel megáldotta Ábrahámot”, ami magában foglalja mind az evilági, mind a szellemi dolgokat. Jákóbnak az Úr kenyeret ígért, hogy legyen mit ennie, ruhát, hogy legyen mit felvennie, és azt, hogy békességben elviszi atyja házába; mindezek a dolgok átmeneti és földi jellegűek. Ezek az első hívők bizonyára nem szellemiesítették el a szövetség evilági áldásait, és az Istenben való hitet nem tekintették hiábavaló, misztikus dolognak. Megdöbbentő, hogy világi és hitbeli életük között nem húztak semmilyen éles választóvonalat; zarándokokként utaztak, úgy harcoltak, mint a keresztes lovagok, úgy ettek és ittak, mint szentek, úgy éltek, mint papok, és úgy beszéltek, mint próféták. Életük volt a hitük, és hitük volt az életük. Bíztak Istenben, és nem csupán nagyjelentőségű ügyeik tekintetében, hanem mindennel kapcsolatban. Amikor valamelyik szolgájukat elküldték, hogy intézzen el valamit, az így imádkozott: „Uram, az én uramnak Istene! Bárcsak szerencséssé tennéd utamat, amelyen járok!” Ez valódi hit volt, nekünk pedig az a dolgunk, hogy utánozzuk, és többé ne hagyjuk, hogy az ígéret lényege és a hit éltető ereje elillanjon érzelgős és látomásos képzelődéssé válva. Ha az Istenben való bizalom bármire jó, akkor jó mindenre az ígéret hatókörén belül, és bizonyos, hogy a jelenvaló élet ebben a tartományban van.

Kedves olvasó, vedd észre és használd a gyakorlatban Istennek az alábbiakhoz hasonló ígéreteit: „Ha Isteneteket, az Urat szolgáljátok, akkor megáld kenyérrel és vízzel. És eltávolítom tőled a bajokat” (2Móz 23,25). „Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz” (Zsolt 37,3). „Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől. Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, sem a homályban lopózó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól. Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felől, téged akkor sem ér el” (Zsolt 91,3-7). „Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem” (Jób 5,19). „Aki igazságosan él, és őszintén beszél, megveti a zsarolt nyereséget, nem fogad el megvesztegetést, hanem elhárítja a kezével, bedugja a fülét, hallani sem akar vérontásról, befogja a szemét, látni sem akar gonoszságot. Az ilyen ember magas helyen lakik, sziklaerőd a fellegvára. Kenyerét megkapja, vize állandóan van” (Ézs 33,15-16). „Mert nap és pajzs az Úr, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem vonja meg javait az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek” (Zsolt 84,12). „Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak, meghazudtolsz minden nyelvet, mely törvénykezni mer veled. Ez az öröksége az Úr szolgáinak, így szolgáltatok nekik igazságot – így szól az Úr” (Ézs 54,17).

A mi Üdvözítőnk arra szánta a hitet, hogy erőforrásunk legyen a mindennapi gondokban, különben nem mondta volna: „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?” (Mt 6,25-26). Mi másra gondolhatott, mint a hit gyakorlására a földi dolgokban, amikor a következőket mondta: „Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. Mert mindezeket a világ pogányai kérdezgetik. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre” (Lk 12,29-30).

Pál ugyanerre gondolt, amikor ezt írta: „Sem-miért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil 4,6-7).

Az Úr Jézus, aki elment, hogy előkészítse számunkra a mennyet, gondoskodik majd rólunk az oda való utazás során. Isten nem úgy adja nekünk a mennyet, mint a pápa adta Angliát a spanyol királynak – szerezze meg, ha tudja –, mert Isten mind az utat, mind a célt bizonyossá teszi.

Földi szükségleteink éppoly valóságosak, mint lelki szükségleteink, és nyugodtak lehetünk, hogy az Úr biztosítja ezeket. Elküldi nekünk e javakat ígéret, ima és hit útján, és nevelésünk eszközévé teszi őket. A pusztaság tapasztalatai által tesz minket alkalmassá a Kánaánra.

