2012. augusztus 29., szerda

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint


9. Isten ígérete valóság


Csodálatos dolog, hogy az örökkévaló Isten ígéreteket tesz saját teremtményeinek. Mielőtt szavát adta, szabadon azt csinált, amit akart; de miután ígéretet tett, szavahihetősége és becsülete kötelezte, hogy azt tegye, amit mondott. Számára ez valójában nem szabadságának korlátozása, mert az ígéret mindig uralkodói akaratának és tetszésének kinyilvánítása, és neki mindig örömet szerez, ha ígérete szerint cselekszik. Isten részéről nagy dolog, ha vállalja egy szövetség kötelékeit, mégis ezt tette. Az Úr az emberekkel megkötötte a kegyelem szövetségét, amelyben megerősítette az ígéreteit, nem csak azzal, hogy szavát adta, de meg is esküdött. „Így e két változhatatlan tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet” (Zsid 6,18).
Ebben a szövetségben sok becses ígéret van, amelyek mind megerősítést nyertek Jézus Krisztusban, és örök időkre megalapozták Isten szavahihetőségét. Ez a mi reménységünk. Ahogy Pál írta Titusznak: „Az örök élet reménységére, amelyet az Isten, aki nem hazudik, örök idők előtt megígért.” Isten ígéretet tett, és mi eme ígéret szavahihetőségére építjük bizalmunkat örök időkre. Nem gondoljuk, hogy meggondolatlanság lelkünk üdvözülését hűséges Teremtőnk ígéretére alapozni. Hogy megkönnyítse nekünk a bizakodást, Isten az ígéreteket nemcsak szóban mondta el, hanem írásban is rögzítette. Az emberek szeretik, ha a szerződéseket írásba foglalják, és ez esetben ez megtörtént: „A könyvtekercsben írva van.” Az ihletett lapokon ott a feljegyzés, és amiként hiszünk a Bibliánknak, ugyanúgy bíznunk kell a benne levő ígéretekben.
Sokak gyengeségének oka, hogy Isten ígéreteit nem tekintik valóságosnak. Ha egy barátjuk ígéretet tesz nekik, azt fontos dolognak tartják, és várják a hatást; de Isten kijelentéseit gyakran úgy tekintik, mint sok szót, amelyeknek kevés a jelentésük. Ez sérti az Urat, és ártalmas számunkra. Biztosak lehetünk afelől, hogy az Úr soha nem tréfál a szavakkal: „Mond-e olyat, amit meg ne tenne?” Mindig megtartja az ígéreteit. Dávid mondta az Úr ígéreteiről: „Örök szövetséget szerzett velem, benne elrendezett és biztosított mindent.” Isten meggondoltan beszél, kellő rendben és határozottsággal, és mi bízhatunk benne, hogy szavai csalhatatlanok, és beteljesülnek olyan bizonyosan, mint ahogy kiejtette őket. Csalódott-e már valaki, aki bízott az Úrban? Volt-e rá példa, hogy Istenünk megszegte adott szavát? A történelem egyetlen bizonyítékot sem tud felmutatni arra, hogy az ígérettevő Jahve visszavonta volna, amit mondott.
Csodáljuk a hűséget az emberek iránt, és nem tudjuk elképzelni, hogy hiányozna Isten jelleméből, ezért biztonsággal számíthatunk rá, hogy Ő pont olyan megbízható, mint a szava. Vajon a Mindenható Úristen megszegheti-e az ígéretét? Nem, inkább megmozgatja a mennyet és a földet, megrázza a világegyetemet, mintsem hogy késlekedjen ígérete teljesítésében. Ő ezt mondta: „Meg kell tennem. Megígértem – megígértem, halljátok?” Hogy teljesítse ígéretét, még a saját Fiát sem kímélte. Inkább haljon meg Jézus, mint hogy az Úr megszegje a szavát. Ismétlem: bízz benne, mert az Úr komolyan gondolja, amit mond, és ígéretének minden betűjét megtartja. De csak a választottak hisznek neki. Kedves olvasó, te hiszel neki?
Akárki más hazudhat, de Isten igazat mond. Ha az egész világ összes igazságát összegyűjtenénk, csak egy csepp lenne a tengerben Isten igazságához képest. A legbecsületesebb ember szavahihetősége is csak merő hiúság Isten megbízhatóságához képest. Még a legtisztességesebb ember megbízhatósága is csak olyan, mint a pára, de Istené olyan, mint a szikla. Ha bízunk a jó emberekben, sokkal inkább bíznunk kell a kegyelmes Istenben. Miért tűnik olyan rendkívüli dolognak megbízni Isten ígéretében? Sokak számára valami ködös, szentimentális, misztikus dolognak tűnik; de ha higgadtan szemléljük, ez a leggyakorlatiasabb dolog a világon. Isten valóságos, minden más bizonytalan. Ő bizonyos, minden más vitatható. Neki meg kell tartania a szavát, ez abszolút szükségszerűség; különben hogyan lehetne Isten? Istennek hinni a józan ész cselekedete, és nem kell hozzá nagy erőfeszítés. Még ha fel is merülnek nehézségek, az egyszerű és tiszta szívű ember ezt mondja:
 „Igaz az Isten, az emberek pedig valamennyien hazugok.” Ha nem hiszünk fenntartás nélkül Istenben, akkor megfosztjuk attól a tisztelettől, ami megilleti makulátlan szentségét.
Istennel szembeni kötelességünk megköveteli, hogy elfogadjuk ígéretét, és aszerint cselekedjünk. Minden becsületes embernek joga van a bizalomra, és az igazság Istene még sokkal inkább megérdemli. Az ígéretet úgy kell tekintenünk, mint magát a megígért dolgot, amiként egy ember csekkjére is úgy tekintünk, mintha ténylegesen fizetett volna. Isten ígéreteit is készpénznek vehetjük. Higgyük el, hogy megadja nekünk, amit imáinkban kértünk tőle. Ő kezeskedik ezért, és azt ígéri, hogy megjutalmazza az ilyen hitet.
Tekintsük úgy az ígéretet, mint egészen biztos dolgot, cselekedjünk aszerint, és tegyük a legfontosabb tényezővé számításainkban. Az Úr örök életet ígér azoknak, akik hisznek Jézus Krisztusban; ezért ha valóban hiszünk benne, arra a következtetésre jutunk, hogy örök életünk van, örüljünk hát a nagy kiváltságnak. Isten ígérete a legjobb biztosíték; sokkal biztosabb, mint az álmok és látomások vagy a képzelt kinyilatkoztatások; és sokkal megbízhatóbbak, mint az érzések – akár öröm, akár bánat. Írva van: „Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre.” Hiszek Jézusban, ezért nem jutok ítéletre. Ez logikus érvelés, és a következtetés kétségbevonhatatlan. Ha Isten ezt mondta, akkor úgy is van, kétséget kizáróan. Semmi sem lehet bizonyosabb, mint az, amit maga Isten jelent ki; semmi sem történik meg biztosabban, mint az, amiért Ő kezeskedett saját aláírásával és pecsétjével.
Amikor valaki ítélet előtt áll, az Úr fenyegetéseit a hit rendkívüli figyelemmel érzékeli, ami nagyon figyelemre méltó, hiszen megfélemlített hite a szívét elárasztó rettegésben és döbbenetben vesztegel. Miért ne fogadnánk el az ígéreteket hasonló felismeréssel? Ha eljut a tudatig, hogy aki nem hisz, az elkárhozik, akkor hasonló bizonyossággal kell elfogadni, hogy aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, hiszen az utóbbi ugyanúgy Isten szava, mint az előbbi. A tudatra ébredt elme hajlamos arra, hogy Isten szavának csak a sötét oldalát lássa, és annak érezze teljes erejét; ugyanakkor figyelmen kívül hagyja az Írás világosabb oldalát, és kétségbe vonja azt, mintha túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. Ez dőreség. Minden áldás túl jó ahhoz, hogy megkapjuk, ha méltatlanságunkkal mérjük; de Isten számára egy áldás sem túl jó ahhoz, hogy megadja, ha az Ő mindent felülmúló tökéletességével mérjük. A szeretet Istenének természetéhez tartozik, hogy mérhetetlen áldásokat adjon. Ha Nagy Sándor úgy adott, mint egy király, akkor Jahve nem úgy ad-e, mint egy Isten?
Gyakran halljuk ezt a szólást: „biztos, mint a halál”; azt javaslom, hogy helyette mondjuk ezt: „biztos, mint Isten ígéretei”. Az isteni dolgok éppen olyan biztosak, mint a „félelmetes dolgok az igazságban”. „Aki hisz Jézusban, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ennek így kell lennie, mert Isten mondta, és Ő nem tévedhet.
Igen, az Úr komolyan gondolja, amit mond. Ő sohasem csúfolja meg az embereket üres és meddő szavakkal. Miért csapná be teremtményeit, és kérne tőlük hiábavaló bizalmat? Az Úr gyakran túlteljesíti az ígéretét, többet ad, mint amennyit ígért, de sohasem ad kevesebbet. Ígéreteit a legnagyvonalúbb skálán értelmezhetjük. Ő sohasem ad kevesebbet, mint ami az ígéret értelmezése alapján várható. A hit még sohasem múlta felül az Úr nagylelkűségét. Fogadjuk el az ígéretet, és örvendezzünk, hogy anyag és nem árnyék. Már most örüljünk neki, mint reménységünk valóságának!

