STAIRWAY TO HEAVEN

A mennybe vivő lépcső

„Bizony, bizony, mondom néktek: meg fogjátok látni, hogy megnyílik az 
ég, és az Isten angyalai felszállnak, és leszállnak az Emberfiára" 
(Jn 1,51).

   Hitünk számára teljesen érthető ez a kép ma is. Látjuk a megnyílt 
eget. Krisztus nyitotta meg azt minden hívő számára. Betekinthetünk a 
titkok és a dicsőség világába, mert Krisztus feltárta azt nekünk. Be 
is lépünk oda nemsokára, hiszen Krisztus maga az odavezető út.
   Ez Jákób létrájának a magyarázata (1Móz 28,12). A föld és ég között 
szent forgalom bonyolódik le: imák szállnak fel, és feleletek érkeznek 
le, Krisztus Urunk, a közbenjáró útján. Ezt a létrát látjuk, amikor az 
Urat látjuk. Ő a tündöklő létra, amelyen szabad az út a Magasságos 
trónjához. Használjuk ezt a létrát és küldjük fel rajta imáinkat, mint 
követeket. Mi is részt kapunk az angyalok szolgálatából, ha közbenjáró 
imádságainkkal felszállunk a mennybe, megragadjuk a szövetségi áldást, 
azután ismét leszállunk, hogy szétosszuk ezt az emberek között.
   Tegyük tündöklő valósággá azt a drága látomást, amely Jákób számára 
még csupán csak álom lehetett. A mai napon is szálljunk imában sűrűn 
fel és le ezen a létrán; fel, hogy közösségünk legyen Istennel, és le, 
hogy munkálkodjunk embertársaink megmentéséért.
   Te ezt megígérted, Úr Jézus: hadd lássuk örömmel, hogy 
beteljesedik.

Forrás: C. H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza

Isten azt mondja: megbocsátottam neked

Bár hívők vagyunk, olyankor, amikor gondjaink vannak, azt szoktuk gondolni, hogy Isten épp leszámol velünk, hogy most aztán jól bosszút áll rajtunk. 

 

Hasonló történet szól egy fiatalemberről, aki elindult fel, egy hegyi tóhoz kocsival. Aztán út közben elkezdett hullani a hó, így kiszállt a kocsiból, hogy a kerekekre felszerelje a hóláncot. Amíg ezzel foglalatoskodott, közeledett egy másik autó is. A srác rémülten nézte végig, ahogy a másik kocsi az övébe csapódott, és egy sziklához préselte. Gyalog folytatta az útját a hegyre – a hóban, havas esőben egyre jobban átfázva. Majd ahogy végre felért és bekanyarodott, meglátta, hogy a faháza leégett. Ekkor fejét a falba veregetve kiszakadt belőle a kérdés, „Istenem, miért pont én?”. Az ég erre megnyílt és egy hang hallatszott, „Mert vannak emberek, akik egyszerűen az agyamra mennek.”

 

Lehet, hogy úgy érzed, Isten valahogy így viszonyul hozzád. Úgy gondolod, hogy Isten épp leszid téged, amikor problémáid vannak. De a Biblia úgy írja, „Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.” (Ézs. 43:25) Isten nem forral bosszút. Hogyha elfogadtad Jézust Megváltódnak, már nincs ítélet azok ellen, akik Krisztusban vannak.  A hibáidat nem emlegeti fel, hanem eltörli őket. A bűneiddel nem játszadozik, hanem elengedi azokat.

MEGBOCSÁTÓ SZERETET

"Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett nektek!"

(Eféz. 4,32.)