Ha azt feltételezzük, hogy a földi dolgok túl aprók a hozzánk leereszkedő Isten számára, akkor elfelejtjük, hogy ő még a madarak repülését is megfigyeli, és népének hajszálait is megszámlálja. Ezenkívül minden oly kicsiny számára, hogy ha a kicsivel nem törődik, akkor semmivel sem törődik. Ki tudja szétválasztani a dolgokat méret és súly szerint? Egy jelentéktelen körülmény a történelem fordulópontja lehet. Áldott az az ember, aki úgy gondolja, hogy Isten számára semmi sem túl kicsi; mert bizonyára semmi sem túl kicsi ahhoz, hogy szomorúságot okozzon nekünk, vagy veszélybe sodorjon. Isten egyik embere egyszer elveszített egy kulcsot, majd imádkozott érte, és megtalálta. A dologról úgy beszéltek, mint különös esetről. Valójában semmi szokatlan nem volt benne: egyesek közülünk mindenért imádkoznak, és attól félnek, hogy Isten szava és az ima nem szentesíti a csekély jelentőségű dolgokat. Lelkiismeretünknek nem akkor ártunk, ha imánkba foglaljuk a csekélységeket, hanem ha kihagyjuk őket. Biztosak lehetünk abban, hogy amikor Urunk megbízta az angyalait, hogy óvják lábunkat az utunkban le-vő kövektől, akkor életünk minden részletét a mennyei gondviselésre bízta, és mi örülhetünk, hogy mindent a gondjaira bízhatunk.

A jelen üdvtörténeti korszak egyik csodája, hogy Krisztusban állandó békét találunk minden megpróbáltatás közepette, és általa imánk elég erőteljes lesz ahhoz, hogy megkapjunk az Úrtól mindent, ami szükséges az élethez és az Ő követéséhez. A szerzőnek alkalma volt számtalanszor próbára tenni az Urat a földi szükségletek tekintetében, amire az árvákkal és diákokkal való törődés késztette. Az imádkozás nagyon sokszor meghozta az éppen jókor jövő utánpótlást, és megszüntette a komoly nehézségeket. Tudom, hogy a hit megtöltheti a pénztárcát, biztosíthat étkezést, meglágyíthat egy kemény szívet, kieszközölhet egy házhelyet az építkezéshez, meggyógyíthat egy betegséget, lecsillapíthat egy engedetlen embert, és megállíthat egy járványt. Akárcsak az anyagias gondolkodású ember a kezében levő pénzzel, Isten embere a kezében lé-vő hittel „mindent megszerezhet”. Az ima parancsára minden földi és mennyei dolog válaszol. A hitet nem utánozhatja szélhámos, és nem szimulálhatja képmutató; de ahol a hit valóságos, ahol képes erősen megragadni egy isteni ígéretet, ott csodákat művelhet. Azt kívánom, hogy az olvasó olyan erősen higgyen Istenben, hogy élete minden gondjában-bajában reá támaszkodhasson! Ez elvezeti egy új világba, és olyan meggyőző bizonyítékot szolgáltat szent hitünk igazságára, hogy csak nevetni fog a gúnyolódókon. Az Istenbe vetett gyermeki hit gyakorlati bölcsességgel vértezi fel az őszinte szívet, amit én szent józan észnek nevezek. A naiv hívő, bár kinevetik mint idiótát, olyan bölcsességgel rendelkezik, ami felülről jön, és összezavarja a gonosz emberek ravaszságát. Semmi sem hozza úgy zavarba a rosszindulatú ellenséget, mint egy ízig-vérig hívő ember őszintesége és hite.

Aki hisz Istenének, nem fél a rossz hírektől, mert szíve zavartalan állandóságot talált az Úrban való hitben. Hite sokféle módon édesíti meg, gyarapítja és gazdagítja az életét. Próbáld ki, kedves olvasó, és győződj meg róla, hogy a hit valóban megadja-e neked a kegyelem állapotának mérhetetlen gazdagságát! Nem fog megmenteni minden bajtól, mert az ígéret ez: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (Jn 16,33); de a megpróbáltatások között is dicsekedni fogsz, „mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szent Szellem által” (Róm 5,3-5).

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

15. Az ígéret láttamozása

„Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.” (Csel 27,25)

Pál apostol egy különleges ígéretet kapott, és nyilvánosan kijelentette, hogy hisz benne. Hitte, hogy Isten teljesíti az ígéret minden részletét. Így aláírásával hitelesítette, hogy Isten igazmondó. Mindnyájunknak ezt kell cselekednünk az Úr azon ígéreteivel, amelyek alkalmazhatók a saját esetünkben. Ezt értem a fejezet címe – az ígéret láttamozása alatt.