2012. augusztus 19., vasárnap

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint


8. Az ígéret ingyenes ajándék


„Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket” (Isten)
(2Pt 1,4)
Figyeljük meg a „megajándékozott” szót. Péter ezt mondja: „Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket.” Isten minden ajándékáért hálásak vagyunk. Isten jótékonyságából élünk. Mindent, amink van, ajándékul kaptunk, és minden, amit ezután kapunk majd, ugyanígy fog érkezni. „A bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet” (Róm 6,23). Mi nem vagyunk képesek kiérdemelni semmit, de Isten képes megadni mindent. Az üdvözülés is ajándék, ingyenes ajándék, az isteni szeretet spontán ajándéka. Az üdvözülés ígérete ugyanilyen természetű.
„Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Csel 20,35); és Ő, aki mindenki közül a legáldottabb, az örökké áldott Isten, örömmel ad. Annyira természete az ajándékozás, ahogy a napé a ragyogás, vagy egy folyóé a folyás. Mennyire áldottak vagyunk, hogy mi lehetünk az elfogadók! Hangsúlyozni kell, mennyire fontos, hogy kapjunk, mert a dolgok, amikre szükségünk van, olyanok, hogy ha nem kapjuk meg őket, el vagyunk veszve most és mindörökre. Élet nélkül, fény nélkül, reménység nélkül és béke nélkül maradunk, ha nélkülözzük Istent. Ha Isten nem ad nekünk kegyelme gazdagsága szerint, akkor rosszabb nekünk, mint a meztelen, a szegény, a nyomorult embernek; teljesen és végképp tönkremegyünk. E gazdag ajándékokat nem lehetséges kiérdemelni. Még ha ki tudnánk is érdemelni bármit, ezeknek az ajándékoknak nincs ára, és nem vásárolhatók meg pénzen. Isten ígéretei kegyelemből fakadnak: nem követelhetjük, hogy Isten ígérje meg nekünk kegyelmét és a megfizethetetlen áldásokat, amelyek bele vannak csomagolva.
Ez megtanítja nekünk, milyen magatartást tanúsítsunk. A büszkeség rosszul áll az elfogadóknak. Aki ajándékokon él, az legyen alázatos és hálás. Koldusok vagyunk a templom Ékeskapujában. Minden nap leülünk, hogy alamizsnáért könyörögjünk, nem az istentiszteleten résztvevő hívőktől, hanem attól, akit az angyalok imádnak. Valahányszor Urunk arra jár, mi kérünk, és Ő ad; nem lepődünk meg, ha kapunk a szeretetéből, mert ő megígérte, hogy nagy irgalommal ajándékoz meg. Azt tanította nekünk, hogy ezt mondjuk: „Add meg nekünk a mindennapi kenyerünket”, és ezért nem szégyellünk és nem félünk mindent tőle kérni. Életünk tőle függ, és mi örülünk, hogy így van. Édes dolog mindent megfeszített Urunk kezéből venni. Boldogító a szegénység, amely gazdaggá tesz minket Krisztusban. Semmire sem szolgálunk rá, mégis mindent megkapunk; háromszorosan áldottak vagyunk, hogy óránként részesülhetünk Isten ajándékában. „Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket.”
Szeretett testvéreim, e tanításnak, miszerint az ígéret valódi ajándék, bátorítania kell mindenkit, aki elveszettnek érzi magát, és beismeri, hogy bensejében csődben van. Ezek számára jó hír, hogy Isten mindent ingyen ad nekünk: miért ne adna nekik, és más ínségben szenvedőknek is? Azok közülünk, akik örvendeznek Istenben, mindent ingyenes ajándékul kaptak; miért ne kapnának mások is hasonlóképpen? Ők ezt mondják: „Semmi sem ingyenesebb, mint az ajándék”; miért ne kapna az olvasó is, ahogy én kaptam? Annak, aki hajlandó adni, a rászoruló ember szegénysége ajánlás és nem akadály. Jöjj hát, te, aki szűkölködsz az érdemekben, majd Krisztus lesz az érdemed! Jöjj, te, akinek nincs igazsága, majd ő lesz az igazságod! Jöjj, te, aki úgy tele vagy bűnnel, mint egy tele edény a tartalmával, mert a megbocsátó Úr elveszi bűneidet! Jöjj, te, aki teljesen elhagyatottnak érzed magad, mert Jézusban gazdaggá válsz! A koldulás kielégít majd, és boldogulni fogsz; mert látom, hogy mardos az éhség, és üres a pénztárcád. Aki nem tud ásni, az ne szégyelljen koldulni. Egy koldusnak nincs szüksége raktári készletre. „Elnyűtt és foltozott saruk”, kopott és szennyes rongyok – ezek alkotják a koldus ruhatárát, ami jól áll neki. Vajon szellemileg nem e divat szerint öltözködsz-e? Minél szegényebb egy nyomorult, annál szívesebben látják az isteni jótékonyság ajtajában. Minél kevesebb vagyonod van, annál szívesebben lát az, aki ingyen ad, és nem hányja a szemedre.
Jöjj, szűkölködő, jöjj és légy üdvözölve, dicsőítsd Isten nagylelkűségét: Igaz bűnbánat és igaz hit, kegyelem, mely közelebb visz. Eljöhetsz Krisztushoz pénz nélkül, és vásárolhatsz a készletből.
Igen, mindez ajándék. Azért küldött Isten, hogy ezt az evangéliumot hirdessük nektek: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). „Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van” (1Jn 5,11). Isten része, hogy mindent ad, a mi részünk mindent elfogadni. Isten már megadta az ígéretet, és ingyen adta; teljesíteni is fogja, és ingyen fogja teljesíteni. Isten nem úgy ad valamit, hogy aztán felszámítsa az árát. Nem kell jutalékot fizetnünk, amikor kegyelmét megkapjuk. Ő nem kér és nem fogad el egy fillért sem; szeretete teljes mértékben ajándék. Ajándékul elfogadhatod az ígéretét: Ő nem alacsonyítja le magát azzal, hogy feltételekre hallgasson.
A szövegben olvasható ígéret a legszegényebbeknek szóló félreérthetetlen meghívás. Ó, bárcsak bátorkodnának élni vele! A nagy harang zúg – azért zúg, hogy aki el akar jönni a végtelen bőkezűség nagy asztalához, az hallja meg és jöjjön el. Isten – ingyen, kegyelme gazdagsága szerint – üdvözülést és örök életet ígér mindazoknak, akik hisznek Fiában, Jézus Krisztusban. Ígérete határozott és bizonyos – akkor miért van, hogy az emberek nem hiszik el?
Kedves Olvasó, te mit szólsz ehhez az ígérethez, amelyet Isten ingyen adott minden hívőnek? Hiszed-e, és akarsz-e általa élni?

2012. augusztus 16., csütörtök

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint


7. Kiknek szólnak az ígéretek?


Az Úr mindig jó teremtményeihez és igazságos velük: ez természetéből adódik. Viszont sem igazságosságából, sem jóságából nem következik, hogy a kegyelem ígéretét megadja azoknak is, akik fellázadtak ellene. Az ember elveszítette minden jogát, hogy igényt állítson Teremtőjével szemben, mert megszegte a tiszta és szent törvényt, amit kötelessége lett volna betartani. Az embernek nem jár más, mint büntetés. Ha Isten a szigorú törvényesség alapján kezelné az embert, el kellene ítélnie és meg kellene büntetnie. Ha kegyelmébe fogad egy bűnös teremtményt, az irgalmából és szuverén jóságából ered, számunkra érthetetlen módon fakad a Mindenható jóakaratából és nagylelkűségéből. A kegyelem ígéretei Isten határtalan szeretetéből erednek, és egyedül onnan. Nem eredhettek volna más forrásból. Az emberiség egyetlen tagjának sincs semmilyen természetes joga az áldás ígéretére, és az egész emberiség sem érdemli meg. Isten önként és jóindulatból tett ígéreteket az embereknek, aminek egyetlen indítéka a benne lakozó szeretet.
Isten azért döntött úgy, hogy ígéreteket tesz, mert ki akart választani olyan személyeket, akik a belé vetett hitből nyernek üdvösséget. Akiket Isten kiválasztott, azokat a Szent Szellem arra készteti, hogy Istent és a Jézus Krisztusban való hit által éljenek. A választottakat elvezeti a Jézusban való hithez, és mindazok, akik hisznek benne, kétségkívül arra a következtetésre jutnak, hogy az ígéretek nekik szólnak. Azok számára, akik hitetlenségben élnek és halnak meg, Istennek nincsenek abszolút és személyes ígéretei: ők nem a kegyelem, hanem a törvény hatálya alá tartoznak, és nekik nem ígéretek, hanem ítéletek jutnak. Ezek az emberek egy másik módszert részesítenek előnyben az ígérettel szemben, és végül elpusztulnak ostoba döntésük következtében. Az Úr választottjai letérnek az önmaguk erejéből és érdemeik által való üdvözülés útjáról, és rátérnek a hit útjára, nyugalmat lelve szívük számára. Hinni Isten Igéjében és bízni abban, akit Ő küldött, hogy Üdvözítőnk legyen – nem tűnik nagy dolognak, de valójában az: ez a kiválasztottság jele, a megújhodás bizonysága, az eljövendő dicsőség záloga. Tehát, ha valaki hiszi, hogy Isten igazat mond, és örök érdekeit az ő ígéreteire alapozza, az olyan szívre vall, amely megbékélt Istennel, olyan szellemre, amelyben jelen van a tökéletes szentség csírája.
Ha hiszünk Istenben, ahogy magát Jézus Krisztusban kijelentette, akkor minden ígéretében hiszünk. A belé vetett bizalom maga után vonja a bizalmat mindabban, amit mond: ennélfogva elfogadjuk Isten minden ígéretét, mint bizonyos és kétségbevonhatatlan kijelentéseket. Ha bízunk az egyik ígéretben, akkor nem kételkedhetünk egy másikban, tehát mindegyikben bízunk mint igaz ígéretben, és hisszük, hogy igaz számunkra is, hogy tekintettel van állapotunkra és körülményeinkre. Az általános állításokból konkrét alkalmazásokra következtethetünk. Ő, aki azt mondta, hogy üdvözíti azokat, akik hisznek benne, engem is üdvözít, hiszen hiszek benne, és minden áldásban, amelyben a hívőket részesíti, engem is részesít, mint hívőt. Ez logikus következtetés, és ezzel igazolhatjuk a hitet, amely szerint élünk, és amelyben megvigasztalódunk. Nem mintha megérdemelnék bármit, de ha Isten szabad akaratából megígért nekem valamit Jézus Krisztusban, akkor azt meg is adja nekem: ez reménységünk oka és alapja.
Első látásra az ember csodálkozik, hogy miért nem hisz minden ember Istenben. A kiválasztottság jelét mindenkinek magán kellene viselnie, hiszen Isten nem hazudik, és nincs okunk azzal gyanúsítani, hogy megváltozott volna, vagy nem tartja be a szavát. Mégis, az ember szíve oly álnok, hogy kételkedik a Teremtőjében. Gyűlöli Istenét, ezért nem hisz benne. Az ember Istennel szembeni ellenségességének legmeggyőzőbb bizonyítéka, hogy hamisságot merészel tulajdonítani annak, aki maga az igazság. „Aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tesz Fiáról” (1Jn 5,10).
Igazi, gyakorlati bizalom az élő Istenben – bármily egyszerűnek tűnik is – olyan erény, amit csak megújult szív gyakorolhat. Isten Fiának dicsőséges engesztelése érdemes az egész emberiség bizalmára. Az ember azt gondolná, hogy minden bűnös igyekszik megmosakodni e megtisztító forrásban, és bizalmát habozás nélkül az isteni Megváltóba helyezi, de ez távolról sincs így. Az emberek nem mennek Krisztushoz, hogy élhessenek. Hajlandók bármiben hinni, csak Jézus áldozatában nem. Amíg a Szent Szellem nem művel csodát valakiben, addig nem bízik a nagy áldozatban, amelyet Isten hozott és fogadott el, cserébe a bűn elfelejtéséért. Ezért van, hogy ez az egyszerű, mindennapi hit az Úr választottjainak megkülönböztető jegye. Ez a legcsalhatatlanabb jel: „Aki hisz őbenne, annak örök élete van.” Az érzések és cselekedetek is szolgálhatnak bizonyítékul, de az Isten ígérete iránti érdeklődés legfontosabb bizonyítéka a benne való hit. „Hitt Ábrahám az Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul”: az ős-atya jellemében sok más jó vonás is volt, de ez volt a döntő – hitt Istenben; valójában ez volt a gyökere minden másnak, ami dicséretes volt benne.
A világi gondolkodású emberek megvetik a hitet, és ellentétbe állítják az erényes cselekvéssel, de ez nem tisztességes: ilyen alapon ellentétbe állíthatnánk a forrást a belőle eredő patakkal, vagy a napot a saját melegével. Ha az igaz hit a szentség anyja, akkor az anyát dicsőíteni kell a sarjáért, és nem szabad szembe állítani vele. Az ilyen igazságtalan érvelés rosszindulatból származik: ha az emberek úgy szeretnék a jó cselekedeteket, mint ahogy színlelik, akkor szeretnék a hitet is, amiből azok fakadnak.
Isten azért szereti a hitet, mert tiszteli Őt, és engedelmességhez vezet iránta, ami embertársaink szeretetét is magában foglalja. A hitben több van, mint ami szemmel látható. Bizonyos szempontból a legnagyobb jócselekedet, ahogy az Úr Jézus tanítja nekünk. Honfitársai ezt mondták neki (Jn 6,28-29): „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk?” Örömest cselekedtek volna Istennek tetsző dolgokat. Jézus ezt válaszolta nekik: „Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” Vagyis az Istennek leginkább tetsző cselekedet hinni a Messiásban. Az Úr Jézusba vetett bizalom a legnagyobb erény. Büszke emberek gúnyolódhatnak, de ez az állítás akkor is igaz. „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt” (Zsid 11,6); de „aki hisz Őbenne, az nem jut ítéletre” (Jn 3,18). Az ígéret annak szól, aki hisz az ígéretben, és számára be is teljesül. Aki magához öleli ez ígéretet, azt magához öleli az ígéret. Aki elfogadja Krisztust, az elfogadtatik Krisztusban. Aki igazán hisz, az bizonyosan üdvözül.
Kedves Olvasó, te hiszel Istenedben?