A Megváltó azt tanítja, hogy csak úgy nyerhetünk Istentől bocsánatot, ahogyan mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Isten szeretete Őhozzá vonz bennünket, és ha ez a szeretet megérinti szívünket, bennünk is szeretetet ébreszt testvéreink iránt...
Aki nem bocsát meg, azt az utat zárja el, amelyen ő is kegyelmet nyerhetne Istentől. Ne gondoljuk, hogy ha az ellenünk vétkezők nem vallják be bűnüket, jogunk lenne megvonni tőlük bocsánatunkat! Igaz, hogy kötelességük volna bűnbánattal és bűnvallomással alázni meg szívüket; nekünk azonban akár bevallják hibájukat, akár nem, mindenképpen a szánakozó irgalmasság lelkületével kell viseltetnünk az ellenünk vétkezők iránt. Bármilyen súlyosan bántalmaztak is minket, mégse melengessünk neheztelést, mégse sajnálgassuk magunkat sérelmeink miatt, hanem ahogyan reméljük, hogy Isten elleni vétkeink bocsánatot nyernek, úgy bocsássunk meg mindent mindenkinek, bármit is vétett ellenünk... Általatok is nyilatkozzék meg a mennyben született szeretet, amely reményt ébreszt a reményvesztettben, és mennyei békét áraszt a bűntől lesújtott szívbe. Amint Istenhez közeledünk, Ő azt a feltételt szabja, hogy mivel irgalmasságot nyertünk Őtőle, adjuk át magunkat Urunk irgalmasságának hirdetésére.

A megbocsátás és mi magunk!

       A meg nem bocsátott sérelmek olyanok, mint a békés tengerbe vetett kövek, amelyek fodrozódást, örvényt keltve háborgatják a nyugodt vízfelszint. Ha egyszerre sok sérelem ér bennünket, életünk előzőleg nyugodt vize a bánat háborgó tengerévé válhat.

Idézzünk föl egy olyan alkalmat, amikor megbántottak minket. Ha keserűen ragaszkodtunk fájdalmunkhoz, nyoma sem volt  békességünknek. Ha engedtük lelkünkbe lopakodni a harag és megbántottság érzését, azzal megzavarhattuk családunk, barátaink vagy munkatársaink békéjét is. Ha bosszúságunkat azután továbbadtuk másoknak, láthattuk, hogyan söpör keresztül fájdalmunk negatív hatása a családunkon, közösségünkön vagy munkahelyünkön.

A megbocsátás viszont csillapítja a zűrzavart, tompítja azt a vágyat, hogy haragunkat máson töltsük ki, összetart családokat, és harmóniát hoz emberi kapcsolatainkban. Olyan mint a nyugalom szigete a dühös tengeren: gyakran keressük, ám ritkán találjuk meg.

Mit jelent megbocsátani?

Néhány fontos tény a megbocsátásról:

 - erkölcsi integritásunk veszélyeztetése nélkül is lehet megbocsátani.

 - fájdalmas emlékeinket - amikor megbántottak bennünket, - könnyebben megváltoztathatjuk, mint gondolnánk.

 - Empatikus készségünk fejlesztésével javíthatunk megbocsátó képességünkön.

 Növelhetjük annak az esélyét, hogy megbocsássanak nekünk azok, akiket mi bántottunk meg, ha megfelelő módon, őszintén bocsánatot kérünk tőle.

 - ha túl sokat foglalkozunk azzal, hogy mit gondolnak rólunk mások, képtelenek leszünk bocsánatot kérni, amikor megbántottunk valakit.

-  akár egy röpke óra alatt is fejleszthetjük megbocsátó képességünket.

Mielőtt belefognánk a megbocsátás vizsgálatába, le kell szögeznünk, mit jelent a megbocsátás, és hogy hogyan használhatjuk ezt a kifejezést.