Egy barátom ad nekem egy csekket az árvaház számára, amelyre ez van írva: „C. H. Spurgeon rendeletére fizessenek 10 fontot.” Neki is és a bankjának is jó híre van, de semmire sem megyek a jótéteményével, amíg rá nem írom a saját nevemet csekkjének a hátoldalára. Ez nagyon egyszerű dolog – egyszerűen aláírom a nevemet, és a bank kifizeti nekem az összeget –, de az aláírás nem nélkülözhető.

Sok nemesebb név van az enyémnél, de egyiket sem használhatom a sajátom helyett. Az sem használna sokat, ha a királynő nevét írnám rá. Az is hiábavaló lenne, ha maga a pénzügyminiszter írná alá a csekk hátoldalát. A saját nevemet kell odaírnom. Mindenkinek személyesen el kell fogadnia és láttamoznia kell Isten ígéretét a saját hite által, különben semmi haszna sem lesz belőle.

Írhatsz költői sorokat a bank tiszteletére, túlszárnyalhatod egy híres költő verseit az árvák nagylelkű jótevőjének dicsőítésére – semmit sem segít. Az emberek és az angyalok legfennköltebb nyelve sem használ. Ami feltétlenül szükséges, az annak a félnek a személyes aláírása, aki meg van nevezve mint átvevő. Akármilyen művészi vázlatot rajzolsz is a csekk hátoldalára, semmi hasznát nem veszed: a saját nevedre van szükség, és semmit sem fogadnak el helyette. El kell hinnünk az ígéretet, és ki kell jelentenünk, hogy meg vagyunk győződve hitelességéről, különben nem hoz nekünk semmilyen áldást. Sem a jó cselekedetek, sem a szertartások, sem az elragadtatott érzések nem helyettesítik az egyszerű bizalmat. „Aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” Vannak dolgok, amik lehetségesek vagy nem lehetségesek, de ennek így kell lennie.

Az ígéret hangozhat így: „Megígérem, hogy kifizetem az örök élet áldását bármely bűnös megbízásából, aki hisz bennem.” A bűnösnek a váltó hátoldalára kell írnia a nevét; de semmi mást nem kell tennie. Elhiszi az ígéretet, elmegy vele a kegyelem trónjához, és átveszi a kegyelmet, amit az ígéret biztosított neki. Meg fogja kapni ezt a kegyelmet – biztos, hogy nem vall kudarcot. Meg van írva: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van”; és ez így is van.

Pál elhitte, hogy mindenki megmenekül, aki vele volt a hajón, mert Isten megígérte. Elfogadta az ígéretet, mint elégséges biztosítékot, és ennek megfelelően cselekedett. Nyugodt volt a vihar kellős közepén; sorstársainak bölcs és okos tanácsokat adott a böjt megszegését illetően, és általában úgy kezelte a dolgokat, mint aki biztos abban, hogy szerencsésen megmenekül a viharból. Úgy viszonyult Istenhez, ahogy kellett, vagyis feltétlen bizalommal. Egy becsületes ember szereti, ha bíznak benne; elszomorítaná, ha azt látná, hogy gyanakvóan tekintenek rá. A mi hűséges Istenünk is sokat ad arra, hogy tiszteljék, és nem tűri, hogy az emberek úgy kezeljék, mintha nem lenne szavahihető. A hitetlenkedés minden más bűnnél jobban ingerli az Urat. Távol álljon tőlünk, hogy ilyen alávaló dolgot kövessünk el mennyei Atyánk ellen; higgyünk neki teljes mértékben, és ne korlátozzuk Igéjébe vetett bizalmunkat.

Pál nyilvánosan kijelentette, hogy bízik az ígéretben. Nekünk is ugyanezt kell tennünk. Manapság nagy szükség van a bátor és őszinte tanúságtételekre Isten szavahihetősége mellett, és ezek nagyon értékeseknek bizonyulhatnak. A levegő tele van kétkedéssel; kevesen hisznek igazán és szilárdan. Ritka az olyan ember, mint a bristoli Müller György*, aki hiszi, hogy Isten gondoskodik kétezer gyermekről. „Amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” Ezért beszéljünk őszintén. A hitetlenség ellenszegül nekünk; ne hagyjuk, hogy cserbenhagyjon a bátorságunk – szálljunk szembe az óriással a tényleges tapasztalat és a megingathatatlan tanúbizonyság parittyájával és kövével. Isten megtartja az ígéretét, és mi tudjuk ezt. Vesszük magunknak a bátorságot, és aláírjuk minden ígéretét. Igen, ha szükséges lenne, a vérünkkel írnánk alá! Az Úr szava örökké érvényes, és ennek mi rettenthetetlen tanúi vagyunk – mindnyájan, akik az Ő nevéről neveztetünk el.