2012. augusztus 14., kedd

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint


6. Az elválás


„De mit mond az Írás? „Űzd el a rabszolga-nőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával.” (Gal 4,30)
Izsák és Izmael egy ideig együtt éltek. Az önmaga üdvözítésében és az ígéretben hívő ember évekig ugyanannak a gyülekezetnek a tagjai lehetnek, de nem értenek egyet, és nem lehetnek boldogok együtt, mert elveik homlokegyenest ellentétesek. Ahogy az igazi hívő növekszik a kegyelemben, és belép a lelki felnőttkorba, egyre kellemetlenebbé válik a külsőségekben vallásos ember számára, és a végén kiderül, hogy semmilyen közösségük nincs egymással. El kell válniuk egymástól, és ez az az Ige, amely beteljesül az izmaeliták számára: „Kergesd el ezt a szolgálót a fiával együtt, mert nem örökölhet ennek a szolgálónak a fia az én fiammal, Izsákkal!” Akármilyen fájdalmas is az elválás, Isten akarata szerint történik, és szükségszerű. Az olaj nem keveredik a vízzel, és a természet szerint született ember vallásossága sem egyeztethető össze azzal, ami ígéret szerint születik, és ígéret által tartatik meg. Szétválásuk csupán külső megnyilvánulása egy olyan különbségnek, amely mindig is létezett.
Izmaelt elküldték, de ő nem bánta, mert nagyobb szabadságot talált az ország vad törzseinél, akik között hamarosan nagy ember vált belőle. Jól ment a sora, és hercegek apja lett. Megtalálta a neki való helyet a tágas világban; ott tiszteletet vívott ki, és hírnevet szerzett annak nagyjai között. Gyakran előfordul, hogy a test szerint vallásos embernek kitűnő tulajdonságai vannak, és mivel arra vágyik, hogy tündököljön, igyekszik társaságban forogni, ahol megbecsülik és tekintélyt szerezhet. A világ bizonnyal szereti a maga embereit. A becsvágyó vallásos többnyire elhagyja a barátait, és nyíltan kijelenti: „Felhagytam az ódivatú vallásossággal. A hívők jók voltak, amíg szegény voltam, de most jómódú lettem, és „menő“ emberek között kell mozognom.” Így is tesz, és elnyeri jutalmát. Izmael kivette a részét az életből, és sohasem vágyott arra, hogy részesüljön a mennyei szövetségben és annak titokzatos áldásaiban. Ha az olvasó szabadabban és otthonosabban érzi magát egy társaságban, mint Isten gyülekezetében, akkor tudnia kell, hogy a világhoz tartozik, és nem szabad becsapnia magát. Amilyen a szíve, olyan ő maga is. Semmilyen erőszak nem változtathatja Izmaelt Izsákká, sem a világias embert a menny örökösévé. Külsőségekben és a jelenvaló életben az ígéret örököse úgy tűnik, nem a jobb részt választotta. Ez nem is várható, hiszen akik a jövőbeli örökséget választják, készek elfogadni a jelen megpróbáltatásait.
Izsáknak olyan szenvedéseket kellett megtapasztalnia, amilyenekkel Izmael sohasem találkozott: kigúnyolták, és végül az oltárra kötözték, de Izmaellel semmi ilyesmi nem történt. Neked, aki Izsákhoz hasonlóan az ígéret gyermeke vagy, nem szabad irigyelned azokat, akik a jelenvaló élet örökösei, bár sorsuk könnyebbnek tűnik, mint a tiéd. Erre nagy a kísértés, amint azt a zsoltáros példája mutatja, aki szomorkodott a gonoszok jóléte miatt. Ezzel a bosszankodással bizonyos mértékig saját hitbeli döntésünket vonjuk vissza: nem egyeztünk-e bele, hogy inkább a jövőben kapjuk meg részünket, mint a jelenben? Vagy megbántuk az alkut? Sőt, abszurd dolog irigyelni azokat, akik maguk is sajnálatra méltóak! Az ígéret elvesztése gyakorlatilag mindennek az elvesztése, és az önigaz emberek elveszítették az ígéretet. E világias vallásosaknak nincs mennyei világosságuk és életük, és nem is vágynak rá. Micsoda veszteség sötétben élni és nem tudni róla! Elég vallásosak ahhoz, hogy tiszteljék őket az emberek, és nyugodt legyen a lelkiismeretük, de ez siralmas nyereség, ha Isten szemében gyűlöletesek.
Nem éreznek semmilyen belső harcot és vívódást, az új ember nem küzd bennük a régivel; és így élik le az életüket gondtalanul, semmit sem tudva, amíg el nem érkezik a vég. Micsoda nyomorúság ennyire félrevezettetni! Ismét csak azt mondom, ne irigyeld őket. Sokkal jobb Izsák élete a maga áldozataival, mint Izmaelé a maga függetlenségével és vad szabadságával; mert a világias ember minden nagysága rövidesen véget ér, és semmit sem hagy maga után, csak olyasmit, ami még nyomorúságosabbá teszi az örök életet.
Ne gondold, hogy a hívők boldogtalanok. Ha csak ebben az életben reménykednénk, valóban nyomorultak lennénk, de az ígéret bevilágítja egész életpályánkat, és áldottá tesz bennünket. Isten mosolya, amit hit által megláthatunk, az öröm teljességét nyújtja nekünk. Hozzák a hívőt a lehető leghátrányosabb helyzetbe, fessék le a legsötétebb színekkel, vegyék el tőle nemcsak kényelmét, de legalapvetőbb szükségleteit is – még így is jobb a keresztyén legrosszabb helyzete, mint a világi ember legjobb helyzete. Hadd legyen Izmaelé az egész világ, adjanak neki annyi világot, amennyi csillag van az éjszakai égen, én akkor sem fogom irigyelni. A mi osztályrészünk az, hogy felvegyük a keresztünket, és Istennel együtt idegenek legyünk ebben az országban, ahogy minden ősünk is az volt; mert az ígéretet, bár távolinak tűnik mások számára, elfogadjuk és hit által magunkévá tesszük, és benne már idelent megtaláljuk a mennyet. Istennel és népével maradva sorsunkat sokkal jobbnak tartjuk, mint e világ legnagyobb és legtiszteletreméltóbb gyermekeinek sorsát. Urunk második eljövetelének és saját örök dicsőségünknek a reménysége elégséges ahhoz, hogy elégedetten éljünk, amíg az Ő megjelenésére várunk.
Ez a különbség a földön szomorú szétválasztáshoz vezet a halálban. A rabszolganő gyermeke elvettetik az örökkévalóságban és jelenleg is. Senki sem léphet be a mennybe, aki saját cselekedetei alapján tart rá igényt, vagy azzal dicsekszik, hogy saját erejéből nyerte el. A dicsőség azoknak van fenntartva, akik kegyelem által üdvözülnek, és senki sem léphet be oda, aki önmagában bízik. Milyen szörnyű lesz, amikor kiűzetnek azok, akik azon fáradoztak, hogy megerősítsék saját igazságukat, és nem akarták magukat alávetni Krisztus igazságának! Hogy fogják majd ezek irigyelni azokat az alázatosakat, akik boldogan fogadták a Jézus vére általi bűnbocsánatot! Akkor majd rájönnek saját ostobaságukra és gonoszságukra, amiért megvetették Isten ajándékát, előnyben részesítve saját igazságukat Isten Fiának igazságával szemben! Amiként az Izmael illetve Izsák által képviselt emberek útjai végül szétválnak, ugyanúgy nem szabad összekeverni azokat az alapelveket, amelyen nyugszanak, mert azok semmiképpen sem összeegyeztethetők. Nem üdvözülhetünk részben a magunk erejéből, részben Isten ígérete által. Száműznünk kell fejünkből az üdvözülés kiérdemlésének gondolatát, és el kell vetnünk annak minden formáját. Ha olyan oktalanok vagyunk, hogy részben a kegyelemben, részben pedig saját érdemeinkben bízunk, akkor egyik lábunkkal a sziklán, a másikkal pedig a tengeren állunk, és bizonyosan elesünk. A cselekedetek és az üdvözülés dicsősége nem keverhetők össze. Vagy tisztán kegyelem, vagy tisztán cselekedetek, vagy tisztán isteni, vagy tisztán emberi, de nem lehet félig ilyen, félig olyan. Hagyjunk fel azzal a hiábavaló próbálkozással, hogy egyesítsünk két olyan elvet, amelyek olyan összeférhetetlenek, mint a tűz és a víz. Az ígéret, és egyedül az ígéret lehet reménységünk alapja, és fel kell hagynunk a törvényeskedéssel, mert az összeférhetetlen a kegyelem általi üdvözüléssel. Nem lehet a testben kezdeni, és azt remélni, hogy lélekben-szellemben válunk tökéletessé. Az Úr népének az ókorban tilos volt kevert magot vetnie, vagy részben lenből, részben gyapjúból készült ruhát viselnie; számunkra pedig tilos keverni az irgalmat és az érdemet, a kegyelmet és tartozást. Valahányszor felmerül az érdemek, érzések vagy szertartások általi üdvözülés gondolata, késedelem nélkül el kell vetnünk, legyen mégoly kedves is számunkra, mint Izmael volt Ábrahám számára. A hit nem látás, a szellem nem test, a kegyelem nem érdem, és sohase feledjük ezt a megkülönböztetést, nehogy súlyos tévedésbe essünk, és elveszítsük az örökséget, amely csak az ígéret szerinti örökösöké.
Íme a mi hitvallásunk:
„Tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit, és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem” (Gal 2,16).
És íme a megkülönböztetés világos vonala, ami üdvözülésünk módszerét illeti, és mi azt kívánjuk, hogy világos és nyilvánvaló legyen:
„Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint; ha pedig kegyelemből van, akkor már nem cselekedetekért, mivel a kegyelem akkor már nem volna kegyelem” (Róm 11,5-6).
Kedves olvasó, érted ezt?