Amikor mások tettei megbántanak minket és sérelmet okoznak kapcsolatainkban, többféleképpen reagálhatunk. Cselekedeteinket a legtöbb esetben elsősorban saját becsületünk és biztonságunk megóvása motiválja. Reakcióink irányulhatnak kifelé, pl. visszavághatunk, elkerülhetjük a másikat, tudomást sem vehetünk vagy pletykálhatunk róla, esetleg véget vethetünk a kapcsolatnak. Igazságszolgáltatásként kihívhatjuk a rendőrséget, vagy beszélhetünk egy tanácsadóval. Becsületünk és biztonságunk megóvása érdekében befelé is irányulhatnak reakcióink: pl. azáltal, hogy fájó emlékeket idézünk fel, vagy azt mondogatjuk magunknak, hogy milyen rossz ember, aki megbántott, és terveket szövünk arról, hogyan állhatnánk bosszút rajta.

Nem engedhetjük, hogy mások bántó viselkedése folyamatosan kárt okozzon akár nekünk, akár másoknak. Azonban énünk védelmére irányuló motivációnk annyira erős, hogy könnyen kiölhet belőlünk bármilyen egyéb vágyat, ami a sérült kapcsolat meggyógyítását vagy helyreállítását célozná, ez pedig meggátolja, hogy megtegyük saját részünket a dolgok jobbra fordítása érdekében.

Megbocsátani annyit tesz, mint elfogadni a másik emberben lakozó értéket még akkor is, ha helytelen cselekedetét elítéljük.

Jentezen Franklin a megbocsátásról

A következő terület, ami gyakran nem a megfelelő he­lyen áll, a megbékéléssel és Isten nyilvános imádatával kapcsolatos. Figyeld meg, minek kell az „elsőnek" len­nie Jézus szerint:,Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiá­val, és azután eljővén, vidd fel a te ajándékodat" (Máté 5:23). Először békülj meg! Isten vágyik a nyilvános, kö­zösségi dicséretre. Ez a közösségi dicséret azonban nem hozza helyre magánéletünk viszálykodásait, versengéseit és megbocsátatlanságait.

Amit az első helyre teszünk, meghatározza a többi szempont sorrendjét.

Egyszer hallottam egy történetet egy nőről, aki visz-szaköltözött Georgiába, hogy megvásárolhassa azt az öreg tanyát, ahol felcseperedett. Szülei meghaltak, és neki be kellett jelentenie igényjogosultságát a földte­rületre. Első teendői között fel kellett fogadnia néhány embert, hogy kitisztítsák azt a kutat, amelyet apja ásott sok évvel azelőtt. Az évek során sok minden összegyűlt a kútban, és ettől a víz használhatatlanná vált. A mun­kások egész halom tárgyat a felszínre hoztak, megmu­tatták ezeket a nőnek, és kérték a bérüket. De a nő így válaszolt: „Nem. Még nagyon sok minden van odalent. Csak ássanak tovább." Ez így ment három napon ke­resztül. Végül a harmadik nap estéjén a nő megnézte a legutoljára felhozott szeméthalmot, játékokat és min­denféle limlomot, amelyet a kút mélyéről felhoztak, és ezt mondta: „Most fejezték be a munkát." Az egyik em­ber meglepetten megkérdezte, hogy ezt honnan tudja. A nő így válaszolt: „Onnan tudom, hogy még kislánykoromban, amikor apám eredetileg kiásta a kutat, beleejtettem egy teáskannát. Ügy gondoltam, hogy ami legelőször beleesett, az fog legutoljára előkerülni."

A böjt lehetővé teszi, hogy a Szent Szellem belépjen az életünkbe, és a kutasokhoz hasonlóan elkezdje kiásni mindazokat a limlomokat, amelyeket ki kell vetned a szellemedből. Nehézséget okozhat számodra elfogadni az Úr kegyelmét és megbocsátását, ha nem jutsz el a saját szívedben rejlő „teáskannáig". Ki kell tisztítanod a legelső sérelmet, amit sok éve őrzői a szívedben, és elő­fordulhat, hogy hosszú ideig kell ásnod. De ha eljutsz addig a teáskannáig, az élő víz folyama felfakadhat ben­ned és felüdíthet másokat is. Ez Isten prioritása.