* Életrajza   megjelent   magyarul   az   Evangéliumi Kiadónál.

Hálaadás

138. Zsoltár

 ¹Dávidé. Magasztallak, URam, teljes szívemből, istenekkel szemben is csak rólad énekelek! ²Leborulok szent templomodban, és magasztalom nevedet hűséges szeretetedért, mert mindennél magasztosabbá tetted nevedet és beszédedet. ³Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél. ⁴Téged magasztal, URam, a föld minden királya, amikor meghallják szád mondásait.  ⁵Énekelni fogok az ÚR útjairól, mert nagy az ÚR dicsősége. ⁶Bár fenséges az ÚR, meglátja a megalázottat, és messziről megismeri a fennhéjázót.  ⁷Ha szorult helyzetben vagyok is, megtartod életemet. Haragos ellenségeim ellen kinyújtod kezedet, jobbod megsegít engem. ⁸Az ÚR javamra dönti el ügyemet. URam, örökké tart szereteted, ne hagyd el kezed alkotásait!

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

14. Az ígéret birtokba vétele

„Én vagyok az ÚR, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom.” (1Móz 28,13)

A gyáva lelkek számára nagy nehézséget jelent megragadni Isten nekik tett ígéreteit: attól félnek, hogy elbizakodottság lenne elfogadni ilyen jó és értékes dolgokat. Általános szabálynak tekinthetjük, hogy ha van hitünk megragadni egy ígéretet, az az ígéret a miénk. Aki ideadja nekünk az ajtaját nyitó kulcsot, az azt akarja, hogy nyissuk ki az ajtót, és lépjünk be. Sohasem lehet elbizakodott, aki alázatosan hisz Istennek; de nagyon elbizakodott az, aki kételkedni merészel a szavában. Nem valószínű, hogy csalódunk, ha túlságosan bízunk az ígéretben. Kudarcunk oka a hit hiánya, és nem a túlzott hit. Nehéz lenne túl erősen hinni Istenben; viszont ijesztően gyakori, hogy túl kevéssé hisznek benne. „Legyen a ti hitetek szerint!” (Mt 9,29) – ez olyan áldás, amit az Úr soha nem von vissza. „Ha hiheted azt, minden lehetséges a hí-vőnek.” Írva van: „Nem mehettek be hitetlenségük miatt”; de Isten sohasem mondott olyat, hogy valakit, aki hit által ment be, megfeddtek volna arcátlansága miatt, és ismét kiűztek volna.

A fejezet elején olvasható szöveg szerint Jákób úgy vette birtokba a megígért földet, hogy elnyújtózott rajta, és elaludt. Egy ígéret birtokba vételének legbiztosabb módja, ha teljes súlyunkkal ráfekszünk, és megpihenünk rajta. „Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom.”

Milyen gyakran teljesült be az ígéret számomra, amikor elhittem, és eszerint cselekedtem! Elnyújtóztam rajta, mint egy díványon, az Úrra bíztam magam, és lelkemet édes nyugalom szállta meg. Az Istenbe vetett bizalom megvalósítja saját vágyait. Az ígéret, amit az Úr tett azoknak, akik az imában keresnek oltalmat, így szól: „Higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglesz nektek.” Ez furcsán hangzik, de igaz; ez megfelel a hit filozófiájának. Mondd a felismerés hitével: „Ez az ígéret az enyém”, és azon nyomban a tiéd lesz. Nem látás és érzékelés, hanem hit által „nyerjük meg az ígéreteket”.

Isten ígérete nem egy bekerített terület, ennek vagy annak a szentnek a magántulajdona, hanem a szentek közösségének nyílt tere. Kétségkívül vannak olyanok, akik ha tudnák, kisajátítanák maguknak a csillagokat, és személyes birtokukká tennék a napot és a holdat. Ugyanez a mohóság szívesen körbekerítené az ígéreteket, de ez nem tehető meg. A fösvények legszívesebben kalickába zárnák az énekesmadarakat, és igényt tartanának a pacsirta és a rigó énekére, mint kizárólagos örökségükre, mint ahogy az összes ígéretet is maguknak szeretnék megtartani. De még a legjobb szentek sem tudják lakat alá tenni a kegyelem Istenének ígéretét, még ha szeretnék is. Az ígéret nem csak „a tiétek és gyermekeiteké”, hanem „mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk”. Mily nagy vigasz ez! Éljünk használati jogunkkal, és hit által vegyük birtokba, amit az Úr nekünk adott egy „örökké megmaradó szövetség” révén.