2012. augusztus 12., vasárnap

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

5. Üldöztetés az ígéret miatt


„Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok. De amint akkor a test szerint született üldözte a Szellem szerintit, úgy van ez most is.” (Gal 4,28-29)
Ha a testvérek annyira különböznek, mint Izmael és Izsák, nem meglepő, ha összevesznek, és barátságtalan érzéseket táplálnak egymás iránt. Izmael idősebb volt, mint Izsák, és amikor eljött az idő, hogy Izsákot elválasszák, anyja, Sára látta, hogy a rabszolganő fia kigúnyolja az ő gyermekét. Ilyen korán megmutatkozott a születés- és a rangbeli különbség. Ez jól mutatja számunkra, hogy mit várhatunk, ha birtokoljuk az Istentől kapott életet, és örökösök vagyunk az ígéret szerint. Azok, akik a törvény rabságában élnek, nem tudják szeretni azokat, akik szabadnak születtek az evangélium által, és így vagy úgy, de előbb-utóbb kimutatják ellenségességüket.
Most nem a gonosz világ és a hívők Gyülekezete közötti ellenségességre gondolok, hanem arra, ami a pusztán természeti vallású és az Istentől született emberek között van. Nem a filiszteusokról beszélek, akik Izsák ellenségei voltak, hanem bátyjáról, Izmaelről, aki kigúnyolta őt. A legélesebb ellentét éppen a külsőségekben vallásos emberek és azok között van, akik felülről születtek, és szívükből és valóságosan imádják Istent. Isten sok hűséges gyermeke szenvedett méltatlanul azok kegyetlen gyűlöletétől, akik azt vallották, hogy a hittestvéreik.
Izmael indítéka valószínűleg az irigység volt; nem tudta elviselni, hogy a kisebb fiú felsőbb rendű, mint ő. Ezt mondhatta: „Ez az örökös, ezért gyűlölöm őt.” Talán mint örököst gúnyolta Izsákot, és azzal dicsekedett, hogy neki is éppen annyi joga van a birtokra, mint az ígéret gyermekének. Ugyanígy irigyelik a pusztán vallásosak az igazi hívők állapotát, és úgy gondolják, hogy ők is vannak olyan jók, mint azok, akik Isten kegyelmétől várják az üdvözülést. Ők nem vágynak Isten kegyelmére, mégis, mint irigy kutyák, nem tudják elviselni, hogy mások részesülnek belőle. Irigylik a szentektől reménységüket, lelkük békéjét és azt, hogy élvezik Isten pártfogását. Ha bárki közületek ezt tapasztalja, ne legyen meglepődve.
Izmael irigysége legjobban azon a nagy ünnepségen mutatkozott meg, amelyet öccse elválasztásakor tartottak. A külsőleg vallásosokat is – akárcsak az idősebb fiút az evangéliumban – az ingerli a legjobban, ha valamilyen alkalom nyílik az Atya szeretett gyermekének ünneplésére. Az igazi család zenéje és tánca epe és üröm a büszke, külső vallásosok számára. Amikor a teljes bizonyosságot elválasztják a kétségtől, és a szent örömöt a világtól, akkor a test szerinti, vakbuzgó ember megvetően nevezi az istenfélő embert őrültnek vagy fanatikusnak, vagy mogorva keserűséggel dünnyögi: „Szegény bolondok! Ne törődjetek velük; szánalmasan rászedett népség.” Azok, akik vallásosak, de nem újultak meg igazából, akik üdvözülésüket saját érdemeiktől várják, általában keserű gyűlöletet éreznek azok iránt, akik az ígéret szerint születtek.
Néha a hívők erélytelenségét gúnyolják. Lehet, hogy Izmael csecsemőnek nevezte Izsákot, akit éppen hogy elválasztottak. A hívők is sokszor gyöngék, és fölöttébb valószínű, hogy kiváltják azok gúnyolódását, akik erélyesnek képzelik magukat. Izsák nem tagadta gyengeségét, és a hívők sem tagadhatják, hogy tökéletlenek, és ki vannak téve olyan gyengeségeknek, amelyek miatt joggal marasztalhatók el. De a világ igazságtalanul felnagyítja ezeket, és gúnyolódik a szenteken olyan gyengeségek miatt, amelyek fölött mások esetében szemet huny. Ne lepődjünk meg, ha jelentéktelenségünk és tökéletlenségünk arra bátorítja a büszke és képmutató farizeusokat, hogy gúnyolódjanak rajtunk és az evangéliumon.
Gyakran a hívő törekvéseiből űznek tréfát. Izsákot „örökösnek” nevezték, és Izmael hallani sem szerette ezt. „Nézd csak - mondja a törvényeskedő –, ez az ember nemrég még ismert bűnöző volt; most pedig azt mondja, hogy hisz Jézus Krisztusban, ezért tudja, hogy üdvözült és elfogadtatott, és biztos a mennyben. Hallottál már ilyen elbizakodottságot?” Ő, aki örül a rabláncnak, gyűlöli egy szabad ember jelenlétét; ő, aki elutasítja Isten irgalmát, mert büszkén a saját érdemeiben bízik, haragszik arra, aki örvendezik, mert kegyelem által üdvözült.
Talán a kis Izsák, koros szüleinek gyermeke furcsának és különösnek tűnt a fiatal félvér egyiptomi számára. Senki sem olyan idegen embertársai számára, mint a fentről született ember. Azt hinnénk, hogy ha valaki az Isten ígéretében való hitben él, azt a világ leghelyénvalóbb és legtermészetesebb dolgának tartják, de nem így van. Ellenkezőleg, azokat, akik hisznek Istenben és e hit alapján cselekszenek, különös lényeknek tartják. Az utcán a rossz fiúk még mindig kigúnyolják a külföldieket, és a világias emberek még mindig kigúnyolják az igaz hívőket nem evilági lelkületük és életvitelük miatt. Számunkra ez örök tanúbizonyság, mert Urunk ezt mondta: „Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ” (Jn 15,19).
A hívőt ezerféle módon - sok közülük olyan kicsinyes, hogy említésre sem érdemes - lehet kitenni a „kegyetlen gúnyolódás megpróbáltatásainak”, és neki fel kell erre készülnie. Végül is nem olyan nagy dolog az üldöztetés manapság, hiszen a máglyák már nem égnek, és hüvelyk-szorítókat sem használnak. Bátorság, jó testvérem! Ha ki is nevetnek, nem törik a csontod, és ha elég bátor vagy, hogy megvesd a lekicsinylést, álmodat sem zavarja semmi.
Az, hogy Izmael kigúnyolta Izsákot, csak egy annak az ellenségességnek a számtalan bizonyítéka közül, amely az asszony utóda és a kígyó ivadéka között van. E kettőnek a keveredése Ábrahám házában azáltal vált lehetségessé, hogy Ábrahám lement Egyiptomba, és hitetlen módon cselekedett a fáraóval szemben. Ekkor Sára kapott egy egyiptomi rabszolganőt, és a gonoszság bekerült a táborba. Sára egy rossz órában odaadta férjének a rabszolganőt; innen a tengernyi bánat. A meg nem újult ember hiába csatlakozik Isten népéhez, az nem fogja megváltoztatni a természetét. Egy Izmael hiába él Ábrahám táborhelyén, attól még Izmael marad. Manapság Isten igazságának legádázabb ellenségei a közösségünkben lévő idegenek, azok, akik az egészséges evangéliumi tanítás hívőit úgy tüntetik fel, mint idegeneket azokban a gyülekezetekben, amelyeket az Írás tanaira alapoztak. Idegenekké tesznek minket saját országunkban. Elnézőek mindenféle eretnekséggel, de a kegyelem tanaiban hívőt kigúnyolják mint régimódi és bigott embert – mint elkésett halandót, akinek gyorsan keresnie kellene egy sírt, ahol eltemetheti magát. De aki bízik Istenében és hisz szövetségében, képes lesz túlélni a gúnyolódást, mert a Krisztus miatti szégyen nagyobb gazdagság, mint Egyiptom összes kincse. Semmiképpen sem szégyen Istenben bízni. Ellenkezőleg, a jó emberek számára becsületbeli kérdés bízni abban, aki hű és igaz, és ha szenvedniük kell ezért, örömmel teszik. Övezzétek fel hát magatokat szent bátorsággal, ti, akik kegyelem és hit által tanultatok meg Isten ígéretén élni. Nem a nagy Családfő volt-e, akit megvetettek és elutasítottak az emberek? Vajon a többi testvérnek nem kell-e az Elsőszülötthöz igazodnia? Ha részt vállalunk Krisztus szenvedéseiből, részesei leszünk dicsőségének is; annak okáért vegyünk ki részünket a Megfeszítettnek, minden dolog örökösének szenvedéséből és sorsából.

2012. augusztus 11., szombat

Bocsáss meg, és lépj túl rajta

"Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet, ha álnokság tapad kezedhez, távolítsd el, ne engedd, hogy sátradban csalárdság lakozzék! Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned. Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint elmúlt árvízre." (Jób 11:13-16)
Mindaddig, amíg olyan valakire koncentrálsz, akire neheztelsz, az a személy kontrollálni fog. Olyasmi miatt aggódsz, amit ő már rég el is felejtett.

Még mielőtt a pszichológia kialakult volna, Jób azt mondta, hogy három lépésre van szükséged a belső gyógyuláshoz:

1. Tedd helyre a szíved. Ha meg akarsz gyógyulni egy érzelmi sérülésből, el kell engedned azt, aki megsértett - attól függetlenül, hogy ez könnyen megy vagy nem. Ne próbáld megbosszulni. Bocsáss meg az illetőnek, és engedd el Őt.

2. Nyújtsd ki a kezed Isten felé. Be kell fogadnod Krisztust az életedbe, hogy betölthessen megbocsátással. Miért? Nem hiszem, hogy tudnál annyi megbocsátást termelni, hogy az elég legyen az összes bántásra, amivel szembetalálkozol, nemhogy az eddig megtörténtekre, hanem azokra sem amelyek még most és a halálod között érnek majd.

Emlékszel a Corrie Ten Boom-ról szóló történetre? Zsidókat rejtett a lakásában, hogy megóvja őket a nácizmustól a második világháború alatt. Mikor megtalálták őket, nemcsak a zsidókat, hanem őt és családját is elszállították a koncentrációs táborba. A családjából mindenkit kivégeztek a koncentrációs táborban, kivéve Corrie-t, ő elszenvedte a kínzást és a bántalmazást. Később Carrie viszament és találkozott a fegyőrökkel, akik bántalmazták, és megbocsátott nekik. Ezt nem lehet emberi megbocsátással megtenni. Isten mindenekfeletti ereje kell az életedben ahhoz, hogy a következőt elmondhatsd: "Nem volt jó. Nem volt poén. Rossz volt. De én elhiszem, hogy Isten ki tudja hozni a jót a rosszból, és valahogy az életem hátralevő része az életem legjobb része lesz."

3. Nézz szembe a világgal ismét. Amikor megbántanak, hajlamosak vagyunk viszabújni a csigaházunkba, felhúzzuk a falat és úgy döntünk, hogy senkit nem akarunk magunkhoz közel engedni, soha többé. Ilyenkor egyedül magadat sérted. Ha hagyod, hogy egy múltban történt dolog a személyiségedet meghatározza, az olyan, mintha úgy vezetnél egy autót, hogy a viszapillantóba nézel csak. Ütközni fogsz. Szembe kell nézned a jövőddel és újra kell kezdened élni. Nem az számit igazán, hogy merre jártál, hanem, hogy merre tartasz.

Beszéljetek róla

Milyen fájdalmas emléket szorongatsz még mindig - valamit, amit valaki mondott, tett vagy gondolt rólad?

Imádkozd a következőt a mai napon: "Jézus, szeretném, ha a szívem helyre kerülne. Kérlek távolítsd el ezt a neheztelést az életemből. Úgy döntöttem, hogy megbocsátok [ennek az illetőnek]. Segíts, hogy ismét szembenézhessek a világgal. Segíts, hogy rád koncentráljak a jövőben. Helyezd a te békességedet a fájdalmam helyébe. Helyezd a gyógyulást a sértődésem helyébe. Helyezd a te szereteted a keserűségem helyébe. Jézus nevében: Ámen."   

Daily Hope by Rick Warren (2012.07.29)

Forrás: napiremeny.blog.hu

2012. augusztus 10., péntek

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

4. Eltérő remények


„Izmael dolgában is meghallgatlak: megáldom őt, és nagyon megszaporítom és megsokasítom utódait. Tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. De szövetségre csak Izsákkal lépek, akit Sára egy esztendő múlva szül neked.” (1Móz 17,20-21)
Egyáltalán nem meglepő, hogy két személy, akik oly különbözőek születésükben és természetükben, mint Izmael és Izsák, különböznek reményeikben is. Izsák számára a szövetség ígérete létének sarkcsillagává vált, de Izmael számára nem világított ilyen fény. Izmaelnek nagy céljai voltak, mert ő az egyik legnagyobb ember természetes fia volt, de Izsáknak még magasztosabb céljai voltak, mert ő az ígéret gyermeke volt és a kegyelem szövetségének örököse, amit az Úr kötött Ábrahámmal.
Izmael bátor és rettenthetetlen lelkével egy olyan nemzet megalapításán fáradozott, amelyet soha nem lehet leigázni, egy nemzetségről, amely megszelídíthetetlen, mint a sivatag vadszamarai, és vágya teljesült is: a beduin arabok a mai napig nagy ősük valódi hasonmásai. Izmael életében és halálában megvalósította a szűk látókörű, földi reményeket, amelyeket hajszolt, de neve nincs feljegyezve azok lajstromában, akik előre látták Krisztus eljövetelét, és meghaltak a dicsőség reményében. Izsák viszont előre látott sok mindent, még Krisztus eljövetelét is. Ő olyan várost keresett, amelynek szilárd alapja van, és amelynek tervezője és építője maga Isten.
Izmael, akárcsak Szenvedély a „Zarándok útjában” (írta: John Bunyan; magyarul megjelent az Evangéliumi Kiadónál), idelent a földön akarta magának a legjobb dolgokat, de Izsák, akárcsak Türelem, a jövőben várta ezeket. Kincsei nem a sátorban vagy a földön voltak, hanem a „még sohasem látott dolgokban”. Megkapta a szövetség nagy ígéretét, és abban nagyobb gazdagságot talált, mint amit Nebájót összes nyája nyújthatott neki. Szemére a hajnalcsillag ragyogott, és az áldás delelőjét várta a kijelölt idő teljességében. Az ígéret úgy hatott rá, hogy irányította gondolatainak és várakozásainak áramát. Veled is így van ez, kedves olvasó? Megkaptad-e és magadévá tetted-e az örök élet ígéretét? Reménykedsz-e ezért soha nem látott dolgokban? Olyan-e a szemed, hogy senki sem nézhet bele, csak azok, akik hisznek Isten hűségében? Letértél-e a látható útról, és rátértél-e a soha nem látott és örök dolgokban való hit útjára?
Semmi kétség, hogy az ígéret elfogadása és az általa ébresztett remények ígérete befolyásolta Izsák gondolkodását és vérmérsékletét, úgyhogy ő nyugodt lélek volt. Számára nem voltak háborúk és harcok. Ő belenyugodott a jelenbe, és várta a jövőt. Izsák érezte, hogy mivel ígéret szerint született, Istenen volt a sor, hogy megáldja őt, és teljesítse az ígéretet, amelyet vele kapcsolatban tett; így Ábrahámmal maradt, és távol tartotta magát a külvilágtól. Csendesen reménykedett, és türelmesen várt Isten áldására. Szemét a jövőn tartotta, az eljövendő nagy népen, az ígéret földjén, és a még dicsőségesebb megígért utódon, akiben a föld minden népe megáldatik. Mindezeket egyedül Istentől várta, bölcsen úgy ítélve, hogy aki az ígéretet tette, teljesíti is azt. E hit miatt nem volt kevésbé tevékeny, de nem mutatta azt a büszke önbizalmat, ami olyan szembetűnő volt Izmaelben. A maga módján energikus volt, nyugodt bizalommal Isten iránt, és csendes alázattal mindenek fölött való akarata iránt. Az évek során kitartott a magányos életben, és fegyvertelenül dacolt a veszéllyel, ami pogány szomszédjai felől leselkedett rá, és amivel Izmael kardjával és íjával szállt szembe. Bízott a hangban, amely ezt mondta: „Ne nyúljatok fölkentjeimhez, prófétáimat se bántsátok!” Békés ember volt, és mégis olyan biztonságban élt, mint harcias testvére. Az ígéretben való hite megadta neki a biztonság reményét, sőt magát a biztonságot is, bár a kánaániak még mindig az országban tartózkodtak. Így munkálkodik az ígéret jelenbeli életünkben, meghozva a lélek felemelkedését, egy olyan életet, amely fölötte áll a látható környezetnek, és a gondolkodás nyugodt, mennyei légkörét. Izsák Istenben találja meg íját és lándzsáját. Egy lábnyomnyi föld sem volt a tulajdonában, jövevényként és idegenként élt azon a földön, amelyet Isten adott neki ígérete szerint, Izsák mégis elégedetten élt az ígéreten, és gazdagnak tekintette magát az eljövendő örömökben. Figyelemreméltóan csendes és kiegyensúlyozott természete az örökké változatlan Isten ígéretébe vetett egyszerű hitéből fakadt. Az isteni ígéret keltette remény az ember egész életére hatással van: jelen van legbelsőbb gondolataiban, viselkedésében és érzéseiben. Úgy tűnhet, hogy ez kevésbé fontos, mint az erkölcsös viselkedés, de valójában létfontosságú, nem csupán önmagában, hanem az elmére, a szívre és az életre gyakorolt hatásában. Az ember titkos reménye lelki állapotának hitelesebb próbája Isten előtt, mint mindennapi cselekedetei, vagy akár nyilvános vallásossága. Izsák így járja a maga csendes, szent útját, míg végül megöregszik és megvakul, és szelíden az Úrhoz költözik. Bízott Istenében, aki kijelentette magát neki, és elhívta, hogy legyen a barátja, ezt mondva neki: „Maradj jövevényként ebben az országban, én pedig veled leszek, és megáldalak, és a te utódod által nyernek áldást a föld összes népei.”
Amilyenek az ember reményei, olyan az ember maga is. Ha reménysége Isten ígéretében van, akkor minden rendben van vele.
Kedves olvasó, mik a te reményeid? „Nos – mondja erre valaki –, várom, hogy meghaljon egy rokonom, és akkor gazdag leszek. Jó kilátásaim vannak.” Valaki más vállalkozásának állandó növekedésében bízik; egy harmadik sokat vár egy ígéretes üzlettől. Azok a remények, amelyek beteljesülhetnek egy haldokló világban, merő szemfényvesztések. Azok a remények, amelyek nem tekintenek a síron túlra, homályos ablakok, amelyen aligha lát át a lélek. Boldog az, aki hisz az ígéretben, és biztos benne, hogy az beteljesedik, amikor elérkezett az ideje, és minden mást a végtelen bölcsességre és szeretetre bíz. Az ilyen remény kiállja a próbát, legyőzi a kísértést, és már idelent örül a mennynek.
Reményeink akkor kezdődtek, amikor Krisztus meghalt a kereszten, akkor nyertek megerősítést, amikor feltámadt, akkor kezdtek beteljesülni, amikor felment a mennybe, és akkor teljesülnek be véglegesen, amikor másodszor is eljön. Ebben a világban a zarándokok kenyerét esszük egy olyan asztalnál, amely ellenségeink jelenlétében van megterítve, de az eljövendő világban miénk lesz a tejjel és mézzel folyó ország, a béke és öröm országa, ahol a nap és a hold sohasem nyugszik le. Addig reménykedünk, és reménységünk az ígéreten alapszik.