A Jákóbnak mondott szavak egyenlőképpen szólnak minden hívőnek. Hóseás mondja róla: „Küzdött az angyallal és győzött; sírva könyörgött neki. Bételben talált rá, és ott beszélt vele” (12,4). Jahve velünk is beszélt, amikor az ősatyával társalgott. A csodákat, amiket a Vörös-tengernél művelt, minden emberéért tette, hiszen ezt olvassuk: „örüljünk neki!” (Lásd Zsolt 66,6). Igaz, hogy nem voltunk ott, de Izráel győzelmének öröme a miénk is. Az apostol úgy idézi az Úr Józsuénak tett ígéretét, mintha az Isten minden gyermekének szólna: „Ő mondta: Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged” (Zsid 13,5). Tény, hogy az Úr egyetlen ígérete sem fejeződik be azzal az alkalommal, amely okot adott rá, és nem merül ki annak az egyénnek a megáldásában, akinek először tette. Az összes ígéret mindazoknak szól, akiknek elég erős a hitük, hogy elfogadják őket, és esedezzenek értük a kegyelem trónjánál. Ami Isten egyetlen ember számára, aki bízik benne, ugyanaz minden ilyen ember számára, körülményeiknek és szükségleteiknek megfelelően.

A Biblia mindnyájunkon rajta tartja a szemét, amikor kimondja a kegyelem szavait. Helyesen mondta egy előadó: „Mi magunk vagyunk azok a személyek, akikről az Írás beszél; és akikhez, mint emberekhez, leereszkedő, bár mennyei felhívását intézi a meggyőzés legváltozatosabb eszközeivel. Érdemes megfigyelni, hogy ez a könyv a meggyőzőerő milyen változatos formáit mutatja; hogy – akárcsak egy fókuszba tekintő arckép – állandóan rajtunk tartja a szemét, akármerre fordulunk.”

Isten Igéjének szeme! Bármerre fordulunk, tekinteted mindig rajtunk tartod. Vedd észre bánatunk mélységét, fejtsd meg minden szív rejtélyét. Milyen szó ez? Honnan ismersz engem? Az alázatos szív elámul ezen. Hogy hallhasson téged, add, hogy megismerje e nagy titkot, a tudást önmagát.

Az ígéret egyik legnagyobb vonzereje – egyben az egyik legmeggyőzőbb bizonyíték arra, hogy Isten sugalmazta – az a tény, hogy a hívők több ezer nemzedéke minden egyes tagjának szól, páratlan személyességgel. Bibliánkat nem úgy kezeljük, mint egy régi kalendáriumot, hanem mint olyan könyvet, amely a jelennek szól: új, friss és naprakész. Időtálló üdeség rejlik az ősi szavakban, amelyek őseink szellemi táplálékául szolgáltak. Dicsőség Istennek, amiért még mi is e szavakkal táplálkozhatunk, és csak magunkat hibáztathatjuk, ha nem ezt tesszük!

Ábrahám kútjai Izsáknak, később Jákóbnak és sok ezer nemzedéknek is szolgáltak. Jöjj, engedjük le vödreinket, és örvendezve húzzunk vizet az üdvösség régi kútjaiból, amelyeket azokban a régi időkben ástak, amikor őseink még bíztak az Úrban, és Ő megszabadította őket! Nem kell félnünk, hogy babonássá vagy hiszékennyé válunk. Az Úr ígéretei mindenkinek szólnak, aki elhiszi őket: maga a hit a bizalom biztosítéka. Ha képes vagy bízni, akkor bízzál! Miután számtalanszor valóra váltak, az ígéret szavai még mindig érvényesek, és továbbra is teljesülnek. Sokszor lehajoltunk a réten a forrásnál, és ittunk egy hűsítő kortyot; a forrás ma is csordultig van, a vize ingyenes, és olyan bizalommal ihatunk belőle, mintha most hajolnánk le először. Az emberek újra meg újra megszegik az ígéreteiket: oktalanság lenne mást várni tőlük. Ők víztartályok, de te, ó, Uram, kút vagy! Minden friss forrásom benned van.