2012. augusztus 9., csütörtök

A megbocsátás egy teljesebb élethez vezet

"Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: "Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?" Jézus így válaszolt: "Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. " (Máté evangéliuma 18:21-22 Új fordítás)
Jób könyve elmeséli nekünk, hogy Jóbot milyen rettenetesen bántották a barátai.Elárulták, kritizálták, félreértették. Semmi sem fáj jobban, mint amikor félreértenek, vagy igazságtalanul vádolnak.
És még csak nem is a Jób hibája volt. Minden oka megvolt, hogy bosszús legyen. De Isten 180 fokkal megfordította Jób életét - nem akkor, amikor bosszút állt, vagy még jobban bosszús lett. Akkor, amikor elengedte az ellenségeit megbocsátott nekik. Sőt a Biblia szerint nem is csak elengedte, hanem imádkozott is értük. (Jób 42:10)
Miért fontos az, hogy elengedjük a támadóinkat? Mert azzá leszünk amire koncentrálunk."Nem leszek bosszús!" Mire koncentrálunk? A bosszúságra. "Én soha nem leszek olyan mint az édesanyám." Ha nem engeded el ezeket, akkor elkezdesz bosszús lenni azok miatt, akik megbántottak. Ez az igazság.
A szívbeli megkeseredés nagyon furcsa dolgokat tud csinálni a személyiségeddel. Nem azért vagyunk, hogy ellenszenvvel terhelve járkáljunk. Ez olyan mint egy teher az életünkön.
Hányszor kell megbocsátanunk valakinek?- kérdezi Péter Jézustól, aki így felel: " hetvenszer hétszer" ( MSG fordítás ), ami 490 alkalmat jelent!
A házasságodban egy egész lőszerkészleted van? A szeretet nem szokott feljegyzéseket készíteni. A megbocsátásnak folyamatosnak kell lennie. Minden egyes alkalommal, amikor valaki ellened irányuló bűne eszedbe jut, bocsáss meg neki, egészen addig, amíg el nem engeded.
Honnan tudod, hogy már teljesen elengedted az illetőt? Már nem bánt többé a dolog. Tudsz imádkozni a sikereiért. Felszabadult tudsz lenni a jelenlétében. Már empatikus is tudsz vele lenni.
Nem tudom, hogy valaha is volt-e olyan, amikor nagyon  jóleső érzés volt a megbocsátás. De megteszem, és nem azért mert jó érzés, hanem mert Isten erre kér, és mert a megbocsátás révén olyan szabad és teljes életet élhetek, amilyet Isten nekem szánt.
Beszéljünk róla
Kinek van több oka az elengedésre? Neked, vagy Istennek? Ki tud jobb munkát végezni az esti dolgok kitakarításában? Te vagy Isten? Mialatt arra vársz, hogy Isten neked adja a pontot és igazságot szolgáltasson, addig neked meg kell bocsátanod, hogy kibékülj az élettel!
Kinek kell megbocsátanod?
(Daily Hope by Rick Warren 2012. 07.28)

Forrás: napiremeny.blog.hu

2012. augusztus 6., hétfő

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

3. A két élet


„Nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” Vagyis nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. Mert az ígéret szava ez: „Abban az időben visszajövök, és fia lesz Sárának.” (Róm 9,7-9)
Izmael és Izsák különböztek eredetüket illetően, ezért különbség volt a természetükben is, ami megmutatkozott az életükben; és főként az ígérethez való viszonyukban nyilvánult meg.
Amilyen a születés, olyan lesz az élet, amely belőle származik. Aki csak annyi, amennyit magából képes kihozni, annak annyija lesz, amennyit a természet ad neki; de akit a Szent Szellem újjáteremt, azt jelek követik. „Az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék”(1Kor 1,31). Az újjászületett emberben az lesz, amit az új élettől kap; a saját természete szerint élő emberben semmi ilyesmi nem lesz.
Izmael mutatta Ábrahám természetének bizonyos jellemzőit, amikhez társultak rabszolga-anyjának vonásai. Fejedelmi ember volt, akárcsak apja, és örökölte az ősatya nemes viselkedését; de Izsákban megvolt apja hite, és utódja szent volt, belső életét illetően. Izsák, mint az ígéret örököse, apjával maradt, míg Izmael saját tábort vert a pusztaságban. Izsák szövetséget keresett a régi mezopotámiai törzzsel, de Izmael anyja Egyiptomból hozott fiának feleséget, ami természetes, hiszen maga is Egyiptomból jött. Hasonló a hasonlóval barátkozik. Izsák elmélkedett a mezőn napszálltakor, mert ő Istennel beszélgetett a szent dolgokról; de Izmael minden jövevénnyel vitába keveredett, mert ő földi dolgokkal foglalkozott. Az elmélkedés nem a vadembernek való, aki mindenkinek ellensége. Izsák Istennek áldozta magát, de Izmaelnél semmi ilyet nem látunk. Az önfeláldozást nem Izmaelnek találták ki; ő inkább gyilkos, nem bárány, aki hagyja, hogy feláldozzák Istennek. Tehát azt fogod tapasztalni, hogy ha vallásosan képzett és tanult vagy, és – ahogy mondani szokták – „istenfélővé” válsz, de nem újulsz meg a szívedben, és nem látogat meg a Szent Szellem, akkor nem éled Isten gyermekének titkos életét. A keresztyén ember sok külső jegyét magadon viselheted, képes lehetsz éne-11
kelni, imádkozni, az Írásból idézni és képzeletbeli élményeidről mesélni, de újjá kell születned ahhoz, hogy valóságosan megismerd a szentek közösségét, az élő Istennel való titkos és bensőséges kapcsolatot, és felajánld neki önmagad Istennek tetsző szolgálatként. Az ígéret gyermeke Isten embereivel lakik, és kiváltságnak tekinti, hogy közöttük lehet. Az ígéret gyermeke tudja, hogy akkor van a legjobb társaságban, amikor egyetlen ember sem látja és ő sem lát embert, de közelebb kerül a Nagy Láthatatlanhoz, aki elbeszélget vele. Az ígéret gyermeke, egyedül ő képes felmenni a Mórija tetejére, ott az oltárra kötöztetni, és feláldoztatni Istennek. Az utóbbi alatt azt értem, hogy csak az áldozza magát teljesen Istennek, és szereti jobban az Urat, mint az életet, aki a Szent Szellem által született. Természeted és életmódod olyan lesz, mint az indulásod, ezért szeretettel kérlek, vigyázz, hogy helyesen indulj el, hogy igazi örökösnek bizonyulj, amikor azt vallod, hogy a Király gyermeke vagy.
Izmaelnek, a rabszolganő fiának, aki test szerint született, mindig viselnie kell a szolgaság szennyfoltját. Egy rabszolga gyermeke nem született szabadnak. Izmael nem lehet az, ami Izsák – a szabad asszony gyermeke. Nem állítom, hogy Izmael vágyott volna arra, hogy olyan legyen, mint Izsák; nem állítom, hogy vesztesnek érezte volna magát, mert különbözött Izsáktól; pedig valójában az volt. Aki azon fáradozik, hogy a maga erejéből üdvözüljön a cselekedetei, az érzései és önmegtagadása által, az lehet, hogy nincs tudatában rabszolgavoltának; talán még dicsekszik is, hogy szabadnak született, és sohasem volt senki rabszolgája; mégis egész életét szolgaságban tölti. Sohasem tudja meg, mit jelent a szabadság, mit jelent az elégedettség, mit jelent az Istenben való gyönyörködés. Csodálkozik, amikor az emberek „a hit teljes bizonyosságáról” beszélnek. Úgy ítéli meg, hogy talán elbizakodottak.  Alig van ideje levegőt venni az ostorcsapások között. Eddig is sokat tett már, de még sokkal többet kell tennie; sokat szenvedett, de még sokkal többet kell szenvednie. Sohasem tapasztalta meg „a nyugalmat, ami Isten népére vár”, mert a rabszolganőtől született, és lelke örökre rabságban marad. Aki viszont szabad asszonytól született, és megérti, hogy csak Isten kegyelme által üdvözülhet, és hogy Isten nem vonja vissza kegyelmét, ha már egyszer megadta – mert „Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok” –, az ilyen ember elfogadja Krisztus befejezett művét. Tudja, hogy elfogadtatott a szeretett Fiúban, ezért megnyugszik az Úrban, és szerfelett örvendezik. Élete és lelke tele van örömmel és békével, mert szabadnak született, és valóban szabad is.
Kedves olvasó, vajon érted-e, mit jelent Isten gyermekének szabadsága? Vagy még mindig a törvény szolgaságában élsz, félsz a büntetéstől, félsz, hogy visszaküldenek a pusztába? Ha az utóbbi eset áll fenn, akkor nem kaptad meg az ígéretet, különben tudnád, hogy ilyen nem lehetséges. Az örökség Izsáké, az ígéret gyermekéé, és ő örökké abban lakik, nem félve a kiűzetéstől.
Azok, akik úgy születtek mint Izmael, vagyis test szerint, és akiknek vallása saját erejükön alapszik, földi dolgokkal foglalkoznak, ahogy Izmael tette. Csak azok foglalkoznak mennyei dolgokkal, akik felülről születtek az ígéret által, hit szerint, mint Izsák. Figyeld meg, mennyire földi dolgokkal foglalkozik a természete szerint vallásos ember. Rendszeresen jár templomba, de mialatt ott van, az üzletre, a házára vagy a farmjára gondol. Vajon hasznára válik-e az istentisztelet? Dehogy! Az igehirdetést vajon szelídséggel fogadja, az Igét, amely képes üdvözíteni a lelkét? Dehogy! Inkább kritizálja, mintha valami politikai szónoklat lenne. Pénzt áldoz Isten ügyéért, ahogy mások. Persze, hogy megteszi, hiszen úgy érzi, hogy meg kell nyugtatnia lelkiismeretét, és vigyáznia kell jó hírére. De vajon törődik-e Isten dicsőségével? A világért sem. Ha törődne vele, többet adna a pénznél. Szívének imája előrevinné Isten országának ügyét. Vajon sóhajtozik és sír-e korának bűnei miatt? Látod-e egyedül Istennel, amint kiönti szívét bánatában Őelőtte, mert saját családjában is vannak olyanok, akik még nem tértek meg Istenhez? Láttad-e valaha szent örömmel örvendezni, amikor bűnösök tértek meg – ujjongani, mert közeleg Krisztus országa? Ó, nem, ő soha nem tenne ilyet. Isten minden szolgálata külsőség számára; sohasem hatolt be a hitbeli dolgok belső lényegébe, és nem is képes erre. A világi elme, még ha vallásos is, ellenséges Istennel szemben, és nem békélt meg vele, de nem is képes rá. Az emberben ki kell fejlődnie az isteni gondolkodásnak, új teremtménnyé kell válnia Jézus Krisztusban, hogy képes legyen értékelni, megérteni és élvezni a hitbeli dolgokat.
Visszatérve oda, ahol kezdtük: „Újonnan kell születnetek.” A Szellem által kell újjászületnünk; természetfeletti életet kell nyernünk azáltal, hogy életre kelünk a bűnben való halálból. Nem teremhetjük meg a Szellem gyümölcsét, amíg nem él bennünk a Szent Szellem. Izmael Izmael marad, Izsák pedig Izsák. Amilyen az ember, olyan az életmódja. Lehet valaki tisztán látó, értelmes, és rendelkezhet nagy emberi erővel, de hiába tesz meg minden tőle telhetőt, mint Izmael, mert csak az ígéret gyermeke kel életre, és jár hitben, mint Izsák.
„Kemény vonalak!” – mondhatja valaki. Néha nagy áldás, ha meg vannak húzva ezek a kemény vonalak, méghozzá nagyon egyenesen. Ez örökre jó útra téríthet minket. Egy ízben ezt mondta valaki egy barátomnak: „Egyszer elmentem, hogy meghallgassam Mr. Spurgeont, és amikor beléptem a templomba, úgy gondoltam, hogy nálam vallásosabb ember még nem élt Newingtonban, és nálam jobb tagja még nem volt a gyülekezetnek. De mindez a visszájára fordult, amikor meghallgattam az aznapi igehirdetést. Úgy jöttem ki a templomból, mint egy olyan madár, amelyiknek kitépték az összes tollát. Úgy éreztem, hogy én vagyok a legnyomorultabb bűnös, akit a föld a hátán hordoz, és azt mondtam, hogy többé nem hallgatom meg azt az embert, mert teljesen tönkretett.” „Igen – mondta –, de ez volt a legjobb dolog, ami megtörténhetett velem. Arra késztetett, hogy tekintetemet magamról Istenre és mindenható kegyelmére fordítsam, és megértsem, hogy újra át kell mennem Teremtőm kezén, különben soha nem láthatom meg az arcát, örvendezve annak.” Remélem, hogy az olvasó tudja ezt az igazságot, mert ez a színtiszta valóság. Ahogy Isten először megteremtette Ádámot, úgy kell minket is újrateremtenie, különben soha nem viselhetjük a képét, és nem láthatjuk meg a dicsőségét. Az isteni ígéret hatása alá kell kerülnünk, és az ígéretből kell élnünk, különben életünket nem vezetik helyes elvek, és nem irányítják helyes célok felé.