Jöjj, kedves olvasó, utánozd Jákóbot! Ahogy ő lefeküdt egy helyen, és az ott talált köveket használta párnaként, tedd te is ugyanezt. Itt van az egész Biblia díványnak, és itt vannak az ígéretek, amelyek párnául szolgálhatnak. Tedd le terheidet és magadat is, és pihenj meg! Íme, az Írás és minden ígérete mostantól fogva a tiéd. „A földet, amelyen fekszel, neked adom.”

Ne add fel: ne légy megkeseredett!

"Így szólt Jób: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Mindent, amim volt, az ÚR adta, és amit elvett, az Övé volt. Áldott legyen az ÚR neve!  Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem hibáztatta Istent." (Jób 1:21-22, LB fordítás)

A gyász az élet része, de ne hagyd, hogy a gyász időszakból gyászos élet legyen.

Egy bizonyos pontnál el kell engedned!

Különbség van a sírás és a sóhajtozás, a könnyezés és a gyötrődés között. Egy veszteség lesújthat, de nem határozhatja meg a személyemet. A veszteség az érettség része, de nem a személyiségem része.

Isten megadja azt a kegyelmet, hogy túléld azt, amin keresztülmész. Ezt a kegyelmet nem mások kapják meg, hanem te, ezért lehet, hogy másoktól rossz tanácsot kapsz!

"A felesége ezt mondta neki: Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg! De ő így felelt neki: Úgy beszélsz, mint egy istentelen asszony! Csak a jó dolgokat kellene elfogadnunk Isten kezéből és soha semmi rosszat? Még ebben a helyzetben sem mondott Jób semmi rosszat" (Jób 2: 9-10, NLT).

Jób visszautasította, hogy keserű és bosszús legyen. A keserűség meghosszabbítja a fájdalmat. Nem enyhíti, hanem erősíti azt. "Vigyázzatok a keserűség meg ne gyökerezzék köztetek....mert az súlyos problémákhoz és fájdalmakhoz vezet a lelki életben" (Zsidókhoz írt levél 12:15, LB).

Jób 3 lépést ad újragondolásra:

1. Tedd rendbe a szívedet. Ez azt jelenti, hogy meg kell bocsátanod. "De én nem tudok megbocsátani"- mondod te. Ezért van szükséged a Krisztusra az életedben. Ő megadja neked az erőt a megbocsátásra.

2. Fordulj Isten felé. Kérd meg őt, hogy jöjjön a szívedbe, gyógyítsa meg azokat a sérüléseket, segítsen és adjon neked erőt a következő naphoz, következő héthez, következő hónaphoz.

3: Nézz szembe a világgal újra, erősen és bátran. Sokan, ha megbántják őket, visszahúzódnak a kagylóhéjába. Azt mondják: "Soha többé nem hagyom senkinek, hogy megbántson." Visszavonulnak az élettől. Jób pont azt mondja, hogy ennek az ellenkezőjét csináld. Gondold végig az életedet, ne menj nyugdíjba. Gyere vissza az életbe újra.

Jób életének boldog befejezése lett. "Az ÚR pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt" (Jób 42:12). Jób átment mindezeken a nehézségeken, de ennek ellenére Isten jobban megáldotta élete végét, mint élete első felét.

Nem szeretnéd, hogy ez hasonlóan történjen nálad is? Mondd el ezt: "Istenem, nem foglalkozom azzal, hogy 5 vagy 50 évem van-e még hátra.Megáldanád, kérlek a hátra lévő életemet, jobban, mint az eddigit?"

Jób életének tanulsága ez: nem számít hogy ki bántott meg, mennyi ideig bántottak, milyen mélyen bántottak meg. Isten az életed hátralévő részét életed legjobb részévé teheti, ha hajlandó vagy megbocsátani és elengedni a neheztelést, felmenteni a tettest.

Beszéljünk róla:

• Gyász esetén miért gondoljuk azt, hogy könnyebb, ha visszahúzódunk, mintha olyan emberekkel lennénk, akik segítenek továbblépni?
• Mit szeretnél életed hátralévő részében elérni, miben segítsen Isten? Mi az, amit szerinted el kell engedned ahhoz, hogy teljes mértékben tudjon rajtad keresztül dolgozni?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.09.22.)

Forrás. napiremeny.blog.hu