2012. augusztus 5., vasárnap

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

2. A két utód

„Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolganőtől, a másik a szabadtól. De a rabszolganőtől való csak test szerint született, a szabadtól való viszont az ígéret által.” (Gal 4,22-23)
Ábrahámnak két fia volt. Izmael és Izsák mindketten kétségtelenül Ábrahám saját fiai voltak. Mégis egyikük örökölte a szövetség áldását, a másik pedig egyszerűen sikeres világi ember volt. Vedd észre, milyen közel volt egymáshoz ez a két ember! Ugyanabban a társadalomban születtek, ugyanazt a nagy patriarkát nevezték apjuknak, és ugyanazon a táborhelyen tartózkodtak vele. Mégis, Izmael idegen volt a szövetségben, míg Izsák örökölte az ígéretet. Milyen keveset jelent a vérrokonság és a származás!
Ennél még figyelemreméltóbb eset történt egy kicsivel később; hiszen Ézsau és Jákób ugyanattól az anyától születtek, egyazon szülés során, mégis meg van írva: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem” (mellőztem). Az egyik a kegyelem állapotába jutott, a másik világi maradt. Ilyen közel lehet két ember egymáshoz, mégis ennyire el lehetnek különülve! Bizony nem csak arról van szó, hogy ketten egy ágyban lesznek, és az egyik elvitetik, a másik ottmarad, hanem ketten ugyanabban a pillanatban jönnek világra, és mégis, az egyik örökli az Istennel való szövetséget, a másik pedig eladja elsőszülöttsége jogát egy tál lencséért. Lehetünk ugyanannak a gyülekezetnek a tagjai, megkeresztelkedhetünk ugyanabban a vízben, ülhetünk ugyanannál az úrasztalánál, énekelhetjük ugyanazt a zsoltárt, mondhatjuk ugyanazt az imát, mégis annyira ellentétesek lehetünk, mint az asszony utóda és a kígyó ivadéka.
Pál apostol Ábrahám két fiát két emberfajta típusainak tekinti, akik rendkívüli módon hasonlítanak, mégis nagymértékben különböznek. Eredetükben különböznek. Mindketten Ábrahám fiai voltak, de Izmael, Hágár fia mindennapi körülmények között lett Ábrahám utóda: ő „test szerint” született. Izsák, Sára fia viszont nem a természet erejéből született, mert apja túl volt a századik évén, és anyja is túl volt a szülési koron. Őt az Úr adta szüleinek, és „ígéret szerint” született, hit által. Ez fontos különbség, és ez különbözteti meg Isten valódi gyermekét attól, aki csak hitvallása szerint az. A megkülönböztetés alapja az ígéret, és a különbséget az az erő hozza létre és tartja fenn, amely beteljesíti az ígéretet. Tehát az ígéret, ami az örökségünk, egyben a próbakövünk is.
Tegyük mindjárt próbára magunkat, és lássuk, vajon munkálkodott-e bennünk az az erő, amely beteljesíti az ígéretet. Hadd tegyek fel néhány kérdést. Hogyan tértél meg? Magadtól, valaki rábeszélésére, testi izgalom hatására vagy a Szent Szellem működése által? Azt vallod, hogy újjászülettél. Honnan jött ez az újjászületés? Istentől, örök célja és ígérete folyományaként, vagy önmagadból? Régi természeted akart jobbá válni, és legjobb formájába hozni magát? Ha igen, akkor te Izmael vagy. Vagy úgy volt, hogy lelkileg halott voltál, és nem volt erőd kievickélni elkárhozott állapotodból, amikor meglátogatott Isten Szelleme, és mennyei energiát táplált beléd? Akkor Izsák vagy. Minden attól függ, hogyan kezdted el hívő életedet, és mi volt az a forrás, amelyből ez az élet eredt. Ha a testben kezdted, akkor a testben is folytatod, és a testben fogsz meghalni.
Sohasem olvastad: „Ami testtől született, test az”? A test hamarosan elpusztul, és belőle csak rothadást nyersz. Csak „ami Szellemtől született, az szellem”. Akár hívő vagy, akár nem, szépen kérlek, tedd fel magadnak a kérdést: Megtapasztaltam Isten Szellemének erejét?
A benned lévő élet vágyaid eredménye? Vagy egy új dolog, amit felülről töltöttek, ültettek beléd? Hívő életed mennyei eredetű? Jézus Krisztusban újjáteremttettél? Isteni erő által újjászülettél?
A halott vallásos természet, vékony aranyréteggel bevonva, amiről sokan úgy gondolják, hogy kegyelem, valójában nem az. A bűnösök kifényesítették magukat, lekefélték a rozsda és piszok legkirívóbb részét, és úgy gondolják, hogy régi természetük olyan jó, mintha új lenne. Rendben van, hogy felújítják és megjavítják régi önmagukat, de ez nem elég. Annyit moshatod Izmael arcát és kezét, amennyit akarod, de ettől nem válik Izsákká. Megjavíthatod a természeted, és ideiglenes célokra ez hasznos is lehet, de nem tudod kegyelemmé változtatni. Az a patak, amely az elbukott emberiség mocsarából ered, már forrásában különbözik attól a folyótól, amely Isten trónusából fakad.
Ne feledd, hogy Urunk maga mondta: „Újonnan kell születnetek.” Ha nem születtél újjá fentről, hiába jársz templomba, gyülekezetbe. Imáid és könnyeid, a Biblia olvasása és minden, ami önmagadból jön, csak önmagadhoz vezethet vissza. A víz szintje nem emelkedhet magasabbra a forrásától: ami az emberi természetből ered, az csak az emberi természet szintjére emelkedhet, de nem érheti el az isteni természetet. Vajon hívő életed természetes vagy természetfeletti volt? Emberi vagy isteni akaratból származott? Sok múlik azon, hogy mit válaszolsz erre a kérdésre.
Isten gyermeke és a pusztán vallásos ember között igen komoly különbség van származásukat illetően. Izsák ígéret szerint született, Izmael pedig a dolgok természetes rendje szerint. Ahol a természet ereje elégséges, ott nincs ígéret, de ha az ember ereje csődöt mond, az Úr ígérete közbeavatkozik. Isten azt mondta, hogy Ábrahámnak fia születik Sárától. Ábrahám elhitte ezt, és örült neki, és Izsák megszületett az isteni ígéret eredményeképpen, Isten ereje által. Ha nem lett volna ígéret, Izsák sem lett volna, és igaz hívő sem létezhet a kegyelem ígérete és az ígéret kegyelme nélkül.
Kedves olvasó, hadd érdeklődjek az üdvözülésed felől. Vajon azáltal üdvözültél, amit cselekedtél? Vallásosságod saját természetes erőd eredménye? Úgy érzed, hogy megfelelsz mindannak, amit a Biblia megkövetel? Úgy ítéled meg, hogy biztonságos és boldog állapotban vagy természetes kiválóságod és erkölcsi tulajdonságaid miatt? Akkor olyan vagy, mint Izmael, és nem nyered el az örökséget, mert ez az örökség nem test, hanem ígéret szerint való.
Viszont ha ezt mondod: „Reménységem csak Isten ígéretében van. Az Ő Fiának, Jézusnak a személyében jelentette ki ezt az ígéretet minden bűnösnek, aki hisz őbenne; és én hiszek benne, ezért bízom benne és hiszem, hogy az Úr teljesíti ígéretét, és megáld engem. Várom a mennyei áldást, de nem mint saját erőfeszítéseim eredményét, hanem mint Isten ingyen ajándékát. Reménységem egyedül Istennek a bűnös emberek iránti nagyvonalú és ingyenes szeretetén alapszik, miáltal elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy elűzze a bűnt, és örök igazságot szolgáltasson azoknak, akik nem érdemlik meg” – akkor ez másfajta beszéd, mint az izmaelitáké, akik ezt mondják: „A mi atyánk Ábrahám.” Most már megtanultál úgy beszélni, ahogy Izsák beszélt. A felületes szemlélő számára a különbség kicsinek tűnhet, de valójában óriási. Hágár, a rabszolga nagyon különbözik Sárától, a hercegnőtől. Az egyikre nem vonatkozik a szövetség ígérete, a másikon örök áldás van. Reménytelen próbálkozás a cselekedetek általi üdvözülés, de egészen más dolog a kegyelem általi üdvözülés. Az emberi erő általi üdvözülés kísérlete messze van az isteni erő általi üdvözüléstől.
Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket, és döntsd el, melyik családhoz tartozol: Izmaeléhez vagy Izsákéhoz.
Ha úgy találod, hogy olyan vagy, mint Izsák, aki ígéret szerint született, ne feledd, hogy a neved „Nevetés”, mert ez a héber „Izsák” név fordítása. Örvendezz kimondhatatlan és dicsőséggel teli örömmel. Újjászületésed csodálatos dolog. Ha mind Ábrahám, mind Sára nevetett Izsákra gondolva, te is megteheted ezt önmagadat illetően. Néha, amikor egyedül ülök és Isten irántam mutatott kegyelmére gondolok, én, teremtményei közül a legméltatlanabb, egyszerre nevetek és sírok örömömben, hogy az Úr szeretettel és pártfogással tekint rám. Igen, és Isten minden gyermekének éreznie kellett már az izsáki természet munkálkodását a lelkében, ami örvendezésre késztette, hiszen az Úr nagy dolgokat cselekedett érte.
Jegyezd meg jól a különbséget a két utód között, születésüktől fogva.
Izmael embertől való és ember által született. Izsák Isten ígérete által. Izmael Ábrahám testének gyermeke. Izsák is Ábrahám gyermeke, de Isten közbeavatkozása által, hiszen szüleinek gyengeségéből nyilvánvaló, hogy ő az Úrtól való - ígéret szerinti ajándék. Igaz, hogy a hit a hívő ember cselekedete; a valódi bűnbánat pedig a bűnbánó ember cselekedete; mégis mind a hit, mind a bűnbánat Isten műve, ahogy Izsák is Ábrahám és Sára gyermeke, mégis Isten ajándéka. Az Úr, a mi Istenünk, aki azt parancsolja nekünk, hogy higgyünk, képessé is tesz rá, hogy higgyünk. Minden elfogadható cselekedetünk az Úr munkálkodása bennünk; igen, már a tett szándéka is az Ő műve. Az igazság keresése egy vasat sem ér, ha nem az ember szívéből árad, mégis kétségtelen, hogy az emberben munkálkodó Szent Szellem munkálkodásának tekinthetjük.
Ó barátom, ha a benned levő dolgok kizárólag természetes eredetűek, nem fogsz üdvözülni! A belső munkálkodásnak természetfelettinek kell lennie; Istentől kell származnia, különben nélkülözi a szövetség áldását. Vallásos életed a sajátod, ahogy Izsák is Ábrahám saját gyermeke volt, de még inkább Istené, hiszen „az üdvözülés az Úrtól való”. Fentről kell megszületnünk. Vallásos érzéseinket és cselekedeteinket illetően képesnek kell lennünk kimondani: Uram, mindent te tettél, ami velünk történt.”

2012. augusztus 4., szombat

Charles H. Spurgeon - Ígéret szerint

                  Isten ígéretei minden keresztyén számára

1. Szükség van egy szitára
Nagyon fontos, hogy meg tudjuk különböztetni az eltérő dolgokat, mert a külső megjelenés megtévesztő. Dolgok, amelyek hasonlónak látszanak, akár egymás ellentétei is lehetnek. Egy skorpió olyan lehet, mint egy tojás, és egy kő olyan, mint egy darab kenyér, de messze nem azonosak. Hasonló dolgok nagyon különbözőek lehetnek. Különösképpen igaz ez a lelki-szellemi dolgokra, ezért kötelességünk résen lenni.
Lehetséges, hogy valaki messzire jut a vallásban, mégis bűnben hal meg; lehet, hogy a menny örökösének látszik, mégis a harag gyermeke. Sok meg nem tért embernek van valamilyen meggyőződése, ami hasonló a hithez, de mégsem valódi hit. Bizonyos emberek jámborságot mutatnak, amiben megvan a szeretet melegsége, de nélkülözik a kegyes élet jegyeit. Minden kegyelem utánozható, ahogy az ékszerek is hamisíthatók. Ahogy a gyémántutánzatok bámulatosan hasonlítanak a valódi kövekre, ugyanúgy a hamis kegyelem is bámulatosan hasonlít az evangélium művére. Lelki dolgokban az embernek minden eszességére szüksége van, különben hamar becsapja saját szívét. Attól tartok, hogy már sokan tévesztették meg magukat, és sohasem jönnek rá önámításukra, amíg ki nem nyitják szemüket a szomorúság világában, ahol szörnyű lesz a csalódásuk.
A természeti halott gyermeket az anyja gondosan megmosdatja, de ez nem teszi a kegyelem élő gyermekévé. A lelken belüli isteni élet határozottan megkülönbözteti azt az embert, akiben megvan, attól, akiben nincs meg; fontos meggyőződnünk róla, hogy bennünk megvan ez az élet.
TE biztos vagy benne, hogy benned megvan?
Szörnyű dolog azt kiáltani: „Béke, béke!”, amikor nincs béke, és jóleső dolgokat jövendölni saját magadnak, megkönnyíteni szívedet, elaltatni lelkiismeretedet, és nem felébredni álmodból, amíg az ítélet mennydörgése fel nem riaszt elbizakodottságodból, vég nélküli rettegésbe taszítva.
Én segíteni kívánom az olvasót az önvizsgálatban. Azt szeretném, ha túljutva ezen a vizsgálaton, a kegyelem olyan bőségéhez jutna, hogy szent és boldog állapota tanúbizonysággá válna a maga számára.
E könyvecske első részét szitának szántam, hogy szétválasszam a búzát az ocsútól. Ha barátaim ezt önmagukra alkalmazzák, ez lehet a leghasznosabb cselekedet, amelyet valaha véghezvittek. Aki belenéz a könyvelésébe, és úgy találja, hogy üzlete veszteséges, az megmenekülhet a csődtől. Ugyanez történhet az olvasóval is. Ha azonban úgy találja, hogy mennybéli forgolódása jól megy, nagy vigasz lesz számára. Senki sem veszíthet azáltal, hogy őszintén megvizsgálja a szívét:
BARÁTOM, KEZDJ HOZZÁ AZONNAL!